Hiába vagyok olvasó és közösségi lélek, eddig még egy alkalommal sem sikerült feljutnom erre az eseményre- egészen mostanáig. Szombat reggel férjemmel útnak indultunk, hogy mi is tiszteletünket tegyük kint, találkozzunk kedves ismerőseinkkel és esetenként egy-egy új élménnyel is gazdagodhassunk, amit a dedikálások és az új szerzemények jelenthetnek. Mindemellett jó és rossz tapasztalatokat egyaránt szereztünk.
Ezekről szeretnék egy kicsit mesélni nektek.
Dél körül érkezhettünk meg a várva várt eseményre. A téren már zajlott az élet, nagy mozgás volt a standok körül. Öröm volt nézni, mennyi látogatót megmozgatott ez az esemény, hiszen ilyenkor mindig felgyullad egy kis láng a szívemben, hogy a könyveknek örök helyük van a technológiailag fejlett világban is. Miután megszemléltük a középen elhelyezett, részletesnek azért nem mondható, de a kellő információt tartalmazó táblát, mi is útnak indultunk felfedezni a korzókon található kiadványokat.
A legtöbb stand esetében 20%-os kedvezménnyel lehetett vásárolni (akadt, ahol csak teljes áron biztosították a portékát), ami bevallom, számomra kissé csalódás volt. Interneten megrendelve, akár a kiadónál is, nagyobb kedvezményeket szoktak biztosítani az olvasói réteg számára, így eleinte igencsak visszafogott voltam. Megvan annak a maga varázsa, ha az ember személyesen támogathatja a kedvenceit, különböző kereskedői közvetítő közeg nélkül, ám így azért kicsit megfontoltabban cselekszik, ha tisztában kell lennie a pénztárcája tartalmával. Persze néhány helyen voltak extra kedvezmények, forgóállványok, dobozolt áruk, amik kezdték meghozni számomra is a reményt, de ezek - gondolom -, szombatra már igencsak lefosztásra kerültek.
Talán a legjobban a vászontáskák mozgattak meg. Egy-két hely esetén inkább vettem pár régóta áhított kötetet, hogy megkaparintsak hozzá egy-egy táskát is, mivel szeretnék ezek használatára áttérni teljesen a mindennapokban a zöldebb gondolkozás jegyében. Végül a 21. századnál és a Könyvtündérnél szereztem be 3 darab feliratozott szütyőt, amibe máris el tudtam süllyeszteni a frissen megvett könyvpéldányokat is.
Egy idő után azért engem is elkapott a kinti, fellelkesült hangulat és beszereztem pár olyan kötetet, amik nélkül úgy éreztem, nem térhetek haza.
Első körben a Maxim Kiadó standjánál táboroztam le, mivel a kívánságlistám jelentős mennyiségű kiadványukat tartalmazza. Onnan három kötettel mentem tovább. Beszereztem Tomi Adeyemi Erény és bosszú gyermekei című könyvét, mivel az első részben nagy potenciált éreztem. Ezen felül Laura Kneidl Valaki új című regényét sem tudtam otthagyni a csodálatos borítóterv láttán; s végül Szazkó Gabriella új sorozatának első részét, az Engedj el-t is immár a magánkönyvtáram részeként tarthatom nyilván. Bevallom, nem olvastam még tőle, de úgy éreztem, ennek is eljött az ideje. Régóta követem a közösségi médiában folytatott aktivitását és nagyon tetszik a gondolkodásmódja és az online jelenléte. Itt az ő személyisége az, ami nagyon megragadott és kíváncsivá tett, miként vezeti át a benne gomolygó ötleteket a fehér lapokra.
Ezt követően a 21. század standjánál táboroztam le. Nagyon szerettem volna a KULT Könyvek gyűjteményemet tovább bővíteni és reménykedtem benne, hogy ezt jutányos módon meg is tudom tenni egy könyvcsomag kapcsán, ám sajnos a kiállított pakkok mindegyikében akadt legalább egy olyan, ami megvolt már, vagy a fele nem volt a számomra releváns. Ide kétszer is visszatértünk, hátha azóta változott a kínálat, de sajnos nem jártunk szerencsével, így végül a pultról vettem magamhoz Stacey Halls A lelenc és Jesmyn Ward A csontok megmaradnak című könyvét. Mindkét szerzőnek már volt szerencsém elkezdeni ismerkedni a munkásságával, így ezen regények előkelő helyet foglaltak el a beszerzendők listáján. Örülök, hogy sikerült hozzájuk jutnom.
Közben összefutottam pár ismerős arccal, könyvmollyal, no meg a bátyámmal, akikkel minőségi időt töltöttünk el. Jó volt végre személyesen is látni egymást, nem csak a virtuális valóságban létezni, monitor mögé bújva. Fél négykor azért észbe kaptam, hogy nekem jelenésem van egy dedikáláson, méghozzá Brandon Hackett standjánál. Gyorsan beálltam a sorba és egy fél órás várakozást követően megkaptam az áhított szignót Eldobható testek című könyvembe, melyet még korábban olvastam és értékeltem is. (Ide kattintva megtaláljátok a véleményemet.)
Itt viszont szeretném két dologról is kifejteni a véleményemet:
1, Ez a könyvhét talán az eddigi legfontosabb esemény volt, hiszen egy nagyobb válság, többszörösen elhalasztott esemény megrendezéséről beszélünk. Éppen ezért nem tudom megérteni, miért nem tudtak a szervezők egy központi listát írni arról, hogy ki, melyik nap, mikor és hol dedikál. A kiadóktól kellett összevadászni egyesével a listákat. Arról nem is beszélve, hogy a dedikálások olyan mértékben egymásra voltak tervezve, hogy hiába akartam, nem tudtam egyszerre több helyen is képviseltetni sajnos magam, így például nagy bánatomról Hajdú-Antal Zsuzsannáról le is csúsztam.
Kiegészítés: egy kedves barátnőm szólt, hogy én voltam a vak, valójában volt lista a Könyvhét hivatalos oldalán. Így ez a sérelem alaptalan. Köszi Réka!
Kiegészítés: egy kedves barátnőm szólt, hogy én voltam a vak, valójában volt lista a Könyvhét hivatalos oldalán. Így ez a sérelem alaptalan. Köszi Réka!
2, Mindig is voltak kisebb és nagyobb, sikeres és kevésbé befutott kiadók. Ez tény. Viszont egyik részéről sem engedhető meg az a magatartás, amit az egyikük tanúsított. Ugyanis miközben szépen türelmesen vártam a sorban, hogy én következzek, megszólított egy kiadós kolléga, hogy minek állok oda sorba, minek olvasok ilyen sci-fi szemetet, ahelyett, hogy hozzájuk állnék be. A szóban forgó szerző ezt nem hallotta, a kiadó viselkedése nem őt minősíti, ahogy arról sem tehetett, hogy nála éppen akkor nem volt senki, aki aláírásra várna. A szóban forgó hölgy nagy szerencséje, hogy azonnal tovább is lépett a kedvesnek nem titulálható megjegyzése után, mert már a nyelvem hegyén volt, hogy kiosszam. Egyfelől megsértett engem, hiszen én döntöm el, mi az, amire időt szakítok és pénzt adok ki, másfelől így illetni egy másik magyar szerző munkásságát - s állítom, anélkül, hogy olvasott volna tőle bármit is -, egyszerűen kritikán aluli. Tűrhetetlen.
Előszőr is megismerkedtem a Csirimojó kiadóval, akinél igazi vizuális élményt nyújtott a vizsgálódás. A kiadványai között vannak olyan szemet gyönyörködtető kötetek, hogy képtelenek voltunk csak úgy elszakadni a pulttól. Végül három kiadvánnyal tértünk haza, melyeket a nemsokára érkező kis Tündérkénknek szántunk. Kettő olyan kiadvány, amelyet már a korai időszakban segíti a fejlődését, egy pedig majd évekkel később mutat számára fontos irányvonalat. Addig pedig mi gyönyörködünk benne.
Az utolsó lélegzetvétellel még két pultot látogattunk meg. Az egyik a Főnix Könyvműhely volt, ahol megkaparintottam a hiányzó Winie Langton történetet, amelyet a szerző még soron kívül dedikált is a számomra nagy szerencsémre. Puszi érte Wee!
És végül pedig beszereztem egy verseskönyvet is, melyet egy kedves ismerősöm írt, így egyértelműen a polcomon a helye. Alig várom már, hogy belevessem magam a rímek világába. Még egyszer gratulálok a megjelenéshez Erberling Judit!
Azért a sok szépség között a férjem is talált magának és a bátyámnak is egy kötetet, ami roppant boldoggá tesz. Mondjuk úgy, hogy nekik is megvolt így a vásár fia. Párom pedig szimpatizált egy könyvkabáttal is, amelyet az OlvaShop pultjánál találtunk, így azzal még gyors megleptem.
Hát ennyi volt az én élménybeszámolóm. Köszönöm, hogy velem tartottál.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése