Niitaabell Világa: Carmen Maria Machado: A női test és más összetevők

Fülszöveg:

A női test és más összetevők Carmen Maria Machado irodalmi diadalmenete, mely során látványosan lerombolja az önkényesen felhúzott falakat a pszichológiai realizmus és a disztópia, a komédia és a horror, a fantasy és a fabulizmus között. Sokszor szürreális és provokatív könyvében e műfajok felhasználásával elképesztő narratívákat alkot, melyek bemutatják a nők mindennapi életét és azokat a külső erőket, amelyek hatással vannak a testükre. A kötetet a 2017-es megjelenése után díjesővel honorálták: elnyerte a Shirley Jackson- és Lambda-díjat, valamint a Brooklyni Közkönyvtár irodalmi díját és az Amerikai Könyvkritikusok John Leonard-díját, ezenkívül pedig jelölték a nemzeti könyvdíjra, valamint a PEN/Robert W. Bingham-, Dylan Thomas- és World Fantasy-díjakra.

Egy feleség visszautasítja a férje kérését, hogy levegye azt a zöld szalagot, amit állandóan a nyakán hord. Egy nő beszámol a szexuális együttléteiről, miközben egy járvány lassan az egész emberiséggel végez. Egy plázában dolgozó ruhabolti eladó rémisztő felfedezést tesz a ruhák varrásának körülményeiről. Egy zsírleszívás után nem várt vendég jelenik meg a lakásban. Ezek a hol földhözragadt, hol a világunktól elszakadt, csábító és szexi, ugyanakkor bizarr és maró, humoros és halálosan komoly történetek minden oldalukról megmutatják a nőket. A kötet novelláinál eredetibb hangvételű, izgalmasabb és felkavaróbb történetekkel rég találkozhatott az olvasó.

Az elmúlt időszakban több komolyabb hangvételű könyv is a birtokomba került. Mindegyiknek a középponti eleme valamely valós tény, amely gátat vet az élet abszolút szabadságának és elfogadásának. Ezeknek a könyveknek a főhőse furcsa módon mindegyike nő - még ha különböző életszakaszokban is jelenítették meg őket. Volt közöttük drasztikus kamaszregény, kortárs világirodalmi alkotás és pszichológiai könyv is. A sorban a következő elemet az Agave Könyvek által nemrégiben piacra dobott A női test és más összetevők című könyve folytatja, melynek szerzője Carmen Maria Machado. Elsősorban a cím és a fülszöveg együttese ragadta meg a képzeletemet. A mostani életciklusomban egyre inkább érdeklődöm azon problémakörök iránt, amik elsősorban a női nemet érintik. Legyen szó egészségügyi gondról, társadalmi elvárásról vagy épp megítélésről, minden érdekel. Ez a kötet több novellából tevődik össze, melyek többszörösen elismertek. A könyv különböző neves díjakat nyert el az eredeti megjelenése óta eltelt időben. Erre alapozva elmondható, hogy tartalmas kikapcsolódást vetít az olvasó elé. Ám ha mindez nem lenne elég, a kiadó egy különleges borítóval is megörvendeztetett minket. A képen megjelenő női test, melyen lazán, mégis erőteljes hatást adva tekeredik egy masszív kötél, amely végül egy kígyótestben és fejben végződik; nagy hatást gyakorolt rám.

Összességében azt kell, hogy mondjam, roppant mód érdeklődő és nyitott voltam a könyvben foglaltak iránt. Mivel arra számítottam, hogy képtelen leszek letenni, így egy péntek délutánon döntöttem amellett, hogy nekikezdek: amikor előttem a nap második fele valamint a teljes hétvége, amikor a munka és a kötelességtudat nem nyomaszt, így minden leírt szó mélységét kellőképp magamba tudom fogadni és tudom érezni. Hát, az élet néha nem éppen oly együttműködő, mint amilyennek mi szeretnénk tudni.

Tehát A női test és más összetevők összesen nyolc történetből áll. Ezek többsége novella, ámbár vannak olyanok, melyek egy haladó szellemet idéznek elő. Az összes történet több, kisebb-nagyobb terjedelmű egységből tevődik össze. Van közöttük olyan, mely szinte mondatonként került tagolásra. Olvasás közben gyakorta éreztem magam úgy, mintha nem is regény lenne a kezemben, hanem képek halmaza, nyolc különböző tematikában. Képek, melyekre egyenként pár pillantásnyi időt szánok, konstatálom az első körben látott dolgokat, majd ugrok tovább a következőre. Vannak olyanok, amikre még ennyi időt sem szánok, mivel tartalmilag aligha releváns, ám az egységet tekintve utólag elismerem az ottléte okát. Ezzel szemben másokat alaposan megnézek, minden kis négyzetcentiméterét felderítve. Aztán az egészet kupacba gyűjtve, elgondolkodom azon, hogy mit is láttam. Azt, ami a képen van? Azt, amit az elkészítő szeretett volna láttatni velem? Vagy azt, amit én akartam mindebből meglátni?

A könyv felütésekor még boldog tudatlanságban tengődtem. Aztán elolvastam az első történetet, és úgy döntöttem, annyi időre félre is rakom a könyvet, míg hozok magamnak egy kis pohár bort, ami fölött elgondolkodhatok a cselekményen és a sztori tartalmán. Ennyire meghatározó érzettel töltött el már az első novella. Különleges hangvétellel rendelkezik. A narrációt gyakorta szakítja meg zárójeles rész, melyben a szerző elmondja, hogy felolvasás esetén bizonyos eseményekhez és karakterekhez milyen hangot társítsunk. Eleinte furcsa volt ezt látni, de pár oldal után úgy belesimult a történetbe, hogy magamban hallottam a leírt hangokat. A tartalmát tekintve sem mindennapi. Miközben a finom badacsonyi boromat kortyolgattam, végigvettem minden lényeges aspektust. Volt, ahol a párom véleményét is kikértem.

Ezután jött a mélyzuhanás. A következő két novella, mely a Leltár és Anyák címet viseli hatalmas mélypont volt a számomra. Borzalmasan szenvedtem velük, míg a végére értem. Több félrefordítás, elírás is található bennük, ami által még nehezebben megérthető az amúgy is szürreális történet. Leginkább az zavart, hogy még az éppen aktuálisan beszélő szereplő nemét sem tudtam meghatározni. Utólag már rájöttem, hogy minden novella női szemszögből jeleníti meg az eseményeket, de ezt eleinte nem tudtam elfogadni, mivel a szereplők szájából olyan formában hangzottak el a szavak, amiből egyértelműen arra következtem, hogy bizony férfinak kell lennie, mivel egy nő a teste korlátjai miatt képtelen lenne rá. Ezek a történetek annyira elvesztek a számomra, hogy teljes mértékben a túlélésre játszottam: egyáltalán nem próbáltam megfejteni a háttértartalmat, csak a végére akartam érni és elfelejteni őket.

A negyedik novella, a Különleges ügyosztály már halvány pislogás volt az alagút végén. A történetnek már voltak élvezhető, gondolatébresztő aspektusai, melyek keveredtek a fantasztikus és szürreális elemekkel egyaránt, amely által így egy háttérből érződő borsódzó hangulatot teremtett. Nem állítom, hogy a teljes jelentőségét megértettem volna - gondolom ez abból is fakad, hogy egyáltalán nem ismerem a névadó sorozatot, melyre az egész épül. Eme háttértudás hiányában el kellett engednem, és inkább próbáltam arra a maroknyi dologra koncentrálni, amit valóban meg is értettem belőle, semmint arra, amiben alapvetően hátrányból indulok. Összességében semlegesnek mondanám.

Az ötödik novellától kezdve egy felfelé ívelő tendenciát mutat a könyv. Itt már sokkal kézzelfoghatóbb eseménysorok jelennek meg, melyeknek a tartalma is jobban behatárolható. Általános problémákhoz kötődnek, melyekkel hamarabb szembesül akár az olvasó is. A maradék három történetnek is megvan a saját, különleges, borgőzös hangulata. Az író már kicsit jobban, ám még most sem túl részletesen fejti ki az általa elképzelt valóságot, mindenesetre ezzel már lehet kezdeni valamit. Külön-külön is megvan a saját jelentőségük - és úgy vélem, az olvasótól is függ, mit ismer fel bennük, többféleképpen értelmezhetők a leírt szavak. Számomra ez a trió volt az, ami megmentette a teljes bukástól a könyvet. Itt már sokkal inkább mögé láttam a szavaknak, nem éreztem magam kívülállónak. Mindhárom megragadott a maga módján, mégis a Nyolc harapás kiemelkedik közülük. Különös jelentőséggel bír a számomra. Itt éreztem a legjobban a szerzői jelenlétet, a tudatos tervezés és formálás közel sem egyszerű feladatát. Megrendítő volt olvasni a történetet, melynek középpontjában egy mára szinte már népbetegséggé váló téves eszme, a testképzavar és az elvárások okozta öngyűlölet mutatkozik meg.

Az összes történet ad valamit útravalóul az olvasó számára. Van, amit megtartottam közülük, dédelgetem őket, gondolkodom rajtuk. A nagyját viszont úgy döntöttem, egyelőre elraktározom a tudatom mélyére egy ládába, amin a „majd később valamire jó lesz még” felirat szerepel. Ki tudja, talán egyszer tényleg előveszem, leporolom és ha megértem, hasznosítom.

A könyv elolvasása után azt kell, hogy mondjam, hogy egyáltalán nem erre számítottam. A fülszöveg nagyon félrevezetett, a tartalom nincs vele teljes összhangban. Véleményem szerint a hátoldalon található leírás, miszerint a „nők mindennapi életét és azokat a külső erőket, amelyek hatással vannak a testükre” rész szinte teljesen kimaradt. A szerző mindössze a körme hegyével piszkál meg egy nagyon vékony réteget alkotó részt, ami az egységnek a tíz százalékát sem teszi ki. A felvonultatott helyzetek szinte kivétel nélkül a homoszexualitás témakörében kalandoznak. Nem vagyok én prűd, nem azzal van a gondom, hogy ez is fellelhető volt benne, hanem az, hogy nem ez volt beígérve. Emellett a valós problémákat néhol oly mértékben elrejtette az érthetetlen szóhalmazok mögött, hogy az olyan avatatlan személyek számára, mint én, teljes mértékben érthetetlennek bizonyultak.

Sosem éreztem még ekkora vágyat aziránt, hogy egy görbén ábrázoljam a könyvvel kapcsolatos érzéseimet. Sosem volt még ennyire jól ábrázolható az, ami lejátszódott bennem. Egyszerre sajnálom és csodálom ezt a könyvet. Biztos vannak és lesznek is olyanok, akik jobban átérzik majd a benne rejlő gondolatokat és azoknak sokkal kézzelfoghatóbb élményt fog nyújtani. Csak nem hiába zsebelt be ennyi díjat. Ugyanakkor el kell ismernem, hogy számomra ez a könyv mindössze a női testnek a bal lábfejét tette ki. Márpedig ha az ember nem bír podophiliával, ez igencsak csekély élvezeti értéket ad.

"– Keményen kell dolgozni. Az egó csak problémát jelent.

– De egó nélkül – tiltakozott Diego – az írás csupa irogatás. A művészeted nem más, mint firkálmány."

"Az emberek vagy szörnyetegek, vagy sebezhető báránykák. Ők, vagyis mi egyszerre vagyunk az elkövetők és az áldozatok. Olyan kevéske kell, hogy átbillenjen a serpenyő."

„Nem mintha utálnám a férfiakat.” mondja a nő. „Egyszerűen csak rettegek tőlük. És elfogadtam a félelmeimet.”

"A történetek kiszimatolják a boldogságot, és eloltják, mint a gyertya lángját."