Gail Carriger: Changeless ​– Változatlan (Napernyő Protektorátus 2.)

Fülszöveg:

Alexia Tarabotti több okból sem élhet komolyabb társasági életet. Elsősorban azért, mert nincs lelke.

Alexia Maccon, Woolsey grófnéja a kora esti órákban arra ébred, hogy férje – akinek, mint minden rendes farkasembernek, illedelmesen aludnia kellene – teli torokból ordít mellette. Később el is tűnik, egyedül hagyva Alexiát, akinek így egymaga kell megbirkóznia a küszöbén táborozó természetfeletti regimenttel, űzött szellemek seregével és Viktória királynő haragjával. Ám Alexia fel van fegyverezve a legújabb divat szerint készült napernyőjével és harapós modorának egész arzenáljával. Még amikor a nyomozása Skóciába, a rusnya mellények honába sodorja, akkor is résen áll, feltérképezi a farkasfalka belső dinamikáját, ahogy csak egy lélektelen képes rá.

Sőt arra is tud időt szakítani, hogy megkeresse elkóborolt férjét – ha akarja.

Az olvasás szeretete mögött sokféle indok állhat. Van, aki csupán azokat a könyveket részesíti előnyben, melyek segíthetnek neki a mindennapokban. Legyen szakácskönyv vagy üzleti kötet, de minden esetben a tudásszerzés az elsődleges cél. Mások unaloműzésként kapnak le egy-egy kötetet a polcról. Én magamat azon könyvszerető emberek közé sorolom, akiknek lételeme az olvasás. El sem tudnám már képzelni nélküle a mindennapjaimat. Legyen szó szinte bármilyen kategóriáról, kedvtelve veszem kézbe és forgatom az utolsó oldalig. Az olvasás számomra több, mint hobbi. Ennek viszont megvan a maga hátulütője is: az utóbbi években ritkán ért el az igazi katarzis érzése. A legtöbb olvasmányomat élvezettel vegyes kíváncsisággal szemlélem és a szereplőkkel többé-kevésbé együttérezve élem át a leírt kalandokat, így a kellő élvezeti értéket tökéletesen nyújtja, ám a kezdeti, botladozó drasztikus érzelmi viharok elmaradnak.

Nos úgy néz ki, itt egy kivétel. Gail Carriger könyvei bőszen kizökkentenek ebből a boldogsággal felhőzött közönyös állapotból. A Napernyő Protektorátus sorozat első részén igencsak jókat derültem mind első, mind a második olvasás közben, így nem volt kétséges, hogy a sorozatot folytatni fogom a lehető leghamarabb, hiszen most már a polcomon van az első három kötet, így a könnyebb hozzáférés biztosított. A második résszel, mely a Változatlan címet viseli, hamar összebarátkoztam. Nagy meglepetéseket rejtett magába, melyek igencsak átformálták a sorozathoz fűződő érzéseimet.

Nagyon furcsa érzés ezeket a könyveket forgatni. A legjobb példát mutatják arra vonatkozólag, hogy mennyire megváltozott a könyvek kiadása az elmúlt évek során. Ezen sorozat esetében a kiadó még teljesen más elvárások alapján dolgozott – legalábbis első három rész kapcsán nyilatkozva, mivel a többit még fizikális formában nem láttam. A kötés feszes, a lapokban még van anyag. Ha összehasonlítjuk egy friss megjelenéssel látható, hogy ugyanazon vastagság alatt a régi kiadványok 350 oldalt ölelnek fel, míg újabb társai már közel 500 oldalt kitesznek. Nem mondom, hogy ez a változtatás ne lett volna célravezető, hisz biztos vagyok benne, hogy anyagi részt tekintve sokkal költséghatékonyabb, ám azért sokszor ezt minőségromlásként élem meg. Főleg, mikor a lapok olyan sötétek az újrahasznosított voltuk miatt, hogy alig látszódik a rányomtatott szöveg, vagy éppen olyan hajszálvékony már az oldal, hogy lapozás nélkül is el lehet olvasni a hátoldalán található szöveget is. Tehát számomra ez is bőszen hozzáadott az olvasási élményhez: boldogsággal töltött el, hogy egy minőségi kiadvány van a kezemben.

Alexia immáron mint Lady Maccon tetszeleg, alfanőstény egy vérfarkasklán élén, miközben a királynő mellett végzi lélekőri feladatait. A kezdeti felálláshoz képest az élete hatalmas fordulatot vett, ám ennek ő minden percét élvezi. Biztos vagyok benne, hogy gyermekként nem ezt a sorsot képzelte el magának, ugyanakkor nem is áll annyira messze az elképzeléseitől. Az élete telve van izgalmakkal, tudományos fejlődési lehetőségekkel, miközben a szerelem is rátalált a maga módján. Nem is kívánhatna ennél többet. Vagy mégis? Néha pontosan ezek a különcségek és izgalmak azok, amelyek hatására nem tudja kiélvezni a sors által adott lehetőségeket. Jelen esetben nem csak a férje nehéz személyiségével kell megküzdenie – főként, mivel minden vele folytatott csatározás boldogsággal tölti el –, hanem egyéb, rajtuk kívülálló problémakörökkel is. A kalandok a férje után, Skóciába terelik őt is, ahol rengeteg titok lappang. Már maga az utazás is egy külön élvezeti egységet alkot, hiszen Alexia régi vágya teljesül azzal, hogy léghajóra száll. De persze minden szép lehetőség mögött ott húzódnak az esetleg nehézségek is: valaki az életükre tör, de vajon ki lehet az és mi az indítéka?

A regény felépítése szinte megegyezik az első résznél megismerttel: az első oldalakon van egy helyzetábrázolás, ahol szembesülhetünk a szereplők induló lelkiállapotával és jelenlétével. Miközben a szerző bemutatja a fennálló erőviszonyokat, nem egy mosolyfakasztó helyzetet teremt. Alexia és Maccon újdonsült közös élete sok meglepetést tartogat mind az ifjú pár, mind a velük együtt lakók számára, ami több humoros helyzettel örvendezteti meg az olvasót. Kedvtelve olvastam az éjszakába nyúló és gyakorta akkor kezdődő élcelődésüket. Többször is éreztem magamban ugyanazt a lelkesedést, mint az első rész kapcsán. A kellemes alaphangulat megteremtése után kialakul a történet alapja, majd ezt követi egy kissé tudományosabb jelenet, amely a jobb megismerés lehetőségét szolgálja. Jelen esetben ez az étergráf létét, megjelenését és használatát teszi ki. Az étergráf egy bonyolult telekommunikációs eszköz, úgymondva a telefon egy, alternatív előzménye. A léte igazi technikai csoda, melyet a szerző igazi kékharisnya módra elemezget. Engem mindig is érdekeltek ezek az újító eszközök, ám van az a pont, mikor még számomra is túl soknak bizonyul a technikai leírás. Mondhatni, a történet számomra ezeken a pontokon sekély vizeket érintett, szinte megfeneklett. A harmadik rövid bemutató szelet után már igencsak nehézkessé tette a befogadást. Ugyanakkor el kell ismernem, hogy még ennek ellenére is minőségi jellemzést kaptunk róla, mivel még botor módon interneten is utánakerestem – és hát akkor döbbentem rá, hogy ez mindössze a szerző fejéből kipattant, steampunk elem. A szerző annyira jól előadta, hogy néhány technológiai kérdést leszámítva teljesen elhittem, hogy létező dologról lett mintázva. A léghajós utazást is hasonlóképp éltem meg: az elején roppant izgalmas újdonságnak gondoltam, hiszen ugyanúgy rajongok értük, mint Alexia is, ám egy idő után már minden percben csak arra vágytam, hogy végre landoljunk és folytatódhasson a valódi történet, hiszen annyi érdekes, felfedezésre váró dolog van a skót földön! Miután ezeket a nehezebben csúszó részeket túléltem ismételten egy vérbeli Gail Carriger fantáziában találtam magam, ahol a 19. századi angolokra jellemző kellem és báj keveredett az ősi skót vérbe kódolt nyers, vérfarkas modorral. Innentől kezdve pedig újfent megtaláltam az elvesztett lelkesedésemet a történet irányába és mondhatni túl gyorsan értem a végére.

A könyv központi témájául egy igencsak meglepő jelenség szolgál. Minden szál ahhoz a ponthoz vezethető vissza, mikor a londoni természetfelettiek egyik percről a másikra elveszítik az élőholt móddal járó különleges képességeiket. Bár nem értettem, miért ezen irányba kanyarodtunk el, úgy véltem, megfelelő történet kerekedhet belőle. Ez a véleményem egyre inkább alátámasztást nyert, ahogy haladtam előre a fejezetekben. A szerző mesterien szőtte össze a különböző szálakat, míg végül az olvasó is úgy érzi, minden kocka a helyére kerül: a téma logikus háttérmagyarázattal párosul, sőt még a további részekben előforduló eseményeket is kellőképp előrevetíti. S mikor már az olvasó azt hiszi, mindent látott és hallott, akkor a szerző egy újabb fordulattal örvendezteti meg, mely a maga módján eléggé keserédes. Örömmel és fájdalommal telve olvastam el az utolsó oldalakat. Egyszerűen összeszorult a szívem és miután letettem a könyvet képtelen voltam megszólalni. Hűha, erre aztán nem számítottam.

A Lélektelen egy tökéletes felvezetéseként szolgált egy igencsak mulatságos történetnek. Ebből következtetve arra számítottam, hogy a folytatás sem lesz kevésbé csekély. Nos, való igaz, hasonlóan izgalmas volt az előzményhez mérten is, ámbár azért a szerző kékharisnya hozzáállása igencsak kiviláglott a lapokról. Bár magam is mérnöki vénával rendelkezem, néhol már számomra is kissé unalmasnak, vontatottnak hatott a steampunk elemek összetételének és használatának leírása. Ezek mindössze apró bekezdéseket tettek ki, viszont az összképre erőteljes hatást gyakoroltak. Még szerencse, hogy ezen kívül igencsak élveztem az események alakulását.

Azért azt is el kell ismernem, hogy az író is elég kegyetlen tud lenni: miután letettem a könyvet, levegővétel nélkül szaladtam a könyvespolcomhoz és eszeveszett lendülettel lapoztam bele a következő kötet legvégébe. Képtelen helyzetben hagyta ott a szeretett karaktereket és egyszerűen muszáj volt tudnom, meddig kívánja háborgatni amúgy sem nyugodt idegeimet. Hát illik ilyen sokkhatásnak kitenni az olvasó lelkét? Az utolsó két bekezdés elolvasása mindössze egyetlen hatást gyakorolt rám: azonmód belekezdtem a regény elejébe is. Nos, úgy vélem, menthetetlenül a hatása alá kerültem ennek a fantasztikus világnak. Kiabálhatnék segítségért, hogy valaki mentsen ki belőle, de őszintén… egy cseppet sem bánom, hogy ilyetén módon berántott.

"– Jó ég! Hallottam emlegetni, hogy szerelmi házasság volt, de nem tudtam elhinni.

– Miért, mi másért menne hozzá bárki? – fújt Lady Maccon.

– Vagy miért venné el őt bárki? – értett egyet Lord Maccon."

"– Mit csinálsz te rémes ember?! Úgy viselkedsz, mint egy tébolyult vakond!

– Lopózom, kis rémségem. Talán nem úgy tűnik? – felelte a gróf megjátszott sértődéssel.

– Miért?

Conall mintha zavarba jött volna, ami egyenesen abszurd volt egy hatalmas skót esetében.

– A rejtett megközelítés romantikáját kerestem, asszony."

"– Jól érzi magát, Lyall professzor? – kérdezte Alexia, mert meglehetősen aggasztotta a nyakkendő.

– Tökéletes egészségnek örvendek, köszönöm kérdését, Lady Maccon. Aki miatt aggódom, az az ön férje, és pillanatnyilag nem tudok vele kapcsolatot teremteni.

– Igen – vágta rá a grófné faarccal. – Én is mindennap szembesülök ezzel az akadállyal, amikor társalgunk. Most mit követett el?"