Niitaabell Világa: Sarah J. Maas: Kingdom of Ash

Fülszöveg:

Elérkezett a végső háború.

Aelin Galathynius rabszolgából a király orgyilkosává, majd egy birodalom királynőjévé vált. Útjának utolsó, szívbe markoló szakasza a háború kitörésével veszi kezdetét.

Aelin mindent kockára tett, hogy megmentse a népét – csakhogy hatalmas árat fizetett érte. A tündérkirálynő vaskoporsóba zárta, és most tüzes akaratának utolsó lobbanására is szüksége van, hogy elviselje a kínokat.

Ha megtörik, Maeve pusztulásra ítél mindenkit, akit szeret. Csakhogy Aelinnek fogytán az ereje…

De hiába került ő fogságba, a barátainak mennie kell tovább. Bizonyos kötelékek elmélyülnek, míg mások örökre megszakadnak.

A tenger túlpartján Rowan, hű társaival foglyul ejtett hitvesét és királynőjét keresi – nehogy végleg elveszítse!

A sors fonalai végül összeérnek, és kénytelen mindenki összefogni, miközben Aelin a saját életéért és egy jobb világért küzd.

Az idei húsvét teljesen eltér az eddigiektől. A mostani időben nincs arra lehetőség, hogy a családtagok felkerekedjenek és meglátogassák egymást. Nem, ez a hosszú hétvége most az otthon maradásról szól. Még a természet is enyhén gúnyt űz belőlünk, hisz az emlékeim között nem szerepel egyetlen egy olyan év sem, mikor ezen időszak alatt ne lett volna hideg, borult az ég vagy éppen esett volna – most pedig száz ágra süt a Nap. Nehéz tűrni, nehéz kibírni, de ez nem az az időszak, amikor kockáztatni kell.

Az otthonlétnek is megvannak a maga előnyei. Én úgy döntöttem, hogy ahelyett, hogy szomorkodnék a jelenlegi helyzet felett, inkább lekapom a polcról az egyik legvastagabb, még olvasatlan könyvemet és belemerülök egy jó kis kalandba. Három kötet között vacilláltam, és végül Sarah J. Maas Felperzselt királysága mellett döntöttem. Bár mindhárom kötet ugyanolyan szinten érdekel, több okból is úgy véltem, ez lesz most a helyes döntés. Az első indokom erre az, hogy ez volt a legvastagabb könyv és sokkal inkább akkor szeretnék rá sort keríteni, amikor tényleg van időm elveszni a történetben – amire pedig nincs is a mostaninál jobb alkalom. A második okot az a tény szolgáltatta, hogy egy általam nagyon szeretett sorozat befejező részéről beszélünk. Úgy éreztem, felkészültem már lélekben arra, hogy elengedjem Aelin, Rowan és a többiek kezét. Ezért mikor sikerült megteremteni a kellő hangulatot, bekuckóztam a kanapé egyik végére és elkezdtem olvasni.

Hat nap állt a rendelkezésemre, hogy felgöngyölítsem a Felperzselt királyság történetét, mivel a négynapos hétvége után még rendelkezésemre áll két nap szabadság is. Úgy véltem, ennyi időbe talán bele fog férni, de ha nem is, akkor is elenyésző mennyiség csúszik majd át a dolgos hétköznapokra. Magamat is megleptem, mikor ezt a számot bőven megfeleztem. Valójában két és fél nap elegendő volt arra, hogy a történet végére érjek, pedig közben nem felejtkeztem meg az itthoni teendők fontosabb részéről sem: főztem, sütöttem, amennyit kellett, takarítottam. Nem csillog-villog a lakás, elismerem, de fontosabb dolgom volt annál, minthogy egy kis por felborítsa a lelki egyensúlyomat. Ennek a történetnek számomra lélektani jelentősége is van. Ez az utolsó kaland, amit átélhetek a szeretett karaktereimmel. Az utolsó, ami eldönti a saját sorsukat és a teljes társadalom jövőjét. Nehéz őket az útjukra engednem, főleg, mivel a Viharok birodalma végén nagyon kétes helyzetben hagytuk magukra a szereplőket és a bennem lévő féltésre csak még egy lapáttal rátett a Chaol történetében elhangzott tézisek. A szerzőt ismerve, egyszerűen nem lehettem biztos abban, hogy megkapják a boldog végkifejletet. Tartottam azoktól az áldozatoktól, amit megkövetel tőlük még a Sors. Félve, de hittel vetettem bele magam a történetbe.

Örülök, hogy mentálisan is kellőképp rákészültem a történetre, mivel az első szűk háromszáz oldal alatt végig ez tartotta bennem a lelket. Nem tudom, hogy most hullt volna-e le a rózsaszín fátyol a szememről vagy mi egyéb okból, de rettenetesen megküzdöttem a könyv elejével. A szereplőkben nem mutatkozott az összeszedettség egy csöppnyi jele sem, fejvesztve rohangáltak, célt kerestek. Ebben a helyzetben nem ezt vártam. A történet több szálon kezdi meg a futását, ebből egyedül Aelin sorsa volt meghatározó. A többiek mind elveszettek voltak, tele olyan gyerekes sérelmekkel, amiknek nem most lett volna itt az ideje. Ezzel szemben Aelin sorsa éles ellentétként állt, hiszen ő jelenleg Maeve kezei között sínylődik. Rövid fejezetek által betekintést nyerhettünk ebbe is, hogy mennyire nem ismer határokat a kegyetlenség, ami ezt a tündérkirálynőt fűti. Borzalmas volt olvasni a sorokat, hogy próbálja megtörni. Ember ezt képtelen lett volna elviselni.

A háromszázadik oldal után a történet már elkezdett összeállni és egyre inkább éreztem azt a hatást, amit az előző könyvek is kifejtettek rám. Izgatottsággal és kétséggel vegyült kíváncsiság vett rajtam erőt és innentől kezdve már nem volt megállás. Felvillantak a szereplők által kitűzött célok, kezdett formát ölteni magára a történet. Megvillantotta a haladási irányt. Nekem csupán ennyire volt szükségem, hiszen egy háborút sem lehet győzelemre vinni, ha mindenki fejvesztve rohan egy tetszőleges irányba. Kellett egy kis összeszedettség, egy kis rendszer. Valójában megértem, miért volt szükség erre a részre is. Az előző kötetek végén sem épült meg még az a kapcsolati háló, amire támaszkodva egy háborút meg lehet nyerni. Ez egy nehézkes folyamat, de nincs mese, el kell érni, így vagy úgy, de mindenféleképp szükséges állapot. Mondhatni, ez által lettek a fogaskerekek beolajozva, hogy a gépezet elindulhasson.

Miközben a lapokon egy nagyszabású harc bontakozik ki, a szerző nem felejti el a szereplők lelki állapotát sem. Bár mindenkinek a közös cél lebeg a szeme előtt - Erawan és Maeve hatalmának megrendítése és Terrasen visszahódítása –, mégis egyesével foglalkozik a karakterei sorsával. Nem hagyja magára őket a továbbiakban sem. Különböző, össze sem hasonlítható életutakat jártak be, mire eljutottak arra a pontra, ahol most az erőik egyesülhetnek. Mindannyian hordoznak bizonyos sebeket a testükön és lelkükön egyaránt. Mivel egy lezáró kötetről beszélünk, így most van itt az ideje, hogy mindenki meg tudjon pihenni az út legvégén. Ezt is fel kellett építeni. Számomra sokat jelentett, hogy a szerző senkit nem tolt háttérbe. Az eddig felépített karakterek mindegyikét azonos szinten dédelgeti. Nincsenek másod -és harmadrangú statiszták. Mindenki egyaránt fontos. Mind éltében, mind holtában. Mert ez egy háború. Itt vannak veszteségek, nem is kevés. Sarah J. Maas másik tündéres történetéből pont ezt hiányoltam. Nem volt életszerű a végén a happy end. Igaz, hogy ott is megtépázta a szereplőket, de a végére mégis képes volt egy olyan idilli véget alkotni, ami eltér az addig megismert világ alapköveitől. A Felperzselt királyság esetén már nem követte el ezt a hibát. A szívem szakadt meg, minden egyes katonáért, akik életükkel fizettek egy jobb világért.

Hihetetlen, amit a szerző létrehozott. Az utolsó kötet sok elvárásomnak tökéletesen eleget tesz, azonban nem volt teljes az általa nyújtott élmény. Bár a sorozat új fordítót kapott így, a legvégére, aki messzemenően jobban teljesít, érződik rajta, nem teljesen érezte át a helyzetek súlyát. Magyartalan mondatok tömkelege jelenik meg a lapokon, amik folyamatosan kizökkentettek és emellett több elírással is találkoztam, ami szintén sokat rontott az olvasási élményen. Sajnálom, de számomra ezek igenis sérelmekként vannak jelen, mert maga a könyv nem éppen az alsó árkategóriába fekszik. Ennyi pénzért elvárom a minőséget. Emellett mondjuk a történettel is voltak apróbb gondjaim. A lapokon fellelhető egy motívum, ami többször is megismétlődik. Ha egyszer, maximum kétszer szerepelt volna a lapokon, akkor kiváltotta volna a kívánt hatást, ám így egyre érzéketlenebbé váltam a témát illetően. Nem értem, mire volt jó, hogy mindenki csak akkor engedte el a gyerekes sérelmeit és konok hisztijét, mikor az általa szeretett személy ténylegesen bajba került. Miért kellett ennyiszer meglépni, hogy csak veszélyben nyílik fel a szemük. Előtte ellökték maguktól a másik felet, de amint afölött lebeg a halálos ítélet, máris rohannak, hogy megmentsék és örök szerelmet fogadjanak neki. Valamint akármennyire is fáj, de el kell ismernem, hogy a regény túlírt. Rengeteg mondatot ki lehetett volna húzni belőle. Rossz érzéssel töltött el, mikor pár oldalanként ugyanazon dolgok ismétlődtek. Elismerem, hogy összetett a történet, nagyon oda kell figyelni, de ettől függetlenül nincs szükség folytonos megerősítésre. Ez már nem nyomatékosítás, átesett a ló túloldalára.

Egy történet véget ért és egy korszak lezárult. Sokat jelent számomra ez a sorozat, ugyanis ez volt az első, amit elkezdtem gyűjteni. A könyvtáram alapköveiként szolgált az első három rész. Sokszor forgattam őket, míg vártam a további kötetek megjelenését. Nehéz elfogadni, hogy az események végére pont került, már nincs tovább. Sarah J. Maas illő befejezést alkotott egy ilyen grandiózus történet lezárására. A felperzselt királyság tökéletesen megállja a helyét a sorozat előző kötetei mellett. Bár az elején nehezen kapcsolódtam be a történetbe és végig voltak olyan aspektusok, amik miatt húztam a számat, összességében nézve mégis közel került hozzám. Volt pár jelenet, mikor elérzékenyültem. Nem csalt könnyeket a szemembe, de én is átéreztem a veszteség és a fájdalom érzését, ami a karakterekben terjengett. Ott voltam velük a csatatéren és vállvetve harcoltam velük egy jobb világért, mert elhittem, hogy megéri. Hatalmas élményként szolgált.

Sarah J. Maas a kedvenc szerzőim között tartom számon már jó ideje. Ez a tény a Felperzselt királyság elolvasása után sem változott, sőt, még inkább erősödött. Lehet, hogy nem mindig egyeznek az elképzeléseink, de ettől független képes megadni azt a fajta kikapcsolódást, amire sokszor szükségem van. Boldogan veszek el az általa ábrázolt világokban. Egy korszak lezárult, hogy egy új világ lépjen a helyébe. Nem is kérhetnék ennél többet.

"Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy hely, ami már régen hamuvá égett, de valaha ott élt egy fiatal hercegnő, aki szerette a királyságát…"

"– Azért jöttünk – jelentette ki Manon, elég hangosan ahhoz, hogy a városfalakon mindenki hallja a szavait –, hogy betartsuk az Aelin Galathyniusnak tett ígéretünket. Hogy megküzdjünk azért, amit ő ígért nekünk.

– És mi lenne az? – kérdezte Darrow halkan.

Manon ekkor elmosolyodott.

– Egy jobb világ."

"Együtt találtak ki a sötétségből a fényre. Nem engedi, hogy itt érjen véget az útjuk."