Niitaabell Világa: Mártonffy Zsuzsa: Akiknek két anyja van

Fülszöveg:

Milyen nő az, aki képes lemondani a saját gyerekéről?
Milyen, amikor az örökbe adott felnőttként találkozik az anyjával, aki évtizedekkel korábban lemondott róla?
Milyen egy nevelőszülőnek örökre elválnia egy kisgyerektől, akit születése pillanatától nevelt?
Lehet-e úgy szeretni egy örökbefogadottat, mint a saját vérünket?

Mártonffy Zsuzsa könyvében olyan személyes élettörténeteket ismerhetünk meg, amelyek segítenek, hogy az előítéleteinken, a félelmeinken vagy akár a romantikus elképzeléseinken túllépve jobban értsük az örökbefogadás világát.

Ezek a személyes vallomások egytől egyig megrendítőek, hiszen a megszólalók – örökbefogadottak, örökbefogadó szülők, örökbeadók, nevelőszülők és szakemberek – a legbelsőbb vívódásaikat osztják meg velünk. Mártonffy Zsuzsa tapintatosan, mégis lényeglátóan mutatja meg, hogy ezek a sorsok küzdelemről és élni akarásról, szeretetről és szeretetlenségről, kilátástalanságról és megnyugvásról, egyszóval az élet legnagyobb kérdéseiről szólnak.

A kötetben olvasható anyagokat az örökbefogadás jogi és szabályozási hátterét megvilágító, praktikus információkat összegyűjtő Örökbefogadás A-tól Z-ig című fejezet teszi teljessé.

Nem tudom, hogy más országokban miként működik, de azt kijelenthetjük, hogy Magyarország a tabuk és meggondolatlan döntéshozatalok világát éli. Egyszerűen belénk van kódolva az azonnali ítélkezés. Képesek vagyunk egyetlen mozzanat hatására, a teljes kép ismerete nélkül véleményt formálni. Ha látunk egy kócos anyukát, akinek homlokán már árkot vájnak a ráncok attól, ahogy eltorzult arccal, emelt hangon szól rá az igazát hangosan világnak üvöltő, vöröslő arcú csemetéjére, rögvest belénk villan, hogy miért nem tudja megnevelni, hogy ne rendezzen nyilvánosan jelenetet. Pedig mindenkinek vannak rossz napjai. Lehet a gyerkőc is épp egy ilyen alkalmat él át. Lehet, hogy ő a világ legtündéribb, legokosabb kisembere, de ma másfajta erőt érez magában, vagy éppen egyéb más problémája van, ami miatt éppen nem gödröcskés arccal mosolyog a világra. Az anya meg lehet, hogy a mindig példamutató magatartással és odaadással neveli a kicsit, csak éppen most szakadt el az a bizonyos cérna, mert a magánéleti gondjai és a testi fáradtság egy pillanatra kitört rajta.

Sokan nem is akarnak a dolgok mögé látni. Pontosan így van ez az örökbefogadás témakörével is. Mindenki határozott véleménnyel rendelkezik róla és mikor meghallja ezt a szót – bármilyen kontextusban –, már megformálódott benne egy kép. Nem kérdez. Vannak akiket nem érdekel, mások úgy érzik, nem illendő erről beszélgetni sem gyerekkel, sem felnőttel. Ehhez hozzásegít az is, hogy viszonylag kevés szakirodalom áll rendelkezésünkre, így egy megfoghatatlansági érzet is társul a tematikához. Ezt igyekszik eloszlatni Mártonffy Zsuzsa Akiknek két anyja van című könyvével.

A szerző már régóta foglalkozik az örökbefogadás témakörével. Blogján, mely az Örökbe címet viseli egyfajta mankót nyújt azon emberek számára, akiket bármilyen szinten érint vagy érdekel ez a világ. A megalkotott cikkek mellett folytonosan szervez találkozókat, amelyek szintén a közösség építő jellegét, valamint a résztvevőkben rejlő kérdések és kétségek megoldását hivatottak elősegíteni. Ugyanakkor ki kell mondanunk: legyen bármennyire jól megírt egy weboldal, nem biztos, hogy az emberek rátalálnak. Ma már az interneten keresgélni egyszerre pillekönnyű és borzalmasan nehéz dolog. A kulcsszavakra kapott információkat muszáj alaposan megszűrni, valamint a különböző oldalakról összevadászott információkat sem könnyű mindig összeépíteni. És pontosan ezért van szükség a nyomtatott szakirodalomra is. Úgy vélem, Mártonffy Zsuzsában is hasonló gondolatok fogalmazódhattak meg, mikor először felmerült benne, hogy egy könyv keretén belül kellene rendszerezni az összegyűjtött tudást, amivel másodkörben egy hiánypótló olvasmányt tud alkotni.

Az Akiknek két anyja van című könyv több nagy részre van osztva, amelyek segítenek abban, hogy az olvasó a megfelelő módon tudja rendszerezni az alaptéziseket. Elsőként olyan szülők szólalnak meg, akik az örökbefogadás mellett döntöttek. Megismerhetjük a motivációjukat, valamint azt is, hogy milyen volt az első időszak, milyen nehézségekkel kellett megküzdeniük. Ez a rész többnyire interjúkból áll, melyet a szerző készített az örökbefogadókkal, de mellette előfordul pár olyan történet is, ahol nem volt szükség kérdésekre, maguktól meséltek a folyamatról. Egy örökbefogadás során a legfontosabb természetesen a gyermek, ennek ellenére a szülő szemszögét érdemes első körben megvizsgálnia az érdeklődő félnek, hiszen ők azok akik a frontvonalon dolgoznak nap, mint nap. Rengeteg információ elevenedik meg a lapokon, de egy percig sem hat soknak, sőt! A szerző nagyon jó kérdéseket tett fel az örökbefogadóknak, mindenkinek egyedieket. Látszódik, hogy valóban teljes szívvel érdeklődik ő maga is a téma iránt, így specifikusan, az aktuális helyzetre koncentrálva igyekszik információhoz jutni. Bár engem közvetlenül nem érint a téma, mégis oly mértékű tudásszomj ragadott magával, mintha mindig is foglalkoztatott volna. Már ebben a kezdeti ciklusban is rengeteg információ elhangzik, ami számomra megdöbbentő volt. Valahogy sosem gondoltam bele a helyzet komplexitásába. Sosem gondoltam volna, hogy egy örökbefogadás ennyire sokszereplős – minden esetben. A szülőkkel készített interjúk pedig csak a jéghegy csúcsa: a továbbiakban még nagyobb rálátásra tehet szert az olvasó.

A következő részben az ideiglenes szülők szólalnak meg. Ők azok, akiket a laikusok – mint én is – gyakorta elfelejtenek, pedig az ő munkájuk kétségtelenül prioritást élvez, hiszen nekik köszönhető, hogy a gyermekeknek nem intézményben kell cseperedniük addig sem, míg megtalálják végleges otthonukat. Hatalmas erő kell ahhoz, hogy köztes állomásként megfelelően tudjanak működni. A gyermeknek meg kell adni minden szeretetet, ami szükséges, az igényeire különösen figyelve. Terelgetni kell a megfelelő norma felé, miközben minden elhangzott szónál, szeretetteljes ölelésnél nyomatékosítaniuk kell önmagukban és a gondozottban egyaránt, hogy ez nem a végleges otthona. Az elengedés borzalmasan nehéz lehet. Csak olvastam a történeteket és végig az csengett a fülemben, hogy én erre teljességgel képtelen lennék. Nagy tisztelettel adózom azok előtt, akik képesek ezt végigcsinálni újra és újra.

Természetesen szót kapnak azon felnőttek is, akiknek át kellett menni a rendszeren. Minden örökbefogadás más és más, képtelenség akár csak kettő között is nagy mértékű párhuzamot felfedezni. Ezek a történetek egyben örömteliek és fájdalmasak is. Megkönnyebbültség érzetét adja át, mikor kiderül, hogy egy gyermek a mélyszegénység helyett a megfelelő ellátási körülmények mellett, egy szerető családban nevelkedhetett fel. Úgy mondva egy esélyt kapott az élettől arra nézve, hogy a benne rejlő potenciál kihasználására lehetősége nyíljon, ugyanakkor az érdemeit nem a vér szerinti szülei ismerik el, amely komoly lelki károkat tud okozni még a legcsodálatosabb és legkiegyensúlyozottabb gyermek életében is. Ez pedig akár a felnőttkoráig is elkísérheti és tartósan az élete része maradhat, ha nem képes felismerni és szembeszállni vele. Főleg, ha az ember számba veszi azokat a történeteket is, amelyeknek a vége már kevésbé örömteli. Bár a szerző a pozitív történetek megismertetésére teszi a hangsúlyt, hiszen ezek is oly sokat mesélnek a teljes folyamatról és a végeérhetetlen lelki viharokról, mégis tudja, hogy szükséges néhány ellenpéldát is felvonultatnia ahhoz, hogy a maga valóságában kapjon egy rálátást az egész képre az olvasó.

Mindezek után a szerző néhány szakemberrel is folytatott interjúkat, ami által az ismereti szint tovább bővíthető. Mindig is úgy véltem, hogy egy helyzetet nem csak azok szemén keresztül szükséges megismerni, akik átélték, hanem szükséges egy külső, értő szakvélemény is, amely által bizonyos árnyalatok is erősebb tónust kapnak. Ezen interjúk során az olvasóban a már felépített kép erőteljesebb körvonalakkal bővül, amik meghatározzák a teljes egészet. Úgy mondva keretet alkotnak, amelyben elhelyezve az eddig tapasztalatokat már egy szilárd alapokon nyugvó, karakteres kép formálódik.

S végül az i-re a pontot az utolsó rész teszi fel, ahol a szerző módszeresen összegyűjtötte a tényeket és az úgynevezett száraz információkat. Miután az olvasó érzelmeire hatva bemutatta az örökbefogadás aktív és passzív résztvevőit, a felmerülő problémák felszínét, az érzelmi megpróbáltatások különböző faktorait, minden megmaradt kérdésre kiterjedő választ nyújt a szakmai háttér segítségével. Itt már olyan tézisek kerülnek átadásra, ami által az olvasóban keltett vihar lecsendesedik. Ténylegesen a levezetés érzetét kelti, miközben a továbbiakban is ugyanolyan fontos információk hangzanak el, mint a legelejétől kezdve végig. Tárgyilagosan is bemutatásra kerül az örökbefogadás folyamata. Mint a film végén a stáblista, olyan hatást kelt a végső konklúzió és összegzés. A pár perces plusz jelenetet pedig a magyarországi örökbefogadásról szóló végső információk biztosítják, amely a maradék tévhitet is elosztatja az olvasóban.

Az Akiknek két anyja van című könyv egy rendkívüli hiánypótló olvasmány. Az örökbefogadás témakörét oly érzékletességgel és mélységekben járja végig, amire úgy vélem, eddig még nem volt példa. Legyen az olvasó a témában érintett, örökbefogadó vagy épp örökbefogadott, vagy csak szimplán a téma iránt érdeklődő, akkor is képes átadni a megfelelő üzenetet és tudást.

Nagyon jól összeszedett és még inkább dicséretre méltó módon felépített. Az információkat folyamatosan adagolja, finoman, elősegítve a befogadást. Kicsiben kezdi, majd egyre inkább tágítja a kört. Ezt a könyvet forgatva az ember azt veszi észre, hogy egyre inkább éhesebbé válik a további információkra és tényekre. Oly mértékű tudásszomj hatalmasodott el rajtam olvasás közben, amivel nem voltam tisztában, hogy bennem lakozik. Ez köszönhető a szakmai szakértelemnek, amely folytonosan csillog a lapokon, valamint az előadásmódnak is. Mártonffy Zsuzsa érzékletesen fogalmaz és a lehető legjobb kérdéseket teszi fel az interjúk alanyainak. A tudását precízen összerendezte és a megfelelő módon adja át az olvasó számára.

Teljes szívvel, csak ajánlani tudom ezt a könyvet. Hihetetlen erő rejtőzik a lapok között, megbújva a valódi tudás és a hullámzó érzelmek között. Mindenből épp annyit ad, amit az olvasó még képes befogadni, miközben odafigyel arra is, hogy ne torzítsa a bemutatott képet sem. Sorsfordító, valóban, ahogy a borítón is szerepel.

"Lehet két embert egyformán szeretni? A szeretet tett, döntés, figyelem, gondoskodás."

"Szerintem a legnagyobb áldozat az, ha nem élhetem a saját életemet, ha külső sémákhoz kell igazodnom, ha megmondják, milyen az ideális anya, és úgy kell viselkednem… Akkor tudok ideális anya lenni, ha a saját életemet élem."

"Senki nem lesz az örökbefogadástól vagy a gyerekvállalástól boldog, aki egyébként nem az, a gyerek nem megoldás a problémás élethelyzetekre."

"Minden szülő hős, úgy gondolom. Amikor az ember képes megmutatni magát és már nem fél, hanem önazonos, és azt mondja, ami ő és ami neki fontos, az tényleg felemelő."

"Ha valaki szül egy gyereket, és tologatja a babakocsit, akkor nem kezdi mindenki kérdezgetrni, hogy miért szült. Akkor egy örökbe fogadott gyereknél ez miért merül fel?"