Niitaabell Világa: S. A. Chakraborty: Aranybirodalom (Dévábád-trilógia 3.)

Fülszöveg:

A Dévábád-trilógia utolsó kötetében egy szélhámosnő és egy idealista dzsinn herceg szövetségre lép, hogy megmentsék a mágikus királyságukat egy pusztító polgárháborútól.

Dévábád elbukott.
A város varázserejébe kerülő kegyetlen ostrom után Banu Manézse, a Náhidok vezére és újjáélesztett parancsnoka, Dára kénytelenek helyrehozni a bomladozó szövetségüket, valamint kibékíteni egy szétszakadt, hadakozó népet. Ám a vérontás és szeretett Nahrijának elvesztése előhozza Dára múltjának legsötétebb démonjait. Az eltiprásukhoz szembe kell néznie a szörnyű tényekkel, és rábíznia magát azokra, akiket egykor az ellenségének tartott.
Nahri és Ali szintén nehéz döntésekkel szembesülnek Kairó biztonságában, miután az utolsó pillanatban elmenekültek a vérszomjas családjuktól és Dévábád gyilkos intrikáitól. Noha Nahri békére lel az emberi otthona régi szokásai és megszokott kényelme révén, mégis kísérti, hogy a hátrahagyott szerettei és az őt megváltóként tisztelő népe ki van téve egy új zsarnok elnyomásának. Alit ugyancsak nem hagyja nyugodni a múlt, így eltökéli, hogy visszatér megmenteni a városát és a megmaradt családját. Miközben az anyja királyságában szövetségeseket keres, felfedezi, hogy sokkal mélyebben gyökerezik a máridokhoz fűződő kapcsolata, ami nemcsak a Nahrival való viszonyát, de a hitét is alapjaiban ingatja meg.
A béke terjedésével sorra tűnnek fel a rejtélyes ősi szereplők, Nahri, Ali és Dára pedig rájönnek, hogy a világuk helyreállításához talán muszáj összecsapniuk a néhai szeretteikkel… és kiállniuk azok mellett, akiket egykor eltiportak.

Első benyomás:

Döntések sorozatára épül fel az életünk. A nap minden percében állást kell foglalnunk, amely által végül kirajzolódik előttünk egy út, amin lehet, hogy bukdácsolva csak, de folyamatosan előrefelé tekintve haladunk. Mindenki tudja, hogy mennyire nehéz elindulni, valamint azt is, hogy szükség esetén hiába van meg a kellő felismerés, a letérés is pont ugyanannyira nagy kihívást okozhat. Ez a könyvek lapjain mindinkább így van. Szeretett vagy épp kevésbé kedvelt szereplőink sorsában rengeteg akadály rejlik, melyek a megmérettetés célját szolgálják, valamint azt, hogy eredménytől függetlenül is mind a karakterek, mind az olvasó le tudja vonni az író által átadni kívánt konklúziót.
Nincs ezzel másként Nahri, Ali és Dára sem, akiket S. A. Chakraborty keltett életre Dévábád trilógiájának lapjain. Az első kötetben a szereplők élete meglepő fordulatot vesz, amely kitörölhetetlen nyomot hagy rajtuk. Sorsuk vékony fonala egyre szorosabban fonódik egymás köré, míg a törékeny anyag itt-ott meg is szakad, kirojtosodik. A második részben ok okozatot követ, amely teljességgel megalapozza a záró kötet visszhangzó akkordjait.
Nagy elvárásokat támasztottam szembe az Aranybiralodalommal. A sorozat kiemelt helyet foglal el a szívemben, még annak ellenére is, hogy a második kötettel nem lett végül felhőtlen a viszonyom. Az idei év legjobban várt könyve volt számomra a Dévábád trilógia befejező része, így a kézhezvételtől számított 24 órán belül már el is kezdtem olvasni. Képtelen voltam ellenállni neki.

A történetről:

A könyvet felcsapva, az olvasási folyamatot megkezdve, kéjes borzongás lett rajtam úrrá. A bennem lévő türelmetlen feszültség, amit a várakozás okozott, megszűnt. Felhőtlen jókedvvel fogadtam a szeretett karakterek visszatérését. A második rész végén minden a feje tetejére állt. A környezetükben és a lelkükben is egyaránt megszűntek az eddig oly gondosan építgetett álmok és tervek. Manézse a jobb kor hajnala reményével a lelkében egy olyan háborút szított, amely nem várt áldozatokkal járt. Dára amúgy is darabokban lévő lelke immáron porrá omlott, miközben Alit és Nahrit kivetette magából Dévábád. Nem így kellett volna történnie, csak ezt tudta hajtogatni. S valóban egyet kell értenem vele. A hatalomátvétel túlmutatott a terveiken, mint a szélben játszó homok, úgy pergett ki az irányítás a kezükből. Bár igazat adok Dárának, mégis, mindemellett ott lapul bennem egy gonosz kis hang, ami dicsőíti a szerzőt: mert igaz, hogy nem ez volt az az út, ami által a szereplők boldog véget értek, de számomra a veszteség érzését átlengi az öröm is, hiszen ezáltal ismételten találkozhatom és kalandozhatok velük még sok száz oldalon keresztül az Aranybirodalom kapcsán.
Elképzelni sem tudtam, innen hogyan tovább. Dévábád az összeomlás szélén áll, ahogy a karakterek is külön-külön. Mindenkinek megvan a maga, világot összezúzó problémája, miközben meg-megbotló léptekkel haladnak valamerre – még ők maguk sem tudják, pontosan mi is az irány. A szerző gigantikus fába vágta a fejszéjét. Azért ebből az állapotból kihozni egy igazán jó befejezést úgy, hogy az ne térjen el az eddigi stílustól, valamint ne legyen túl egyértelmű, klisés, igencsak nehéz. Felvértezte magát tűzzel és vízzel a vérében és egy olyan fantasztikus befejezést alkotott, amelyet még a világ nem látott.
Bár Nahri és Ali együtt folytatják az útjukat, még mindig saját nézőponttal, fejezetekkel rendelkeznek. Első gondolatom az volt, hogy ez fel fogja borítani a mérleg nyelvét, hiszen így a történet megismerésének arányai elcsúsznak, de rövid időn belül beláttam, hogy ez egyáltalán nem így van. Olyannyira különbözőképp gondolkodnak, hogy hiába vannak egy helyen, hiába ugyanazt élik át, teljesen más nyomot hagy a lelkükön, így az olvasó előtt is egy egymást kiegészítő, de különálló jelenet elevenedik meg. A kalandjuk sorozata Kairóban veszi kezdetét, mely által a szerző visszatér az alapokhoz. Volt egyfajta nosztalgikus érzés bennem, hiszen az első két rész öt évet ölel fel, így újra a poros utcákon futkározó gyermekeket nézni édesen keserű érzést keltett bennem is. Teljes szívvel átéreztem Nahri gondolatait. A számomra oly kedves Jákob rövid felbukkanása pedig csak újabb mosolyt fakasztott belőlem. Természetesen ha megmaradtak volna egy helyben, a történet hamar véget ért volna, így bár nehéz szívvel, de újult erővel vágtak bele a következő kalandba, mely még rengeteg meglepetést rejtett a számukra. Utazásuk során több mellbevágó tényfeltárást átélnek, amely alapjaiban rengeti meg minden eddigi elképzelésüket.
Míg Nahri és Ali a túlélésük kulcsát és szeretett városuk jövőjének reményét keresik, addig Dára sem tétlenkedik. A Mészáros néven is ismert dév nem örvend oly nagy köztiszteletnek. A társai, valamint a többi népcsoport tagjai mind rettegve vagy épp megvetéssel tekintenek rá. Azt szokták mondani, hogy az embert a tettei határozzák meg. Úgy néz ki, ez a varázslényekre nem vonatkozik, hiszen ez az oly sok esztendőt megélt férfi minden elkövetett vétke ellenére is oly sokat jelent a számomra – és a náhidok részére is. Dára mindig is a kor és az elhivatottságának áldozata volt. Valóban szörnyű tetteket hajtott végre, amikért egy életen át tartó vezeklés is kevés, ám én mégis pont olyan szemmel tekintek rá, ahogy Nahri is látta: egyszerre látom a hű védelmezőt, a tragikus sorsú gyermeket és a kegyetlen gyilkost. Az Aranybirodalom című részben még inkább megismerheti az olvasó a benne lobogó tűz forrását és a fejében cikázó gondolatok sűrű folyamát. Együttérzés születik a lelkében, miközben borzadva tekint az általa véghez vitt tettekre. Dára valóban sötétségbe burkolva, szikrázó záporesővel érkezik éjlova hátán, hogy egy letűnt korszakot az utolsó porszemig felforgasson.
A szerző hihetetlen lezárást alkotott. A könyv a maga 720 oldala ellenére egyáltalán nem hosszú. Folyamatosan olvastatja magát, így a lapok csak úgy szállnak, az idő pedig telik. Pont egy olyan időszakban sikerült elkezdenem, mikor egyéb dolgoknak kellett prioritást élvezniük – épp ezért húzódott el az olvasással töltött idő teljes két hétre –, de meg kell mondanom, minden egyes alkalommal nagy erőfeszítésbe került, hogy a figyelmemet át tudjam csoportosítani. Stílusban inkább az első kötethez hasonlítható, hiszen most is kulcs szerepet játszik az események szempontjából egy hosszabb út megtétele. Ugyanakkor a második részre oly nagyon jellemző intrikai húzásokból sincs hiány, így összességében azt mondanám, hogy a szerző az eddigi részek legjobb tulajdonságait emelte ki, hogy egyesíthesse a lezárás során.
Olvasás közben sokszor elmerengtem bizonyos események fölött. Ez nem az a könyv, ahol minden szereplő boldogan és sértetlenül keveredik ki a végső harcból. Nem, erről nem is álmodoztam, hiszen ezáltal a hitelessége is oda lenne. Mégis sokszor képzelegtem arról, hogy vajon mi lesz az utolsó képkockán a felállás. Ki az, aki túléli és milyen áldozatot kellett meghoznia a végső célért. Egyáltalán az az oldal fog végül győzedelmeskedni, akinek én szurkolok? A könyv előrehaladtával a kérdéseim egyre inkább sokasodtak. A regény tetőpontján már nem tudtam, miben higgyek. Nem hittem volna, hogy egy minden pontjában kerek egész lezárást tud ezek után alkotni az író, hiszen oly sok pillér hiányzott még! Mégis, egy hosszabb epilógusban képes volt minden szálat a megfelelő érzékenységgel megvizsgálni és elvarrni. Az Aranybirodalommal egy korszak zárult le és én meghajlok nagysága előtt.

Összességében tekintve:

Csak ülök a kanapén, kezemben az S. A. Chakraborty Aranybirodalom című könyvével. Csak ülök és próbálom elhinni, hogy vége. Bár nem csak önszántamból, de húztam-halasztottam, hogy minél tovább tartson, de csak pont került a végére. Túl hamar. Ebből a történetből még nem elég. Bár lenne még egy, közel kétezer oldalas része, amibe elmerülhetnék! Vagy csak egy röpke hétszáz oldalnyi kaland! Bármennyi, csak ne kelljen kilépnem még Dévábád kapuin.
A szívemhez nőttek a karakterek és a történet egyaránt, pedig annyi véres eseményt hordoz magában Dévábád történelme, hogy a lapok között is az csorog. Mégis, az a tűz és az a víz, ami folyton egymásnak feszülve uralja az oldalakat, minden racionalitást felülír. Örülök, hogy a teljes sorozat a polcomon van, mivel így bármikor lekaphatom, hogy újra sétáljak egyet a Nagy Bazárba, vagy éppen benézzek a náhidok betegeihez.
Egyszerűen semmi nem tudja kedvemet szegni. Hiába voltak kétségeim a második rész után, a befejező kötet frenetikus volta minden bizonytalanságot szétoszlatott. Még a sok szóköz hiány sem tudta az élményt elrontani, pedig a helyesírási hibákra, elütésekre és egyéb rontásokra kifejezetten érzékeny vagyok.
Csak annyit kérek tőled, adj te is esélyt Nahri, Ali és Dára történetének, a bennük található lehetőségeknek. Égjen soká életed lángja!

Értékelés: