Veszteség nélkül nincs változás, de vajon a szerelem rá tud venni arra, hogy fejest ugorjunk az ismeretlenbe?
Cathlyn Keyes élete gyökeresen megváltozik, amikor egy csúnya szakítás után vőlegénye elől egy toszkán borbirtokra menekül átgondolni a jövőjét. Katie első pillantásra beleszeret a lankás, hullámzó dombokkal, magasba törő tujasorokkal, napfényben fürdőző szőlőtőkékkel és az este ezüstös fényébe burkolózó rusztikus kőépületekkel tarkított toszkán tájba… és nem csak a tájba. Hamarosan megismeri a sármos Danielét, aki felvillantja előtte a változás lehetőségét.
Daniele Allegrini évek óta azért küzd, hogy megmentse a családi birtokot a csődtől. Mindene a szőlő és a borkészítés, de be kell ismernie, az értékesítés kegyetlen versenyt diktáló világa távol áll tőle. A mindent irányítani akaró, olasz mentalitása miatt nehezen viseli a birtokra érkező okoskodó, makrancos és makacs Katie-t, aki elhatározza, hogy segít Danielének kilábalni az anyagi válságból.
A Toszkána vére a Hatalom, mámor, Toszkána-sorozat első része, amelyben az írónő egy vakmerő, olasz utazásra invitálja az olvasóját. Ez a könyv olyan, mint egy különleges bor: ínycsiklandó, nemes és mámorító, megfűszerezve egy kis pikantériával. Ha belekóstolsz, garantáltan még többre vágysz majd. A történet a Toszkána örököse című kötetben folytatódik.
Kezdeti gondolatok:
A könyvek világában az a szép, hogy ahogy az emberek között, úgy köztük sem lehet két teljesen ugyanolyan példányt találni. Folyton új kalandra hívnak, mindegyikőjükben van, valami egyedi – a kérdés már csak az, hogy az adott olvasónak az pont megfelel-e. Személy szerint én imádok kalandozni a betűk tengerén és ezernyi izgalmas pillanatot átélni a frissen megismert szereplőkkel, akikkel olybá tűnik, mintha már ezer éve cinkosok lennénk. Anne L. Green könyveit is az utóbbi időben ezért szeretem mindinkább. Korábban inkább az érzelmi, pszichológiai háttér ragadott magával, ám mostanság sokkal inkább a szerző kreativitása az, ami elvarázsol. Míg például a Törékeny vonzerő esetén Chloé tapasztalatai és az azokkal átitatott válaszreakciói, valamint az erre épülő jellembeli fejlődése mozgatta meg a lelkem, addig az újabb regényei esetén, mint például a Heather vonzásában, már a történeti egység miatt vesz le a lábamról. Szeretem, hogy könyvről könyvre látszódik az írói fejlődés, hogy a korábbi központi karakteralkotások már sokkal többrétűek, mégis kisujjból mennek, így mindinkább bővíthetővé válik az a környezet, amelyben elhelyezi őket.
Ebből a szempontból legújabb regénye, a Toszkána vére még inkább iránymutatónak bizonyul. Bár más köteteiben is kalandozott már Anne L. Green a tőle megszokotthoz képest idegen földön, ez a könyv sokkal távolabb megy az eddigi megvalósításoknál, s azáltal, hogy a saját tapasztalatait és élményeit is feltüntette a lapokon még inkább elősegíti a célt, hogy az olvasó maga is úgy érezze, személyesen is ott van ezen a csodás helyszínen, maga is átéli azokat a csodákat, amiket a karakterek szemén keresztül megismerhet.
A történetről:
Viszont mielőtt elindulnánk az olasz vidéki kalandjainknak, megismerjük legújabb főhősünket, Cathlynt, aki a megszokott módon egy már korábban bemutatott páros családjához köthető. Heather és Will kislánya immáron felnőtt nő lett, aki saját vállalkozást vezet és a nevéhez több cég sikere is köthető. Az élete rendben van, egyenes úton halad előre. Pár éves kapcsolata nemsokára komolyabb vizekre evez, ugyanis bőszen tervezik a vőlegényével és annak kevésbé elviselhető anyjával az esküvő részleteit. Minden szép és jó egészen addig, míg rádöbben, hogy mindez a felszín, ugyanis a szeretett férjjelölt egy másik nő szolgáltatásait is igénybe veszi. Ez a pár oldalnyi felvonás vezet el egészen odáig, hogy önmagát és megcsorbított büszkeségét a ragyogó napsütéssel megáldott Rómába és annak környékén próbálja újból felépíteni, ahol is nem várt kalandokba bonyolódik olyan emberek társaságában, akik első pillantásra messze vannak az ő komfortzónájától, de nyomatékosabb megismerés hatására rá kell döbbennie, hogy a háttérből kibontakozó erőknek volt igaza: pont ott van, ahol lennie kell.
Az igazi történet a római kiruccanással veszi kezdetét, mely szintén csak egy nagyon rövid jelenet erejéig mutat átvezetést a fő irányvonal felé, ám innen már csak egy lépésre van Toszkána, ahová minden egyes mozzanat vezetett. Mikor összetört szívvel felült a repülőre még nem sejtette, hogy ez az utazás sokkal többet rejt magában, mint egyszerű kikapcsolódást, feltöltődést, ám attól a pillanattól kezdve, hogy meglátta a körötte elterülő tájat, az olajfákkal szegélyezett kanyargós utakat, már megkezdődött az a finom változási folyamat, amire a leginkább szüksége volt a jelenlegi élethelyzetében Cathlynnek. A birtokon nem csak az Allegrinik szeszélyes jellemével ismerkedik meg, hanem bepillantást nyer a borkészítés hosszadalmas folyamatába és egy teljes gazdaság vezetésével járó nehézségekbe is.
Cathlyn egy jól menő marketing céget vezet. Nagyon örültem, mikor ez a szakma megjelent a könyv lapjain, hiszen Magyarországon még nem bontott valódi formát, hogy mit is jelent ez, miért van rá szükség. Ha valaki marketinggel foglalkozik, akkor nagyon sokszor megkapja, hogy neki valójában nincs is munkája, olyan tevékenységet végez csupán, amire bárki képes lenne, nem kell hozzá szaktudás vagy épp képesítés. Reméltem, hogy pont annyira fogja ez a történet lebontani ezeket a téveszméket, mint ahogy Olivia esetében is tette a behajtói munkakörrel az Arcátlan csábító című regényében. Sajnos ez a vágyam nem vált valóra. Magáról a munkáról nagyon kevés szó esik a könyvben, még a toszkán birtokon is, ahova pedig elsősorban dolgozni érkezik. Egyetlen ötletet adott neki az írónő, amelynek a megvalósítása sem áll teljes biztos lábakon. Én úgy gondolom, hogy ez a szakma ennél többet érdemelt volna, valódi ötleteket és a felemelkedés lehetőségét, így sajnálom, hogy végül parlagon végezte.
A marketinggel ellenben a szőlőtermesztés és a borkészítés folyamata sokkal nagyobb hangsúlyt kapott a regényben, ami némileg kárpótolt az általam hiányoltakat illetően. Isteni érzés volt belelátni ebbe a hosszadalmas és nehéz munkába egy-egy pillanatra. Ez egy olyan témakör, amikről évekig lehetne beszélni, ám akkor is úgy érezné az ember, hogy csak a felszínt kapargatja, nem szerzett még valódi tudást. Ezzel a szerző is tisztában van, ezért táncba hívja az erősségeit: ahelyett, hogy a tényleges folyamatot vesézné ki, sokkal nagyobb hangsúlyt fektet magának a termékre és a befektetett munka tiszteletére, így maga a bor is többé válik, mint szomjoltó nedű; karaktert ad neki, megtestesíti, megszemélyesíti, megfelelő módon méltatja. Bár az utóbbi jó pár hónapban egy csepp alkohol sem csúszott le a torkomon a várandósság okából, a könyvet olvasva magam is igencsak megkívántam egy finom, hűtött chiantit. Szerettem volna megízlelni, hogy a nyelvem hegyén érezzem a Toszkána fölött ragyogó Nap sugarának édes melegét, ahogy a szőlővel végigfuttatott sorok között derűs táncát járja.
Ahogy megszokhattuk, karaktereinket igazi nehézségek elé állítja az élet. Daniele Allegrini vérrel és verejtékkel küzd azért, hogy a hőn szeretett otthona és élete munkája a továbbiakban is fennmaradjon. Elhivatottsága példaértékű, így az olvasó is hamar úgy érzi, hogy bármit megtenne érte, hogy segíthessen neki kilábalni ebből a csőd közeli állapotból. Bár sok problémával kell nap mint nap szembesülniük, ez mégsem nyomja rá a könyv hangulatára a bélyeget. Az ember úgy érzi, hogy ebben az idilli környezetben nincs olyan helyzet, amit ne lehetne megoldani, így folytonos bizakodással tekint előre. Daniele ebbe már kicsit belefásult, szüksége volt valakire, aki újra megmutatja neki, mennyi csoda rejtőzik körötte, Cathlyn pedig az újdonság varázsával és a külső szem általi észrevételekkel képes volt újra felragyogtatni a reményt. Bár a szerző a korábbiakban nem foglalkozott nagyon tájleírásokkal – és jelen esetben sem bonyolódik túlságosan bele -, most egy-egy benyomás hatására mégis olyan érzékletesen tudta megjeleníteni a szeme előtt táncoló képet, hogy az olvasó szíve szerint azonnal indulna, hogy maga is fel tudja fedezni ezt a különleges vidéket. A látvány mellé pedig csepegtetett egy kis kulturális irányvonalat is, amely még inkább felfedezésre hív. A könyv minden egyes oldaláról árad az az aranyló szerelem, amit Anne L. Green érzett magában, mikor e földön járt. Kitörölhetetlen nyomot hagyott a lelkében és elméjében egyaránt, amelyet nem volt rest megosztani az olvasóival is. Ennek a regénynek ebben rejlik a legnagyobb vonzereje.
Összességében tekintve:
A Toszkána vére című könyv tökéletesen megállja a helyét a korábbi Anne L. Green kötetek mellett, mégis teljesen más érzést vált ki az olvasóból. Ez a regény kirí a környezetéből, sokkal többet ad, mint bármely másik történet. Az írói érzékletesség új szinten bontott formát. Eddig az aktuális két ember között fennálló kapcsolat volt az, amire a sztori épült, ám most sokkal nagyobb lánggal ég a lapokon a helyszín iránti mérhetetlen szerelem. Ahogy Cathlyn felfedezte a birtok minden egyes zugát, úgy nőtt bennem is a vágy, hogy ezt egyszer én is a saját szememmel láthassam. Gasztronómiai és kulturális felfedezések hada vár a ciprusfákon túl, a kanyargós út mentén.
Az idilli környezeten túl a történet is okoz némi meglepetést az olvasó részére. Az események a megszokott módon pörögnek, így a figyelmet kellőképp fenn tudja tartani. Van egy-két szál, valamint lehetőség, amit úgy érzek, sokkal jobban ki lehetetett volna használni, több potenciál rejtőzött volna benne, ám összességében nézve elégedett vagyok a cselekmény alakulásával, mert viszonylag rövid időintervallumot ölel fel a történet, így a további célok elérése már lehet, hogy hiteltelenné tette volna az egészet. Cathlyn és Daniele kapcsolata viszont okozott bennem némi hiányosságot. Több ízben is logikátlannak éreztem a tetteiket, a gondolkodásmódjukat, főként a férfi oldaláról. A regény utolsó fejezeteiben éreztem csupán a vérmérsékletén az olasz ráhatást. Számomra ő nem volt kellőképp hiteles, inkább egy letargiába süllyedt, döntésképtelen fiúcskának bizonyult, aki maga sem tudja, hogy éppen mit csinál és azt miért teszi. Egyedül a birtokhoz való hozzáállása lendített a megítélésemen, mivel az elhivatottsága tagadhatatlan. Mindez viszont az élet további területeire nem kivetíthető, így a lapokon kibontakozó kapcsolat alapjai is kétségesek voltak a számomra. Remélem, hogy a későbbiekben megerősödik és képes lesz megfelelően alakítani a ráosztott szerepkört.
Mindent összevetve jó érzéssel fordultam a regény irányába. A szerző remekül át tudta adni a hely varázslatosságát, kellőképp megalapozta a történetet, amely úgy vélem a folytatásban igencsak ki fog tudni teljesedni. Remélem, hogy a karakterek is hasonlóképp szárnyra fognak kapni.
Értékelés:
Kedvenc idézetek:
"– Amíg van egy cseppnyi esély, ne hagyjon el a hited, mert ez az egyetlen, amit nem vehet el tőled senki."
"Időnként viszont el kell fogadnunk, hogy az életünk tele van váratlan fordulatokkal, amelyek néha fájó időszakokba taszítanak. Mégis, hidd el, később bebizonyosodik, hosszú távon pozitív irányba halad az életed. Sokszor a változások által olyan csodák történnek velünk, amelyeket álmunkban sem reméltünk."
"– Az űr veszélyes hely, főleg, ha a két füled között van."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése