Fleetwood Shuttleworth, a 17. század elején játszódó történet főhőse alig 17 éves, és negyedszer várandós. Ő Gawthorpe Hall úrnője, de eddig még nem sikerült gyermeket világra hoznia, pedig a férje, Richard már nagyon vágyik örökösre.
Amikor Fleetwoodnak a kezébe kerül egy levél, amelyet a harmadik halvaszülését levezető orvos írt a férjének, lesújtó hírrel szembesül: egy újabb terhességet már nem fog túlélni.
Találkozik egy fiatal bábával, Alice Grayjel, aki megígéri, segít, és bebizonyítja, hogy az orvos tévedett.
Alice-t boszorkánysággal vádolják, és Fleetwood mindent kockára tesz, hogy megmentse. De vajon Alice valóban az, aminek látszik?
Csak ők tudják az igazságot. Csak ők menthetik meg egymást.
Valljuk be, nem létezik olyan könyvmoly, akit nem befolyásolna legalább egy kicsit a könyv megjelenése. Az ember elsődleges érzékszervei közé tartozik a látás, így hát természetes, hogy azon könyvek mellett torpanunk meg, melyek első pillantásra felkeltik a figyelmünket. A könyvkiadók is tudatában vannak ennek a ténynek, így igyekeznek a lehető legjobban megragadni a kiadott mű hangulatát és a stílusát a külső, képi megjelenési formában, hogy el tudjon jutni a célközönséghez. Mostanában egyre több regényt dobnak piacra mutatós, aprólékosan megtervezett borítóval, amelyek szinte az ember után kiabálnak, hogy vegyük le őket és vizsgáljuk meg a tartalmat is. Véleményem szerint van egy réteg, amely már annyira művi szépségűre sikerült, hogy bár a potenciális olvasó elismeri a szépségét, mégsem érzi az irányába azt a figyelemfelkeltő vonzást, ami az olvasásra sarkallná. Több könyvvel is jártam így az elmúlt időszakban. Tartottam tőle, hogy a szép külső mögött nem rejtőzik valódi érték, de igyekeztem az ilyen esetekben inkább a fülszövegre koncentrálni, hogy véletlen se hagyjak ki egy meghatározó regényt sem.
Stacey Halls Familiárisok könyve esetén viszont nem ez a helyzet állt fenn. A KULT Könyvek sorozatnak még a kevésbé elragadó kötetei is közel kerültek a lelkemhez. Ez a könyv pedig első pillantásra szerelem volt. A borító részletes, de nem hivalkodó vagy éppen tolakodó. Egy csendes, sötét szépség, amely egy halk suttogással hívja kalandra az olvasót. Én meghallottam ezt a csendes felkérést és eleget is tettem neki.
A történetről:
A könyv helyszínéül a 17. századi Anglia buja zöld erdői és egymáshoz képest szellősen elhelyezkedő gazdaságok és lakóépületek, valamint a körötte fekvő apróbb települések szolgálnak. Ebben a környezetben nevelkedett az alig 17 éves Fleetwood Shuttleworth is, aki fiatal kora ellenére már a negyedik gyermekét igyekszik kihordani. Az első három terhessége tragikus véget ért. Hol korábbi, hol későbbi stádiumban történt meg a végzetes probléma, amely azt eredményezte, hogy az öt éve tartó házasságuk során nem tudta a férjét megörvendeztetni egy örökössel sem. Emiatt még jelentősebb számára a mostani gyermek, akit a szíve alatt hord, hiszen asszonyi kötelezettségeinek eleget szeretne tenni, valamint ő maga is vágyik végre az anyaszerep betöltésére – szeretné továbbadni a lelkében élő szeretetet, megmutatni, milyen szerető családban nevelkedni, amelyben neki nem volt igazán része.
Fleetwood karakterén keresztül a szerző a múlt egy szeletét mutatja be, ahol még a női és férfi szerepek mások voltak, mint most és amikor a társadalomban elfoglalt hely még inkább meghatározta az emberek életszínvonalát és a rendelkezésére álló erőforrások és lehetőséget számosságát. Bár a regény a főszereplő szűk mozgásköre miatt erősen korlátolt, mégis képes felskiccelni az adott korról egy képet az olvasóban. A tankönyvekből, egyéb leírásokból és regényekből mindannyian tudjuk, hogy mit jelentett nőnek lenni ebben az időszakban, ám mindig megdöbbentő ezzel szembesülni konkrét példákon keresztül. Fleetwood nemes úrnő, akinek férjére rengetegen felnéznek és nagy jövő áll előtte. Tehetősek, amely meglátszódik az életvitelükön is. Érdekes, hogy hányféle alkalmazottjuk van, milyen feladatokat látnak el és miként tevődik a házon belüli hierarchia is, de gondoljunk bele, hogy a felszínesen érintett feladatkörökön kívül még hányan lehetnek, akik e gazdaság bővítésén és folytonos fejlődésén ténykednek. Számomra megdöbbentő volt és többször is tudatosítanom kellett magamban, hogy e lány mindössze 17 éves. Igaz, hogy akkoriban ez volt a normális, a fiatalon történő kiházasítás, korai gyermekvállalás és a házvezetés koordinálása, mégis furcsa érzéssel tölt el mindezekről olvasni, miközben én magam egy munkával eltöltött nap után a kanapén ücsörgök egy finom tea társaságában és arra gondolok, hogy mire a vőlegényem hazaér, rendelni kéne valami ennivalót. Teljesen más világ volt akkoriban, amely miatt többször is megtorpantam olvasás közben, hogy jól átforgassam magamban a dolgok jelentőségét.
A könyv természetesen nem csak az aktuális kort igyekszik bemutatni. A terhesség megjelenítése, a gyermek és a főhős saját maga iránt érzett aggodalma mindvégig előtérben van a lapokon. Nem hittem volna, hogy ennyire erre a témakörre fog koncentrálni a regény, ám ez egyáltalán nem nevezném kellemetlen meglepetésnek. Érdekes volt, hogy a maga félig felnőttes, félig gyermeteg gondolkodása milyen módon befolyásolja a lelki és testi állapotát, miközben próbál helytállni a sors által rá osztott szerepkörben. Fleetwood lelkében folyamatosan ég a kétség és a bizonytalanság lángja, ám ezt abszolút nem tudatosan, de igyekszik elnyomni úgy, hogy megteremti magának azt a környezetet, ahol minden szempontból biztonságban érzi magát. Ezt Alice jelenléte biztosítja a számára, akivel az erdőben futott egyszer össze a véletlen folytán. Miután kiderül, hogy bábaként is tevékenykedik, valamiféle furcsa kapcsolat szövődik kettejük között, amely a mély bizalom és a megértés érzésén alapul. Kettejük kalandos utat járnak be, mind fizikai, mind mentális értelembe véve is. Amikor pedig Alice-t boszorkánysággal vádolják meg, még nagyobb próbát kell kiállnia a barátságuknak.
A történet lényeges elemei a boszorkányok. Noha a könyv címe a hozzájuk tartozó segítő, többnyire állati megtestesülésű segítőkre vonatkozik, mégis azt kell mondanom, hogy róluk vajmi keveset olvashatunk. A fejezetek előrehaladtával egyre inkább érezhető a jelenlétük, ám ez mindössze egy fakó, misztikus ködöt von Anglia szóban forgó tájegysége fölé. Bár a boszorkányokról esik némi szó, a perük előkészítéséről pedig mindinkább, még így is keveselltem a jelenlétüket. Sajnáltam, hogy ők egyáltalán nem jutottak szóhoz. Mivel a regény egyik központi elemét adják, nehezen fogadtam el, hogy ők valójában mint statiszták, mindösszesen nevekként vannak jelen, ugyanakkor ez a megjelenítési mód is utalhat arra, hogy miként működtek a döntéshozatalok akkoriban: elég volt egy valakinek vádaskodnia ahhoz, hogy az illetőt máris boszorkánynak kiáltsák ki és vigyék is el a kihallgatásra, majd az ítélethozatal után kezeljék a további sorsát.
A történet a maga komótos módján halad előre. Rengeteg fejezet van, ahol érdemben nem történik semmi, csupán a szereplők örülnek, hogy még egy napot túléltek; főként Fleetwood, hogy ő és a baba is jól van. Mindemellett viszont a könyv nem válik unalmassá, mivel maga az olvasó is együtt éli meg ezt a viszontagságokkal teli terhességet a főhőssel, miközben a háttérben gomolygó erők is fokozatosan felsorakoznak. A szerző emellett megadott időközönként elrejtett egy-egy igencsak váratlan fordulatot a sorok között, hogy ezzel is stimulálja az olvasó hangulatát. A könyv így gyorsan visz előre, kellemes kikapcsolódást nyújt.
Összességében tekintve:
Nagyon jó érzéssel töltött el elmerülni a múlt egy szeletében, még akkor is, ha ez messzi tájon történt. A boszorkányok híre a teljes világot bejárta, a mai napig rengeteg mű épül a jelenségükre, de véleményem szerint még mindig azok a legérdekesebbek, amelyek bemutatják, honnan indult az egész üldözési folyamat. Mik voltak azok a tettek, amelyek miatt már egy nőt boszorkánynak kiáltottak ki, milyen elbánásban volt ezek után részük, a társadalomban elfoglalt rangjuk ezt milyen mértéken befolyásolta és milyen végső következményekkel járt, hogy zajlott az igazságszolgáltatás az ő esetükben. Bár az engem foglalkoztató témakörökre úgy érzem, csak szűkszavú választ kaptunk, mégis az elégedettség érzésével tettem le a könyvet. Ez Fleetwoodnak köszönhető, aki nagyon fiatal és merően más életet él, mint amit én valaha is el tudnék képzelni, de még a különbségek ellenére is sikerült egy kapcsolati hidat kialakítanunk. Mélyen megérintett a helyzete. Az áldott állapotának kétséges kimenetele iránt érzett aggodalmam folyamatosan keveredett a leírt szituációk fölött érzett borzalommal. Itt arra gondolok, hogy még nagy pocakkal is lovagol, napi szinten sört iszik és hogy alapvetően a táplálkozással is mennyire hadilábon áll. Furcsa volt ezt olvasni, hiszen a mai világban az ő mindennapos tettei tiltólistán szerepelnek várandósság alatt. Alice jelenléte így sokkal elfogadhatóbb volt, mivel ő volt az egyetlen, aki valóban próbálta a maga módján elősegíteni az életét. Pedig bevallom, én magam is furcsa szemmel néztem erre a fiatal lányra, aki a semmiből jött és oda is tartott.
A regény olvasásával eltöltött idő kellemes kikapcsolódást nyújtott. Okozott némi meglepetést, kicsit megmozgatta elfáradt gondolataimat, így igencsak jó élménnyel zártam végül az oldalakon végigfutó, misztikus, de mégis reális történetet.
Értékelés:
Kedvenc idézetek:
"Be akartam népesíteni számára a házat ragacsos kezecskékkel és piszkos térdecskékkel. Amíg nincsenek gyerekeink, nem vagyunk család; házunk van ugyan, otthonunk azonban nincs."
"– Egy leánygyermek élete ugyanaz, mint egy feleségé – épp csak egy másik férfi mondja meg, mit csinálj."
"Szomszédok vádolják meg a szomszédjaikat – ez az emberiség legmegbízhatóbb jellegzetessége, és elsősorban emiatt telnek meg a tömlöcök."
"A szóbeszéd még a betegségnél is gyorsabban terjed, és ugyanolyan pusztító lehet."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése