Sarah J. Maas: A Court of Frost and Starlight – Fagy és csillagfény udvara (Tüskék és rózsák udvara 3,1)

Fülszöveg:

A ​remény még a legfagyosabb éjszakán is melegséget nyújt.

A téli napforduló egy hét múlva lesz. Még mindig újnak éreztem királynői szerepemet, és csak halvány elképzelésem volt hivatalos teendőimről.

Egy éve. Te jó isten! Rhys közel egy éve hajtotta be rajtam a megállapodásunkat, mert mielőbb ki akart engem szabadítani a mérgező Tavasz udvarából, és ezáltal megmenteni az összeomlástól kétségbeeséstől. Ha csak egy percet késik, csak a Jó Anya tudja, mi történt volna, és hol lennék most.

Eszembe jutott a párom, aki oly' keményen és önzetlenül küzdött, pedig semmi reménye nem volt arra, hogy mi együtt leszünk.

Mind a ketten megküzdöttünk a szerelmünkért, a vérünket adtuk érte. Rhys meg is halt érte.

A Hybern elleni háború nem múlt el nyomtalanul Feyre, Rhys és barátaik életéből, mégis mindent megtesznek, hogy újjáépítsék az Éjszaka udvarát. A küszöbön álló téli napforduló kiváló alkalmat kínálna arra, hogy végre egy kicsit kikapcsolódjanak. Ám az ünnepi hangulat sem tudja visszatartani a múlt árnyékait. Miközben Feyre az Éjszaka úrnőjeként próbál helytállni, szembesülnie kell vele, hogy barátai sebei mélyebbek, mint hitte, és az udvar jövőjét is tönkre tehetik.

Újévkor még mindenkiben tobzódnak a lehetséges irányvonalak. Ilyenkor az emberek többsége számot vesz az eddigi életéről és elgondolkodik azon, hogyan lehetne a következő 365 nap alatt még szebbé és jobbá tenni. Vannak, akik csak pár gondolat erejéig ragadják meg ezt a témát, de akadnak olyanok is, akik elhatározásaikat fogadalmakban adják meg önmaguk számára. Ezek lehetnek szintén fejbéli döntések vagy papír alapú írások.

Én is végigtekintettem az elmúlt időszakon és határozott tekintettel várom, mit tartogat 2020. Sok babona is létezik, ami az év első időszakához tartozik, ilyen például a lencseevés is. Bár ezekben nem hiszek - szinte egyiket sem tartjuk -, van egy olyan dolog, aminél mégis úgy gondolom, meghatározza majd a következő időszakot: ez pedig az, hogy milyen könyvet vesz az évben először kézbe valaki. Tudom, ez is ócska kis babona, hisz a további könyvek minősége nem az év első olvasmányától függ, de számomra ennek ellenére sokat jelent. Mondhatni, egyfajta ómen. Idén jól átgondoltam, melyik kötettel nyissam meg az évet. Sok töprengés után végül a választásom Sarah J. Maas Tüskék és rózsák udvarának nemrégen megjelent kiegészítő kötetére esett, a Fagy és csillagfény udvara című könyvre. A szerző munkásságát nagyon szeretem és még azon írásai is szeretetteljesen gondolok, melyek nem nyertek meg teljes mértékben maguknak. Ezek után úgy gondoltam, ez a lehető legjobb választás a részemről: hiszen, ha nem illeszkedik maximálisan a stílusomhoz, későbbiekben akkor is szép emlékként fog megmaradni.

A történet a harmadik könyv végén lezárult. A háború véget ért. A veszteség minden tábor esetén túl nagy, de a jövőre kell koncentrálni, hogy újra lehessen formálni az alapelveket, így megvalósulhasson a kívánt cél: a várva várt béke. Ennek a kiépítéséről a szerzők már nem szoktak szót ejteni - maximum egy epilógus erejéig -, hiszen az a kulcsrész, ami az egész regény alap mozgatórugója volt, immáron megoldódott. Kezdetben nem is értettem, miért született meg ez a regény, de mindenesetre örültem neki, hiszen így újra visszatérhet az olvasó a szeretett karakterek közé egy pár pillanatra. A sorozat főrészeihez mérten ez a könyv tényleg csak, mint kiegészítő kötet szolgál a maga szűk háromszáz oldalával és ami a legmeghatározóbb: nem ez lesz az egyetlen, tehát lehet rá úgy gondolni, mint egy lezáró sorozat. Sajnos pontos információval nem tudok szolgálni, hogy hány részre is számíthatunk még, de a megérzéseim szerint ebből is három lesz. Úgy vélem, az olvasása előtt jó tisztában lenni ezzel a ténnyel, mert bár nem függővéges a történet, érezhető, hogy az újra felszedett szálak nem mindegyike lett kellőképp kifejtve - ám ez erre tökéletes magyarázatul szolgál, így nem marad az olvasóban negatív érzés a témát illetően.

A háború utáni időszak egyáltalán nem könnyű. Nem csak a várost és az országot, illetve a különböző területek között húzódó viszonyokat kell helyreállítani, hanem a tündérek lelkét is, hiszen sokak számára csak fájdalmat és gyászt hozott magával a szél. Ebben a történetben a felszínnél mélyebbre merülhetünk a kedvelt szereplők lelkében, így meglátva, ki milyen belső sebet hordoz magában. Egy év telt el, ami még emberi mércével sem túl hosszú, ám a tündérek számára szinte csak egy szempillantásnyi idő, hiszen ezer évig is elélnek. Ezen időszak épp csak annyira elég, hogy elkezdődjenek az újulási munkálatok. Feyre és Rhys sem gondolkodik másképpen, így szinte a nap minden perce be van számukra osztva, éppen mikor és hol tudnak tovább segíteni, fejleszteni. Lassan, de kialakult a sajátos ritmusuk, mely egyelőre nem teszi lehetővé, hogy igazán egymáséi lehessenek, de mivel előttük áll még több száz év, így képesek félretolni saját vágyaikat, hogy a közjóval foglalkozzanak. A történetbe a téli napforduló előtt kapcsolódunk be és egy fanyar, de mégis sok kellemes pillanatot tartogató rövid eseménysor erejéig maradunk kedvenc karaktereink otthonában. Ezen ünnep jelentős a tündérek számára - függetlenül attól, hogy mely udvarhoz tartoznak. Mindenki megajándékozza a hozzátartozóit, barátait. Mivel közel ötszáz évet éltek már meg mind, így ajándékoknak is kialakult egy megszokott sémája, mely a külső szemlélőnek több humoros pillanatot is okoz.

Ha felszínesen tekintünk a könyvre, akkor ez a rész csupán egy karácsonyhoz hasonló jelenetet ábrázol, ami bár kedves és megidézi az eredeti sorozat hangulatát, igazából nem ad hozzá a már lezárt eseményekhez. Talán emiatt jellemzik sokan úgy, hogy felesleges. Egy ajándékozási ceremónia, rövid helyzetjelentések és néhány olyan döntés meghozatala jellemzi, ami várható volt. Ugyanakkor ha kicsit mélyebbre ásunk benne, akkor láthatóvá válik a szerző valódi célja is. Lehet, hogy maga a történet lezárásra került a harmadik részben, hiszen Hybern királyát végül csak sikerült legyőzni, de ettől függetlenül a lelkekben még mindig háború dúl. Mindenki máshogy élte meg a baljós és nehéz napokat, más károkat szenvedtek el, amikre ki tudja, van-e egyáltalán gyógyír. Sarah J. Maas változtatott az eddigi stílusán: a mostani eseményeket nem csak a két főszereplő nézőpontjából láthatjuk, hanem külön fejezetek vannak a további központi karakterek számára is - noha ezek rendhagyó módon E/3-ban vannak megalkotva. Első gondolatra kissé zavaró lehet a váltakozó szemszög, de valójában olvasás közben egyáltalán nem zökkenti ki az olvasót.

Noha mindenkinek megvan a maga keresztje, próbálják a problémáikat háttérbe szorítani és inkább a jóra koncentrálni. Egyedül Feyre az, aki képes szembeszállni a lelkében lakozó kétségekkel ahhoz, hogy egy új útra léphessen. Talán ezért is olyan meglepő, hogy a testvérei mennyire elutasítóak ezen téren. Nesta számomra eddig sem volt szimpatikus karakter, ám a mostani viselkedése úgy vélem, túllépi a megengedhető határt. Elain sem sokkal különb: mindössze a saját jelleméből fakadóan ő nem tud oly mértékű konfliktushelyzetet teremteni és elviselni, mint a testvére. Abban viszont teljesen megegyeznek, hogy képtelenek elfogadni az átélt események következményeit és ez most már bosszantó. Persze, nem akartak tündérek lenni és kell idő ahhoz, hogy feldolgozzák, de egyszerűen nevetséges az a gyerekes hiszti, amivel a dolgok iránt viseltetnek. Bár történtek változások, de mégis a személyes meglátásom az, hogy ők ketten képtelenek előrefelé tekinteni. Remélem, a továbbiakban ők is nyitottabbak lesznek, mivel létükön nem tudnak már változtatni: főtündérek és kész, ha akarnak azok lenni, ha nem. Bár a dac ezen megnyilvánulása náluk érződött leginkább, azért Cassiant, Mort, Amrent és Azrielt sem kell félteni: mindegyiküknek megvan a maga baja, ami nyomasztja őket, csak ők talán egy fokkal jobban kezelik.

Még most is jó ötletnek tartom, hogy az évet Sarah J. Maas Fagy és csillagfény udvara című könyvével nyitottam meg. Jó érzés volt egy kicsit újra a Szivárvány hídról megszemlélni az újjáépülő várost, miközben a gyász fekete felhőin átütöttek a remény apró sugarai. Bár ennek a történetnek a megírása nem volt szükségszerű, egyáltalán nem érzem feleslegesnek, sőt mi több: egy nagyon jó kiegészítősorozat első részeként könyveltem el. A szerző több szálat is felelevenített, amik a későbbiekben okozhatnak még meglepő fordulatokat. Sőt, bízom benne, hogy minden karakter megkapja a neki járó befejezést, elfogadja a sors által nyújtott kompromisszumokat - különösen Feyre testvéreire gondolva.

Bár az én ízlésemhez mérten kicsit sok volt benne a dacos hozzáállás és a szexuális vágy, de el kell ismernem, hogy az adott helyzetben ez elkerülhetetlenül megjelenik. A könyv jellegét és hosszát tekintve pedig úgy vélem, a szerző jó arányba keverte az események és gondolatok súlyát. Többször kaptam magam azon, hogy egy-egy jelenet fölött elmosolyodom. Legkedvesebb pillanatom az az ajándékátadás volt, mely Elain-től származott. Humoros és lelket melengető jelenet volt, mely igazi karácsonyi csoda hangulatot idézett a számomra - noha a történet egy teljesen másik ünnepet elevenít meg.

Remélem, az idei olvasmányaim mind legalább ilyen hatást gyakorolnak majd rám, mint a Fagy és csillagfény udvara.

"A távolból pedig, mintha a hideg szél hordta volna ide, meghallottam a Suriel hangját.

Feyre Archeron. Egy kérés. Úgy hagyd itt ezt a világot, hogy kicsit jobb legyen utánad, mint volt."

"– Senkinek sem tudok megbocsátani, aki rosszul bánt veled."

Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó

Megjelenés ideje: 2019. december 6.

Terjedelem: 296 oldal

A könyv az alábbi helyeken vásárolható meg:

MAI KÖNYV
LIBRI

BOOKLINE
LÍRA

KÖNYVMOLYKÉPZŐ MÁRKABOLT