San Francisco monoton hétköznapjai felbolydulnak, amikor egy fiatal nő megcsonkított holttestére bukkannak a Csendes-óceán partján. Az első halottat hamarosan még több követi, és Mike Marshall nyomozó számára világossá válik, hogy egy sorozatgyilkos szedi áldozatait a város környékén. Amikor azonban belekezd az ügy felderítésébe, még sejtelme sincs arról, hogy kivel vagy mivel áll szemben. A gyilkos több lépéssel jár a nyomozócsapat előtt, és tökéletesen eltűntet maga után minden bizonyítékot.
Amikor az FBI profilozója, Wade Nelson különleges ügynök is bekapcsolódik a nyomozásba, váratlan és megdöbbentő fordulatok következnek be: kiderül, hogy a gyilkosságok térben és időben is jóval messzebbre nyúlnak a vártnál.
Talán mindeddig téves úton jártak? Talán nem is a megfelelő gyilkost követték? Vajon a hosszadalmas kihallgatások során már találkoztak a valódi tettessel, majd tovább üldözték a „Ködember” névre keresztelt fantomot?
Egy sokrétű és minden ízében kegyetlen játszma veszi kezdetét, ami tíz évvel ezelőtt kezdődött egy véletlen találkozással. Mike Marshall ismét szembesül azzal, hogy semmi sem az, aminek látszik, és a gonoszt ott kell keresnie, ahol a legkevésbé számít rá.
Sienna Cole a Lefelé a folyón című pszichológiai dráma és az iskolai erőszak témáját körüljáró Elmejáték után egy újabb lélekfacsaró és sokkoló rejtély megfejtésére invitálja az olvasót.
Kezdeti gondolatok:
Az elmúlt egy évem első fele arról szólt, hogy kétségbeesetten próbáltam megtalálni azt, ami miatt elveszítettem az olvasással és írással töltött idő rendszerességét. Hazudnék, ha azt mondanám, a vírushelyzet nem befolyásolta az életemet. Bár sokkal több időt töltöttünk el itthon, a négy fal között, mégis egyre inkább azt vettem észre, hogy az addig jól működő szisztémám felbomlott és egyre kevesebbet foglalkozok a hobbijaimmal. Dekoncentrálttá és ezáltal frusztrálttá váltam. Januárban vettem egy mély lélegzetet és úgy döntöttem, elengedem ezt a problémakört. A korábbi mennyiségeket nem tekintem mérvadónak, hanem igyekszem inkább alkalmazkodni a kialakult helyzethez. Azóta is kevesebbet olvasok és még annyi idő sem jut magára az írási részre, de ezek a periódusok sokkal inkább számítanak minőségi időtöltésnek, mint korábban. Az életem több szempontból is gyökeresen megváltozott és ezt el kell fogadnom.
Sienna Cole esetén is felfedezhető egy nagyobb hangvételű változás. Korábban elmerült a pszicho-thrillerek és a romantikus történetek világában, ám legfrissebben megjelent könyvénél már teljesen új kategóriába kóstolt bele. Bár nagyon érdekel, hogy Ludányi Bettinával karöltve meddig tudtak elmerülni önmaguk megismerésében a Nőiség naplója megszületése által, számomra a szerző még mindig a regényei által marad mérvadó. Egyetlen történet volt, amit még nem olvastam tőle és bevallom őszintén, ezt is gondosan pakolgattam a beszerzést követően. Egyfelől már nagyon vártam Sienna Cole furfangos gondolatmenetére, másrészről nem akartam, hogy véget érjen az újdonságok sora. De végül eljött az a pont, mikor már nem lehet tovább húzni.
A történetről:
A prológus során az olvasó máris szembesül a kegyetlen valósággal. Egy fiatal lányt a sötétség leple alatt megtámadnak. Neki még szerencséje volt, megmenekült a barátjának köszönhetően, de ettől még az élete egy szempillantás alatt örökre megváltozott. A szerző mindössze pár oldalt szánt az eseményre, épp, csak az abban az időpillanatban történeteket mutatja be, de ez elég is, hogy egy tárgyilagos felmérést kapjon az olvasó arra vonatkozólag, mi fog rá várni a továbbiakban. Magam is úgy gondolom, hogy hosszabb elemzésre itt még nem volt szükség, mivel a felfestett kép által a pillanat szörnyűségére és hétköznap valóságára akarja a szerző felhívni csak a figyelmet, amely által felszínre hozza a kíváncsiságot is. Megfelelő kezdés egy erőteljes regény számára.
A következő fejezetekben újabb lányok bukkannak felszínre, akik kevésbé voltak szerencsések. Áldozatul estek a bűnnek, ami az utcákon, az ott sétáló emberek sötét lelkében lakozik. A módszer kegyetlen. A testek megcsonkítva kerülnek elő, olyan bűnjeleket hordozva magukon, amikre egyszerűen nincsenek szavak. Teljesen elborzadtam tőle, hogy hogyan lehet valaki képes ilyen szintű kegyetlenségre? Hogyan tudja ezeket a tetteket módszeresen, egymás után többször is véghez vinni? Miféle lélektelen elállatiasodott lény lehet az, aki képes ilyen szenvedést célzottan okozni másoknak? Úgy vélem, Mike Marshall nyomozó fejében is hasonló gondolatok járhattak. Karrierje során találkozott már súlyos és extrém esetekkel – gondoljunk csak az Elmejáték című zseniális könyvre –, de ez mindenen túlmutat. Az ő jelenléte nyugtatólag hatott rám. Jó érzés volt szembesülni egy visszatérő, már ismert karakterrel, akinek itt bár kissé változott a stílusa, de még mindig megadja a biztos pontot, amihez az olvasó tud ragaszkodni, hiszen a korábbi tapasztalatok alapján tudja, hogy az ügy jó kezekben van. Rövid időn belül azonban kap maga mellé egy plusz embert, akit társnak nem igazán nevezhetünk, hiszen az FBI-nak dolgozik, mint profilozó. Wade Nelson jelenléte számomra furcsa volt. Az ügy súlyossága miatt teljességgel megértem, miért került bevonásra, ám valahogy a könyv legvégéig nem passzolt bele a történetbe. A jelenléte egyszerre volt sok és kevés. Ahhoz képest, hogy milyen munkát végez és milyen fontossággal bír, túlságosan háttérbe volt szorítva. A könyv vége felé pedig éppen fordult a kocka: mikor már a tudására nem sok szükség van, mivel a nyomok felismerése és beazonosítása után egyértelmű az elkövető kiléte, akkor lépett csak igazán kettőt előre, hogy tudatos jelenlétével erősítse a történet menetét.
Egy thriller esetén a karakterek, mint a nyomozók és a gyilkos felépítésén nagy hangsúly van. Ahhoz, hogy a regény jól tudjon működni, határozott jellemvonásokra és éles határvonalakra van szükség. Az ügy felderítőit még egy kicsivel könnyebb megformálni, mivel ők olyan átlagos emberek, mint maga az olvasó is, csupán másfajta kiképzésben részesültek a tanulmányaik alatt, valamint az életben is tőlünk eltérő tapasztalatokat szereztek. Ezzel szemben a gyilkos profiljának megállapítása már a regény első betűjének leütése előtt meg kell lennie, hiszen köré fog a teljes történet épülni. Nehéz megalkotni egy, a jellemünktől ennyire idegenül gondolkodó emberi lényt, akinek nem elég megadni az indítékot, de a teljes múltját is fel kell építeni, mivel csak ezáltal válhat hitelessé a karaktere. Sienna Cole minden ízében kielégítő munkát végzett. A könyv lapjairól csak úgy csorog a magabiztosság, amit hosszadalmas kutatómunka előzött meg. Rengeteg információ terjeng a lapokon, ami a köznép számára nem köztudott. Érződik, hogy mennyire sok időt és energiát ölt a teljes történet megformálásába. Szinte magam előtt látom, ahogy éjszakában nyúlóan olvasgatja a hiteles forrásokat az interneten, majd másnap reggel karikás szemmel, de töretlen lelkesedéssel már a munkaóra megkezdése előtt ott toporog a helyi rendőrség épülete előtt, hogy saját kézből tudjon információt szerezni. Biztos vagyok benne, hogy rengeteg egyeztetés és korlátlan információáradat előzte meg a regény megírását, amely ezáltal minden ízében tükrözi azt a precíz pontosságot, amit a szerző eddig is nyújtott a számunkra.
Természetesen nem csak a karakterek jellemrajzában tükröződik vissza ez az alapos utánajárás, hanem magában az események láncolatában is. A könyv felépítése alapos átgondolást sugall. Az elején múlt és jelen váltakozik, két, egymáshoz hasonló ügy párhuzamosan fut, amely a fejezetek elején található dátummegjelölés miatt jól elkülöníthető. Az egyedüli nehézséget maga a nyomozók megkülönböztetése jelentheti, amely által a két sztori kissé összemosódhat. Mivel itt még nem ismerjük a jó oldalon álló egyedeket, az elején lehet, hogy még a nevük sem ragad meg bennünk, így kicsit jobban oda kell koncentrálni, most épp melyik ügynél is tartunk. Szeretném megjegyezni, hogy nem gondolnám, hogy ez bárminemű hiányosságra utalna. Valahol el kellett kezdeni a mesélést és a könyvek esetén is helytálló a mondást, miszerint lakva ismerszik meg az ember: minél inkább előre haladunk a történetben, annál jobban épül fel a szemünk előtt a teljes világ.
A történet minden izében tökéletes. A felépítés alapos, a részletek kidolgozása kifinomult, a kapcsolati hálók erőteljesek és feszesek. Az olvasónak több ízben szaladhat fel a szemöldöke olvasás közben a váratlan fordulatok által. Ezek közül sok előre van jelezve, a történet hangulati megjelenítése folyamatosan változik, ám ettől nem válik kevésbé élvezhetővé, sőt. Az ember tényleg úgy érzi, hogy az őt körülvevő köd játszik vele: hol sűrűbb és képtelen bárminemű összefüggést találni maga előtt, másszor meg direkt hagy magában hézagokat, hogy egy-egy részletet felfedjen, ám ezek által nemhogy a teljes képet lehetetlenség összerakni, de még bőszen félre is viszi az olvasó képzeletét, ha nem elég tudatos. Úgy gondolom, hogy A köd után című regény minden olyan tulajdonsággal rendelkezik, ami szükséges ahhoz, hogy megfelelő minőségű krimivé váljon. S pont ezért nem értem, miért maradt bennem hiányérzet a végére. Szinte rosszul érzem magam miatta, mivel látom a sok munkát, amivel a könyv megalkotása járt, érzékelem az írásban rejlő nehézségeket. Biztos vagyok benne, hogy Sienna Cole-nak eddig ez volt a legkomplexebb alkotási rendszere, mégis, a korábbi regényei jobban megfogtak, még akkor is, ha azok nem voltak ennyire tű pontosak. Egyedül az írói jelenlétre tudok gondolni. Jelen esetben inkább bizonyítási vágyat, nagy mértékű fejlődést látok hangsúlyosan a lapokon a szerző részéről, ám a saját karaktere és ezáltal az, amitől a könyvei olyan különlegessé válnak, kissé háttérbe van húzódva. A jelenléte érezhető, de átengedte az irányítást a nyomozóknak, akik maguk is egyik lábukról a másikra helyezik át csupán a súlyt, szinte egy helyben toporogva őrlődnek a feladat súlya alatt.
Összeségében tekintve:
A köd után egy minden ízében tudatosan megalkotott könyv. A megírást gondos utánajárás, felmérés előzte meg és a történeti szál kialakításán érződik az írói elhivatottság. Sienna Cole egy roppant érdekes sorozatgyilkost alkotott meg, akinek nem csak a jelenét, de a múltját is megfelelő módon építette fel, így a tettei mögött húzódó indíték is egyértelmű megadásra került. Így utólag mondjuk kissé kevésnek éreztem ezt a részt. Véleményem szerint kaphatott volna egy kicsivel nagyobb hangsúlyt, egy-egy betekintő fejezettel többet, így nyomatékosítva a gyilkos gondolkodásmódját, de ez már a kákán is csomót kategória a részemről.
A karakterek felépítése közel megfelelő volt. Bár egyikőjük sem került közel hozzám, mégis együtt tudtam velük működni, partner voltam az ügy felderítése kapcsán. A regény engem is bevont a nyomozásba, az én agyamban is kattogtak a fogaskerekek, ahogy próbáltam összerakni a történeti egységeket. Voltak részegységek, ahol túl egyszerűnek találtam a fordulatot, ám a későbbiekben mindig bizonyítást nyert annak helyessége. A szerző szép ívvel ruházta fel a könyvét, amely a végső játszmában csúcsosodott ki igazán.
Ha az említett pár hiányosságot levesszük – melyek egy része az író iránti elvárásaimból fakad –, akkor egy valóban jól felépített, gondos munkával megtervezett történetet kapunk, amely tökéletesen ki tudja zökkenteni az embert a hétköznapok belesimult komfortjából.
Értékelés:
Kedvenc idézetek:
"Mike Marshallnak rohadt napja volt. Na, nem mintha ez eltért volna a szokásostól. Általában három kategóriába sorolta a San Fransiscó-i rendőrség gyilkossági osztályának nyomozójaként eltöltött munkanapjait: szar, rohadt és kibaszottul rohadt."
"Az élete során mindenki fel tud mutatni legalább egy olyan embert,aki végzetes,sorsfordító hatás gyakorol rá.Valakit, aki miatt letérünk az addig biztosnak hit ösvényről…"
"Az élet legtöbbször nem jelzi előre a nagy fordulópontokat. Hirtelen jönnek, mint az elsöprő erejű detonáció, és magukkal sodornak mindent, ami addig biztos volt"
A könyv adatai:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése