A szociális fóbiával küzdő fiatal nő, Molly O'Hara úgy érzi, csak egy kis környezetváltozásra van szüksége, hogy úrrá legyen a félelmein. Az élete minden szempontból gyökeres fordulatot vesz, amikor Londonba költözik, ő mégis ugyanazokkal a kínzó problémákkal találja szembe magát. Talán túlzott félénksége nem csupán jellemhiba, ahogy korábban hitte, hanem valami egészen más áll mögötte?
Molly szomszédságában egy rejtélyes férfi él, aki nem emlékszik a múltjára. Norman Harris napjai a jelen pillanat zűrzavarában telnek, melyben az egyetlen kapaszkodót egy régi, hű barát, Daisy jelenti. Ő azonban haldoklik, és vele együtt az emlékezés reménye is örökre eltűnhet. Amikor Molly a házba költözik, Norman élete hirtelen új értelmet nyer.
A szálakat tovább bonyolítja a karizmatikus világfi, Mason Reid, aki boldogságot és szerelmet ígér a főhősnőnek, ám lehet, hogy egészen más szándékok vezérlik.
Hármójuk sorsszerű találkozása nem csupán a jelent forgatja fel, de a múltat is megkérdőjelezi. A válaszokért Mollynak nemcsak saját eltemetett titkait kell felszínre hoznia, de Norman eltűnt emlékeit is meg kell találnia. Vissza kell mennie oda, ahol a százszorszépek nyílnak.
Sienna Cole a tőle megszokott elemző alapossággal ás a rejtély mélyére, miközben végigkalauzol egy trauma feldolgozásának folyamatán, és bepillantást enged egy hasadt elme működésébe.
A magyar nyelv gyönyörű. Ez vitathatatlan tény. A szókincs gazdag, ahogy a kifejezéskultúra is. Minden egyes írás alkalmán ez a tézis újfent bizonyosságot nyer bennem. Mielőtt a blogom elindítottam, csak általános módon foglalkoztam a nyelvi eszközökkel, ám mióta a napi rutin részévé vált, hogy a gondolataimat legyezzem, sokkal inkább igyekszem az eddig használt praktikák és kifejezések listáját bővíteni. Minden alkalommal olyan érzés, mint mikor az ember egy új készlet tűfilcet vesz: alapvetően tisztában van vele, milyen színek állnak a rendelkezésére és hogy az eszköz elsődleges funkciója az írás, ám amint színezni, kiemelni kezd vele vagy épp kalligráfiai módszereket igyekszik elsajátítani általa, máris úgy érzi, hogy az a filc több, mint egy egyszerű írószerszám, hiszen minden egy vonás magába foglalja az alkotási vágyat.
Biztos vagyok benne, hogy több, általam nagyra tartott magyar szerző is hasonlóképp vélekedik a nyelvünkről, ám mindegyikőjük közül kiemelkedik Sienna Cole e téren. Amit ő a szavakkal művel, az már nem csupán egyszerű írás, hanem maga a művészet. Választékos fogalmazásmódja, gazdag látóköre már évekkel ezelőtt megmutatta, milyen különleges színekben ragyogó tűz lakozik a bensőjében. Írásaiban gyakorta jelenít meg olyan érzéseket, szituációkat és tulajdonságokat, amelyeket látva a legtöbb ember szégyenszemre csak elfordítja a fejét. A novemberben megjelenő könyve, az Ahol a százszorszépek nyílnak is hasonló stílusjegyekkel bír. A kecsegtető borító alatt várhatóan egy komolyabb hangvételű, torokszorító történet rejtőzik, amely csak a megfelelő személyre vár, hogy szirmot bonthasson a lelkében. Az írónő felkeresése után én itt voltam, egyenesen állva, kitárt szívvel várva Molly és Norman történetét.
A történetről:
Az eddigi tapasztalataim alapján tudtam, hogy egy gondolatindító könyvvel állok szemben, azonban a téma, melyet körüljár, előzetesen nem realizálódott bennem. A cím teljes mértékben elvonta a figyelmemet minden egyébről. Különleges hangzással bír, dallamos, lágy, melynek hatására az olvasó lelki szemei előtt egy virágokkal tarkított, érintetlen mező képe jelenik meg, ám mindemellett magába foglalja egy sötét felhő jelenlétét is, hiszen van benne valami megfoghatatlan, baljós kisugárzás a helyhatározó által. Ezután, a fülszöveget megtekintve máris eltolódnak az egyensúlyi érzetek: a sorokat szemlélve az olvasó előzetes képet kaphat arról a hétköznapi, mégis furcsa világról, amire a szerző szeretné felhívni a figyelmet. A történet középpontjában elsődlegesen Molly áll, akinek az életében épp egy hatalmas változás veszi kezdetét. A családi ház ridegséggel és elvárásokkal telt falai közül tör ki azáltal, hogy Londonba költözik. Egy ember számára sem könnyű maga mögött hagyni a megszokottat, az ismertet, akármilyen háttérrel is rendelkezik, hiszen egy teljesen idegen városban, ahol egyetlen ismerős arc sem tekint vissza ránk, nehéz magabiztosan haladni tovább, előre. Ha magunkra vagyunk utalva, egyedül kell boldogulnunk, csupán a lelkünkben dúló újdonság varázsa segítő társunk, valóban rémisztő újra a pálya széléről elindulni. Ha ehhez pedig a szociális fóbia is társul, akkor mérhetetlen bátorsággal is kell rendelkezni, hiszen a nap minden egyes percében erőt kell magán vennie az illetőnek, hogy legyűrje a fejében keletkező, torkát fojtogató negatív érzeteket.
Tehát Molly egy nagyvárosba költözik, hogy saját határait feszegetve rájöjjön, ki is ő valójában. A történet viszonylag rövid időtartamot, mindössze pár hónapot ölel fel. Ez idő alatt megismerkedünk a központi karakterekkel és a vékony kapcsolati hálóval, ami egymáshoz horgonyozza őket. A könyvnek további két főszereplője van: Norman Harris, a különös szomszéd, akinek élete hanyatlóban van a homályba burkolódzó, múltbéli események miatt és Mason Reid, aki szintén különcnek mondható a maga önmegváltó világrendje alapján. E három ember egymástól igencsak eltérő személyiségjegyekkel rendelkezik, amelyek a legtöbb esetben nem táplálják, sokkal inkább kioltják egymást. Ahogy azt már a szerzőtől megszokhattuk, az általa elképzelt karaktereket nem csupán egy névvel, egy csipetnyi múlttal és némi megoldásra váró problémával alkotta meg, hanem minden egyes pórust megtervezve különálló személyiségeket hozott létre. A karakterek teljes mértékben élnek, lélegeznek, ezáltal a történet hitelessége is exponenciálisan növekszik.
A regény középpontjában többféle problémarendszer is megjelenik, hiszen minden egyes karakter egyéni nehézségekkel szembesül nap, mint nap. Mindazonáltal kijelenthető, hogy ezeket sem lehet ténylegesen megragadni és tételesen körüljárni, mivel nem csak a jelenben léteznek, hanem a teljes múltban megélt eseményeket átszövi, amelyből pedig egyenes úton következnek a szemlélet -és személyiségbeli torzulások. Ez leginkább Norman esetén észleli az olvasó. Homályba veszve létezik, miközben a normális léthez köthető egyetlen személy, Daisy sorsa is hanyatlóban van. Aztán mikor a szomszédos lakásba beköltözik Molly, benne is újszerű érzések és képzetek fogalmazódnak meg. Az ő karaktere igencsak sarkalatos pontja a regénynek. Megdöbbentő érzés volt olvasni a fejében cikázó gondolatokról és a mindennapjai ritmusáról. Szánalmat, mély sajnálatot ébreszt az olvasóban, aki önmagával viaskodva próbálja nem a tettei alapján megítélni ezt a fiatal fiút. Mindemellett pedig egyre fokozódó kíváncsiság és iszonyat ébred benne a múltból felderengő ködfoltok iránt. Norman a regény életében pontosan azt testesíti meg, amit számomra a könyv címében található „Ahol” kifejezés gerjeszt: azt a baljós előjelet fogalmazza meg, amely fekete felhőként dereng a gyenge tavaszi napsugár remegő fényében.
A többi karakter esetén sokkal inkább kézzelfogható az alapvető jellemrajzi változatosság. Bár Molly személyisége sem egyezik az enyémmel, leginkább Mason Reid volt az, aki teljességgel szembemegy az elveimmel, ezáltal az ő jelenléte számomra több ízben terhes volt. Egyszerűen képtelen vagyok azonosulni a zennel átitatott jógi üzemmóddal. Míg én Mollyval együtt két lábbal a földön, stabilan állok, addig ő úgy véli, hogy testétől függetlenül a lelke épp egy magas hegycsúcsot kerül meg. Ugyanakkor el kell ismernem, hogy pont egy ilyen egyéniségre volt szüksége Mollynak is ahhoz, hogy a saját belső világát fejlessze. Észrevétlenül is nyitottabbá és befogadóbbá vált, még akkor is, ha többször is negatív hatással volt rá a saját határainak átlépése.
A regény minden egyes során érződik a szerző tudatos jelenléte. Az Ahol a százszorszépek nyílnak című könyv esetén – a Reményszimfóniához hasonlóan – elsősorban egy lélektani drámáról beszélhetünk. Bár az alapvető történet is megragadja az olvasó figyelmét, hiszen képtelen máshogy cselekedni, mint feszült figyelemmel szemlélni a kibontakozó képet, mégiscsak a legnagyobb hatást a karakterekben végbemenő folyamatok váltják ki. Minden egyes szóból kiérződik a regényt megelőző alapos kutatómunka, a szakemberekkel történő konzultációk végtelen órája, majd az ezt követő hosszú tervezési folyamat, míg minden sziromméretű adat a megfelelő helyre került. A könyv egyes egységei egymásra épülve, rétegekként jelennek meg, így a teljes összképet szemlélve még komplexebbnek bizonyul a kialakult helyzet. Alapos, minden szempontból alapos munka.
Mint említettem, eleinte Mollyval sem bizonyultam rokonléleknek. A szociális fóbia számomra eléggé megfoghatatlan dolog. Bár magam is introventált személyiségjegyekkel rendelkezem, évek óta már tudatosan nyitok a közösség felé, kiterjesztve a saját komfortzónám határait, ezáltal nem egészen tudtam, mi lenne a megfelelő reakció e lány történetét olvasva. Idővel viszont egyre több közös vonást fedeztem fel, míg az utolsó oldalakon olyan mély erővel történt rám az empátia érzése, hogy le kellett raknom egy pár percre a könyvet. Pont azokat a téziseket fogalmazta meg, amiket egy ideje már tudatosan kerülök. Nekem nem volt még hozzá bátorságom, hogy kimondjam. Abban a pillanatban a teljes regény újra lepergett a szemem előtt, egy újfajta megvilágosításban. A legcsodálatosabb katarzis érzést éltem át.
Egységében tekintve:
Az ember azt hinné, hogy ennyi elolvasott könyvvel a háta mögött már nem igazán lehet meglepni. Ismeri az alapvető felállásokat, az általános dinamizmusokat és nagy eséllyel meg tudja előre határozni a regény csattanóját. Mindettől függetlenül ugyanúgy örömét leli az olvasással töltött időben, csupán az újdonság érzését felváltotta egyfajta szeretetteljes összhang. Erre jön egy olyan könyv, mint Sienna Cole Ahol a százszorszépek nyílnak című alkotása és rá kell ébrednie, hogy még mindig vannak olyan helyek, ahol még nem járt, még mindig történnek olyan események, amikre egyáltalán nem számít. A gondosan megformált karakterek és az alaposan felépített történet csodálatos külsőbe van csomagolva. A szerző fogalmazásmódja példátlan. Az általa leírt mondatok szavait egyesével forgattam a nyelvemen, a metaforák szépségétől pedig édes borzongás lett rajtam úrrá. Szükségem is volt erre az örömre, amit a szavak édes játéka nyújtott, mivel a regény központi elemei már kevésbé mosolyogtattak meg. Feddhetetlen titkok és ambivalens érzések szövik át a sorokat. Sienna Cole mesterien játszik a lélek és az elme rejtelmeivel. Molly, Norman és Mason élettörténete által rámutat, hogy milyen nagy mértékben meghatározó, hogy az ember honnan jött. A sok terhes csomag, amit bármerre is járunk unos -untalan cipelünk magunkkal, felőrli a mindennapokban rejlő lehetőségeket. Ezt, még ha fel is ismerjük, borzasztóan nehezen engedjük el, hiszen a múltunk meghatározza a jelenünket és jövőnket egyaránt. Nem volt ez másként e három szereplő esetében sem, akik a saját életük mártírjává váltak. A szerző általuk háromféle választ ad arra a kérdésre, ami mindenki felett ott lebeg: ki mondja meg, ki vagyok én? S miközben a karakterek botorkálva rátalálnak önmaguk hamvaira, az olvasó egyszerre érzi a kikapcsolódás lehetőségét és a lélektani fonalak húzását a saját életére kivetítve, így egyfajta keserédes érzés lesz rajta úrrá – mégsem bírja letenni a könyvet. Bár eleinte voltak bennem kétségek, a történet előrehaladtával egyre inkább a kíváncsiság lett rajtam úrrá, míg végül az események teljes ismeretének fényében összeállt a kép és drasztikus vonásaival győzelmet aratott fölöttem.
Értékelés:
Kedvenc idézetek:
"Egyszer, nem is olyan sokára eljön az a pillanat, amikor ez is csak egy újabb fejezet lesz az életemben, ami az utolsó írásjelhez érkezik. Felkiáltójel vagy pont lesz, vagy talán örökre nyitott kérdőjel? Majd eldől. De a sorok egyre csak fogytak; az idő hurkot vont a nyakam köré, mind szorosabbra és szorosabbra húzva azt."
"– Lehet, hogy London lesz a te Caminód – mondta kisvártatva. – Nem kell ahhoz messzire utazni, hogy találkozz az ismeretlennel, valójában még csak meg sem kell moccanni hozzá… Sokan azt hiszik, hogy ez valami óriási és látványos dolog; hogy végig kell gyalogolnod az Egyenlítőt, vagy el kell vonulnod egy indiai ásramba, és egész nap lótuszülésben meditálnod, de ez nem igaz. Bárhol meg lehet világosodni, még egy londoni buszon is munkába menet."
"Ha nem a társadalom szabályai szerint játszol, vajmi kevés esélyed van erre a hamis komfortérzetre, amit a többiek létbiztonságnak hisznek."
A könyv adatai:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése