Niitaabell Világa: Laura Steven: Minden, csak nem oké (Izzy O'Neill 1.)

Fülszöveg:

A 18 éves Izzy O’Neill mindig is tudta, hogy nem dédelgethet nagyratörő álmokat. Nem mehet főiskolára és nem vár rá nagy karrier. Ám egy nap a szerencse rámosolygott, és egy olyan lehetőség hullott az ölébe, ami az egész életét megváltoztathatja. De arra nem számított, hogy hamarosan minden reménye szertefoszlik…

Miután elég sokat mutató fotók látnak napvilágot róla és egy politikus fiáról egy kerti padon, rögtön minden figyelem rá irányul, gúnyolódások céltáblája lesz, és folyamatosan szembesülnie kell a megaláztatásokkal. Izzy eleinte megpróbál csak nevetni a dolgok – de ahogyan a mindennapos zaklatások egyre intenzívebbé válnak, hamar rájön, hogy az, ahogyan a világ kezeli a tinédzser lányokat, az egyáltalán nem oké.

Minden, csak nem oké

Még a tavalyi évben az Online Nyári Olvasótábor versenyén maximális pontszámot értem el, amely a harmadik helyhez segített hozzájutni. Akkor nyereményként a kiadó kínálatából választhattam öt, már megjelent könyvet. Még a mai napig emlékszem, milyen lázasan kerestem, kutakodtam, melyek legyenek azok a példányok, amik felkerülnek a listámra. Nehéz volt a választás, mivel a kiadó kínálatában rengeteg érdekfeszítő történet lapul. Egy könyv felett nagyon sokat gondolkodtam, ez pedig Laura Steventől a Minden, csak nem oké. A cím volt az, ami igazán megragadott benne. A mögötte elterülő montázzsal a szavakból áradó keménység éles kontrasztot teremt. Egy segélykiáltás volt ez számomra, ami mellett nem tudtam csak úgy elmenni. Bár a fülszöveg annyira nem ragadta meg a fantáziámat és még az ismerőseim sem voltak róla túlzottan jó véleménnyel, végül mégis úgy döntöttem, ez lesz az ötödik könyv. Úgy éreztem, hogy kell benne lennie valaminek, amit mások nem vettek észre, ami még felfedezésre vár. Valakinek meg kell fognia a kinyújtott kezet és miért ne lehetnék ez a valaki pont én?

Miután megérkezett sokáig kerülgettem. Egyre inkább begyűrűztek a fejem fölött az átlagos vagy épp az alatti minősítést kapott értékelések. Úgy döntöttem, félrerakom addig, míg ezeket nem tudom teljes mértékben elengedni. Nem akartam, hogy más véleménye a kelleténél jobban befolyásoljon, szóval felraktam a polcomra, hogy ott várja ki a sorát. Bő fél évig árválkodott ott, mire úgy éreztem, eljött az ideje. Különös ez? Nem, főleg nem tőlem. Szóval végül levettem és két szusszanásnyi idő alatt elolvastam.

Általában könnyen el tudok vonatkoztatni a könyvekkel szemben alkotott negatív véleményektől és pont emiatt zavart annyira, hogy ezen regény esetében ez nem akart csak úgy magától menni. Nem szoktam túlzottan foglalkozni azzal, mások miként vélekednek az aktuális kiszemelt olvasmányomról, csak mankónak használom annak a tucat embernek a véleményét, akinek a szavára adok. Mondhatni rajtuk keresztül tapogatom le a cselekmény fő irányvonalát, hogy az belefér-e vajon a profilomba, nem megy-e szembe az értékrendemmel. Ennyi, semmi több. Most mégis belém furakodtak a negatív gondolatok, melyekkel ezt a történetet illették. Nem mondanám, hogy a közmegítélése annyira elutasító lenne, éppen csak átlag alatti, de ez mégis elég volt ahhoz, hogy elbizonytalanodjak és első reakcióként tudás nélkül ítélkezzek. A történet megismerése után úgy érzem, ez egy hatalmas fricska volt az élettől, mivel a könyvben ez is nagy szerepet kap, mint járulékos hozam. Mi, gyarló emberek úgy törünk pálcát mások feje fölött, hogy csak arra a foszlott információra alapozunk, ami első körben hozzánk került. Nem járunk utána a témának, nem fecsérlünk időt a teljes megismerési folyamatra és a legrosszabb, hogy bele sem gondolunk egészen a témába, mások érzéseibe, csak vakon ítélkezünk.

A könyv egy fiatal lány életéből emel ki egy rövid időintervallumot. Izzy O’Neill 18 évesen, fél lábbal már a felnőttek között, másikkal pedig még az iskolapadban áll, keresve azt a jövőképet, ami elfogadható a számára és emellett megvalósítható is. Fiatal korában egy autóbalesetben elvesztette a szüleit, azóta Betty nagymamája neveli. Ez az igencsak belevaló asszonyság nem az átlagos szerepet ölti magára: korát meghazudtolva fiatalos és lendületes, nyitott az ifjúságra, egyáltalán nem ódzkodik a világ dinamikájának és a társadalom felállásának változásától. Egy fizetésből éppen csak futja a lakás fenntartásának a költségeire, így nem élnek valami nagy lábon, de ketten együtt erősek, nem csüggeszti el őket a helyzetük, hanem inkább alkalmazkodnak és pozitív hozzáállással tekintenek a jövő irányába. Izzy élete ettől függetlenül teljesen átlagos. Suliba jár, utána meg a legjobb barátaival lóg együtt. Ha éppen meghívják, akkor elmegy bulizni. Magabiztos, erőteljes humorral megáldott lány, aki nem fél kihasználni a körülmények nyújtotta lehetőségeket. Ám elég egyetlen rosszakaró ahhoz, hogy a világa a feje tetejére álljon.

A Minden, csak nem oké című könyv középpontjában egy, a napjainkban igencsak fontos témakör áll: a zaklatás. Izzy története az interneten veszi kezdetét, mikor valaki létrehoz egy weboldalt, amely erőteljesen ócsárolja a személyiségét. Mindenféle alpári szóval illeti, valamint intim fotókat is közzétesz róla. Az egyiken pont egy nagy rangú politikus fiával került félreérthetetlen helyzetbe, így a megszégyenülése nem marad meg az iskolás berkeken belül, hanem globális problémává növi ki magát. A kezdeti sértő, ám még egyszerű csipkelődések helyét átveszi a kéretlen, lélektipró megaláztatások sorozata. Izzy pedig ahhoz nyúl, amihez tud: humorral próbálja megközelíteni a témát, túlélni az egyre inkább elharapódzó helyzetet, miközben mélyen legbelül összeomlik. Már ő sem tudja, hogy valójában kicsoda.

Mindenki csinált már hülyeséget az életében. Lényegtelen hogy gyerekek, kamaszok vagy felnőttek vagyunk, minden életszakaszban fel tudunk idézni valami olyan helyzetet, mikor felelőtlenül viselkedtünk. A legtöbb esetben ezt következmények nélkül, vagy kisebb sérüléssel megússzuk és hamar elfelejtjük, ám akadnak olyan helyzetek, amik lavinaként hozzák magukkal a bajt. Izzy is követett el meggondolatlanul dolgokat és most el kell viselnie a következményeket. Az elbeszélés során több ízben is kitér erre: elismeri, hogy valóban nem ebben a formában kellett volna megvalósítania a dolgokat, ugyanakkor maximálisan kiáll önmaga mellett: ez az ő élete, hadd döntse el ő, miként éli a mindennapjait. Nem hajlandó elfogadni, hogy csak azért szégyellnie kéne a testi szükségleteit, mert nem fiúnak született. Ez az ellentét a valóságban is gyakorta előjön. Bár én világ életemben szerető közegben éltem – sem otthon, sem az iskolában nem voltak nálunk szóbeli vagy tettleges bántalmazások –, mégis teljességgel átéreztem a helyzetét. Minden nő szembesül azzal a ténnyel, hogyha élete során több férfival is létesített szexuális kapcsolatot, akkor képzeletben máris a homlokára ütnek egy pecsétet, mert a mai társadalmi norma alapján ez még mindig nem elfogadott. A férfiak esetében ez nem számít, az ő közmegítélésüket nem viseli meg a gyakori partnerváltás, sőt! Ez az ellentét pedig sokak lelkét megmételyezi. Azzal, hogyha emiatt illetlen kifejezéssel illetnek egy nőt, olyan károkat okozhatnak benne, ami eszükbe sem jutott. Izzy végtelenül erős, de még ő sem bírja elviselni a vállára rakott terhet az élet minden percében. Volt egy jelenet, ahol a saját testét mustrálta a kommentelők szemével és borzalmas érzéseket keltett benne az, amit látott. Az eddig elfogadható kerekded vonásokat felváltotta a szégyenletes formai megjelenés. A fejében teljes mértékben átalakult az önmagáról alkotott kép, amely által az önbizalma is szinte odalett. Számomra ez volt az a pont, ahol rájöttem, hogy ez a regény indokolatlanul kevés figyelmet kap. A maga elszállt módján olyan érzéseket mutat be, amely szinte minden tinédzser lány fejébe megfordul. Ha egy nőkkel telt teremben az előadó megkérné a közönséget, hogy emelje fel a kezét az, aki még sosem érezte magát értéktelennek az élete során, biztos vagyok benne, hogy egyetlen kar sem lendülne a magasba.

A szerző lépésről lépésre építette fel ezt a témát. Először megalkotott pár karaktert, akik igazi személyiséggel rendelkeznek, majd bemutatta a helyszínt és megalkotta a regény alapjait alkotó eseményeket. Miután minden kocka a helyére került, szépen lassan elindította a cselekményt. Olyan volt, mintha gyúrt volna egy hógolyót, amit fenn, a hegy tetején útjára indít, s mire leér az aljához, már óriási lavinát okoz. S hogy a helyzet komolyságát oldja – majd a későbbiekben még hangsúlyosabbá tegye –, humorba csomagolta az egészet. A Minden, csak nem oké egy igazi tragikomédia.

Véleményem szerint a Minden, csak nem oké egy végtelenül alulértékelt könyv. A zaklatás témaköre egy, a mai világban is mindennapos probléma. Ha ehhez társul az internet nyújtotta lehetőségek végtelen sora is, borzalmas dolgok születhetnek, amik nagy károkat okozhatnak, főként az ifjonti lelkekben. Egy-egy ilyen támadás után elszenvedett személyiségkárosodás maradandó. Túl lehet rajta lépni, de sosem lesz az ember az, aki előtte volt.

Aláírom, Izzy humora és hozzáállása néha vérlázító. Engem legfőképp az a tiszteletlenség zavart, amit az elhunyt szülei irányába tanúsított. Nem a megfelelő módon beszélt róluk és túl sok vélt és valós hibájára hozta fel mentségül. Ezen kívül pedig nem minden helyzetben megnyerő az általa képviselt szarkasztikus irányvonal, de képesnek kell lenni ezek mögé tekinteni. Ő egyszerűen így képes túlélni a nehéz helyzeteket.

A történet cselekménye is hagyott maga után némi kívánnivalót. Voltak felesleges kitérők, folytonos ismétlések, mentegetődések, logikátlan megvalósítások és mindemellett még az oldal üzemeltetőjének kiléte is teljességgel egyértelmű, hiszen mindössze maroknyi szereplő teng a lapokon. A szerelmi szál igencsak érdekes, nekem már sok volt az, hogy mindenki Izzyt akarta magának, miközben sosem volt igazán jó hírneve. És ezek ellenére is azt mondom, hogy az irányvonal és a bonyodalom felépítése mindenért kárpótolt. Túlságosan ismerős volt azt látni, miként válik egy fiatal, bohókás, erőteljes lányból egy bizonytalan, megtört és kétségbeesett személy. A sok rágalom által önmagától, a saját léte iránt tanúsított szeretetétől fosztották meg. Nap, mint nap élik át ezt fiatalok és felnőttek egyaránt.

Minden hibája ellenére a kedvenceim között tartom számon ezt a könyvet. Sőt, még a botlások is széppé teszik a számomra. Egyetlen ember sem tökéletes, Izzy végképp nem, így szinte adja magát, hogy a története sem lesz az. De mindennek ellenére képes volt megérinteni, sőt, még egy ponton pár könnycseppet is kicsalni a szememből. Nekem ennyi pedig bőven elég.

"Csak azt akarom mondani, hogy az ego védelme és a kudarc kerülése teljesen természetes. De nem logikus. És mert ez nem logikus félelem, nem lehet rá logikus választ adni. Az érzelmeket érzelmekkel lehet legyőzni. Szóval az összes lelkesedésedet, bátorságodat és vadságodat együtt zúdítsd a félelmedre."

"-Én ezt egyszerűen nem értem. Hogy a fenébe várják el tőlünk, hogy tizennyolc éves korunkra kész elképzelésünk legyen? Még azt sem tudjuk, kik vagyunk, és mégis azzal az elvárással tekintenek ránk, hogy döntsük el, mit akarunk csinálni a következő ötven évben. Ez őrület!"

"Nézd, az ember már csak olyan, hogy igyekszik kihúzni magát olyan helyzetekből, ahol szégyent tapasztalhat, különösen, ha a megszégyenülés nyilvános lehet. Van valami ősi ösztön abban, hogy mindenáron el kaarjuk kerülni a kellemetlen helyzeteket. Nem akarok túl tudományosan értekezni a témáról, de pszichoanalitikus nézőpontból ez az egód megőrzéséről, vagyis az indetitásod védelméről szól."

"Mert végső soron mi az, ami számít? Nem mi, hanem ki. Az emberek, akiket szeretek. És nincs ezzel az égvilágon semmi baj. Ha az emberek többet törődnének azzal, hogy kedvesek, és kevesebbet azzal, hogy sikeresek legyenek, a világ sokkal jobb hely lenne."