Michael és Megan Fitzgerald örökbe fogadott testvérek – Michael kamionsofőr, Megan pedig pszichológiát tanul az egyetemen –, akik borzalmas közös múlton osztoznak és csak egymásban bízhatnak. A nevelőszüleik híres intellektusok, egy kiváló diplomával rendelkező pszichológus és egy elismert pszichiáter, akik sajátságos kísérleti környezetben nevelték fel fogadott gyerekeiket, ami bár megóvta őket a világ kegyetlen realitásától, ugyanakkor sötét titkokat is kényszerített rájuk.
Los Angelesben Garrett Dobbs nyomozó és Jessica Gimble FBI-ügynök egyesített erővel dolgozik egy gyilkossági ügyön. Találnak is egy gyanúsítottat, és letartóztatják, de ekkor valaki elkövet egy ugyanolyan gyilkosságot. Majd még egyet. Aztán már nemcsak Los Angelesben, hanem az ország különböző részein. A nyomozók felfigyelnek a négytagú Fitzgerald családra: lehet közük a gyilkosságokhoz?
Dobbs és Gimble versenyfutásba kezd az idővel, és átszelik az egész országot Kalifornia partjaitól egészen New York államig, hogy megállítsanak egy rendkívül találékony és elmebeteg sorozatgyilkost, akinek olyan sötét és furcsa étvágya van, hogy ellene a logika és a tapasztalat már nem segít.
Kevés szerző könyvét várom minden alkalommal annyira, mint J. D. Barker. Az ismerkedésünket a Dracul című regényével kezdtük, amely alatt egyre inkább befészkelte magát a fejembe. Érdekelt, hogy ki lehet ő, miként alkot és hogyan képes létrehozni egy ilyen olvasmányos, akcióban gazdag történetet, s főként az foglalkoztatott, vajon mire képes egyedül, ezért nem sokkal később elolvastam a 4MGY trilógiát is. Miután a harmadik résznek is a végére értem két dolog fogalmazódott meg bennem: J. D. Barker őrült és zseni. Megemelem a kalapom azelőtt, amit képes volt létrehozni. Egy olyan sorozatgyilkost alkotott, akinek a profilja merően eltér az eddigi ismereteimtől. Maga a történetvezetés is egyedi, arról nem is beszélve, hogy minden leírt gondolata mögött tudatos jelenlét uralkodik. A szíve helyén sötétség, mely az első regénye volt egy más stílust képvisel, de ez is hozzájárult ahhoz, hogy igazán megismerhessem a szerzőt, hogy rájöhessek, milyen gondolatok cikáznak a fejében.
A nemrégen megjelent A madártollas gyilkosságok című könyve újfent együttműködésre épül. A szerző már megmutatta, hogy egyedül és csapatban is tökéletesen tud dolgozni, így nem voltak bennem előzetes kétségek. A társszerző ezúttal James Patterson, aki szintén már sokat tett le az irodalmi asztalra, így kellő biztonságérzettel mertem belevetni magam egy újabb felejthetetlen kalandba. Mondhatnám, hogy nem voltak elvárásaim, mivel konkrét tényeket valóban nem fogalmaztam meg magamban, de e két szerző hírneve és az eddigi tapasztalataim azért nem éppen alacsonyra tették a megugrandó lécet – amit mint a későbbiekben kiderült, messze fölülmúltak.
A történetről:
A történet egy erős kezdéssel indít. A főszerepben máris megmutatkozik Michael, a kamionsofőrként tevékenykedő fiatal férfi, akinek egy átlagos bevásárlását a szomszédja telefonhívása szakítja meg, mikor bejelenti, hogy ömlik a lakásából a víz. Csőtörésre gyanakodva nagy sebességgel csörtet hazafele, ahol egy borzasztó dolognak lesz szemtanúja. Egy ismeretlen lány holtteste hever a kádjában. A sokkhatás alatt felhívja húgát, hogy segítsen neki, hiszen képtelen értelmezni a szeme előtt lévő iszonyatot. Csak ezután felhívja a rendőrséget, akik a helyszínre kiérkezve, a lakás átkutatása és Michael kihallgatása után úgy látják, hogy hiába tagadja, a férfi a bűnös, hiszen sziklaszilárd bizonyítékok vannak ellene. Michael hisz az ártatlanságában, ezért nem azon az úton indul el, amelyet a rendőrök mutattak neki, hanem a saját feje után menve igyekszik kideríteni az igazságot és tisztára mosni a nevét. S ezen a ponton kezdődik meg az alig néhány napos hajsza, ahol mint kiderül, nem csak két fronton vívnak háborút, mivel a játék ennél sokkal összetettebb.
A történetet az olvasó több személy szempontjából ismeri meg. Először is ott van Michael, aki látszólag egy kedves, naiv lélek, ám ahogy haladunk előre a sztoriban úgy válik a karaktere egyre árnyékoltabbá. Olvasás közben képtelen voltam elszakadni az elsőnek felvetített képtől, ahol még a szürke kisegér szerepébe tetszelgett, így mondhatni inkább csak az árnyékára vetítettem ki a további tulajdonságait, amely így egy idő után kezdett inkább macska formát ölteni. Minél inkább betekintést nyertem a múltjába, annál kevésbé akartam odanézni. Örökbefogadott gyerek lévén sok negatív megkülönböztetés érte, még annak ellenére is, hogy az örökbefogadók nem rendelkeztek saját gyerekkel. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy két, szakmailag igencsak elismert pszichológushoz került, akiket hiába övez nagy elismerés, érzelmileg abszolút a nullához konvergálnak. Ezt a személyiségjegyet a könyvek és filmek egyaránt gyakran felhasználják, mivel nagyon jó táptalajt ad a további eseményeknek, hiszen mi lehetne a jobb egy olyan külső személynél, aki a maga valójában látja a történéseket, tényszerű adatfolyamként ábrázolva és matematikailag értelmezve, ám ezt a biológiai valóságba képtelen átültetni – s nem is érez erre kényszert. Az örökbefogadottság ezen könyv esetén így stigmává válik, a teljes, sok évre visszamenőleg rögzített eseménysor magjává.
A regény további karakterek szempontjából is figyelhetjük. Betekintést nyerhetünk a mostohatestvér, Megan elbeszélésébe, két nyomozó szeme által felállított irányvonalra és még a nevelőanya is kap egy kevés figyelmet. Hiába a sok karakter, a nézőpontok közötti váltakozás egyáltalán nem nehéz, mivel a fejezetek elején rögzítésre került, épp melyik fronton találjuk magunkat és emellett a történet elmesélése is igényli ezt a sokszínűséget, mivel csak ezáltal kaphatunk a teljes eseménysorról megfelelő képet. Bár a karakterek szempontjából meséli el a szerző a történetet, nem az ő hangjukon szólal meg – Meganon kívül, az ő része ennél speciálisabb. Érdekes, hogy ettől függetlenül képes volt átadni a rájuk vonatkozó személyiségjegyeket, amelyek alapján könnyen felépíthető a jellemrajzuk az olvasó számára is. A tettek beszéltek a szavak helyett.
A könyv rövid fejezetek végtelen sorából áll. Minden jelenet egy-egy lélegzetvételnyi helyet foglal el csupán, mely elsősorban a folyton váltakozó nézőpontnak köszönhető. Ez egyértelműen J. D. Barker stílusa, a korábbi könyveinél is ez volt a mérvadó. Ezt a formát jómagam rizikófaktorként tartom számon, mivel nagyon szaggatottá, kapkodóvá tudja tenni az eseménysort, ám J. D. Barker esetén ettől nem kell tartanom, mestere a stílusnak. A kellő információmennyiséget átadja és mindig a megfelelő pillanatban ugrál a karakterek között, amely még elő is segíti az olvasó figyelmének folyamatos fenntartását. Az már csak hab a tortán, hogy a cselekmény maga is ilyen szikrázó, folyton mozgásban lévő egységet alkot, így A madártollas gyilkosságok esetén borítékolható a megfelelő minőségű szórakozás, miközben még egy kis agytornával is hozzájárul a stresszlevezetéshez.
Engem már a kezdeti részen felcsendülő szólamok is meggyőztek arról, hogy ezt a könyvet nem fogom tudni egyhamar letenni, és ahogy haladtunk előre a történetben ez a tézis egyre inkább bizonyítást nyert. Én az a fajta személyiség vagyok, aki mindent tudni és érteni akar. Jelen esetben a két szerző marionettbábuként rángatott. Ők határozták meg, hogy mit feltételezzek, hogyan érezzem ezzel kapcsolatban magam, de mivel csak az általuk elképzelt koreográfiát járatták velem, nem töltöttek ki bennem minden hézagot, így folytonosan pörgött tovább az agyam, ahogy próbálta értelmezni az elém táruló képet. A lehetséges variánsok száma véges volt, ezért egy idő után megállapodtam egy valószínű megoldásban, de még mindig nem éreztem teljesnek a megoldást. A könyv vége felé a kép egyre inkább tisztult és hamis bizonyosságérzetbe ringatott, hogy az utolsó, már lezárásként jelen lévő fejezetbe még egyszer mindent a feje tetejére borítson. Ez talán már kissé sok volt, én bőven megelégedtem volna az első megoldással. Az sokkal reálisabbnak hatott és a módosítás sok kérdést felvetett utólag, amire egyelőre még nem találtam meg a választ, így már nagyon várom, hogy a hasonlóképp lelkes barátaim is elolvassák és jól ki tudjuk beszélni. Emiatt is úgy érzem, hogy ez egy végtelenül jó olvasmány volt, hiszen az elolvasása után még napokkal később is a történet jár a fejemben, képkockákra bontva várva a pillanatot, mikor az összes tézisem napvilágra kerülhet pró és kontra érvek társaságában.
Összességében tekintve:
J. D. Barker neve önmagában kellő biztosíték a valódi kikapcsolódásra. Ha pedig egy másik híres íróval társul, mint amilyen James Patterson, ott kő kövön nem marad. A madártollas gyilkosságok erre tökéletes példa. Az első oldaltól az utolsóig végig lekötött, feszült figyelemmel követtem az eseményeket, miközben próbáltam magam is kisakkozni, mi lehet itt a megoldás. Noha a végső eredmény bőven vet fel kérdéseket – szerintem elég lett volna az első végkifejlet is, azzal is tökéletesen kerek lett volna a sztori –, összességében mégiscsak egy jó kis csavarral toldották meg a történetet. A könyvben erőteljesen érezhető J. D. Barker keze nyoma, mind a megvalósításban, mind a történet és annak elmesélése tekintetében. Mondjuk úgy, hogy ráismertem azokra az elemekre, amelyeket ő tett hozzá, de nem találtam meg azt, amit egyértelműen James Patterson számlájára lehetne írni. Úgy néz ki, a stílusuk jól kiegészíti egymást és képesek a megfelelő módon együtt dolgozni.
Bátran merem ezt a történetet ajánlani bárki olyannak, akinek eddig is bejött J. D. Barker stílusa vagy éppen most szeretne megismerkedni vele. Felejthetetlen élményt nyújt, és a könyv elolvasása után is még ott fog csilingelni a fejünkben néhány napig, míg rendszerezzük a kirakós összes darabkáját.
Értékelés:
Kedvenc idézetek:
"Elhitetjük magunkkal, hogy biztonságban vagyunk a járőrök, a környékbeli őrjárat, a wifikamerák és mozgásérzékelős lámpák miatt, amelyek pislogás nélkül merednek maguk elé. A világ csillogónak és biztonságosnak tűnhet, de ez csak a festék, a fényes fedőréteg."
"Végezzenek el egy kísérletet! Öltöztessenek fel rongyokba egy milliomost, és figyeljék meg a viselkedését! Önkéntelenül megváltozik a személyisége. Valóban a ruha teszi az embert. Nem csak a gondolataink határoznak meg bennünket. Egy komplett csomag vagyunk, amit a csomagolás határoz meg."
A könyv adatai:
Kiadó: Agave Könyvek
Megjelenés ideje: 2021 április 9.
Terjedelem: 512 oldal
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése