Niitaabell Világa: Sara Collins: Frannie Langton vallomásai

Fülszöveg:

Frannie Langton, a hajdan rabszolgasorban élő cseléd ellen brutális kettős gyilkosság a vád: a hatóságok szerint megölte gazdáját, a tudós George Benhamt és annak különc francia feleségét, Marguerite-t. Sorjáznak a terhelő tanúvallomások, melyekben Frannie csábítóként, boszorkányként, mesteri cselszövőként és szajhaként jelenik meg.

Frannie azonban azt állítja, hiába múlik rajta az élete, képtelen felidézni, mi történt azon a végzetes éjszakán. Van azonban valami, amit el tud mondani: saját, kiszolgáltatott és hányattatott életének történetét, mely egy jamaikai ültetvényen kezdődött, ahol gazdája, egy velejéig romlott tudós szörnyű kísérleteiben segédkezett, és amely könnyen lehet, hogy az akasztófán ér véget.

Vallomása megpecsételheti a sorsát, ugyanakkor az igazság olyan bűnöket is leplezhet, melyek borzalmasabbak akár a gyilkosságnál is…

A Frannie Langton vallomásai egyrészt lélegzetelállító első regény, másrészt pedig egy olyan nő jellemrajza is, akinek sorsát a saját tettei alakítják egy olyan világban, amely az elpusztítására tör.

Régóta erősítem jelenlétemmel a könyvolvasók társadalmát. Én úgy látom, hogy már lecsengett az az időszak, mikor könyvet olvasni nem volt menő. Az eddig is kiterjedt blogos hálózat mellett már több olyan kezdeményezés is létrejött az utóbbi időben ami az olvasást népszerűsíti. Nem meglepő módon, ha megnyitom a böngészőmet mindenhol könyves képek, cikkek és hirdetések jelennek meg, mivel az internetezéssel töltött időm javarészt ezekre megy el. Szeretem ennek a világot, minden morzsájával együtt. Az utóbbi időben gyakorta jött velem szemben a különböző felületeken a Libri Könyvkiadó egyik újdonsága, Sara Collinstól a Frannie Langton vallomásai című könyv. Első pillantásra megragadta a fantáziámat az igényes borítóterv, de végül nem emiatt döntöttem az elolvasása mellett, hanem a sok éltető véleményezés miatt. Több olyan könyvmoly ismerősöm is olvasta, akiknek a szavára magam is adok, s végül ez a kis mag volt az, aki eldöntötte a kérdést bennem.

Nagyon pozitív gondolatokkal és érzésvilággal álltam hozzá ehhez a regényhez. Ezért szeretem más könyvszerető emberek véleményezéseit is olvasgatni, mivel a jellemünkből fakadó különbözetek által mások olyan ajtókat nyithatnak meg előttem, amiket lehet, hogy én észre sem vettem. Kár lenne kihagyni a puhatolózó felfedezést, ami oly nagy örömet képes okozni az embernek. Mint kiderült, számomra Sara Collins könyve is pont ezt az érzetet keltette: egy tőlem eddig még távol álló témával ismertetett össze a maga egyszerre érzékletes és rideg valójában.

Ez a könyv pontosan az, amire a cím is rámutat: vallomások sorozata Frannie Langton tollából. Ez a hányatott sorsú nő eddigi élete alatt sok mindent élt át, ami kihatással volt a végső állapotra. Apró morzsákkal volt kikövezve az út, ami a szörnyű végkimenetelt okozta: egy rabszolgaként tartott nő ül a vádlottak padjában, akit azzal gyanúsítanak, hogy brutális módon megölte a ház urát és annak feleségét. Frannie Langton minden szempontból hátrányosan indul az ügyben, így nem tehet mást, minthogy a döntés meghozataláig és annak beteljesedésig ír. Ír és ír, papírra veti teljes történetét, ami által megismerhetjük, hogy mi történt valójában azon az estén, mikor brutális kegyetlenséggel lemészároltak két embert az otthonukban és kiderül, hogy a dolgok sokkal több színt és árnyalatot rejtenek magukban, mint első ránézésre tűnt.

A történet magába foglal bizonyos időbeni cikázást, de alapvetően egyenes szálon halad előre. Ezek a kis ugrálások akkor tekinthetők meg, mikor a szerző a jelenben kissé elréved, vagy a mostani tapasztalatait is hozzáfűzi az eseményekhez a teljes rálátás érdekében esetleg épp a tárgyalásban történik előrelépés. A kisgyermek korától kezdi, amikor elkerül a Langton birtokra. Ott jó pár évig szolgálja a ház népét, így rengeteg tapasztalatra tesz szert, bár kérdéses, hogy ezen tudás hány százaléka hasznos és jellemépítő. Mint rabszolga, nincs egyszerű élete. Sorsa folytonosan mások kedvétől függ és ezt már nagyon hamar kénytelen megtanulni. A gyermekkorban egyetlen csoda történik csak vele: valamilyen furcsa okból megtanítják írni és olvasni. A regényben a későbbiekben erre is fény derül. Ez az a tudás, amit senki nem vehet el tőle és ami az utolsó leírt betűig tartja benne az önképének szilárd lángját. Frannie nagyon okos nő, aki bár erős korlátok közé van szorítva, de igyekszik minden helyzetből a lehető legtöbbet kihozni. Gyors alkalmazkodóképességgel rendelkezik és többnyire tudja, mikor kell megcsillogtatnia elméje rejtett mélységeit.

Két háznál szolgált, így életét is eszerint lehet két nagy szakaszra bontani. A második helyszín a Benham család háza, ahol megismerkedik Madame-mal, aki a szolgálójává fogadja és ezzel megpecsételi a sorsát. Cikkcakkos út vezet a végkimenetelig, tele rejtett csapdákkal és vad kanyarokkal, de a végpont elkerülhetetlen, ez már igencsak hamar kiderül az olvasó számára is. Egyszerű emberek, akik a saját beszűkült látóterük rabjaik. Azt hiszik, formabontó elmével törnek előre a társadalomban, miközben pont a saját korlátoltságuk az, ami ezt gátolja. Az ember sok mindent el tud magáról hitetni másokkal. Akár életünk végéig játszhatunk szerepeket, de fontos tudni, valójában kik vagyunk. Benhamék és a társadalom ezen tudósnak vallott rétege régen elvesztette önmagát, talán soha nem is léteztek. Mindössze egy képet tesznek ki az ablakba, amit láttatni szeretnének másokkal. A házban az élet ezáltal igencsak korlátolt, bár a hasonszőrű szolgálóknak, mint például amilyen Linux is, fel sem tűnik, ugyanakkor egy olyan elmére, mint Frannie, rosszul hat. Ezt ő maga sem hajlandó beismerni, hiszen ebben a házban valami olyan kincset talált, amire sosem számított és pont emiatt ragaszkodik hozzá foggal-körömmel mindaddig, míg ő is ugyanolyan elenyésző személyiséggé válik, mint a gazdái.

A könyv elsődleges célja a rabszolgaság bemutatása a világirodalomra jellemző attitűdökkel vegyítve, így a téma mélysége kisebb szintet képvisel, mint maga az érzelmi töltete. A szerző nagy fokú érzékenység és a beleszülettek által képviselt tárgyilagosság libikókáján próbálja megtartani az egyensúlyi helyzetet. Nagyon megfogott az a fél gondolat, ami épp csak helyet kapott a könyv elején: hogy a fekete bőrű szolgálókban meg sem fordul az, hogy elszökjenek, mivel ezt az életmódot ismerik, ebbe születtek bele. Már az első lépésüket is a társadalom és a saját gondolkodásuk által felállított ketrecben teszik meg. Pontosan ezért nem próbálkozott szökéssel Frannie sem, meg sem fordult a fejében. Sajnálom, hogy ez a nagy jelentőségű motívum mindössze egy sóhajnyi helyet kaphatott a könyvben, mivel úgy vélem, hogy ez egy nagyon fontos tényező, ami elősegíti az alapvető felállást és az értékrendi, értelmi szinteket meghatározni. Tehát a rabszolgaság bemutatása, a feketékről alkotott korvélemény jelenik meg a lapokon. Olvasás közben többször is elszörnyedtem az akkori emberek korlátoltságán és felsőbbrendűségi képzetükön. A mai világban, Európában, nálunk ez már nehezen megfogható téma és pont emiatt örültem annak is, hogy mindkét oldal képviselteti magát. A könyv nem csak arra tér ki, mennyire nehéz volt akkoriban a sorsuk, hanem arra is, hogy a felszámoláshoz vezető úton milyen akadályokkal szembesültek az úttörők. Megdöbbentő volt látni, hogy még azok is, akik már inkább felvilágosult elmével bírnak, mennyire a társadalmilag általánosan elfogadott tézisek korlátoltságában tengődnek – gondolok itt például arra a frázisra, hogy a feketék agyi funkciója jóval elmarad a fehér emberé mögött.

Úgy vélem, a könyv témája jól megfogható, a nyelvezete könnyű, ezáltal ha az olvasót képes odaszögezni a kanapéra, nagyon hamar a végére ér. Ám ennek a szikrának a korai fázisban fel kell csillannia, különben pont az ellenkezője válik valóra. Bár a könyv nagyon érdekelt, a benne foglaltak iránt is kíváncsi szemmel fordultam, mégsem bírt maximálisan lekötni. A gondolataim gyakorta kalandoztak el, nem is mindig a mondandó kapcsán, így elég sokszor tettem le, majd vettem fel újra a regényt, ez pedig nyomott hagyott az olvasási élményen. Valószínűsítem, hogy ez Frannie Langton és a saját jellemem összeférhetetlenségéből fakadt. A gondolkodásmódunk össze sem hasonlítható, így sokszor számomra logikátlannak, szinte agresszívnak tűnt egy-egy reakciója. Ugyanakkor próbáltam végig szem előtt tartani, hogy ez a társadalmi és neveltetési különbségekből fakad. Ebben a nőben nagy fokú harag tengődött már egészen kicsi kora óta, amit nem tudott levezetni. Ez a vörös köd ott vergődött az ereiben, folytonos fájdalmat okozva hordozójának, aki olyannyira hozzászokott már az évek során, hogy tudatosan csak ritka pillanatokban ismerte fel. Mindennek ellenére órákat töltöttem azzal, hogy végiggondoljam a Frannieben lejátszódó érzések hadát és a születésétől kezdődő események hatását, tehát azt kijelenthetem, hogy bár a kapcsolatunkat felszínesnek érzem, mégis mélyen megragadott a mondandója.

Frannie Langton vallomásai igencsak elgondolkodtatóak. Az általa papírra vetett gondolatok mögött nagy fokú, tapasztalat útján szerzett tudás lappang. Az intelligenciája megcsillan a lapokon, a különböző témákban történő határozott állásfoglalása erősíti jelleme mibenlétét. Mindezek ellenére ugyanakkor elmondható róla az is, hogy beszűkült világképpel rendelkezik. Sok esetben nem volt választása, azt kellett tennie, amit a gazdája megkövetelt tőle, de úgy vélem, ő még igencsak szerencsés helyzetben volt sokakhoz képest, mégsem képes ezt kellőképp értékelni. Többször éreztem úgy olvasás közben, hogy csak azért lázong, mert lépni fél, de a belső gondolatait hallatni szeretné anélkül, hogy bárki is meghallhatná. Nem vár ellenreakciót, csak egy kicsit elégedetlenkedni akar a sorsa miatt, ám amikor eljön a pillanat, hogy ezen fordítani tud, inkább kettőt hátralép. A Benham család és Frannie jellemét tekintve a végkimenetel elkerülhetetlen volt, a sorsuk megpecsételődött.

Bár több ízben különbözött a véleményem és az esetleges helyzetre adott reakcióm a főszereplőétől, mégis elmondható, hogy maga a könyv mondanivalója megragadott. A fekete bőrű népcsoportok történelme sok sebet rejt magában, ami a mai napig nem lett megfelelően kezelve. Mostani, a témát illetően hiányos tudással rendelkező szemmel szemlélve számomra minden egyes alkalommal megdöbbentő, hogy a rabszolgaság milyen sokáig létezett.

Ha irodalmi szempontból szemléljük a regényt, akkor elmondható, hogy jól megszerkesztett, tartalmas. Az olvasó előtt velős gondolatokat jelenít meg, ami hosszútávon elkísérheti az arra nyitott lelket, emellett pedig megadja az érzelmi háttért is, mely jelen esetben nem a feloldást, könnyebb iránymutatást segíti elő. Ha mindezeket félretesszük és csak a lecsupaszított cselekményszálat vizsgáljuk, akkor viszont már kisebb hiányérzet merült fel bennem. A nagy potenciált rejtő fordulatok sokszor szenvtelen, odahányt módon bukkannak elő a regényben, kellő feldolgozás nélkül, így a generált hatás is mélyen elmarad a titok felfedéséből származó katartikus érzés mellett. Ez volt az, amit folytonossággal hiányoltam olvasás közben, hiszen emiatt maradtam magam is sokszor tartózkodó, bizonyos helyzetekben szenvtelen az események és a szereplők iránt.

Összességében elmondható, hogy egy gondolatébresztő könyv, ami egy nagy problémakört jelentő múltbéli szégyenfoltból ragadott ki pár fontos aspektust, amit különböző példákon keresztül erősített meg és emellett irodalmi szempontból is értéket képvisel. A Frannie Langton vallomásai című könyv egy mély, érzékeny témával foglalkozó regény a maga kemény, dióhéjjal borított módján. Aki kitartó és képes áthatolni a páncélzaton, az hozzájut az éltető terméshez.

"Az együttérzés cselekvés nélkül nem több puszta eszménél."

"A regény olyan, akár valami nagy pohár meleg ital, egy vers azonban vastüskeként hatol a fejbe."

"Most azonban, hogy visszatekintek, már látom, hogy az életünk talán egy történet, melyet magunknak mesélünk, s mi magunk vagyunk az olvasók és a felolvasott történet egyszerre."

"Vannak dolgok, amiket nem lehet leírni. Azt a szörnyű magányosságot. Mint a halálban, mint a szerelemben."

"Ha az ember maga alkotja a világát, akkor isten lehet benne."

"(…) szerintem az olvasás lényege nem az, hogy része legyünk a világnak, inkább az, hogy kevésbé tartozzunk hozzá."