Niitaabell Világa: J.D. Barker: Az ötödik áldozat (4MGY 2.)

Fülszöveg:

A negyedik majom folytatásában egy új sorozatgyilkos járja Chicago utcáit, miközben Sam Porter nyomozó egyre mélyebbre ás a Négy Majom Gyilkos sötét múltjában.

Porter nyomozót és csapatát az FBI eltiltotta a Négy Majom Gyilkos vadászatától. Amikor egy fiatal lány holttestére bukkannak a Jackson park lagúnájának befagyott vizében, a rendőrök pillanatok alatt kiderítik, hogy Ella Reynoldsról van szó, aki három héttel korábban tűnt el. De vajon hogyan került oda? A lagúna vize hónapok óta be van fagyva. Ráadásul nem ez az ügy egyetlen furcsasága. Ella Reynolds egy másik lány ruháit viseli, aki két nappal korábban tűnt el. Miközben a Chicagói Rendőrség nyomozói mindent elkövetnek azért, hogy felderítsék a fordulatokban gazdag ügyet, Porter titokban a Négy Majom Gyilkost üldözi. Pontosan tudja, hogy a legkönnyebben úgy találhat a nyomára, ha megkeresi az anyját. Amikor a kapitány tudomást szerez Porter szabadidős tevékenyéségéről, felfüggeszti a nyomozót, és társainak, Clairnek és Nash-nek egyedül kell megtalálnia az új gyilkost.

Porter megszállottan üldözi a célpontját. Egy szemcsés fotót követ Chicagótól egészen New Orleansig, és közben egy olyan sötét világra bukkan, amely minden képzeletét felülmúlja. Arra is rádöbben, hogy csupán egyetlen olyan hely létezik, amely még egy sorozatgyilkos elméjénél is ijesztőbb: az anyja tudata, aki világra hozta őt.

J. D. Barker munkássága már akkor lenyűgözött, mikor a Dracul című könyvet olvastam, melyben társszerzőként jelent meg csupán. Aztán érdeklődésem tárgya lett A negyedik majom című krimije és onnantól kezdve nem volt megállás. Szükségét éreztem, hogy a továbbiakban az összes megjelent könyve felkerüljön a saját polcomra is, mert amit ez a szerző művel, az nem emberi. Magyarul eddig négy könyve jelent meg, ebből 3 kötetet a 4MGY sorozata tesz ki. Bár magam is tűkön ülve vártam a folytatást, a barátnőm reakcióját látva, úgy döntöttem, megvárom, míg a zárórész is elérhető lesz magyar nyelven és csak együtt szerzem be őket. Tudtam, hogyha hamarabb megvenném a folytatást, nem bírnám ki, hogy ne olvassam, utána meg átkoznám is magam. Túlzás nélkül állíthatom, hogy az ismerőseim a falat kaparták kínjukba, annyira vágytak az utolsó kötetre - én pedig nem szerettem volna ebbe a hibába esni. A pillanat, mikor véget leemelhettem a saját példányaimat a polcról, az idei év elején esett meg. Hát mit ne mondjak, szinte remegtem az izgalomtól, mikor végre belekezdtem.

Mindezekből az következik, hogy a szerző irányába hatalmas elvárásokkal fordultam, amiből ha szerettem volna, akkor sem tudta volna lejjebb adni. Két ilyen fantasztikus regény után az ember újabb csodákat vár, világmegváltó eseményeket és fordulatokat. Nos, azt kell, hogy mondjam, hogy ahogy A negyedik majom, úgy Az ötödik áldozat sem volt piskóta. Ó, de még mennyire, hogy nem!

Bevallom, azért egy igencsak nagystílű cselhez folyamodtam, mielőtt nekiálltam Az ötödik áldozatnak. Mivel A negyedik majom című kötetet több, mint egy éve - pontosan 2019. január első pár napjában - olvastam, így gyanítottam, hogy azon emlékek, melyek megragadtak bennem, kevésnek fognak bizonyulni. Bár mély nyomot hagyott bennem a történet és a fő irányvonalra tisztán emlékeztem, annyira komplexnek mondható, hogy tudtam, vannak olyan lényeges információk, amik a feledés homályába vesztek. Így tehát kapva kaptam az alkalmon, mikor láttam, hogy egyik jó barátnőm, Réka most kezdi a sorozatot: megkértem, hogy készítsen nekem egy részletes leírást, de legalábbis majd ha nálam is aktuális lesz a sorozat folytatása, akkor szóban foglalja össze az első rész tartalmát. Végül egy szűk egy órás telefonos egyeztetést tartottunk, amely pontosan elégnek bizonyult ahhoz, hogy a megfelelő tudást felmarkolva én is belevethessem magam Anson Bishop és Sam Porter tevékenységeibe.

A negyedik majomban kiderült, hogy Anson bár mutatja a tipikus szociopata tüneteket, sokkal inkább az teszi veszélyezessé, hogy rendkívül jó gondolkodásmóddal van megáldva. A családi élete maga volt a megtestesült szeretet. Csodálatos összhang uralkodott felnőtt és gyerek között. Ezt a tényt el kell ismerni, akármennyire is volt beteges Anson neveltetése. Apja és anyja is azon volt, hogy a lehető legnagyobb tudást adja át a számára, amit az életben majd bőszen tud kamatoztatni. És ezt nem rest kihasználni. Anson karakterébe leginkább az ragadt meg, hogy bár olvastam a naplóját, tudom, miket művelt, valamilyen szinten mégis szimpatizálok vele. Borzalmas volt felismerni a tényt, hogy megértem a gondolatait, sajnálom ami vele történt. Egyetlen egy dolog vígasztalt: nem csak engem csavart ujjai közé. Porter és a társai ugyanúgy függőkké váltak. Ez Az ötödik áldozatban még inkább megerősödik. A nyomozás még nem ért véget, sőt, igazán csak most kezdődik el.

Mivel az FBI emberei átvették a negyedik majom ügyet, ezért a nyomozóinknak egy új útvonalon kell elindulni. Az általuk kapott, megoldásra váró ügy közel sem tartozik a könnyű esetek közé. Művészi szintre fejlesztett gyilkosságokkal szembesülnek, ahol az áldozatok elsősorban fiatal lányok és a szüleik. A két eset mutat némi hasonlóságot, amit senki nem tagad, mégis a kapcsolódási pontokat nem fűzik oly szorosra, ezáltal az olvasó is külön, mégis egy ügyként fogja kezelni. Továbbá Porter is elindul a saját útján, így újfent egy komplex regénnyel találjuk szembe magunkat.

Ahogy az olvasó halad a történetben előre, egyre inkább érzi, hogy itt valami sokkal nagyobb dolog van kialakulóban, mint amit előre elképzelt. A szerző mesterien sodorja a különböző szálakat. A története elmesélése közben vissza-visszanyúl az előző kötethez, kiemel belőle bizonyos kontextusokat és új megvilágításba helyezi őket, mely által nem csak a nyomozók tábláján lévő adatok, hanem az olvasó fejében kerengő gondolatok is átrendeződnek. Olvasás közben az agyam folyamatosan pörgött, képtelen voltam leállítani. Újabb és újabb alternatív lehetőségek ugrottak be. Hiába szerettem volna kívülálló lenni, én is ugyanúgy folytattam a saját nyomozásomat, mint Porter. Egyszerűen ettől az ügytől nem bírtam magam távol tartani. Mindenben az a legérdekesebb, hogy hiába spekuláltam, húztam-vontam a szálakat és kerestem új szempontot, amelyből megvizsgálva az eseteket talán rájövök, mi a csuda folyik itten, közel sem sikerült előre vetítenem, mi fog történni. J. D. Barker mindig előttem járt, legalább három határozott lépéssel.

Számomra a könyv hangulata két íven haladt. Egyfelől nagyon élveztem minden sorát, rendesen odakötött a kanapéra. Mindenkinek örömmel láttam bele a gondolataiba, ugyanis minden szál megmozgatott. Ez egyedi a maga módján, ugyanis általában azzal szoktam szembesülni, hogy maximum két epizód ragadja meg oly mélyen a figyelmemet, a többit pedig szükséges rosszként, elkerülhetetlen kellékként élem meg. Itt minden fejezetet örömmel fogadtam. Gyanítom, hogy olvasás közben sokszor még a pulzusom is nekilódult, a szívem is szaporábban vert. Az író gyakorta alkalmazza azt a módszert, hogy a fejezetek végén, az utolsó mondatokban felviszi a hangsúlyt, így egyszerűen muszáj lapozni és folytatni, hogy minél előbb kiderüljön, hogyan folytatódik. Úgy éreztem magam, mintha egy folytatásos sorozatot néznék, amit mindig megszakít a csúcsponton egy reklám.

Szóval az élményeim többsége nagyon pozitív volt, hiszen teljes mértékben lekötötte a figyelmemet a könyv. Rendelkezésére bocsátottam a teljes agykapacitásomat is, ezáltal, mint a felhúzott búgócsiga úgy pörögtek bennem a gondolatok. Másrészről okozott nem kevés frusztráltságot is. Az első kötet száz százalékosan összetartott. Bár ott is több különböző szempontból láttuk az eseményeket, mégis mindenkinek megvolt a maga helye és minden eseménynek a maga ideje. Az ötödik áldozat esetében viszont a szálak különböző irányt vesznek, amiket bárhogy is próbáltam összerendszerezni, nem voltam rá képes. Több részre szakadt az eddig egységes kép, sorjás széle pedig nem volt valami szép látvány. Porter egyre inkább ellökött magától. Úgy éreztem, nem csak a kapitányság és a barátai előtt titkolózik, hanem előttem is. Egyre inkább kezdtem benne kételkedni, hogy alkalmas lenne arra a feladatra, amivel a szerző ruházta fel. Utólag belegondolva ez a reakció teljes mértékben elfogadható, sőt, véleményem szerint J. D. Barker direkt rendezte így, hiszen pont úgy változott a meggyőződésem, ahogy a nyomozás vett új irányt.

Az ötödik áldozat egy újabb lépést biztosít a már eddig sem egyszerű játék során. Mielőtt elkezdtem olvasni a könyvet, volt egy kép a fejemben arról, ki melyik oldalon áll, milyen indíttatásai vannak. Nos, ez a fantazmagória úgy változott, ahogy a lapok pörögtek a kezeim között. A szerző ismételten nagyon alkotott - bár, hogy mégis mennyire grandiózus az általa felállított történet, nem tudjuk meg. Ez még nem a rész, amiben minden kiderül, sőt! Valójában a szálak csak még inkább bonyolódnak, valamint új szereplők tűnnek fel, akik új megvilágításba helyezik a sztorit, majd amikor azt hisszük, hogy most végre összeáll a kép, akkor koppanunk a legnagyobbat. J. D. Barker letörölhetetlen, őrült vigyorral az arcán csak morzsákat dobál nekünk, ami pont annyira elég, hogy éhen ne haljunk, de jól se lakjunk.

Nem gondolom, hogy ez a kötet gyengébb lenne, mint az első. Elismerem, nagyon részletes és sokszor úgy érezheti az olvasó, hogy tévúton jár, de én hiszek benne, hogy minden egyes leírt mondatnak, ha nem is itt és most, de a következő kötetben lesz jelentősége. A történet irányvonala véleményem szerint príma és utólag nagyra értékelem, hogy ennyire meg tudta változtatni az első benyomáson alapuló érzelmeimet. Elérte, hogy a saját emlékeimben is kételkedjek, ami az előzménytörténetet illeti. Ilyen szempontból egy rossz szavam sincs. Engem igazából az zavart, hogy a történet legvégén nem található ideiglenes lezárás sem. Bár egy korszakot meghatároz, főként, ami Portert illeti, de nem érzem úgy, hogy a könyv végére értem. Úgy gondolom, hogy az utolsó két rész valójában egy könyv lehet - bár még utóbbi nem került sorra. És ez számomra levon egy keveset az értékéből. Vagy jobban el kellett volna dolgozni a szálakat, vagy egyben kiadni a folytatással. És ha már itt tartunk, akkor most megyek és felcsapom egy kávé társaságában A hatodik éjszaka című könyvet. Úgy vélem, hosszú éjszakám lesz, de minden perce meg fogja érni.

"Néha nem árt emlékezni a rossz dolgokra, mert minden egyéb eltörpül mellettük."

"Az ember két legerősebb ösztöne az önfenntartás és a félelem."

"– Csiklandozza az orrom a frissen darált kávé illata. Nem várhatod el tőlem, hogy a tudásom legjavát nyújtsam, amíg nincs a kezemben egy nagy pohár karamellás macchiato…"

"– Csak akkor játszhatsz Istent, ha előbb megismerkedsz az ördöggel."