Balázsnak megvan mindene: jó állás, jövőkép, csinos feleség, akivel ráadásul gyereket várnak.
Misa világra jön. Down-szindrómával. Az anya ezt nem tudja megemészteni, elhagyja őket, és Balázs élete fenekestül felfordul. Ott marad egy kisbabával kettesben, feladja állását, és egy blogban próbálja feldolgozni, milyen lett a világ a downos Misa mellett.
De vajon lehet-e így esélye egy harmonikus családi életre, boldogságra?
És mit keres körülötte a tévés műsorvezetőnő, akivel talán csak elsőre tűnik úgy, hogy megértik egymást?
Egy gyönyörű, mai, elgondolkodtató regény egy immár négykönyves, fiatal írótól. A korábban kétszeresen HUBBY-díjra jelölt szerző, Hajdú-Antal Zsuzsanna egy újságcikkben olvasott egy orosz férfiról, aki egyedül maradt sérült kisfiával. Az olvasottak nem hagyták nyugodni, így ez a történet szolgált alapul főhőse megálmodásához.
Évek óta figyelemmel követem Hajdú-Antal Zsuzsanna írói tevékenységét. Az első regényét, a Léggömböket még 2017-ben olvastam és mélyen megragadott. A folytatás, melynek címe Utánad még közelebb került hozzám és a mai napig a kedvenceim között tartom számon. Nem csak a témája ragadott magával, hanem a teljes megvalósítás. Ha írásról van szó, akkor ő egy teljesen másik spektrumban létezik, ahol a mondatok nem holmi egymás mögé pakolt szósorokból állnak, hanem formabontó módon új jelentést nyernek. A stílusa nem megszokott, ezért van, aki emiatt nehezen is találja meg vele az összhangot, de ha egyszer megtörténik ez az egyesülés, akkor képtelenség elszakadni tőle.
Idén immáron a negyedik regénye öltött papírformát, amely esetén több változást is megfigyelhetünk. Erre a regényre már egyáltalán nem lehet ráhúzni az ifjúsági irodalom kategóriát. Mind a benne szereplő karakterek vonásai, mind a központi téma miatt az eddigiekkel szemben egy merően új, érzékenyítésre alkalmas olvasmányt alkotott meg, melyet végül az Erawan kiadó jelentetett meg a kíváncsi olvasók részére. Természetesen a szerző nem másította meg most sem önmagát, így a szinte tabuként kezelt tárgykört igyekezett a maga sajátos módján bemutatni, a nagyközönség számára egy könnyen olvasható és élvezetes olvasmányélményt nyújtani, miközben nem csökkenti a mondandója jelentőségét. Noha a korábbi regényeinél is ezt az irányelvet követte, mégis úgy gondolom, hogy ennek a könyvnek a megszületése igényelte az eddigi legtöbb törődést és odafigyelést a részéről.
A történetről:
Amikor a Belvárosi srác első dallamai felcsendültek a közösségi médiában az elsődleges reakcióm az elhatárolódás volt. Bevallom, hogy eleinte nem terveztem elolvasni a kötetet a központi téma miatt. Így, a várandósságom vége felé a Down-kór számomra egy igencsak rettegett, alattomos dologgá vált, amely sok álmatlan éjszakát okozott az elmúlt hónapokban. Mint minden szülőnek, csak annyi kérésünk volt a sorstól, hogy a kisbabánk egészséges legyen, így minden vizsgálatnál, ahol ezt a tényt megerősítik, kicsit fellélegzünk. Most már úgy érzem, gond nélkül tudok levegőt venni, így nem tartottam célravezetőnek, hogy most nyomasszam magam a rettegett témával. Aztán ahogy teltek a hetek és egyre több felületen jött velem szemben Hajdú-Antal Zsuzsanna regénye, úgy kezdtem vele egyre inkább megbarátkozni. Befészkelte magát a fejembe; az eddigi regényei sem könnyed alapokra épültek és nagy hatást gyakoroltak rám a kifejezés teljes pozitív értelmében, valamint már olyan régóta vágytam valami újra a tollából, így végül csak beadtam a derekam és a könyv elolvasása mellett döntöttem.
A Belvárosi srác középpontjában Vozár Balázs áll, aki immáron három éve egyedül neveli Down-szindrómás kisfiát. Egy gyerek minden esetben megváltoztatja az eddigi életünket, fenekestül felforgatja. Ha pedig a szeretett apróság valamilyen rendellenességgel bír, akkor még több áldozatot követel meg tőlünk a mindennapok során. Balázs az elmúlt évek alatt felépített egy rendszert, amelyben ki tudja elégíteni fia igényeit. Munkahelyet váltott, hogy rugalmasabb legyen a beosztása, kisebb felelősség nyomja a vállát és hogy a munkaideje is rövidebb legyen, ám amíg az tart, addig is szerető édesanyja besegít neki Misa körül. A kisfiú nem szenved semmiben hiányt. Két olyan ember veszi körül minden nap, akik bármit megtennének egy maszatos, nyálas pusziért. Ugyanakkor a felnőtteknek is vannak bizonyos igényeik, amiket hiába szorítanak kompromisszumkészen háttérbe, néhanapján azért csak fel-feltör bennük. Balázs egyik nagy szükséglete az elfogadás lenne. Tisztában van vele, hogy az ő gyermeke más, mint a legtöbb, nem is kéri, hogy egyenlő módon kezeljék, mindösszesen annyit kér, hogy adják meg neki és a fiának is a tiszteletet. Az apa nem kertel az érzéseit illetően. Egy online felületen osztja meg gondolatait, amely önmaga számára terápiás jelleggel bír. Így tudja végig vinni a mindennapokat ép ésszel.
A könyv három egységből áll. Egyfelől láthatjuk a jelenkori eseményeket, amelyben a Vozár apuka próbál megküzdeni az új kihívásokkal. Ezt meg-megszakítja egy-egy, a blog felületén közzétett írás. Ezek a kurta bejegyzések azok, melyeken keresztül az olvasó betekintést nyerhet a mindennapjai nehézségébe, hogy pontosan mit is jelent az, ha a gyermekünk Down-szindrómával született. S mindezek mellett még néhány rövid fejezet erejéig elrévedhetünk a múltban is, amely azt hivatott bemutatni, milyen volt az élet Misa nélkül, hogyan kezdték el a szülők feldolgozni a végzetes kórképet és milyen egyéb kapcsolati és családi következményei voltak ennek. E három rész nem csak időben és térben, hanem hangulatilag is különbözik egymástól. Míg a jelenkori események többnyire a humort képviselik, a blogon már az irónia és a szentimentalizmus az uralkodik. A múltkori, három évvel ezelőtti események pedig a kegyetlen, rideg és nehézségekkel telt irányvonalat követik. Ez utóbbi hat a leginkább az olvasóra, hiszen a fekete fehér valóságnál nincs is erőteljesebb tanár az életben. Noha sokszor éreztem gombócot a torkomban, ahogy ezeket a rövid részeket szemléltem, sőt, néhány könnycseppet is elmorzsoltam, mégis ezek voltak számomra az igazán meghatározó jelenetek. Véleményem szerint Rita és Balázs közös múltja szemlélteti leginkább élethűen, mekkora törést tud okozni az ember lelkében és életében egyaránt egy olyan dolog, ami fölött egyáltalán nincs hatalma.
A három különböző hangulattal rendelkező epizód folyamatos váltakozása lehetővé teszi, hogy az olvasó lelki állapota viszonylag stabil maradjon. A kiváltott érzelmek szinte kiegyenlítik egymást, így a könyv végső soron nem egy torokszorító, nehezen olvasható történetet tartalmaz. Kellő kíváncsisággal szemlélve egy mély tartalmú, de mégis könnyedebb hangvételű olvasmányt kapunk, amely megfelelő módon viszi véghez a célfeladatát, vagyis a téma irányába tanúsított megismerést és érzékenyítést. A Down-szindróma alapvető tulajdonságai bemutatása során – mint például, hogy milyen gének felelősek érte –, az olvasóban a kellő fokú rálátás biztosításával nő a megértés is. A legtöbben azért idegenkednek a DS-es gyerekektől és felnőttektől, mert nincs meg a szükséges ismeretük, így egyszerűen nem tudják, miként kezeljék őket és a legegyszerűbbnek vélt módszert, az elhatárolódást választják. Hajdú-Antal Zsuzsanna regénye viszont lehetőséget nyújt a kellőképp nyitottak számára, hogy következmények nélkül megismerjék a felszínt, amely az első sarkalatos pont az elfogadás irányába.
Igaz, hogy a központi téma végig a Down-szindróma marad, ám az író a regényével arra is felhívja a figyelmet, hogy az őket körülvevő család tagjai is emberek, akik különböző igényekkel rendelkeznek. Azért, mert ez az állapot megkövetel némi egyéni odafigyelést és törődést, nem szabad elnyomni önmagukat, mivel a folytonos alárendeltség a személyiségük leépítéséhez vezethet, amely természetesen ördögi körként negatív hatást gyakorol a szeretett személyre is. Balázs a barátai segítségével igyekszik a fejét a víz fölött tartani, így megtartva a célt a szeme előtt, miszerint ki kell tartania a kisfia érdekében. A sors néha elvesz, máskor pedig bőségesen ad – jelen esetben Császár Kata személyében a kettő egyszerre teljesedik ki. A kettejük között kibontakozó kapcsolat kifejezetten jó hatást gyakorolt a regényre, ugyanis a nő fel-felbukkanása teret ad arra, hogy az apuka jellemét is kellőképp megismerjük és nem utolsó sorban egy konkrét elöljáró példaként szolgál arra vonatkozólag is, mit, hogyan illik mondani és cselekedni, ha Down-szindrómával találja az ember szemben magát.
Összességében tekintve:
A Belvárosi srác egy hiánypótló regény. A maga módján megalapozza azt a fajta ismeretet, ami szükséges ahhoz, hogy az emberek könnyebben elfogadják és a megfelelő módon kezeljék a Down-szindrómás emberek jelenlétét. Erőteljesen kihangsúlyozza, hogy az alapvető működésük pontosan ugyanolyan, mint a nagy átlagé, mindösszesen az az egy kromoszóma eltérés ad egy kis plusz egyediséget. Hatalmas szívük van, amivel olyan őszintén tudnak szeretni, ahogy arra más képtelen. Az olvasó előtt megjelelő képkockák során az író nem csak ennek a genetikai betegség árnyoldalára, hanem a szép pillanataira is felhívja a figyelmet. Kihangsúlyozza, hogy mennyi törődést és áldozatot igényel egy DS-es gyermek nevelése és fejlesztése, nem rejtve véka alá, hogy az állapota sokszor olyan egyéb tüneteket is magával hoz, amelyek még inkább korlátozzák a lehetséges fejlődési szintet, ám mellette nem felejti el azt sem elmondani, hogy az odaadó apa mennyire nem tudná elképzelni az életét a kisfia szeretete nélkül.
Balázs történetének megismerése alatt az olvasóban sokféle érzelem kering. A boldogság, a huncutság, a kételyek és a bánat színes felhőin túlra tekintve egy teljesen átlagos férfi élete bontakozik ki, hiszen ő is küzd a mindennapos problémákkal, az őrült mókuskerékkel, a szülői túlféltéssel és a párkapcsolatok bonyolultságával. A Belvárosi srác az ő mindennapjait, jelenét és múltját jeleníti meg. Misa jelen esetben csak, mint mellékszereplő jelenik meg – ám fontossága vitathatatlan. Talán egy kicsit nagyobb hangsúlyt is kaphatott volna, több fizikai és mentális jelenlétet, amely által még egy kicsit jobban a Down-szindróma bemutatása került volna hangsúlyosabb szerepbe, semmint az apuka hányattatásai. Ha csak apró árnyalatnyival hangsúlyosabb lett volna a blog bejegyzésszáma, amelyet vezet, megfelelőnek éreztem volna. Összességében tekintve azonban egy nagyon jó alapozó regénynek tartom a téma iránt érdeklődők számára.
Értékelés:
Kedvenc idézetek:
"Ő itt a fiam, Misa, aki megtanít arra, hogy egy csecsemőt háton fektetni nem jó, mert ha éppen bukik – a felböfögés szakszerű kifejezése anyámtól –, megfulladhat a tejtől vagy a tápszertől. Hason fektetni azért nem ajánlott, mert egy esetleges túlmelegedés megnöveli a bölcsőhalál kockázatát. Oldalt fektetni, nos, oldalt fektetni nem is tudom, baszki, mert elgurul."
"Legszívesebben levedleném és hátrahagynám futás közben az elmúlt éveket, mint a kígyó a bőrét, és azzal se törődnék, ha mások megbotlanának benne."
"Hozzám tartozik; nem létezik nélkülem, és már én se igazán nélküle.
És már el se tudom képzelni, hogy ez másképp legyen."
És már el se tudom képzelni, hogy ez másképp legyen."
A könyv adatai:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése