„Folyton azon rágódok, mások mit gondolnak rólam. Kit látnak bennem. De veled nem így van. Ha veled vagyok, egészen önmagam lehetek.”
Amikor Micah találkozik az új szomszédjával, el sem tudja hinni: éppen Julian az, aki néhány héttel korábban elveszítette miatta a munkáját. Micah rettenetesen érzi magát, főleg azért, mert Julian rideg és elutasító vele, és még arra sem ad neki alkalmat, hogy bocsánatot kérjen tőle. Ugyanakkor Micah-t lenyűgözi Julian megfejthetetlen magatartása, és feltétlenül meg akarja ismerni közelebbről. Közben rájön, hogy Julian nem csupán vele, hanem minden emberrel szemben távolságtartó. Mert van egy titka, amely örökre megváltoztathatja azt, amilyennek Micah látja Juliant.
Az elmúlt két évben oly sok minden történt, ami nem csak a mindennapokra, de a személyiségemre is kihatással volt. Az egyik legnagyobb veszteségként éltem meg, hogy egyre inkább elvesztettem az olvasásba vetet hitemet. A könyvek már nem tudták a korábbi kikapcsolódási lehetőséget nyújtani a számomra, egyre kevesebb időt töltöttem az eddig oly szeretett világokba. Ez magával hozta azt is, hogy az írási kedvem is jelentősen lecsökkent, majd így az általános energiaszintem és hangulatom is romlásnak indult. Nincs ebben semmi meglepő, hiszen elvesztettem azt, ami eddig a kikapcsolódás és a lelki feltöltődés lehetőségét hordozta magában. Az idei nyár utolsó harmadában viszont kezdtem újra magamra találni és így elkezdtem óvatosan a regények irányába is fordulni. Tudatosan kerestem azokat a könyveket, amik visszaadhatják a régebbi lelkesedést, amely által a lelki egyensúlyom is újfent rendeződhet. Korábban a Maxim kiadó által megjelentetett kötetek igencsak lekötötték a figyelmemet, így érdeklődve fordultam a kínálatuk felé. Meg is lett az eredménye, több ígéretes címmel is gazdagodott a könyvespolcom, amelyekbe nem voltam rest hamar belevetni magam. Ezek között szerepelt Laura Kneidl Someone New – Valaki új című regénye is, melynek a borítója rögvest megragadja az arra vetülő tekintetet. Mindig is szerettem ezt a füst technikát és a belé ültetett betűk pedig egy pillanatra azt az érzékcsalódást okozzák, hogy a látott kép több, mint sima 2D-s verzió. Mindemellett pedig a színek harmonizációja is hozzátesz ahhoz, hogy végül a könyvmoly kosarába kössön ki.
A történetről:
Bár szemet gyönyörködtető a borító, végérvényesen a könyv hátoldalán található idézet ragadott meg. A mai világban egyre inkább helytálló ez a gondolatmenet: sokkal többet morfondírozunk azon, hogy mások hogyan látnak minket, semmint azon, kik is vagyunk valójában. S találni valakit, aki mellett önmagunk lehetünk, felér egy csodával. Én már megtaláltam ezt az embert, aki mellett nap mint nap kiteljesedhetek, így tudom, mennyire fontos témáról is van szó, főleg az önmagukat még rejtegetők számára. Ezek után külön öröm ilyen témakörű regényekbe botlani könyves utazásaim során. A Valaki új című regény pedig még az eredeti elképzeléseimnél is jóval többet tudott nyújtani.
A regény középpontjában egy fiatal lány áll. Micah azon tipikus könyvbéli karakter, aki nagyon jó háttérrel rendelkezik: stabil alapokon álló, gazdag szülők, akik korlátlan anyagi támogatásban tudják részesíteni gyermeküket és a maguk módján a szeretettel sem fukarkodnak. A tárgyi javak megvételén kívül is fontosnak tartják, hogy csemetéjük megfelelő környezetben nevelkedjen, éppen ezért engedélyezik számára, hogy szárnyaival önhatalmúlag csapdosson – még akkor is, ha azokat előzetesen jól megnyesték, hogy repülni ne legyen velük képes. Az éremnek mindig két oldala van, így természetesen a szülők nem csak adnak, hanem cserébe el is várnak egynehány dolgot. Így Micah a nyomdokukba lépve jogot tanul, társasági eseményeken mutatkozik meg, ahol igyekszik kellemes és kellőképp felszínes beszélgetést folytatni a család barátaival és támogatóival, s mindemellett szemet huny afelett is, hogy szülei folyamatos cserkésző üzemmódban, futószalagon hozzák elé a potenciális párjelölteket. Ezerszer láttunk már erre példát, így joggal merülhet fel az olvasóban a kérdés, hogy miben más ez a lány, ez a történet, mint a többi? Micah első perctől kezdve önálló egyéniségként áll meg a lapokon, amely által össze sem lehet téveszteni a korábban megismert karakterekkel. A humora mesteri, a személyisége egyedi. Az olvasó erősen szimpatizál vele, jelleme megingathatatlansága pedig folyamatos meglepetést okoz. Ő egy erős karakter, értő gondolatokkal, hatalmas szívvel és teljesen hétköznapi vágyakkal, aki nem fél kinyitni a száját sem, ha a helyzet megkívánja.
Laura Kneidl a további szereplőkre is nagy gondot fordított. Mindannyian sajátos tulajdonságokkal rendelkeznek, melyek alapvetően kiemelik őket a tömegből. A szókimondó attitűdtől őket sem fosztotta meg, így még az egyéni, mélyre temetett titkok mellett is egy igazán őszinte kapcsolati háló alakul ki az olvasó szeme előtt. A szomszédban lakó Julian is fokozatosan bontakozik ki. Határozott jelleme már az első szituációban megmutatkozott és a későbbiekben a szerző ehhez mindinkább hozzáépített. Tetszett, hogy az ő karaktere szembe megy a mostani általánosan felvonultatott példával, miszerint a tökéletes pár csak és kizárólag egy Adonisz testű, magas, széles vállú sportolóban mutatkozhat meg, akinek a tesztoszteron szintje mindig az egekben van. Julian a tökéletes középút: közepes alkata néhány szemrevaló tulajdonsággal egészül ki, de pontosan olyan, aki, ha elsétál mellettünk az utcán, lehet, hogy észre sem vesszük, ám ha váltunk vele pár szót, máris felcsillan a szemünkben az érdeklődés szikrája iránta. A történetet már az ő jelenlétük is folytonosan előre viszi, s ehhez társul még hozzá egy olyan cselekményrendszer, amely nem hagyja nyugodni az olvasót: egyszerűen tudni szeretné, hogy mégis mi történt pontosan a múltban, ami miatt Julian ennyire zárkózottá vált; kíváncsi, hogy vajon Micah testvére végül előkerül-e és a szüleik képesek-e megváltozni, valamint Cassie és Auri sorsa sem érdektelen. Apró életfonalak, melyek mind nagy jelentőséggel bírnak.
A karakterek viszik el a hátukon a történetet, miközben a sztori is fokozatosan fent tartja az olvasó érdeklődését, s mind emellé pedig még társul egy lelki fejlődési folyamat is, melyet Micahnál figyelhetünk meg. Alapvetően egy ambiciózus fiatal lélek, aki tele van energiával, ám van egyfajta megfelelési kényszer benne, amely pont a nagy családi szeretetből származik. Az ehhez tartozó felismerési, valamint kezelési folyamat úgy vélem egy nagyon fontos témakör. Sok fiatal esik abba a hibába, például a pályaválasztáskor, hogy nem a saját képességeik alapján választanak, hanem aszerint, hogy mások mit várnak el tőle, így kiköthet egy olyan pályán, amit egész életében utálni fog ahelyett, hogy élvezetét lelné a munkával töltött hétköznapok mókuskerekeiben. Micah úgy véli, hogy jogi pályára kell lépnie ahhoz, hogy mindenki elégedett legyen, valamint, hogy így mellette elnézzék a „hóbortjait”, ám az első egyetemi órától kezdve tisztában van vele, hogy szíve szerint mást tanulna. Ő már egy lépéssel közelebb van a teljes felismerés irányába, hiszen már tudja, hogy nem a megfelelő helyen tengeti a mindennapokat. A könyv szépen végig vezeti ezen a lelki folyamaton, amely végül egy nagy döntéshez juttatja.
Természetesen a központi téma nem csak annyi, hogy egy fiatal lány miként találja meg a hangját, hanem a szerző a fő hangsúlyt egy kapcsolat megformálására fektette. Miközben haladtam oldalról oldalra előre, egyre inkább szurkoltam Micahnak és Juliannek, hogy egymásra találjanak. Az ő kapcsolatuk abszolút nem hétköznapi, hasonlót sem láttam még papírra vetve. A kettejük között kibontakozó érzelmek fokozatosan kerültek felépítésre, amely remek ívet ad a könyvnek, s amely miatt egyszerűen képtelenség letenni. Amikor pedig minden lappangó titokra fény derül és végre az olvasó is megérti, milyen falak húzódtak eddig közöttük, nem fog hinni a szemének. Bevallom, én a csattanót négyszer olvastam el, mert annyira meglepődtem, hogy képtelen voltam felfogni, mit látok. Régen lepett már meg ennyire könyv, így még különlegesebb volt az általa nyújtott érzés. Erőteljes, bombasztikus, formabontó megoldás, amely felteszi az i-re a pontot – és a könyvet a kedvenceim közé.
Összességében tekintve:
Miután letettem a könyvet, minden értelmet nyert. A borítón látható grafika, a cím, a fülszöveg feletti idézet, a karakterek által tanúsított viselkedési forma. Olyan megelégedettség töltött el, mint amikor egy 1000 darabos kirakó utolsó darabját a helyére illesztem. Ez a könyv egyedi, sosem olvastam még hozzá foghatót, de az újdonság érzése mellett a tartalmi üzenete is mélyen megérintett. A szerző mesterien építette fel a történetét, sikerült átadni az általa képviselt gondolatokat. A végkifejlet egyáltalán nem lett szenzációhajhász. A regényben található események és a csattanó felvezetése pont azt a tézist támasztja alá, ami az utószóban is megjelenik; viszont tényleg nem szabad előre lapozni, bármennyire is nagy a kíváncsiság bennünk, mert ezzel a felépítési folyamat törést szenvedne. A teljes élményhez az első oldaltól az utolsóig, sorrendben kell haladni.
Micah egy olyan karakter, akitől csak tanulni lehet. Az elhivatottsága, elszántsága és rugalmassága pont az, amire a mai társadalomnak szüksége van. Egyszerűen csodás, ahogy a szerző rajta és a családján keresztül bemutatta, mennyire különböző lehet az emberek reakciója egyazon dologra, s hogy melyik milyen kihatással lehet mások életére. Micah, Julian és a többiek mind arra tanítanak, mit jelent az elfogadás, a megfelelő minőségű segítségnyújtás és hogy mennyire fontos, hogy ne engedjük el azok kezét, akiket olyan sokan már ellöktek maguktól, csak azért, mert nem illenek bele abba az általános képbe, ami szerint a beszűkült életüket élik; mert mindannyiunkban ott lakozik a csoda, amitől különlegesek vagyunk.
Értékelés:
Kedvenc idézetek:
"Még ha az ember azt is hiszi, hogy ismer valakit, mindig ott van a bizonytalanság szikrája. Senki sem tudhat mindent egy másik emberről. Nem teljes bizonyossággal."
"Senki másnak a jelenlétében nem éreztem ezt a könnyedséget. Nem feledtette el az aggodalmaimat és gondjaimat, de ha a közelemben volt, minden elviselhetőbbnek, jelentéktelenebbnek és egyszerűbben leküzdhetőnek látszott."
"– De tapasztalatom szerint nem éri meg az embernek a saját boldogságát kockára tenni azért, hogy másnak megfeleljen."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése