A harmincéves Willa Jackson az anyagi romlásba dőlt régi, előkelő déli család sarjaként kétes hírnévnek örvend. A Blue Ridge Madam – amit még Willa ükapja építtetett, és ami a környék legpompázatosabb otthonának számított – évek óta a hanyatlás és a szégyen jelképe.
Willa megtudja, hogy volt osztálytársa, a nemesi származású Paxton Osgood, kívül-belül fel akarja újíttatni az épületet, hogy első osztályú fogadót alakítson ki belőle. Ám amikor az építkezés közben egy csontváz kerül elő a magányosan álló barackfa alól, rég eltemetett titkok kerülnek napvilágra, a városkában pedig furcsa események követik egymást.
A véres rejtély minden várakozás ellenére közelebb hozza egymáshoz Willát és Paxtont, akik közösen kénytelenek szembenézni a két család szenvedéllyel és árulásokkal teli történetével, illetve kideríteni az igazságot, ami azóta is hatással van az élők sorsára.
Amikor akad egy kis időm böngészni az interneten, általában a moly.hu oldalon keresgélek. Nézegetem az általam követett tagok által közzétett posztokat, miközben eltársalgok a könyves barátaimmal. Gyakorta szoktunk egymásnak akár direkt módon, akár közvetetten könyvet ajánlani, melynek köszönhetően a várólistám egyre inkább duzzad.
Már jó ideje annak, hogy a figyelmembe került Sarah Addison Allen munkássága is. Több ismerősöm hívta fel rá a figyelmemet, valamint az molyos ízlésőrségem tagjai is pozitívan nyilatkoztak róla, arról már nem is beszélve, hogy amikor még a Libriben dolgoztam, a kedvenc felettesem is csupa jót mondott róla. Gyakorta forgatja a szerző könyveit, elmondása alapján megragadta a benne rejtőző báj és kellem. Könnyed, mégis tartalmas regényeket alkotott a szerző. Ennél nekem több sem kell, igencsak felkeltette az érdeklődésemet.
Nos, mindezek után két könyv beszerzését igencsak terveztem. A sikerességet végül az Alexandra Online Raktárvására hozta el a számomra, ahol potom pénzért lehetett hozzájutni ezekhez a könyvekhez is – mint sok máshoz is. Az elsők között landoltak a kosaramba és boldogan forgattam őket, mikor megérkeztek. Meg kell mondanom, a maga egyszerűségében is gyönyörű a borító, amelyet a kemény táblás kivitel még inkább nyomatékosít. Bár alapvetően nem vagyok zöld szín párti, mégis azt kell mondjam, az egész könyv egy kellemes kisugárzást kapott azáltal ahogy a barackfa virágai megjelennek az élénk háttér előtt. Olyan könnyed, varázslatos érzést kölcsönöz neki. Vajon igaz ez a beltartalomra is?
Érdekes, mert bár ismertem a könyv fülszövegét, valahogy képes voltam tőle teljesen elvonatkoztatni. A bennem kialakult kép szerint ez egy igazán angolos történet lesz: finom lelkületű hölgyek mély gondolatai. Egyfajta fennköltségre számítottam. Ezt sugározta felém a borító és a cím egyaránt. Magabiztos lelki kiegyensúlyozottságot vártam ettől a könyvtől, hasonló érzést, mint ami akkor töltött el, amikor Jenny Colgan regényeit olvastam – természetesen gasztroélmény nélkül. Ezzel az elképzelésemmel már a fülszöveg is éles ellentétben áll, hiszen a történet fő mozgatórugójára véres rejtélyként hivatkoznak. Nos, azt kell hogy mondjam, egyik elképzelés sem volt sikeres. A könyv nagyon messze áll attól a képtől, amit a hátulján szereplő rövid összefoglaló mutat és az én elképzeléseimmel sincs teljes összhangban. Úgy néz ki, egy számomra teljesen új terepre léptem.
Walls of Waters egy csodálatos hely, amely szomszédságában egy igazi turisztikai látnivaló helyezkedik el, mely a kirándulók kedvelt helyszíne. Régebben az itt élők igencsak módos emberek voltak, akik fakitermelésből éltek, ám mikor Nemzeti Parkká nyilvánították a területet sok családnak át kellett szerveznie a továbbiakban a bevételi forrásait. Vannak szerencsésebbek, akik képesek voltak fenntartani a nívót és származásuk a mai napig figyelemre méltó, mások viszont a korral együtt fakultak meg. Míg Paxton az előbbibe, Willa az utóbbi kategóriába tartozik, így e két lány között az évek során nem alakulhatott ki szoros viszony, mégis úgy néz ki, egy váratlan esemény közelebb hozzá egymáshoz őket. A történet középpontjában egy nőegylet áll, akik tisztelegve adóznak a felmenőiknek, akik 75 évvel ezelőtt változást hoztak az életükbe. Ezen esemény alkalmából felújították a régi kúriát, hogy újra a megérdemelt dicsfényében pompázhasson. Az építkezés során viszont találnak egy csontvázat egy fa alatt, ami némi témát biztosít a lakók számára. Vajon kit temethettek el régen a barackfa alatt? Miért került oda? Ki által ért véget az élete?
Bár a könyv irányvonala egyértelmű, mégsem kiemelkedő. Az alapvető történeti szál mellett a karakterekben gomolygó bizonytalan érzések sora is ugyanolyan fontossággal bír. Mindenkinek megvan a saját múltja és mindannyian rendelkeznek a jelenben is olyan problémakörökkel, ami megoldásra vár. Alapvetően e két kategória tökéletesen tud egymás mellett létezni úgy, hogy erősítik egymás jelenlétét, hiszen a szereplők személyes fejlődése által a központi bonyodalom is más fényben tetszeleg, ezáltal a megoldás közelebb kerül a karakterekhez. Mondhatni egymást húzzák a előre. Jelen esetben úgy vélem, ez csak hellyel-közzel valósult meg a lapokon, mivel a jellemfejlődés erőteljesebb volt, mint maga a könyv történeti irányvonala, ezáltal a törékeny egyensúly eltolódott. Ám ez a nem kiegyenlített erőviszony még közel sem olyan erős, ami a könyv rovására mehetne, mindössze az erőviszonyok értékelődtek felül. Itt nem a szereplők alakítják a történetet, hanem pont fordítva: az események formálják meg a karakterek jellemét és idézik elő a fejlődést. Efféle stílusjeggyel eddig nem igen találkoztam – legalábbis olyan esettel, ami tényleg működőképes lett volna, így üdítő élményként hatott rám a felismerés, hogy Sarah Addison Allen képes volt ezt a stílust könnyed hangulatban, vontatottság nélkül prezentálni.
A fent megerősített attitűdre hivatkozva elmondható, hogy ennek a történetnek a bája a felépített koncepcióban lakozik. Bár az író elsősorban tényként kezeli az emberekben megjelenő érzéseket, mégsem hat ridegen. Külső szemmel figyelve is igencsak érdekesnek hat az olvasó szeme előtt kibontakozó pillangószárny csapásnyi változás. Egy fiú hazatértével, egy kúria restaurálásával az egész város élete megváltozik, köztük leginkább Willáé. S miközben belelátunk lénye eltemetett részébe, a közpiskolai csínytevések királynői felvonulásába, aprónként kibontakozik az olvasó szeme előtt egy mély folyamat, amely a felnőtté váláshoz köthető. Az átélt tapasztalatok formálták a személyiségét. Colin megjelenésével a múlt, jelen és a jövő Willái táncba kezdenek. Főszereplőnk úgy véli, hogy ezek mind összeegyezhetetlenek, nem lehet mindegyik, ám idővel rá kel döbbennie, hogy valójában eddig sem élt teljes életet. A könyv közvetett módon elülteti az olvasó fejében az érzést, miszerint szabadon kell engednünk önmagunkat, ki kell törnünk a saját magunknak felállított falak közül. Mert pont ugyanannyira veszélyes az az ember személyiségére nézve, ha önmagát skatulyázza be, mintha a környezete teszi ezt vele. Willa mellett ez a folyamat megfigyelhető a többi szereplőn is. Mindegyikük más és más problémákkal küzdenek, ami elől eddig csak elbújtak, menekültek, ám végül egy épület, egy kert és egy barackfa összehozza a fiatalokat, ami által mind önmaguk, mind az általuk alkotott közösség is fejlődni látszik. A háttérből pedig két, letűnt szempár figyeli őket. A nagymamák története is finoman bújik meg a lapok között. Ahogy a könyvben más sem, ez az irányvonal sem kap erőteljes hangsúlyt, de jelenléte tagadhatatlan.
Bár a szereplők kapják a lényegi hangsúlyt, azért a történet mellett sem mehetünk el szó nélkül. Sajnos ezen a téren csalódás ért. Ha leválasztjuk róla a fiatalok belső vívódását, akkor egy igencsak gyenge porhüvely marad csak belőle. A történet teljes mértékben adja magát. A szerző nem vette a fáradtságot, hogy kellőképp megformálja, gyanítom azért, mert nem erre szerette volna a hangsúlyt tenni. Ennek ellenére illett volna egy tisztességes kalandot létrehozni, amiben legalább nem ordít az olvasó arcába a megoldás. A két nagymama leánykori történetébe is sokkal több érzést és tapasztalati értéket lehetett volna csempészni, emellett illett volna olyan megvalósítást vetni a papírra, ami valóban működőképes. Az író által felvázolt végső eseménysor úgy vélem nem megvalósítható, több ponton is megbukik. Ez pedig elfogadhatatlan, mivel veszélyezteti a könyv mondanivalójának értékét is.
Érdekes érzettel párosult eme könyv olvasása. Egyfelől csalódtam, mert semmi nem valósul meg abból, amit alapvetően közvetít a potenciális olvasó irányába, másfelől viszont újszerű élményt nyújtott. A fülszöveg által felvázolt cselekmény közel sem olyan hangsúlyos, mint várható, emellett túlontúl egyszerű is. Emiatt is erős kettősség érzése lakozik bennem. Az egyik felem azt mondja, hogy ez kevés volt, nem tartalmazott elegendő csavart és már a könyv legelején teljességgel világossá válik a megoldás. Tetőponttal nem rendelkezik, egy egységes, alacsony színvonalat képvisel. Ezzel szemben a másik részem úgy tekint erre az eseménysorra, mint egy mankó, ami szükséges volt ahhoz, hogy a múlt értékei újból megjelenjenek ennek a csodálatos kisváros lakóinak a szívében. Úgy virágzott ki a jellemük, mint a barackfa, kellemes illatot árasztva, mely végül, gondos ápolás mellett meghozza a gyümölcsét is.
Ennek a könyvnek talán az a legnagyobb hibája, hogy az elsődleges ismeretszerzések félrevezetik az olvasót, ezáltal ha még a megfelelő célcsoportot is találja meg, akkor sem biztos, hogy ki tud teljesedni, mivel újra kell kalibrálni a hozzá fűződő érzéseket és gondolatokat. Borzasztóan zavar a könyv hátulján található „véres rejtély” kifejezés. Abszolút nem illik a képbe. Ám miután képes voltam felülemelkedni és teljes mértékben átadni magamat a könyvnek, végre elkezdte az én lelkemet is formálni. Könnyed, bájos irányvonala bársonyba vonta a gondolataimat és miközben bemutatta a szereplőkben lakozó érzéseket, volt időm a saját életemet is felülbírálni. Magamhoz ragadtam személyiségem azon kockáit, melyet már rég elcsomagoltam a felnőtté válás elkerülhetetlen folyamata közben és újfent beépítettem a jelenlegi képbe. S míg elmerülhettem önmagamban, egy egyszerű kis történet bontakozott ki a szemem előtt Sarah Allen Addison története által.
Egyáltalán nem bántam meg, hogy elolvastam. Bár merően más irányvonalat képviselt, mint amire számítottam, megtaláltam benne azt, ami által magam is többé válhatok. Márpedig mire való az olvasás, ha nem önön szórakoztatásunkat tápláljuk vele, miközben értékes gondolatokhoz is juthatunk?
"A gyerekkor maga a csoda. Hatalmas veszteség, amikor kinövünk belőle."
"– Senki sem tud kibújni a bőréből. Döbbenet, mennyire nincs beleszólásunk a sorsunkba. Ha ezt elfogadjuk, a többi már gyerekjáték."
"– Ha az ember negyvennyolc órája van talpon, mindent viccesebbnek lát a kelleténél. Hazafelé jövet harsányan röhögtem az útjelző táblákon. Fogalmam sincs, miért."
"És ha olyan szerencsés vagy, hogy igaz barátra lelsz valakiben, becsüld meg nagyon!
Tarts ki mellette, ne hagyd cserben!"
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Megjelenés ideje: 2014. december 9.
Terjedelem: 250 oldal
A könyv az alábbi helyeken vásárolható meg:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése