Mi lett volna, ha Mulannak az alvilágból kell kimentenie a szerelmét?
Ki ne ismerné Mulan történetét? A harcias lelkületű lány bármit megtenne, hogy megvédje szeretteit, még betegeskedő apja helyett is beállt a hadseregbe, egy Ping nevű fiúnak álcázva magát. De mi történt volna akkor, ha nem meséből ismert módon alakul a történet? A Sorsfordító történetek legújabb részéből ez is kiderül…
Amikor Li Shang kapitány a Mulannak szánt súlyos csapás útjába veti magát, a lány tudja, mindent meg kell tennie, hogy segítsen a kapitánynak túlélni a veszélyes sérülést… Ennek érdekében azonban fájdalmas küldetést kell vállalnia: útja egyenesen Diyuba, azaz az alvilágba vezet.
Diyu ura, Yama király nem könnyíti meg Mulan dolgát. Shang hatalmas őrző-védő oroszlánjának segítségével a lánynak át kell kelnie az alvilágon, és lehetetlennek tűnő akadályokat legyőzve, még napfelkelte előtt visszahoznia Shangot. Ha nem jár sikerrel, mindketten örökre Diyuban ragadnak. Ráadásul Mulan még mindig Pingnek álcázza magát, ám egyre nehezebben fedi el valódi kilétét, ahogy folyamatosan közelebb kerülnek egymáshoz Shanggal.
Sürget az idő! Vajon Mulan meg tudja menteni Shangot – és saját magát –, mielőtt még túl késő lenne?
Kezdeti gondolatok:
Ha valaki megkérdezi, mit szerettem a legjobban gyerekként, akkor gondolkodás nélkül rávágom, hogy a kedvencem az volt, hogy gondtalanul nézhettem a különböző meséket. Akár egymás után hármat, vagy épp ugyanazt az egyet többször, mindegy volt, csak hadd veszhessek bele ezekbe a csodálatos világokba. Imádtam a képi megjelenítést, a történetet, még akkor is, ha ezért bizony sokat kellett ceruzával csavarnom a kazettán. A nagy kedvenceim között sok klasszikus is helyet foglal, leginkább azok, melyekben állati karakterek voltak a középpontban, de azért jó pár hercegnős történet is akad mellettük. Bár Mulan se nem állat, se nem hercegnő, mégis nagy szerelem volt számomra a története. A kedvenc jelenetem mindig is az volt, mikor a tükörben nézi önmaga, félig festett arcát és közben arról a vágyáról énekel, amely minden ember szívében ott lakozik: hogyha ránéznek, önmagát lássák, ne csak egy álarcot, amit a környezete erőltet rá, hanem azt az embert, aki a szíve mélyén lakozik. Őt fogadják el és szeressék, pont azért, aki. Bár gyermekként ezt a gondolatot még vajmi kevésbé tudtam megfogalmazni, mégis a kötődés kialakult és az évek során egyre erőteljesebbé vált. A mai napig örömmel nézem meg a mesét, feszült figyelemmel követem a már annyira ismeretes eseményeket is. Nem tudok ráunni.
Pontosan ezért volt számomra akkora jelentősége annak, hogy a Sorsfordító történetek első, bemutatkozó része ezt a mesét vette alapul, így nagy kíváncsisággal és még nagyobb lelkesedéssel intézkedtem a beszerzését illetően, majd a lehető leghamarabb igyekeztem sorra is keríteni.
A történetről:
Nagyon érdekelt, milyen történetet talált ki Elizabeth Lim, ám ugyanakkor nem elhanyagolható módon tartottam is tőle. Féltem attól, hogy az átirat már nem azt a hangulattal fogja az olvasót körbe, mint ahogy a mese tette. Az eseményeket és a mögöttes indokokat behatóan kell ismerni ahhoz, hogy a saját gondolatokat úgy tudja elültetni a szerző a sorok között, hogy az ne legyen kirívó. Mint amikor a kedvenc pulcsid elszakad és elviszed varrónőhöz. Abban reménykedsz, hogy nem fogja félvállról venni a feladatot és senki sem veszi majd észre a javítási munkálatokat, kettőtök közös titka marad. A kétségeim felhőjét a szerző igencsak hamar elkergette, mivel az azonos eseményeket nagyon hasonlóan adja át. Folyton merít az eredetileg megfilmesített történetből, helyszíneket, emlékeket, korábbi történéseket vesz át azonos szófordulatokkal egyetemben. Ez kiváltképp becsülendő, hisz az olvasó így hamar komfortosan érzi magát annak ellenére is, hogy a könyv a mese tetőpontján veszi kezdetét, mikor a hágóban Mulan hősies és egyben kétségtelenül merész tervével elejét veszi a hunok mindent felőrlő támadásának. A váratlan fordulat akkor következik be, mikor ahelyett, hogy ő sérülne meg, Shangot éri a csapás, ami végzetesnek bizonyul. Mulan kétségbeesetten küzd azért, hogy életben tartsa kapitányát. Cipeli és ápolja, erején felül teljesít, ám úgy néz ki, igyekezete mit sem ér. Bármit megtenne azért, hogy a férfi életének lángja továbbra is égjen, mivel tudja jól, hogy Kínának szüksége van rá – s végül ez a e kijelentése igazságtartalmát be is bizonyíthatja, mikor egészen az alvilág, Diyu gyomráig megy, hogy onnan emelje fel vissza az élők közé Shang-ot.
Az úgy mondott valóságban játszódó események után a szerző igencsak hagyja elszaladni a képzeletében vágtató, kételyből és tűzből font lovakat, amelyeken egyedüli gyeplőként a kínai mitológiai világ szolgál. A könyv hatására megpróbáltam kideríteni, mennyire maradt hű a legendákba foglalt események iránt az alvilág felépítése és mechanizmusa, de nagy bánatomra elég szegényes az információ, amihez hozzájutottam. Az internet jelen esetben nem volt barátom, de az a kevés, amit megtudtam legalább alátámasztotta a leírtakat, így úgy döntöttem, kényelmesen hátradőlve élvezhetem az elém táruló kalandokat.
Mulan Diyuban tett látogatása során sok próbát kell, hogy kiálljon. Ezek egyike sem könnyű, sem fizikai sem mentális értelemben. A próbák egészen az alsó szintekről indulnak, ahol még van némi előrevetített információjuk, de a további részeken történő megpróbáltatások előtt teljesen vakon állnak. S ha nem lenne elég, hogy minden pillanatban az életükért harcolnak, még az idővel is meg kell küzdeniük, ugyanis ha nem érnek ki a megszabott határidőre, akkor Mulan örökre Diyu fogja marad, saját magának felállított küldetését elbukja, amely nem csak az ő hanem családja életére is kihatással van. Az átélt kalandok a szerző fantáziáját igazolják. A csaták folyamatosan fejlődnek, mindig más eszközökkel és ellenségekkel vívják őket, így nem válnak egyhangúvá. Mindemellett pedig fontosnak tartom kihangsúlyozni, hogy bár sok véres jelenet van és ezek sokszor elég részletesek, valahogy mégsem lépi túl azt a határt, ami által nem lehetne a célközönség kezébe adni a könyvet. Tizenkét éves kortól szerintem teljes mértékben befogadható, nem okoz problémát vagy rossz éjszakákat. Ez a könyv akcióban gazdag, de mindemellett nem felejti el érzelmi oldalról is megközelíteni az olvasót. Mulan egyfajta lelki fejlődésen megy keresztül, míg Diyuban. Szembenéz legnagyobb félelmeivel, a hazugságok által keltett hullámok erejével és azzal, ami a szíve legmélyén lakozik. Engem ez az irányvonal fogott meg leginkább a történetben. A karakterfejlődés és önfejlesztés lassú, de folytonos folyamatára egy nagyon szép példát hoz ez a könyv, ami megerősíti az olvasót abban, hogy merjen önmagában elmerülni, bármennyire is fájdalmas ez, mert egy új, magabiztosabb emberként fog visszatérni azáltal, hogy rájön ki lakozik benne. Ez a történeti szál a mesében is erőteljesen megjelenik dal formájában, aminek akkordjait olvasás közben végig hallottam a fejemben. Kellemes háttérzenét szolgáltatott a megpróbáltatásokhoz.
A könyv további szereplői Shang és a védelmezője Shishi. Shang pont olyan, mint amilyennek megismertük, nem hazudtolja meg önmagát. Hihetetlen makacssággal tör előre, nem rest belevetni magát bármilyen csatába, ha érzi a mögöttes cél leghalványabb árnyékát is. Csak és kizárólag ésszel tör előre, megfontoltan, így minden lépése előre kiszámított. Shishi karakterét sokan szeretik, hiszen a rengeteg gőg alatt egy vajszívű oroszlán lapul, de engem nem tudott teljes mértékben meggyőzni. Aranyos, de szerintem az események során sokszor inkább hátráltatta a csapatot, nem erősítette. Nem szerettem a megszólalásait, a leereszkedő stílusát. Bár ő is fejlődött az átélt események hatására, ám egy több ezer éves szellemtől én már alapvetően elvártam volt, hogy ne a rajtvonalról induljon.
A történettel azért volt néhány alapvető problémám. Számomra a könyv alapkoncepciója kissé remegő lábakon áll. Azzal, hogy Mulan átlépte Diyu kapuját, azonnal le kellett volna buknia. Yama király dolga megítélni, hogy a hozzá csatlakozott lélek milyen bűnöket követett és milyen jótetteket hajtott végre, s ez alapján mi vár rá, melyik szinten mozoghat és hova tarthat a továbbiakban. Ezt csak és kizárólag akkor tudja megtenni, ha valamiféle mindenhatóként tudja, hogy kicsoda az előtte álló ember. Ha én odamennék és a szomszédom nevét adnám meg, akkor aszerint lennék elszámolva? Meg se kérdőjeleznének? Azáltal, hogy Ping neve nem szerepelt a könyvben és ez nem okozott problémát, csak mindössze egy kis kíváncsiságot generált mindenkiben, hitelét veszti az egész rendszer. Hogyan mérettetné meg az öröklét igazságában, ha azt se tudja, hogy milyen bűnöket követett el? Ezáltal túlságosan könnyen kijátszhatóvá válik a rendszer.
A másik problémám Diyu szintjeivel volt. Rengeteg zóna került meghatározásra, amelyek közül a karaktereink mindössze néhányat érintettek mindössze a vak szerencsének köszönhetően. Nem volt a rendszer kellőképp összeszedve, csélcsapnak tűnt a felépítés, így nem rajzolódik ki az olvasó szeme előtt a megfelelő hierarchiai összetétel és esetlegesen egy kezdetleges térkép. Azáltal, hogy akár ötven szintet is képesek voltak ugrani egy szempillantás alatt szintén hitelét vesztette a teljes kaland. Kicsit olyan érzésem volt, mintha Mulanék kígyók és létrákat játszottak volna, csak komolyabb tétben.
Összességében tekintve:
Képtelen vagyok elfogulatlan lenni ezzel a történettel szemben. Mulan gyerekkorom meghatározó alakja volt és ez a felnőttlét küszöbén sem változott olyan sokat. Mindig is tiszteltem erős jelleméért, amely még a kétségek között vergődő lelki állapotában is segített neki, hogy egyenes háttal forduljon a kihívások felé. Ezt az érzést a Fénytörések csak még jobban felerősítette. Szerettem elmerülni ebben a könyvben, kellemes nosztalgikus érzést okozott a meséből átvett jelenetek és gondolatok megjelenése, amelyre építkezve egy igencsak elrugaszkodott, de mégis megfelelő kereteken belül maradó történetet alkotott a szerző. Azt a néhány hibát leszámítva abszolút helyénvalónak tartom az egészet. Ezek fölött is csak azért tudok szemet hunyni, mert Elizabeth Lim írásmódján látszik, hogy nem csak fogott egy ötletet, meglovagolt egy már közkedvelt karaktert és learatta a babérokat, hanem maga is rongyosra nézte az eredeti mesét és megértette a felszín alatt kavargó mondanivalót is.
Őszintén szerettem olvasni ezt a kis regényt és alig várom, hogy a szerző további könyveit, valamint a Sorsfordító történetek még olvasatlan részeit is kézbe vehessem.
Értékelés:
Kedvenc idézetek:
"– A legszebb virág az, amelyik a nyomorban bimbódzik."
"Gyorsaság, kitartás, erő. Pontosság, fókusz, magabiztosság – mondogatta magának. – Én vagyok a folyó sodrása, a tűz dühe. Én vagyok a harcos."
"– Az apám azt szerette volna, ha meglátom magamban az erőt – mondta élesen a tükörnek. – Amikor kislány voltam, azt mondta, az élet egy utazás, ami a döntéseimnek megfelelő irányba visz. Azt mondta, csak azon az úton éri meg elindulni, amit a szívem választ, ezért ne féljek, ha nehéznek tűnik."
A könyv adatai:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése