Niitaabell Világa: Amélie Nothomb: Szíved gyötörd

Fülszöveg:

Marie szülővárosának legszebb lánya, és a város legnépszerűbb fiújával jár. Minden iskolatársa irigyli őt, és Marie imádja ezt az érzést. Ám amikor terhes lesz, és megszüli Diane-t, a dolgok megváltoznak. A kislány mindenkit elbűvöl, de anyja csupán egyetlen érzelmet tud táplálni felé: féltékenységet.
A Szíved gyötörd Diane története, egy fiatal, ragyogó nőé, aki anyai szeretet nélkül nő fel. És Diane más nőkkel való kapcsolatának története: mentorával, az önző, mindenkin keresztülgázoló Oliviával; húgával, Céliával, akit vele ellentétben imád az anyjuk; Mariellel, Olivia kislányával, akinek sorsában Diane újraéli saját, keserű gyermekkorát; és természetesen magával az anyjával, Marie-val.

Az Európa Könyvkiadó számos témában vonultat fel különböző stílusú könyveket, melyek között az új ismeretekre vágyó olvasó alig győz válogatni. A forgalmazó kiadványai viszont egy ponton mind egyeznek: mindegyik jól válogatott és igényes munkán esett át. Ha kortárs vagy éppen világirodalomra éhezem bátran merek fordulni az irányukba. Az idén kiadott könyvek között is rengeteg olyan címmel találkoztam, ami mérhetetlenül felkeltette a kíváncsiságomat, így az utóbbi időben is több új példánnyal bővült a magánkönyvtáram. Ezek között szerepel Amélie Nothomb Szíved gyötörd című regénye is.

Ezen regény már első pillantásra megragadta a figyelmemet. A cím egyszerű, mégis sokatmondó volta, valamint a felszólítómód azonnali gondolatokat ébresztett bennem. Bár nincs jelen, mégis a két szó általános értelméhez társítva érzek benne egy enyhe paradoxon hatást. A szívet kedves gondolatok esetén szokták elsősorban használni, ám a gyötörd kifejezés negatív csengése megfelelően ellensúlyozza. Mindemellett pedig mindenhonnan azt halljuk, hogy a boldogságunkat kell keresni, amitől a lelkünk repes, de jelen könyv esetében pont az ellentétére kap az olvasó parancsot: a szíved gyötörd. Ehhez társult a fantasztikusan megtervezett borító, amely alapvetően egyszerűséget mutat, de az összhangot és a kisugárzást tekintve a maga módján egyedülálló. A kérdést végül a borítón szereplő kedvcsináló mondat döntötte el. Bár előtte is hajlottam a könyv irányába, de ez a röpke jellemzés minden kétséget kizárólag eldöntötte, hogy szükségem van erre a regényre.

Amikor megérkezett a csomagom, igencsak meglepődtem. A könyv adatlapján láttam, hogy egy vékony történetről lesz szó, ám nem számítottam arra, hogy nem csak a hossza karcsú, hanem maga a kiadvány is kisebb a megszokottnál. Bevallom, kicsit elbizonytalanodtam. Bár egy történetet sem a hossza határoz meg, sokkal nehezebb kisebb helyen megfelelően átadni a lappangó lényeget. Tapasztalataim alapján azt kell mondjam, hogy a megfelelő kifejtéshez általában szükséges legalább 250 oldal még a leginkább körbehatárolt témák esetén is. Ettől függetlenül a kiadóba vetett hitem nem rengett meg. Ha ők úgy ítélték meg, hogy ez a történet megállja a helyét az ő kiadványaik között, akkor bizony annak oka van, tehát valószínűsíthetőleg sokkal több rejlik benne, mint ami első pillantásra tűnik. Ezekkel a gondolatokkal indultam neki az olvasásnak. Mit ne mondjak, elegendő volt pár oldal, hogy teljességgel meggyőzzön: igen, ez egy velős, de mély történet, ami igencsak sokat ad az olvasónak, így őszinte megnyugvással szeltem a lapokat a továbbiakban.

Ahogy a borítón is olvasható, ez a könyv egy anya-lánya kapcsolatról szól. Elsőnek, pár oldalon keresztül, a szerző egy előzményképet fest fel Marieről, a fiatal nőről, amely által megismerjük az ő belső mechanikáját. A személyisége roppant érdekes: telve van önbizalommal és az élteti, mikor mások szája megkeményedik, szemük összeszűkül és a sarkában megjelenik egy aprócska ránc. Ezek mind azt hirdetik, hogy képes volt az adott személyből féltékenységet, irigységet kiváltani. Marie nem tartozik a kellemes és szimpatikus karakterek közé. Az olvasó nem fogja tudni megkedvelni, ugyanakkor igazán gyűlölni sem tudja, hiszen nem ad át annyit magából, hogy ilyen határozott állásfoglalással tudjon fellépni ellene. Bennem egy enyhe részvét és sajnálat támadt az irányába, hiszen borzalmas lehet ennyire sötét lélekkel megélni a mindennapokat.

Marie élete nem úgy alakul, mint ahogy eltervezte. Teherbe esik, mely által minden elképzelése felborul. Az eddigi, részére oly nagy élvezetet okozó féltékeny pillantások megtelnek valódi örömmel és boldogsággal. Az emberek széles mosollyal az arcukon gratulálnak lányához, kinek szépsége megfoghatatlan. A természetes az lenne, ha az anyát ez büszkeséggel töltené el, de Marie nem így működik. Megismeri ő is a zöld szemű szörnyeteg szívet körömmel markoló érzését, mely által még inkább nő a szakadék anya és lánya között.

A könyv valódi főszerepében az első szülött, Diane tetszeleg. A kislány hamar megtanulta kezelni az anyja viselkedését. Minden rossz tapasztalata ellenére rajongásig szereti, így próbál alkalmazkodni hozzá, hátha egyszer teljesül a legnagyobb vágya: édesanyja is szeretetteljesen fordul az irányába. A szerző a karakter gyermeki volta ellenére igencsak komoly, tartalmas gondolatokat ültet el Diane lelkében. A benne kavargó érzések és érvelési technikákat egy felnőtt is megirigyelhetné. Külső szemmel elmondható lenne, hogy ez hiteltelenné teszi a történetet, de az az ember, aki épp a sorok között olvassa ki az átadni kívánt gondolatokat, teljességgel máshogy vélekedik. Bár én is megjegyeztem magamban, hogy egy ilyen fiatal gyermek képtelen lenne ilyen gondolatmeneteket levezetni pusztán a tapasztalathiány miatt is, az adott helyzetben úgy éreztem, tökéletesen megállja a helyét. A szerző több helyen is eltér a valóságtól, túlidealizált vagy épp erőteljesen dramatikus képet fest le, de mindez azt a célt szolgálja, hogy a megfelelő tartalmat legyen képes elültetni az olvasó lelkében. Erre hivatkozva én úgy érzem, hogy minden egyes leírt szó a megfelelő helyen van.

A könyv központi témája a féltékenység. Marie a saját lányára féltékeny, ami nem csak a kapcsolatukat mételyezi meg, hanem Diane egész életén nyomot hagy. Kicsi lelke hamar megsínyli, tartósan nem tudja kezelni ezt, akárhogy is próbálkozik. Nagyon érdekes, hogy egyetlen tulajdonság köré épített történet mennyi problémakört vonz magához. Marie belső állapota a kiindulópont, mely által megismerkedhetünk egy mérgező szülő-gyermek kapcsolattal, egy belső sérülésekkel tarkított gyerekkorral, valamint egy erre építkező felnőtt lelki deformálódásával. A Szíved gyötörd című könyv tökéletes példát mutat arra, mi történik akkor, hogyha egy gyermek nem a megfelelő közegben nevelkedik. Diane okos karakter, aki összetört, szilánkos, de erős szívét félretéve az észérvékkel próbálja a fejét a víz fölött tartani – ez az egy szerencséje, ugyanis egy gyengébb jellem nem állta volna ki oly módon ezt a próbát, mint ő, így a következmények sokkal nagyobbak, tragikusabbak is lehettek volna.

A történetnek van egy íve, mely mentén halad. Sok évnyi eseményt ölel fel, amely bár kevés lapon, mégis megfelelő kifejtéssel van ábrázolva. A leírt szavak mögött ezernyi további van jelen. Ki nem mondott gondolatok formálódnak meg az olvasó lelkében, így a könyv elolvasása után nem marad benne hiányérzet; úgy érzi, ismeri Marie és Diane minden mozdulatát, a teljes élettörténetüket. Egyszerűen képtelen vagyok ezt a kettősséget felfogni. Más szerzők esetén van, hogy nyolcszáz oldal után is hiányérzetem van, nem érzem úgy, hogy a teljes történet kifejtésre került volna, vagy épp a karakterek hiányosak. Erre tessék, itt van ez az apró kis könyv, ahol a szerző szinte szavak nélkül is mindent elmond. Ez már irodalom. Valódi művészet.

Kortárs-, világ- és szépirodalom. Bár a három kategória között igencsak gyakori az átfedés, mégis külön halmazokként léteznek. Nem zárják ki egymást, ugyanakkor nem is egyértelműsíti egy a többit. Amélie Nothomb regénye azonban a mértani közepet testesíti meg mindhárom besorolás tekintetében. A Szíved gyötörd című könyv egyetlen érzésre épülő történet. Művészi módon mutatja be, mit jelent a féltékenység, milyen formái vannak és milyen hatást gyakorol mindarra, aki birtokolja és aki elszenvedi. A szerző szavai természetesek, könnyed folyást biztosítva vezetik az olvasó tudatát. Nem lehet vádolni szócsépléssel, fölösleges helykitöltéssel, mégis, a tömörsége ellenére is minden olyan elemet tartalmaz, ami által egy teljes képet kaphatunk az átadni kívánt üzenetről.

Úgy gondolom, hogy ez a könyv sokkal többet nyújt, mint puszta szórakozás. A történet során három különböző gyermeknevelési típus jelenik meg, melyeket érdemes megfelelő odafigyeléssel kezelni. Néha fel sem tűnik a szülő számára, hogy a saját sarja iránt tanúsított magatartásforma hosszútávon milyen személyiségbeli torzulásokhoz vezethet. Ez alá egyaránt beletartozik az elhatároló és a túlféltő viselkedésmód is. Az erre vetett pillantás által úgy érzem, közelebb kerültem ahhoz, hogy alkalomadtán erre magam is odafigyeljek majd.

Nagy érdeklődéssel fordultam e történet felé, ugyanakkor magam sem hittem, hogy ennyire mélyen megragad majd. Az elolvasása után még napokig vittem magammal, hogy alkalomadtán bele tudjak lapozni, a megjelölt részeket újra tudjam olvasni. Nekem tökéletes.

"– Hogy bírtál ennyi ideig egy olyan emberrel maradni, akit nem szeretsz? – kérdezte Élisabeth.

– Ő vagy bárki más… – volt Diane válasza.

– Fura egy lány vagy. De akkor miért szakítottál?

– Mert nem tudom megállni, hogy ne reménykedjek valami jobban."

"Tizenegy évesen mindent megváltoztat, ha az ember célt talál az életben."

"Ez az tehát, minden élet értelme: azért vagyunk itt, azért viselünk el annyi megpróbáltatást, azért lélegzünk tovább, azért fogadunk el annyi mindent, hogy megismerjük a szeretetet."