Bellának döntenie kellett: a halhatatlanok sötét, de csábító világát választja-e, vagy a teljes emberi életet? Márpedig ez a döntés lesz az a hajszál, amelyen két törzs élete is múlik.
Most, hogy Bella meghozta a döntést, megdöbbentő, váratlan események sorát indítja el vele, amelyeknek felmérhetetlen, megsemmisítő következményei is lehetnek.
A Twilight saga legújabb döbbenetes, türelmetlenül várt kötetében, a Hajnalhasadásban végre fény derül ennek a lenyűgöző romantikus történetnek minden titkára és rejtélyére.
Hát végül ez is elérkezett. Nemrégiben történt valami, fel nem foghatom, hogy mi, de hirtelen nagyon nagy vonzást kezdtem érezni Stephenie Meyer Alkonyat sorozata iránt. Nem bírtam magammal, így az első két részből készült film megnézése után hamar lekaptam a polcról a hozzá tartozó könyveket is. A harmadik részbe is még meglehetősen nagy lendülettel kezdtem bele és úgy néz ki a záró kötetre is maradt még bennem elég szufla – annak ellenére is, hogy a Napfogyatkozás igencsak sokat rontott a közmegítélésemen. Borzasztóan idegesített Bella meg a két fiú kapcsolata, hogy önző csitri módjára mindkettejüket húzta és képtelen volt felnőttként viselkedni, mikor elég komoly veszélynek volt kitéve. Azt se értem, Edward miként tudta ezt tolerálni, mikor a száz éves tapasztalatával már kissé jobban átlátja a dolgokat, mint a mellette leledző tinik, de írói szabadságnak tudtam be és így igyekeztem nem is gondolni rá.
Bevallom őszintén, hogy mindezek ellenére is nehéz szívvel álltam azért neki olvasni a Hajnalhasadást. Tudtam, mi fog benne történni, hiába telt el több, mint tíz év, aktívan élnek az események körvonalai a lelkemben, de még így is megrohant a véglegesség érzése: ha ezt is elolvasom, akkor vége a történetnek. Valahogy úgy éreztem, hogy ezzel újra lezárom a tinédzser éveimet, mikor még remegve vártuk nővéremmel együtt a könyvek megjelenését. Egyetlen dolog vigasztalt csupán: még van egy regény, amelyet sorra keríthetek: még megismerkedhetek Edward szemszögéből azzal, hogyan kezdődött az egész. Ennyi pedig épp elég volt.
A történetről:
A történet körülbelül ott folytatódik, ahol az előző rész abbamaradt. Bella és Edward között lezajlott az eljegyzés. A vámpírfiút ez igazán boldoggá teszi, míg az emberlány teljesen más érzelmeket vonultat fel magában. Sokkal inkább tekint az egész ceremóniára és az elkövetkezendő dolgokra teherként, semmit örömteli állapotként és ezt nem győzi minden gondolatával hangsúlyozni. A harmadik részben is végig ez a logikátlan gondolkodás jellemezte, amely úgy néz ki, a kötetváltással kicsit sem kopott meg, így tartottam tőle, hogy nem leszünk túlságosan jóban. A regény első nagyobb lélegzetvételében ez így is volt, egészen a nászút kezdetéig, mivel nem tudom sokra becsülni azokat az embereket, akik a saját mennyegzőjükre nem tudnak örömteli eseményként tekinteni. Akkor inkább ne mondjon igent még korábban, az első kérdésre. Ennek a napnak a szerelem ünnepléséről kell szólnia és arról, hogy két ember szorosabbra húzza egymás körül sorsa fonalait, nem arról, hogy mi az, ami nem tetszik neki, ami feszélyezi vagy épp bosszantja. De hát Bella Bella marad, aki mindig is inkább a mártír szerepben érezte kényelmesen magát – még azokban a helyzetekben is, amiben semmi rossz sincs. Inkább generálja magának, de számára a kényelmetlenség érzése a komfortos – bármilyen furcsának is hangzik ez. Miután lement a szerinte oly megterhelő esemény és elérkeznek a mézeshetek üdítő napjai már ő is képes kissé boldogabban tekinteni a jelenre, így az én hangulatomban is jelentős javulás állt be. Mikor elérkezünk egy váratlan fordulathoz a szerző úgy dönt, hogy itt az ideje további újításokat bevezetni, így az első tetőpontnál történik egy nézetváltás: a következő harmadot Jacob szemszögén keresztül láthatjuk.
Eleinte nem tetszett ez a módosítás. Az első három rész is tökéletesen megfelelt Bella nézőpontjából, nem az utolsó kötetben kezdtem vágyakozni a farkasok gondolatai iránt – főleg egy ilyen horderejű eseménynél, ami mozgásban tartja az olvasó lelkét is. Utólag tekintve valóban hatásos volt ez a fordulat, hiszen ezáltal sokkal több információhoz hozzájuthattunk, ami még inkább kiterjesztette a történet határvonalait. Jacob pedig bár kissé gyerekes, de roppant mulatságos személyiséggel van megáldva. Amikor éppen nem önsajnálatban dagonyázott, hanem képes volt kicsit tovább tekinteni a sértettségén, roppant szórakoztató volt a fejében lenni. Természetesen az ő nézőpontja is egy újabb jéghegy méretű meglepetéssel zárul, amely miatt a történet újfent egyéb fordulatot vesz. A továbbiakban visszatérünk Bella fejébe, s ő viszi immáron végig a kijelölt út ismertetését.
Mint látható, ennek a résznek igencsak más a felépítése, mint az eddigi köteteknek. A nézőpont váltás is okozott némi újdonságérzetet, de leginkább a történetvezetés az, ami változott. Már nem csak egy központi esemény van, amit végig visz az adott egységen, hanem több, füzérként megjelenő cselekmény. Érződik a könyvön, hogy a szerző mennyire szeret ebben a világban létezni, ám ő maga sem akarja tovább húzni, törvényszerűen le kell zárni most már, különben nem tudna még egy kötetnyi megfelelő színvonalú szórakoztatást biztosítani, így az ötleteit mind összesűrítette egy kötetbe, melyet rendszerezést és válogatást követően alkotott meg. Jelen esetben ok-okozati összefüggéseket alkalmazott, hatásosabban, mint eddig. Rengeteg pillangó rebegtette meg a szárnyát, mire eljutottunk a végkifejletig, mely teljesen más képet mutat, mint a kezdeti séma. Minden esetre a történetét megfelelő formával látta el, amely megválaszolja az összes, olvasóban maradt nagyobb horderejű kérdést, valamint megadja a szereplők részére is a szükséges lezárást. Ez a szerzőtől megkövetelte, hogy nagyobb távlatokban gondolkodjon. Bár az események időtartalma közel azonos időt fed le, mint a korábbi részek esetén, a cselekmény mozgósítása miatt mégis úgy érezhetjük, mintha évek teltek volna el, míg minden pont a helyére került – s ennek ellenére sem hat soknak vagy épp tömörnek. Kellemesen végigvezette az olvasót a vámpírok, vérfarkasok és emberek rögös útjain.
A sok újszerű esemény mellett nekem a legjobban Bella átalakulása tetszett. Vámpírrá kellett immár válnia, ez már nem volt alku tárgya az előzményeket figyelembe véve. Meg kell hagyni, jót tett neki. Nem csak a reflexei és a külső kinézete lett előnyösebb, hanem a jellemére is jó hatással volt. Kellett ez a kis vérmesség, ami egyben magabiztosságot ad a karakterének, így végre képes volt túllépni a folytonos mártír szerepen. Persze önmagát nem hazudtolja meg, a továbbiakban is az önfeláldozás mintaképében tetszeleg, ám már mivel nem olyan tehetetlen, így elsőkörben a harcot választja a sima feladás helyett.
Az újonnal megjelenő karakterek nagyon érdekesek voltak. A szerző igyekezett a különböző népcsoportokhoz tartozó vámpíroknak egyedi tulajdonságokat biztosítani, mint külső, mind képesség szempontjából. Kreatívan használta fel lehetőségeinek tárházát, amely érdekes szituációkat biztosított. Élvezettel merültem el ebbe a különös összetételű világba, ahol az alapvető dinamika új fordulatot vett és kíváncsian figyeltem, miként válhat egy-egy adottság korlátozó tényezővé is egyben – így mutatva rá, hogy a vámpírlétnek azért megvannak a maga korlátai és hátrányai egyaránt. Minden esetre a sebezhetetlenséget le is vehetjük a pozitívumok listájáról, hiszen a könyvben megannyi példa került felsorolásra az esendőségük mellett.
Összességében tekintve:
Sok év után végül újra a végére értem ennek a sorozatnak. Lehet, hogy nem akkora köröket mozgatott meg, mint a Harry Potter, de kétségkívül az én korosztályom egyik meghatározó regényei közé tartozik a Twilight saga. Furcsa érzés volt újra megélni a régi emlékeket, feleleveníteni a korábbi reakciókat, de minden szempontból nézve ez egy nagyon kényelmes, nosztalgikus utazás volt a számomra. Így, felnőttfejjel egy kicsit máshogy állok már a részekhez, a változó személyiségem rányomta a bélyegét az olvasottak által kiváltott reakciókra, de összességében tekintve nagy változást azért nem okozott.
A Hajnalhasadást viszont sokkal inkább becsülöm, mint eddig. Korábban soknak, túlságosan szerteágazónak éreztem, ám most rá kellett jönnöm, hogy valójában a szerző csak a teljeskörű lezárást alkotta meg, aminek hatására egyáltalán nem vagy éppen nem sok hiányérzet marad az olvasóban. A beszűkült Bella-központosságot felváltotta egy tágabb világkép, amiben rangsorilag is elhelyezésre kerültek más vámpírok, törzsek, klánok, népcsoportok és egyéb fajok is. Lehetőségéhez mérten mindenkinek megadta a maga pontját a mondat végére. Legfőképp az fogott meg, hogy végig összeszedett maradt. Módszeresen haladt előre a történetével, melynek bár sokszor változott a lényegi mag összetétele, de mindig látható maradt a követendő irányvonal.
Nos, egy pillanatig nem bántam meg, hogy egy újabb évtizeddel a hátam mögött levettem a polcról ezt a sorozatot és leporoltam az emlékeimet, hiszen ezáltal nem csak a nosztalgikus érzést növeltem magamban, hanem újraéltem gyerekkorom egy meghatározó történetét, valamint újfent rádöbbentem, mennyire jó érzés egy már ismert könyvön újra átrágni magam. Mert van, mikor egy új regény sem tud annyit adni, mint egy régi kedvenc.
Értékelés:
Kedvenc idézetek:
"Az én életem és az övé egy szállá fonódott össze. Ha az egyiket elvágják, elszakad mindkettő. Nélküle nem élném túl. És ő sem élné túl nélkülem."
"Eddig csupán egyetlen dolog létezett, ami nélkül nem bírtam élni, most kettő lett. Szeretetem nem oszlott meg közöttük; nem olyan fajta volt. Sokkal inkább mintha megnagyobbodna a szívem, abban a pillanatban kétszeresére nőtt. És teljesen betelt."
"– Rosalie, tudod, hogy lehet vízbe fojtani egy szőke nőt? – kérdeztem anélkül, hogy megálltam, vagy ránéztem volna. – Tükröt kell ragasztani a medence fenekére.
Hallottam Edward kuncogását, miközben behúztam magam mögött a ajtót."
Hallottam Edward kuncogását, miközben behúztam magam mögött a ajtót."
A könyv adatai:
Kiadó: Könyvmolyképző kiadó
Megjelenés éve: 2010.
Terjedelem: 776 oldal
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése