Niitaabell Világa: Michelle McNamara: Eltűnök a sötétben

Fülszöveg:

Egy rejtélyes és erőszakos bűnöző ötven betöréses nemi erőszakot követett el és legalább tíz embert gyilkolt meg Kalifornia különböző városaiban az 1970-es évek végétől több mint tíz éven át. Három évtizeddel később Michelle McNamara bűnügyekkel foglalkozó újságíró eredt az elkövető nyomába, megszállottan kutatott és publikált az ügyről, hogy igazságot szolgáltasson az áldozatoknak.

A Kaliforniai Gyilkosnak nevezett pszichopata ragadozó titokban figyelte meg kiszemelt áldozatait: tökéletesen ismerte a szokásaikat, a napirendjüket, majd a kertvárosi házakba behatolva éjszaka, váratlanul támadta meg őket. Maszkban, gyakran félmeztelenül, kést szorítva a torkuknak. Miközben a fejlődő Kaliforniában modern lakóparkok épültek, a sorozatgyilkos a hálószobák démonává vált, a legjobb detektívek és rendőrök mégsem tudták azonosítani és elkapni. A támadások végül abbamaradtak, a gyilkos pedig hosszú időre eltűnt az éjszakában…

Három évtizeddel később Michelle McNamara bűnügyekkel foglalkozó újságíró eredt az elkövető nyomába, megszállottan kutatott és publikált az ügyről, hogy igazságot szolgáltasson az áldozatoknak. McNamara azonban váratlanul meghalt, mielőtt befejezhette volna a könyvet, így végül nem élhette meg a gyilkos letartóztatását sem, amihez közvetetten maga is hozzájárult.

Az Eltűnök a sötétben egyszerre izgalmas nyomozás és pillanatkép egy korról. Miközben eleven prózája elkíséri az olvasót Kalifornia utcáin a gyilkos nyomában, érzékenysége révén megismerjük az áldozatokat, a családi traumákat, a rendőröket, valamint betekintést nyerünk a nyomozás részleteibe, eredményeibe és zsákutcáiba. Megérthetjük, hogy az eset miként változtatta meg a modern bűnüldözést.

A krimi és a thriller műfajába pár éve kóstoltam bele. Akkor még a tapasztalatlanságból fakadóan bármilyen egyszerű csavar, tett is képes volt lenyűgözni. Élvezettel és borzongással olvastam a különféle történeteket, tudván, hogy a legvégén a gonosz úgy is mindig meg fog bűnhődni. Vagy előbb, vagy utóbb, de mindenkit utolér a sors keze és jó erősen megszorongatja. Az évek során, ahogy a kategóriát egyre mélyrehatóbban voltam képes tanulmányozni, egyre inkább odafigyeltem a részletekre, az esetek megvalósítására – de legfőképpen arra, milyen módszerrel bukkannak az elkövető nyomára. Kialakult bennem egy kép. Rájöttem, hogy a történetek nagy részét sosem a pontos felkövetés oldja meg, hanem egy-egy váratlanul felfedezett nyom vagy éppen jó időben, jó helyen elejtett fél mondat, ami által új gondolatok fogalmazódnak meg a nyomozók fejébe és így egy újabb perspektívából szemlélve az eddigieket megvilágosodnak. Fantasztikus történeteket olvastam már, elképzelhetetlen csavarokkal tarkítva. Sokszor a könyvek elolvasása után és még az eseményeken gondolkodtam, melyek voltak azok a fő és sarkalatos pontok, amik meghatározták a nyomozás irányvonalát. Minél többször veszem számba a leírtakat, annál inkább körvonalazódik bennem is egy gondolat: vajon ez a valóságban mennyire kivitelezhető, mennyire reális? Mert valljuk be, az írói fantázia gyakorta elszalad és bár valótlant nem állítanak, hisz tényleg működőképes is lehet a lapokon feltüntetett módszer – hisz ebben rejlik a könyv varázsa – mégis megmaradnak spekuláció szinten. A való világban nem így megy a bűnfelderítés, de akkor miként?

Már régóta foglalkoztatott a téma. Szerettem volna megismerni, valójában hogyan tesznek pontot egy-egy nehezen felderíthető ügy végére, ám mivel az ismeretségi körömnek nincs olyan tagja, aki meg tudná válaszolni a bennem felmerülő kérdéseket a háttérbe toltam a témát. Aztán egyszer csak egy naiv könyves böngészésem során felbukkant ez a könyv, az Eltűnök a sötétben, ami zsigeri módon vonzott magához. Mikor elolvastam a fülszöveget szinte ujjongásba törtem ki. Úgy éreztem, hogy egy újabb kapu nyílik meg előttem. Eddig nem ismertem a true crime kategóriát, pedig mint kiderült, végig ott volt előttem az a forrás, amire úgy vágytam. Egy perc sem kellett, máris megrendeltem a könyvet egyenesen a kiadótól és tűkön ülve vártam, hogy megérkezzen hozzám.

De mi is az a true crime? Többféleképp is hivatkoznak rá, de szerintem a leginkább találó megnevezés a modern bűnügyi tényregény. A nevéből is már kikövetkeztethető, hogy ezek a könyvek olyan eseteket tanulmányoznak, esetlegesen oldanak meg, melyek a valóságban is megtörténtek. Az emberiség fejlődése során rengeteg eltévelyedett lélek volt, van és lesz is, aki megbocsáthatatlan bűnöket követ el embertársai ellen. Tetteik megpecsételik a sorsukat. A rendőrök teljes erőbedobással nyomoznak utánuk és próbálják kézre keríteni őket. Van, akit hamarabb, van akit később, de akad, akit sosem sikerül elkapni, miközben az áldozatok száma egyre csak nő. Több híres sorozatgyilkos nevét is ismerjük, ám a teljes történetüket már sokkal kevesebben tartjuk számon, pedig igencsak fontos része az ő útjuknak az is, milyen nyomok vezettek el végül hozzá, mi volt az, ami miatt sikerült kézre keríteni. Jelen könyvben a Kaliforniai Gyilkos történetét ismerheti meg az olvasó.

A Kaliforniai Gyilkos, kinek még több egyéb megnevezése is lett az évek során, 1976-ban kezdte ámokfutását. Aktivitása igencsak hosszú, több évtizedre tehető. Egyetlen ember, mégis meghatározhatatlan mértékű kárt okozott a társadalomban; ennek ellenére a történetét viszonylag kevesen ismerik. Michelle McNamara mondhatni az életét tette fel az ilyen és az ehhez hasonló esetek vizsgálatára. Saját maga által szerkesztett blogján a kutatásai eredményeit osztotta meg, valamint a teóriáit azzal a célzattal, hátha így sikerül végre kézre keríteni a gyilkost. Nem volt elvárása, hogy ő jöjjön rá a tettes kilétére, számára mindegy volt, hogy végül ki teszi fel az i-re a pontot. Ő csak annyit szeretett volna, hogy a Kaliforniai Gyilkos, valamint a hozzá hasonlóak megkapják a méltó büntetésüket és az áldozataik is egyfajta békére leljenek. Michelle megszállottan viselkedett, ha nyomozásról volt szó. Ezt maga is belátta és nem volt rest bevallani. A nyomozása közben gyakorta írt személyesebb hangvételű eseményekről is, melyek erre a tényre mutatnak rá. Ő maga is elismerte, hogy túlságosan elveszett ebben a bűnökkel teli világban, mely sok nehéz éjszakát okozott a számára – mégis képtelen volt leállni. Ez volt az ő hobbija, éltető ereje.

A könyv felépítését tekintve megállapítható, hogy a szerző rendkívül jó arányban keveri a tárgyiasság érzését és az érzelmek jelenlétét. Az általa papírra vetett sorokból kiérződik az ügy iránti elhivatottsága, a kétségbeesett hajsza, a minden áldozatot megérő végeredmény. Az olvasó előtt egy intelligens nő jelleme bontakozik ki, aki megtalálta azt, ami a belső tüzét táplálja. Michelle nem csupán a nyomokat vette sorra és szemlélte meg azokat újabb és újabb nézőpontból, hogy megtalálja a megfelelő kapcsolati hálót. Leírásában tényszerűen kezeli az elkövetett bűntetteket, a maguk borzalmas valójában mutatja meg az olvasó számára, miközben a megfelelő érzékenységgel kezeli az áldozatokat is. A lapokból árad az együttérzés és a tőle telhető legnagyobb mértékű támogatás. Ezt az összhangot erősíti a megfogalmazás módja is. A szerző nem csupán tényekről és spekulációkról beszél, hanem a hetvenes évekre jellemző hangulatról is. A könyv visszaadja, milyen érzés volt ebben az időszakban Kalifornia egyes részein az élet, milyen dolgok foglalkoztatták az akkori lakókat és milyen alapvető tényezők befolyásolták a mindennapi rendszert, amely által az olvasóban egy erőteljes kontraszt alakulhat ki a Gyilkos megjelenése előtti átlagosságról és az utána létrejött, rettegéssel töltött időszakról.

A regény első, nagyobb terjedelmű részét maga Michelle McNamara alkotta meg a sok évnyi kutatómunkával eltöltött időből fakadó jegyzetei, valamint a blogon már közzétett bejegyzései alapján. Ezen könyv mögött rengeteg munkával töltött óra van. A szerző örökös nyugtalanságban leledzve tört előre, hátha megtalálja azt a kapcsolati pontot, ami alapján a tettes egyértelműen beazonosítható, hisz megannyi nyomot hagyott maga után. Talán pont ezért olyannyira idegesítő, hogy 2015-öt írva sem tudták még a szálakat visszavezetni és már úgy tűnt, a gyilkos örök névtelenségben marad, sosem fogják szembesíteni a tetteivel. Ugyanakkor nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a technológiai fejlődés azon időszakban vette csak igazán kezdetét, ezáltal a rendőrségnek rendelkezésére álló eszközei igencsak korlátozottak voltak. A DNS alapú azonosítás kezdetleges módszere is azon időszakban kezdett teret hódítani, így bár nagy segítségükre volt idővel, de mondhatni már későn jött. A gyilkos mindig pár lépéssel előttük járt és ezt nem tudták orvosolni. Az ebből fakadó frusztráció sok tehetséges nyomozó életét tette tönkre.

Michelle McNamara végül nem érhette meg a gyilkos kézre kerítését, még könyvének végére sem tudott érni. A sok stressz mély hatást gyakorolt a szervezetére. Végtelenül szomorúvá tett a tudat, hogy nem tudott pontot tenni az életművére. Ki kellett volna szakadnia belőle annak a sóhajnak, ami az ügy – bárki általi – megoldása után keletkezett volna benne. A könyv olvasása közben végig ez a tény lebegett a szemem előtt. Igazságtalan az élet. A férje iránta érzett érzései ez esetben is felszínre törnek: két nyomozóval együtt maguk veszik kézbe a regény sorsát, hogy pont kerülhessen a végére és kiadhatóvá váljon. A szeretet egy csodálatos megnyilvánulása ez a gesztus, a tisztelgés legmélyebb formája. Gyönyörű emléket állítottak ezzel a szerzőnek. A két rész között emiatt érezhető egy éles váltás, hiszen még ha képesek is lettek volna rá, akkor sem akarták volna leutánozni Michelle stílusát. Bár a férfiak által írt rész közel sem olyan olvasmányos, mint a szerző által alkotott részek, úgy vélem, tökéletesen megállja a helyét. A lehetőségeikhez mérten a maximális teljesítményt nyújtották.

A könyv leginkább felkavaró része a könyv utolsó szekcióban található. Mielőtt a tragédia bekövetkezett volna, Michelle alkotott egy levelet a gyilkos részére, amely az elkapása pillanatában adja át teljes mondandóját. Számomra ez volt az a pont, ahol ténylegesen kiviláglott a szerző zsenialitása, hiszen ebben a pár oldalban nem csak az elkövető valós helyzetbe helyezése található, hanem minden, ami ehhez az ügyhöz kötődik. A szavak mögött meghúzódik a sok rendőr és civil áldozatos munkája, az éjszakába nyúló, megtépázott hajsza, az áldozatok összetört szíve és a szerző tűztől égő lelke. A veszteség és elhivatottság tökéletes elegye.

Ezen könyv elolvasásával az volt a célom, hogy fel tudjak magamban állítani egy valóság kontra kitaláció listát. A sok elolvasott thriller és krimi után látni szerettem volna, hogy az általam kedvelt szórakoztató irodalmi regényekben foglalt módszerek mennyire felelnek meg a valóságnak, melyek azok a módszerek, amik ténylegesen segítséget nyújtanak egy-egy ügy felderítésében. Meg szerettem volna tudni húzni azt a bizonyos képzeletbeli határt. Mindössze ennyit vártam el, ám ennél sokkal többet kaptam.

A szerző szavai által egy szövevényes és igencsak frusztráló ügybe nyerhettem betekintést. Egy olyan erőszaktevő, majd gyilkos után folyó nyomozásba csöppentem, ahol egyre inkább elhagyott a remény, hogy valaha is megoldott lesz. Teljesen megdöbbentem, milyen károkat okoz a teljes társadalomban egy-egy ilyen eset. Elég egyetlen elborult elme ahhoz, hogy egész régiók éljenek rettegésben, fokozott stresszben. Noha a könyv igencsak olvasmányos formában van megalkotva, mégis gyakorta le kellett tennem. Húsz-negyven oldalas egységenként tudtam csak előre haladni vele, mert annyira sok érzetet, információt nyújtott, hogy hamar megtelítődtem tőle. A sok név, helyszín és időpont, ahogy a múlt és jelen keveredik egymással… A szerző minden általa ismert információt szeretett volna átadni, ami által az összkép olvasás közben kaotikusnak hat – ám visszatekintve mégiscsak úgy érzem, hogy teljességgel rendezett. Néhol szinte beleszédültem a leírtakba. A helyzetemen az sem segített, hogy – gyanítom, inkább csak a fordítás – sokszor magyartalannak hatott. Folyamatosan olyan szerkezetekkel találkoztam, melyek bár nyelvtanilag megállják a helyüket, értelmileg mégsem azt adják vissza, ami a céljuk lenne. Az orvosi szakkifejezések abszolút pontatlan használatáról nem is beszélve. A bal tarkón való meghatározás mindent vitt. Sajnálom, hogy ezekre nem lett tudatosabban odafigyelve, mert egy ilyen tényregénynél ezen szóhasználatok értéke mindinkább felerősödik.

A könyv értékén sokat dob a végén található függelék, melyben a gyilkos kilétére is és az elfogatásának halvány körvonalaira is fény derül. Enélkül nem hiszem, hogy ennyire meg lennék elégedve a könyvvel. Mindenesetre egyáltalán nem bántam meg sem a beszerzést, sem a rá szánt időt. Bár nehéz, de élvezetes olvasmány volt, ami által új tudásra tehettem szert. Egy könyv, ami egy elhivatott léleknek állít emléket a maga realisztikus voltában. Mert hiába a Kaliforniai Gyilkos van főszerepben, ez a történet igazából egy nőről szól, aki önmagát is feláldozta egy ügy oltárán.

"Gyötrelmes munka, a zsaruk pedig szenvednek is, és a sötétség úgy járja át a lelküket, mint ahogy a festék megszínezi a vizet, amikor vígaszt kell nyújtaniuk egy halott lány szüleinek. Vannak, akik számára egyre nehezebb a káosz és a vigasz közötti váltás, és már képtelenek együttérezni."

"Örökre elhallgattatlak, és eltűnök a sötétben, mint a kámfor.."

"A jó helyszínelők olyanok, mint az emberi szkennerek: belépnek egy ismeretlen, kaotikus helyiségbe, kiszűrik, melyek a legfontosabb, nyomra vezető bizonyítékok, minden mást pedig kizárnák a látókörükből."

"Ha a tettes a gyilkosság után eltűnik, mint a kámfor, akkor nemcsak a fájdalom marad mögötte, hanem egyfajta űr, egy leküzdhetetlen hiány, ami mindent letaglóz."

"Látni akartam a gyilkos arcát.

A gyilkos elveszti az erejét, ha láthatjuk az arcát."