Vajon túléli hősünk a 21. századot?
Tizenkét év titkos kiképzés után Atticus O’Sullivan végre készen áll rá, hogy földhöz kösse tanítványát, Granuaile-t, és ezzel megduplázza a druidák számát a világban. A szertartás estéjén azonban mindazok, akik addig halottnak hitték, váratlanul felfedezik, hogy életben van – és sokkal szívesebben látnák viszont a sírban.
Választás híján Atticus, hűséges ír farkaskutyája, Oberon és Granuaile az Olümposz-hegy lábához utazik, ahol a római istenség, Bacchus már sóvárogva vár az ígért bosszúra. Csakhogy kénytelen beállni a sorba egy ősi vámpír, egy csapat sötét elf és a bajkeverés ősi istene mögött – láthatólag mindegyiküknél egy dolog szerepel első helyen a tennivalók listáján: A DRUIDA MEGÖLÉSE.
Vesd bele magad, és élvezd a kalandokat!
Van egy könyvsorozat, ami nagyon kedves a számomra. Véletlen bukkantam rá és az első kötet elolvasása után azonnal rendeltem meg a többi, magyarul is megjelent részét. Újszerű érzést adott. Általa egy olyan dimenzióba léptem át, aminek a létezéséről sem tudtam – így arról sem, hogy én ezt mennyire csípem. Azóta sok-sok kalandot éltünk meg együtt és még azóta is bőszen izgulok, nehogy elkaszálja a kiadó a sorozatot. Sajnos a fogyási számai nem a legoptimálisabbak és túl sok részből áll, így a veszély folyton fennáll. Pont, mikor az ötödik regényt kezdtem el forgatni, akkor kaptam egy hírmorzsát, amitől mázsás súly esett le a vállamról: a hatodik, hetedik és a nyolcadik kötet jogait is megvásárolta a kiadó. Igen, ez a sorozat Kevin Hearne A Vasdruida krónikái.
Ezzel a tudással felvértezve már bátrabban vetettem bele magam a legújabb kalandokba, hiszen nem kellett attól tartanom, hogy talán ez lesz közös utazásunk utolsó szelete. Bár a kiadó sok sorozatot kaszált el az elmúlt években, dicséretes, hogy ez nincs közte. Remélem, jó szokásukat megtartják, hiszen már annyira közel a vége. Addig is, ahol csak lehet én is hírét viszem, mert valóban sokkal több figyelmet érdemelne, mint amit kap. Szóval, ha eddig nem tettétek, akkor legalább most vessetek rá egy pillantást, hogy sokunk kedvenc druidája ne tűnhessen el nyom nélkül.
A történetről:
Utoljára 2018 augusztusában forgattam a korábbi részeket. Azóta mi, rajongók, vártunk már az új kötet megjelenésére, amit bár előrendeltem, így elsők között kaptam kézhez, mégis sokáig tartogattam a polcon. Elfeledve nem volt, ám úgy gondoltam, hogy az élményt jól be kell osztani, szűkösebb napokra hagyni. A halogatásom isteni szintet öltött, így elismerem, rajtam is azért sok múlt, hogy ennyi időt hagytam a negyedik és az ötödik rész között. Valószínűleg épp ezért volt ennyire meglepő a számomra, hogy Granuaile képzése immáron befejeződött, a kirótt 12 év letelt és épp itt az ideje a földhöz történő kötésének, hogy végül ő maga is druidává válhasson. Az előző részben már betekintést nyerhettünk a kiképzés folyamatába, de nekem az nem volt éppen elég, így kicsit most nehezteltem amiatt, hogy ennyi mindenről lemaradtam. Ugyanakkor kárpótolt a tudat, hogyha a lányból is végre több lesz, mint egyszerű halandó, akkor új tárlatok fognak megnyílni a továbbiakban az író, és általa az olvasók előtt. Szóval próbáltam pozitívan megragadni a könyv által felvázoltakat, hogy a lehető leginkább tudjam élvezni. Utóbbiban nem volt hiány. Olyan hamar tudtam túllépni a neheztelésemen, mint ahogy Oberon befal egy steaket.
Ha már Oberonnál tartunk. Szinte minden résznél nehezményeztem, hogy mennyire háttérbe szorítják ezt a nagyszerű kutyust az események, pedig igencsak hasznos tagja is lehetne a csapatnak. Nos, úgy néz ki, hogy Kevin Hearne is csak felismerte a benne rejlő potenciált, mert jelen regényben nem volt kevésbé fontos a jelenléte, mint Atticusé. Ez a fordulat nagyfokú elégedettséggel töltött el. Jó érzés volt kicsit megismerni a blöki mélyebb gondolatait is, arról nem beszélve, hogy a maga módján fantasztikus humora és végtelen szíve van. Az a szeretet, amit csak egy állat tud nyújtani, nála is kiérződik. Sokszor éreztem indíttatást arra vonatkozólag, hogy jól összekócoljam a két füle között a szőrt. Bár mindannyian ismernénk és alkalmazhatnánk azt a kötést, amivel a kis kedvencünk élete még tovább megtartható, arról nem is beszélve, hogy milyen jó érzés lenne emberi szinten kommunikálni velük.
Az ötödik rész a megszokott módon, röviden annyiról szól, hogy kedvenc druidánkat ismételten meg akarják ölni, miközben ő foggal-körömmel tiltakozik eme tett ellen. Jelen esetben most Loki próbál kicsit az életére törni, valamint a sötét elfek. Talán a legnagyobb különbséget az eddigiekhez képest az jelenti, hogy a druida-kiiktatási vágynak megvan a mélyen gyökerező oka. A szerző ezt a kötetet erőteljesen ráépítette a korábbi eseményekre, mondhatni az első négy részben ezt készítette elő. Ezt üdítő változatosságnak tudhatjuk be, mert bár minden részben valakinek szúrta a materiális jelenléte a szemét – és legtöbbször okkal –, az olvasóban mégsem tudott olyan mély hullámokat kelteni, hogy átérezze a veszély nagyságát. Most egy kicsit változott a helyzet, hiszen már a moirák korai kiiktatása is a mostani veszélyt alapozta meg. Atticus mindig is egy kicsit túlreagálta a dolgokat véleményem szerint. Bevallom, nem minden öldöklési folyamata mögött láttam meg a valós indokot, de mivel ő már jó pár évet lehúzott és elég nagy, többrétű tudásra tett szert, így mindig elfogadtam, hogy ő a jó fiú a mostani viszonylatban és tudja mit csinál. Most viszont teljességgel megértettem a kiiktatási vágyait, így ez a regény sokkal többet tudott adni, mint a korábbiak.
Nem csak Oberon, hanem Granuaile szerepe is megsokszorozódott ebben a részben. Azzal, hogy a kiképzése a végére ért, megtanulta a szükséges nyelveket, harci -és varázsmozdulatokat, valamint a kötések alapjait, épp itt az ideje, hogy maga is teljes értékű druidává lépjen elő. Bár a földhöz kötése sok macerával jár, hiszen nehéz úgy elvégezni egy sok időt igénylő folyamatot, hogy az embernek közben folyamatosan azt kell figyelnie, melyik irányból akarják leszúrni, még részleteiben is megéri a ceremónia véghezvitele. Az én ízlésemhez mérve kissé egyszerűre sikerült, sokkal grandiózusabb eseményre számítottam abból kiindulva, hogy milyen ritkán „születik” új druida, de a szerző kárpótolt azáltal, hogy a varázsspektrum felfedezését és a lány első tapasztalásait, mint druida, elég részletesen megosztotta az olvasóval. A kedvenc jeleneteim közé az állati alakfelvétel tartozik, valamint Granuaile első vadászata.
Itt, az ötödik könyvnél a szerző azért már lángra lobbantja azt a kis tüzet is, amit a két főszereplő között csiholt. Az első négy részben a felvezetés zajlott, az ismerkedési fázis, de most már, hogy Granuaile is láthatja a varázsspektrumon keresztül, milyen kötések feszülnek kettejük között, tagadhatatlanná válik a felépített kapcsolat. A baseballra való gondolás itt már felesleges Atticus, ideje a tettek mezejére lépni és kicsit végre boldog is lenni – hisz ki tudja, mikor jár valaki majd sikerrel és tesz el véglegesen láb alól. A szerző ezt a szerelmi szálat nagyon okosan építette be a regényébe, ugyanis egyáltalán nem veszítette el tőle az eredeti stílust. A továbbiakban is megmaradt a humoros, akciódús stílusnál, ami némi ágytornával egészül ki – persze utóbbi részletezése nélkül. Minden esetre, hiába akar a két druida körül összeomlani a világ, úgy éreztem, a könyv végére valóban révbe értek és újult erővel lesznek képesek szembenézni az elkövetkezendő kalandokkal.
Összességében tekintve:
Ez a sorozat részről részre, egyre csak jobb és jobb lesz. Az elején az Atticussal történő ismerkedési folyamatot élveztem, majd ezt felváltotta a környezeti tényezők és a világok feltérképezése, s mikor már kialakult a fejemben a teljes kép, akkor jöhetett igazán a cselekmény igazi indíttatásának megértése. A Trapped – Beszorítva című kötet pedig mindazt tartalmazza, amit eddig hiányoltam. Oberon és Granuaile jelentősége végre vitathatatlan tény, sokszor jutnak szóhoz is. A kutyus gondolatai szabadon áramolnak, ami nem kevés derült pillanatot okoz. A lányt pedig végre jobban megismerhetjük, felszínre kerülnek a rejtett képességei, valamint az is, hogy az elmúlt 12 év kiképzése alatt milyen jelentős fejlődést ért el. Persze mindezt a szerző egy hatalmas galibába csomagolta, amit Atticus maga generált az előzményekben. A könyv végén lévő részmegoldás tökéletes ahhoz, hogy az olvasó lezártnak tekintsen egy újabb fejezetet, majd rövid emésztést követően kedvtelve nyúlhasson a folytatásért. Alig várom már, hogy megjelenjen a következő rész és újabb kalandos utazáson vehessek részt a szeretett karakterekkel együtt! S így, hogy a kiadó már most szerződött a hatodik, hetedik és nyolcadik kötetre, boldogan, biztonságérzettel telve várom ki a megjelenési dátumot.
Tudom, hogy ennek a sorozatnak nem én vagyok a célközönsége. Mások sokkal jobban megértik, értékelik, de nem bánom, mert még így is piszok szórakoztató. Bármikor szívesen lekapom a polcról valamelyik részt, hogy újra elolvassam.
Értékelés:
Kedvenc idézetek:
"Olyan volt, mint akin most végzett el a kozmetikus egy teljes kezelést, mint aki az imént távozott a szalonból, nem pedig órákat túrázott a vadonban. Nem mosolygott, még csak nem is görbült fel a szája széle, mégis egyfajta elégedettség sugárzott róla. Álmatag szeme epikureista luxusban fürödött, olyan volt, mint egy kétnemű szépség, aki az imént lakott jól némi testes borral és valami kimondhatatlan nevű sajttal. Rádöbbentem, hogy ez az alak olyan gyönyöröket ismer, amiket én talán soha nem is fogok megtapasztalni, és elszorult a torkom az irigységtől."
"„Hékás, ki volt ez? A hurka anyád!”"
"– Úgy néz ki, egy ló lesz – mondtam.
– Egy ló! Milyen fajta? Appaloosa? Arab?
– Gyors."A könyv adatai:
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Megjelenés ideje: 2020. július 29.
Terjedelem: 308 oldal
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése