Niitaabell Világa: Ker Dukey & K. Webster Pretty Lost Dolls: Elveszett babácskák (Csinos játékbabák 2.)

Fülszöveg:

Ragadtad már meg más lelkét valaha a saját lényeddel,

magadba szívva őt, hogy a részeddé váljon?

Én igen.

Végre elkezdtem élni, érezni és szerelembe esni

– ebben a nagy káoszban, ami körülvesz.

Kibújtam a védőpáncélomból, és beengedtem valakit a szívembe.

Nyitva hagytam a lelkemet.

Nyitva hagytam a szívemet.

Nyitva hagytam az ajtót.

Ő pedig elrabolt.

Dillon… sajnálom.

Bennynek volt egy beteg babácskája, hajjajaj.

Aki pont úgy vágyott a sötétségre, mint ő maga, hajjajaj.

Úgyhogy közösen gyötörtek, vadásztak, játszadoztak, hajjajaj.

Bűneik halálos eleggyé összeálltak, ajjajaj.

Ám Bennynek hiányozni kezdett az elveszett babája, hajjajaj.

Bármi áron meg kellett találnia, hogy szerethesse, hajjajaj.

Nem akart kettesben maradni a beteg babájával, hajjajaj.

Terveket szőtt, hogy hazahozza a mocskos babácskáját, ajjajaj.

Egy különleges szerzőpáros páratlanul sötét kötete.

Csak erős lelkeknek!

Kezdeti gondolatok:

Ismeritek azt az érzést, mikor egy, már régebben olvasott könyv rátok kacsint a polcról? Abban a pillanatban nincs menekvés: le kell venni, kicsit meg kell szeretgetni, esetleg újra el kell olvasni. Sokszor nézek végig a könyveimen, alaposan megszemlélve a régóta nálam lakó darabokat. Egyfelől büszke vagyok a gyűjteményemre, kellemes érzéssel tölt el a rengeteg együtt eltöltött idő és élmény, másrészről viszont bűntudatom is van, hiszen akad olyan példány, amiket évek óta még csak fel sem lapoztam. Ilyenkor csak az a bizonyosság tölt el megnyugvással, hogy tudom, pont ezért fontos a jelenlétük: elég csak rájuk pillantanom ahhoz, hogy felidézzem a sok tapasztalatot és üzenetet, amit a számomra kínált; de ha nem lennének itt, akkor lehet, hogy alig-alig jutnának eszembe.

Ker Dukey és K. Webster Ellopott babácskák című könyve is immáron két és fél éve pihent a polcomon, szinte érintetlenül. A beszerzés pillanatának hevétől fűtve olvastam még régebben, s bár hihetetlen élményt nyújtott, azóta nem lapoztam át újra. Most viszont, mikor már elérhető távolságban volt számomra is a folytatás, úgy gondoltam, hogy most kell időt szánni arra, hogy a lehető leghathatósabb módszerrel elevenítsem fel az emlékeimet, mielőtt nekikezdek az Elveszett babácskáknak. Nos, ez az első tanácsom is azok számára, akik szeretnének belekezdeni a folytatásba, de az első kötetet már régebben olvasták: ha tehetitek, akkor ti is vegyétek kézbe újra az első részt! Sokkal erőteljesebb hatása lesz így a következő kötetnek.

A történetről:

A történet már a kezdetekben sem dolgozott sok karakterrel. Egy kézen meg lehet számolni azokat, akik jelentőséggel bírnak az előremenetelt tekintve. Általában ez egy krimi vagy thriller esetén problémát okoz, mivel minél kisebb a szereplőgárda, annál egyértelműbb az elkövető kiléte. Jelen esetben ez nem rontja a könyv megítélését, mivel a szerző mindenki szerepét már a könyv legelején egyértelműsíti: az olvasó előtt fekete-fehéren kirajzolódnak a jellemrajzok, tudja, hogy ki a jó és ki a rossz. Jade-t és a testvérét gyerekkorában elrabolták és több évig fogva tartották. A szabadulásáig átélt események visszavonhatatlanul jogot formáltak a gondolatai irányítására és az életcéljainak felállítására: hátrahagyott húga meglelése lett a fő motivációja, valamint az, hogy Benny megkaphassa méltó büntetését a tetteiért. Az első regény egy érdekes fordulattal zárul, mikor fény derül arra, hogy Macy már közel sem az a szeretni való, édes kislány, aki kilenc éves korában volt. Az ő lelke teljesen átalakult, deformálódott, a gondolatai ahhoz igazodtak, amit példaként látott maga előtt, így egy csöppet sem bizonytalanodik el, mikor a saját testvérét árulja el.

A történet második része ott folytatódik, ahol az előző esetén a szerzőpáros letette az asztalra a tollat. Jade abban a mocskos, kopár cellában ébred meztelenül, amely rémálmaiban még ennyi év elteltével is kísértette. Elég egy pillanat, hogy a gondosan elnyomott emlékek felszínre törjenek és mint ezernyi éles üvegszilánk álljanak bele a teste minden pórusába. Az első reakción túl azonban rádöbben, hogy a dolgok azóta rengeteget változtak. Ő már közel sem az a gyámoltalan és tapasztalatlan kislány, mint aki egykor volt. Bár most is átjárja lelkét a jeges rémület, nem tudja kioltani a benne lobogó tüzet, amit a rendőri kiképzés során gyújtott és amit Dillon még jobban felszított. A tudás, ami az ugrásra készen húzódó izmaiban és a szerelemtől ragyogó szívében rejtőzik, nem engedi, hogy elhatalmasodjon rajta a pánik. Ó, pedig lenne mitől félnie.

Az elvesztett babácskák című könyvben az olvasó mindazt is megkapja, amit az első részből hiányolhatott. Ebben a kötetben már Benny múltjába is nyerhetünk egy rövid betekintést azáltal, hogy néha tudatosan, máskor pedig csak a megértés vágyával eltelve, akaratlanul is mesél a szüleiről és a gyerekkorát meghatározó pillanatokról. Ahogy az egész kitalált történet, úgy ezek a részek is ólomsúllyal nyomják az olvasó mellkasát. Ahogy azt mindig is sejtettük, Benny gyerekkorában nem a szokványos tevékenységeket végezte és nem a megfelelő szülői magatartást látta, amit leutánozva, fejlesztve maga is teljes értékű, normális emberré válhatott volna. A korai tapasztalatok elferdítették, az értékrendszere és a gondolkodásmódja is visszafordíthatatlanul eltorzult, amelynek az áldozatai látják kárát. Az olvasó eddig is tisztában volt vele, hogy ennek a fiúnak a puszta létezése is veszélyt jelent a társadalomra, de így, látni, hogy milyen dolgok formálták át a tiszta gyermeki szívet, még inkább átérzi a helyzet súlyosságát. Ha ehhez még hozzávesszük a további körülményeket, mint Macy negatív jelenlétét és az eltelt évek alatt szerzett tapasztalatokat, akkor láthatjuk igazán, mennyire is kétségbeejtő Jade jelenlegi helyzete. Bennem nem kevés kétség merült fel a tekintetben, hogy vajon milyen lelki és testi sérülésekkel kell szembenéznie, egyáltalán túl fogja-e élni élete ezen epizódját, hiszen hiába fejlődött ő maga is sokat, hiába találta meg a kellő mértékű motivációt magában és a környezetében a túléléshez, mégiscsak egy eltorzult szadista kezében van az élete, újra amely kitörölhetetlen nyomokat fog hagyni az életén.

A történet stílusa alapvetően nem okoz az olvasónak meglepetést, mivel a szerzőpáros képes volt ugyanazt a hangulatot megteremteni, mint az első kötetben. A levegőt áthatja a félelemmel telített kipárolgás kesernyés szaga, amely keveredik a bántalmazás és a szexualitás különböző ízeivel. Az összkép közel sem kellemes a szemnek és a léleknek, az olvasó mégsem tudja elszakítani a szemét a sorokról egy pillanatra sem. Ez tipikusan olyan, mint mikor látjuk, hogy mellettünk baleset fog történni, az eszünk tudja, hogy nem kellene végignéznünk, mégsem vagyunk képesek elkapni a pillantásunkat; mint a reflektor előtt az őz. Ezt a hangulatot elősegíti az a tény is, hogy az Elveszett babácskák nem tartalmaz olyan belső közjátékokat, leírásokat, amelyek csak a környezeti felépítés célját szolgálják, tehát azon kívül, hogy színesíti az előttünk megjelenő képet, ami által árnyaltabban láthatjuk az eseményeket, más funkcióval nem rendelkezik. Bár én magam szeretem ezeket a leírásokat, jelen esetben én is így éreztem célravezetőnek: ennek a történetnek pörögnie kell, hiszen folyamatosan adagolja a kellő szintű adrenalint.

Az események láncolata príma. Ahogy már említettem, az cselekmény folyamatos, fokozott hangulatot generál az olvasóban. Azzal, hogy a szerzők immáron három nézőpontból is bemutatják az elképzeléseiket egy újabb gombócot helyeztek a már amúgy is fenségesnek ígérkező fagylalt tetejére. Tény és való, hogy Benny nézőpontja a legérdekfeszítőbb, hiszen mindenki arra kíváncsi, ő vajon mikor és miért torzult el ennyire, de mellette Dillon látásmódja sem elhanyagolható tényező. Ez a rendőr telve van kétségekkel. Végre megízlelte a szerelem aromáját, s pont mikor magában is eldöntetett volna, merre tart a kapcsolatuk, akkor szakítják el a szeretett személytől. Érdekes volt látni, milyen gondolatok cikáznak a fejében. A bűntudat mellett megjelenik az érzékenység és az aggodalom is, de mindez úgy, hogy közben nem veszti el a férfiasságát sem. Továbbra is belevaló marad, csupán a karaktere árnyaltabbá vált.

Összességében tekintve:

A Csinos játékbabák sorozat második kötete, az Elveszett babácskák is nagy hatást gyakorolt rám. A könyv tele van borzalmakkal, kétségekkel, lelki és testi fájdalmakkal egyaránt, mégis annyira izgalmas, hogy képtelen voltam letenni. A történet egy percre sem nyugszik, még egy-egy várakozó álláspontot foglaló helyzet esetén is pörög, csak éppen más síkon. Azzal, hogy Benny gondolataiba és múltjába is betekintést nyerhettünk, még árnyaltabbá vált a sztori. Dillon nézőpontja pedig a cukormáz a habos-babos tortán. Bár az első rész olvasásakor volt bennem némi fenntartás az irányába, most sikerült elérnie, hogy én is meglássam benne azt, amire Jade is próbált már rámutatni.

A történet egyedi. Sokféleképpen lehetett volna folytatni ezt a regényt és úgy érzem, hogy Ker Dukey és K. Webster egy nagyon jó irányvonalat festett fel. Sok potenciál rejtőzött benne, amit bőszen ki is használtak, így méltó folytatást, valamint egyben befejezést alkottak ennek a szögesdróttal körbevont történetnek. A levezető oldalakban foglalt apróságok is a megelégedettség érzésével töltöttek el. Benny és Jade története kerek, pont került az ő epizódjukra, de mégis maradt egy apró kiskapu, ami által valamilyen úton-módon, de még folytathatóvá válik a sztori; így egyszerre lezárt és nyitott az epilógus.

Borzasztó, de mégis fantasztikus élményt adott. Remélem, hogy a következő kötetre nem kell éveket várni, mert addig megeszem a nem létező kalapomat is!