Egy év sem telt el azóta, hogy Helena megtudta, miféle szörnyeteg bujkál benne, ám újra kiszámíthatatlan rohamok kínozzák. Hiába él együtt három Gyógyítóval, egyikük sem tud segíteni rajta. Miközben úgy érzi, egy lejtőn csúszik lefelé, egy nap összefut Gregoryval, a lezser mosolyú utazóval, aki rövid idő alatt a bizalmasává válik. Helena szerelme, Jeremy tehetetlenül nézi, mi történik. Nem akarja visszatartani a lányt, de a szerelem és a szabadság határai elmosódnak, Helena pedig menekül a veszekedések elől. Ráadásul Jeremy titkolózik előtte, míg a lány lelke nyitott könyv a Látó fiú számára.
Ám az Anyatermészet közbeszól. Helena vére felébred, és a lánynak ki kell derítenie, milyen életet akar élni egy háború árnyékában, amely messzebbre nyúlik, mint hinné – a saját sorsától pedig sokkal többek sorsa is függhet. Az önismeret kacskaringós felfedezőútja olyan irányba tereli, amit Jeremy álmai sem jelezhetnek előre…
Papp Dóra munkásságát már jó pár éve nyomon követem. Egyike azon magyar szerzőknek, akikben ott rejtőzik az a belső tűz, ami által a keze alatt csodák születhetnek. A tehetségét nem rest kihasználni. Fiatal kora ellenére már több regényt is megalkotott, nyomtatásban viszont látott. Most úgy döntött, előveszi a régi, legelsőként papírra vetett történtét és azt újragondolja. Úgy vélem, ehhez nagy bátorság kell, hisz ezáltal szembesül azzal, hogy honnan kezdte, meddig jutott. Biztos vagyok benne, hogy voltak olyan jelenetek, amiket még maga is kedvtelve olvasgatott, de előfordult olyan is, hogy csak a fejét fogta, miközben azon gondolkodott, mégis hogyan írhatta ezt le így, ebben a formában. Biztos vagyok abban is, hogy maga az írási folyamat pont emiatt nem volt könnyű. Sokan hiszik azt, hogy egy újraírási folyamat pikkpakk megvan, pár nap alatt elkészül, hiszen már az alap az író rendelkezésére áll, de ez nem így van. Egy új történetnél nagyon kevés dolog köti a szerző kezét, a fantáziája messzemenőkig szárnyalhat, de egy már megírt történet esetén a határok sokkal szorosabbra vannak húzva. Mégis hiszem, ha valaki, akkor Dóra lesz az, aki képes újraalkotni önmagát is.
Nagy önbizalommal és tűzzel a lelkemben vetettem bele magam Helena és a Raven fiúk legújabb kalandjába. A nagy terjedelem csak még inkább biztatott, hogy ez egy valóban jó élmény lesz, hiszen a szerző nem fecsérli feleslegesen a szavakat: csak azokat veti papírra, amire ténylegesen szükség van. Így hát egy héten keresztül a fáradt munkanapok után, mikor a túlóra kivette már belőlem az erőt, kellemes borzongással vettem kézbe az e-book olvasómat relaxációs célból. Arra vágytam, hogy elhatároljon a hétköznapok mókuskerekéből, hogy egy kicsit elszakadhassak a valóságtól újbóli feltöltődés céljából és ezt meg is kaptam.
Az első részben, a Fénytörésben megismertük a szereplőket. Rövid kalandjuk rengeteg váratlan eseménnyel telt meg, s a folyton generálódó problémák megoldása közben fény derült a karakterek lélektani világára is. Mind Helena, mind a Raven testvérek külön, egymástól eltérő személyiséggel bírnak, így az ebből fakadó véleménykülönbségek gyakorta pattogtatnak apró szikrákat, amikből akár nagy lánggal lobogó feszültségforrás is lehet. Heves természettel áldotta meg őket az Anyatermészet. Mindenkiről elmondható, hogy vannak előnyös és kevésbé szükségszerű attitűdjei is, ugyanakkor az is, hogy a megfelelő motiváció mellett képesek változni, fejlődni. Számomra ez legfőképp Jeremy jellemrajza esetén jött ki: a felelősségtudattól görnyedt háttal járó fiú, aki bár a külvilág számára az erős oldalát mutatja, valójában önbizalom hiányos. A szíve túlcsorduló szeretettel van telve, a világ végére is elmenne, hogy megmentse a szeretteit, de arra már nem képes, hogy egy kis teret biztosítson másoknak. Túlontúl ragaszkodó, uralkodó jellem. Pont ezért illik hozzá oly módon Helena, aki a tűzről pattant magatartásformájával képes korlátok közé szorítani a túltengő jellemvonásait; ugyanakkor ez a szimbiózisként működő kapcsolat a lány számára is előnyös, hiszen ezáltal képes a Földön maradni ahelyett, hogy elveszne a lelkében és testében kavargó késztetések között. Ez a felállás a Szabadesés című részben még inkább megerősítésre talál. E két fiatal folytonos hatással van egymásra, együtt tanulnak és fejlődnek. A könyv végére két teljesen új embert ismerhetünk meg: a gyermeki gondolkodás átformálódik, a prioritások újra átgondolásra és felállításra kerülnek. Kedvelt szereplőink botladozó lábbal, de felnőttek.
Ám ez a folyamat lassan érik be, az átélt események fogják elhozni a kívánt változást. A könyv elején Helena és Jeremy ugyanaz a gyermeki lélekkel bíró, rózsaszín ködbe burkolózó szerelmespár, mint akik voltak. Alapvetően az érzéseik biztosítják számukra a szükségleteiket, de a lányban egyre inkább feltámadnak a kétségek. Úgy érzi magát, mintha egy csinos ketrecbe lenne zárva, mintha a szerelem, amit oly szívesen dédelget, csak egy béklyó lenne a bokái körül. Bevallom őszintén, ezzel egyáltalán nem tudtam azonosulni. Sokszor úgy éreztem, hogy Helena túlzottan is ellentmond önmagának. Nem éreztem a kétségei között húzódó összeköttetést, párhuzamot, így hiába tudtam, mit szeretne a szerző megvalósítani – az önmagában is tévelygő lányt, akibe fájó bűntudat mar, hogy elvágyódik egy olyan helyről, amit a legbiztosabb pontjának kellene tekintenie –, mégsem azon kép erősödött a szemem előtt. A helyzetet csak súlyosbította Gregory felbukkanása, ami számomra még inkább elvitte a regényt. Úgy éreztem, a szerző nem adott időt és teret arra, hogy kellőképp ki tudjanak bontakozni a személyeket összekötő szálak, így egy idő után azzal szembesültem, hogy már egyáltalán nem tisztelem Helenát. Egy buta kislányt láttam benne, aki valami légből kapott érzésért képes minden eddig elért célját felborítani. Olvasás közben ez a tudat igencsak felerősödött bennem. Nehéz volt ezen a holtponton átlendülnöm, de most, a teljes könyvre visszatekintve azt mondom, hogy megérte. Nem teljesen értem meg még most sem Helena viselkedését és a belső indíttatásait, de már több logikai értéket látok benne, mint éles helyzetben. Mondjuk úgy, hogy elfogadtam a döntéseit miértek felsoroltatása nélkül.
A regény egyharmadánál vettem egy mély levegőt és úgy döntöttem, hogy elengedem az eddigi negatív érzéseimet, inkább tényszerűen az eseményekre koncentrálok. Ez a hozzáállás a későbbiekben sokat segített, hiszen így képes voltam én magam is átérezni azokat az apró, ám mégis személyiség és lélekformáló eseményeket, amiken keresztül Helena is felfedezte az önmagához vezető út irányvonalát. Amint ezt képes voltam magamban kivitelezni, a Szabadesés drasztikus tendencia növekedést mutatott a részemről. Helena szárnybontogató lépései között kezdtem meglátni, hogy mennyire sokrétű személyiséggel rendelkezik, hogy nem csak egy szerelmes fruska, aki hormonoktól túlfűtve, fejvesztve rohangál körbe-körbe. Az igazi áttörést számomra az hozta el, mikor a soraik újra rendeződni látszottak és újfent a már megszokott helyszínen, Oregonban találjuk magunkat. A tékozló fiú – ez esetben boszorkány – hazatért.
Az újraírt kiadás esetén főként stilisztikai változtatások, bővítések lettek eszközölve, az alaptörténetet nem változtatta meg a szerző, mégis ezen a közel ötszáz oldalon annyi meglepő fordulattal és váratlan eseménnyel szembesülhet az olvasó, amit még a gyakorlott könyvmolyok sem tudnak előre kikövetkeztetni. Rengeteg sorsdöntő változás következik be a srácok életébe. Ezeknek a nagy része egyáltalán nem megjósolható előre, kiforgatja a világot a négy sarkából, s talán pont ezért éreztem néha úgy, hogy ez már sok. Rövid idő alatt túl sokszor, túlságosan erőteljesen rendeződtek újra az erőviszonyok és az aktív játékosok jelenléte. Bár maga az irányvonal véleményem szerint megfelelő, úgy érzem, hogy ehhez még több oldal kellett volna, ezáltal több időt adni a feldolgozásra, kifejlődésre. De lehet, hogy ezt mindösszesen csak azért látom így, mert nem volt még elég a Ferrer és a Raven család kalandjaiból.
Elsőnek a felhők között szemlélhettük meg, mit is jelent pontosan a Fénytörés, most pedig Szabadesésben zuhantunk a Föld felé az újabb kalandok irányába. Helena élete tele van meglepetéssel, váratlan találkozásokkal és nem mindennapi kalandokkal. Olyan boszorkányként, akinek szerelme egy gyógyító, alapvetően sincs könnyű dolga, de ha a Sors és az Anyatermészet is közbeszól, ott bizony kő kövön nem marad. Vihar szeli ketté az eddigi életét, a szél csontokban visszarezgő erejének szembefeszülve kell haladnia a saját útján. Ez a könyv főként Helenáról szól, miként találja meg lelke és jelleme elveszett darabkáit. Minden lány életében van egy fejezet, mikor önmagát keresi. Próbál mélyre nyúlni, feszegetni a saját határait, hogy rájöjjön, pontosan ki ő és hova tart. Helena esetében ez a folyamat igencsak hosszú. Nem csak önazonosságot kell találnia, hanem a világban elfoglalt helyének is meg kell felelnie, hiszen az Anyatermészet nem hiába ajándékozta meg a képességeivel: célja van vele. A sorozat második része előrevetíti egy különösen nehéz és nagy küzdelem képét, mely ki tudja, lehet, hogy túl nagy falatnak bizonyul majd pár gyereknek és belebuknak a saját maguknak kijelölt küldetésbe. De akármi is legyen, a végén elmondhatják, hogy legalább megpróbálták és mindent megtettek érte. Erre tanít a Szabadesés. Keressük meg önmagunkat, ismerjük meg az erősségeinket és a gyengeségeinket egyaránt, majd foggal-körömmel küzdjünk a céljainkért.
A kezdeti nehézségek ellenére igencsak megszerettem ezt a történetet. Bár sok helyen még mindig nem értek egyet Helena döntéseivel, sőt, a viselkedésétől sokszor falnak mentem, megtanultam elfogadni. Ő ilyen és magamba tekintve hazudnék, ha azt mondanám, hogy tizenhat éves koromban én összeszedettebb lettem volna nála. Ahogy nekem is meg kellett tanulnom, úgy Helenának is rá kell jönnie, miként uralhatja az érzéseit. Ez is a felnőtté válás folyamatának része. Ő és a Raven testvérek pedig egyaránt jó úton haladnak. Úgy vélem, hogy ez a történet még elviselt volna némi kifejtést bizonyos helyeken, ami alátámasztotta volna az aktuális szituációkat, ezáltal kevésbé tűnt volna valószerűtlennek, néhol logikátlannak, de a jelenlegi forma is tartós élményt nyújthat az olvasó részére.
"– Talán ott kezdődik az igazi nagyság, ha van erőd egészséges szinten kételkedni önmagadban, ha megkérdőjelezed a tetteid helyességét."
"Egyszerűségre tanított és arra, hogy hallgassak nagyon mélyen gyökerező megérzésekre. Hogy hagyjam, hadd ragadjon magával az ár, ne fojtsak el olyasmit, ami természetes módon tör felfelé, és tegyem fel magamnak azokat a kérdéseket, amiket rettegek megfogalmazni – álmokról, vágyakról, lehetőségekről."
"Amikor kimondhatatlan titkok kötik gúzsba a testedet és szorongatják a lelkedet egy olyan időpontban és helyszínen, ami mások számára tökéletességet és felejthetetlen élményt jelent, miközben több száz, árgus szem figyel, nem csoda, hogy a rosszullét kerülget."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése