A klasszikus horror új kiadásban!
Külvárosi környék az 1950-es években. Árnyékos, fák szegélyezte utcák, gondosan ápolt pázsit, kényelmes kis otthonok. Kellemes, békés környezet ahhoz, hogy itt nőjön fel az ember.
Kivéve a tinédzser Megnek és mozgássérült húgának, Susannek. Valahol egy zsákutcában, a Chandler család sötét, nedves pincéjében a két lány saját nagynénjük áldozatává válik, kiszolgáltatva a teljes őrületbe merülő távoli rokon kegyetlen rigolyáinak és dührohamainak. Olyan őrület ez, amely megfertőzi a nő három fiát is – végül pedig az egész környéket.
Egyedül a szomszédban élő, tizenkét éves David ütközik csak meg a történteken, tétován ingadozva a két lány és azok könyörtelen, vad kínzóinak tettei között. Ennek a fiúnak végül egy határozottan felnőtt döntést kell meghoznia.
Jack Ketchum 1989-ben megjelent története szemernyit sem öregedett az elmúlt három évtizedben, a rajongók és a kritikusok a horror egyik klasszikusaként tartják számon. A könyvből 2007-ben nagy sikerű, díjnyertes film is készült.
Abban a hitben voltam, hogy a várandósság kilenc hónapja alatt majd megsokszorozódik az olvasással tölthető órák száma. Így, a nyolcadik hónap derekán azt kell mondjam, hogy ez a tézis nem vált valóra. Mindig van valami, ami leköti a figyelmem, rengeteg programot kellett még megszervezni, arról nem is beszélve, hogy a tovább már nem halogatható teendők listáját is meg kellett karcsúsítani. Mindemellett azért igyekeztem a kikapcsolódásnak is teret biztosítani, így a maradék időben, mikor éppen nem nyomott el az álmosság, igyekeztem mindig egy könyv társaságában bekucorodni a kanapé sarkába, hogy megélhessem a korábbi elképzeléseimet is. Ezt idén nagy mértékben az Agave Könyvek kiadó támogatta. Rengeteg kiadványukat kerítettem sorra és még a végét nem látom, hogy mit szeretnék még ebben a másfél hónapban tőlük górcső alá venni; de hát tehetek én arról, hogy még a mostani korlátozott helyzetben is ennyi jó címmel állnak elő?
Jack Ketchum regényét még a megjelenéskor, a nyár közepén szereztem be. Azóta folyamatosan próbáltam beilleszteni az olvasási tervbe, ám valami mindig közbejött. Túl sok minden halmozódott fel vagy éppen az én lelki állapotom nem volt egy ilyen volumenű könyvhöz. Halogattam, tologattam, miközben folyamatosan ott volt a perifériám szélén. Nem engedte, hogy elfelejtsem, pedig többen is óvva intettek tőle. Talán pont a figyelmeztetések, az óvatos terelgetések voltak azok, amik még inkább erősítették bennem a tiltott gyümölcs érzését, így végül csak nem bírtam magammal november elején és egy jó kis romantikus regény után felcsaptam, bízva abban, hogy így megfelelő kontrasztot mutat majd az élmények sorozata. Hát, egyelőre még nem tudom eldönteni, hogy a lehető legjobban cselekedtem vagy én voltam a balgaság mintapéldája, mikor a kosárba gombra kattintottam egy szép napsütéses napon.
A történetről:
A történet idilli módon veszi kezdetét, ennél jobban meg sem lehetett volna komponálni. A vízben játszadozó, kövön hasaló kisfiú képe, aki mellé odalibben egy csodaszép, belevaló, hasonló korú lány, s már érezhető a kettejüket körülvevő ártatlanság lágy, tisztaság illatú felhője. Olyan sok remény tolult ebbe a képbe, hogy fel sem merült bennem az, hogy megkérdőjelezzem a továbbiakat. Az első szótól kezdve, teljesen bevettem ezt a harmonikusan megalkotott jelenetet, amely jó sokáig ki is tartott bennem a remény különböző formáiban. Mert hogy a kép igencsak hamar elkezd változni. Apró kis hullámok jelennek meg a nyugodt felszínen, melyek egyre intenzívebbé válnak mindaddig, míg az eredeti ábra felismerhetetlenségig eltorzul, visszavonhatatlan károk keletkeznek rajta. Ezen a párszáz oldalon olyan dolgok történnek, amire nincsenek igazán szavak – de én azért mégis megpróbálom átadni, mit jelent Jack Ketchum A szomszéd lány című könyvét olvasni.
Az olvasó a történetet David szemszögén keresztül ismeri meg, aki immáron, mint többszörösen elvált, sikeres üzletember éli a mindennapjait. A félrecsúszott házasságain kívül az ember nem is feltételezné, hogy egyéb problémák is gyötrik, pedig a múlt vaskarmai még mindig fogva tartják. Gyerekként olyan tettek tanúja volt, amik örökre bevésték magukat az agyába. Sosem fogja elfelejteni, hogy mi történt abban az idilli zsákutcában, ahol szüleivel éldegélt, s ahol leginkább a közösség szelleme nevelte a gyerekeket együttesen. A könyv több ízben, folyamatosan felidézi, milyen érzés volt az 1950-es években tengetni a hétköznapokat. A szerző dalokat és sorozatokat vonultat fel, miközben a kor néhány meghatározó alakja is feltűnik egy-egy említés erejéig, így a lapokon egyfajta nosztalgikus, kedves hangulatot teremt. Az olvasó egyszerűen képtelen elképzelni, hogy egy olyan helyen, ahol az ajtókat szinte sosem zárják be, a gyerekek szabadon bóklászhatnak a közeli erdőben vagy épp sétálhatnak az út közepén és valódi közösségként mindenki ismer mindenkit, bármi szörnyűség is történhetne – s ezzel az éles ellentéttel éri el a szerző, hogy végig kényelmetlenül érezzük magunkat. Mert bizony, minden családnak megvannak a maga titkai és tragédiái.
A szerző tudatosan úgy építette fel a történetét, hogy az általa megjelenített epizódok eleinte még könnyed csipkelődésnek tűnnek, majd az olvasónak egyre inkább be kell látnia, hogy kezdik átlépni a láthatatlan határvonalakat a karakterek, míg végül olyan messze kerülnek az általános normától, hogy tudjuk, onnan már nincs visszaút. Ám mire erre a felismerésre eljutunk, addigra túl vagyunk a regény felén és mi magunk is pont annyira a részesévé válunk, mint David, így már nem lehet azt mondani, hogy ez nekem sok, félbehagyom az olvasást. Nem tudjuk otthagyni Meget ezeknek a szörnyű embereknek a kezei között, mert felelősséget érzünk iránta. Az olvasás egyre nehezebbé válik, a levegő megszorul a tüdőnkben, a látásunk kezd elhomályosulni, de ott maradunk az utolsó vérrel felrajzolt pontig, hogy a végén elmondhassuk: mi megtettünk mindent.
David szemszöge a lehető legoptimálisabb az elbeszélés szempontjából, mivel ő az egyetlen, akibe szorult némi kétkedés és jóindulat. Lehet, hogy ugyanolyan gyerek még, mint a többiek, ám a családi háttere, a neveltetése és a saját észjárása miatt benne legalább megszólalnak a vészcsengők. A könyv legnagyobb erőssége az ő karakterében rejlik, ugyanis ő az, aki képes minden megkérdőjelezni. Egyfelől megjelenik benne a kötődési vágy egy másik ember irányába és a suta, botladozó gondolatok, amiket ez az érzés gerjeszt benne. Fantáziál és különös változásokat vesz észre magán, amelyek egyre inkább összezavarják. Másfelől ott van a lelkében, a felnőttek iránt tanúsított töretlen bizalom és tisztelet. A társadalomban elfoglalt helyzetével tökéletesen tisztában van, így a szülők által hozott döntések számára megmásíthatatlannak tűnnek, a tetteiknek pedig minden esetben megvan a nyomós okuk. Pont emiatt a hibát nem bennük keresi, így a saját értékrendszere hamar birokra száll az eddigi tapasztalataival, ami még nagyobb kétségeket generál benne. Ez az erős pszichológiai folyamat az, amely a történetet támogatja. Míg a rideg tettek a lelket gúzsba kötik, addig David jelenléte még jelent némi könnyebbséget. Az olvasó hisz abban, hogy ő képes lesz felismerni a helyzet helytelenségét és fiatal kora ellenére meg meri tenni a megfelelő lépéseket azért, hogy beálljon a várva várt feloldozás. Hiába keringenek benne is bűnös gondolatok, hiába van ő is sokszor jelen, a háttérben, rá mégsem lehet igazán haragudni, mivel azzal önmagunkat is megfosztanánk a reménytől, hogy egy kezelhető végkifejlethez fogunk elérkezni. David naiv és tapasztalatlan, de abszolút nem ártatlan, ám a körötte felsorakoztatott emberekhez képest még mindig a legjobb választásnak bizonyul.
Amint említettem már, a könyv cselekményrendszere fokozatosan csúszik le a lejtőn, megállíthatatlanul haladva egy véres, kihegyezett husángokkal körbe ölelt gödör felé. Itt nincs közbelépési lehetőség a részünkről. Sosem éreztem még ennyire át annak a valós voltát, hogy én bizony csak szemlélődő vagyok, egy kívülálló, aki hiába szeretné, nem tudja befolyásolni a leírt szavakat. A történet felénél annyira megrendültem, hogy szívem szerint letettem volna a könyvet, hogy keressek egy olyan regényt, ami boldogsággal tölt el. Messze akartam szaladni ettől a sok borzalomtól, leginkább azért, mert tudtam, hogy ami még előttem van, az össze sem lesz hasonlítható azzal, amin már átrágtam magam. Nagy lelki erő kellett ahhoz, hogy folytassam az olvasást. Innen már le sem tettem, mert nem voltam biztos abban, hogy képes lennék újra folytatni, ha megszakítom. Úgy vélem, hogy megérte kitartanom, mert így pont került a történet végére, magamban is le tudtam zárni, ám másnap és később sem éreztem a teljeskörű feloldozást, amire számítottam. Meg története beette magát a bőröm alá és ha akarom, ha nem, még jó ideig velem együtt fog lélegezni.
Összességében tekintve:
Jack Ketchum könyve maga a borzalmak tárháza. Az ember szeretné azt hinni, hogy ez mindösszesen az ő fantáziájának szüleménye, ám még ezt a mentőövet sem hagyja meg. A története valódi eseményekre épül, így még inkább szörnyűnek tűnnek a vérrel festett lapok. Nem igazán tudom, mit gondoltam, mikor nekikezdtem ennek a történetnek. Sem akkor, amikor folytattam vagy mikor befejeztem. Nem vagyok én szokva ilyen mértékű kegyetlenséghez, főleg, ha gyerekekről van szó. Nem is tudom igazán, kinek a tettei rendítettek meg a legjobban. Az eszetlen fiatalok, akikbe semmi jóindulat nem szorult és képtelenek a tetteiket a realitás színeiben látni, vagy a felnőtt, aki mindezt lehetővé tette azáltal, hogy az egész képet a egy morbid játékká torzította.
A szomszéd lány című könyv olvasása pontosan olyan, mint szembesülni egy tömegbalesettel. Látjuk a közelgő katasztrófát, tudjuk, hogy el kellene fordítani a fejünket és mielőbb segítséget hívni, de egyszerűen képtelenek vagyunk bármit tenni azon kívül, hogy megkövülve végig nézzük és hagyjuk, hogy tehetetlenségbe burkolódzva örökre az emlékezetünkbe vésődjön. Meghasítja az ember lelkét és eszét. Nem tudja befogadni a látványt, de mellette szilárdan tudja, hogy ez a csúf valóság. Kegyetlen játékot űz az olvasóval a szerző, pedig nem ad túl sokat. Az általa leírt barbár tettek tömörek, szinte tényszerűek. A helyzet súlyosságát leginkább a pszichológiai háttér adja meg. David gondolatai, melyeket az eseményekhez fűz még inkább tragikussá teszik Meg sorsát. Ahogy benne is ölre megy a józan ész és az eddigi tudás, keveredve saját, frissen és ismeretlenül felszabaduló vágyaival, az már maga az apokalipszis és egyben a fény. Mert csak ez biztosít némi gyufalángnyi reményt az olvasó előtt, hogy végül megtörténik a feloldozás.
Jack Ketchum roppant tehetséges író, aki a saját dühét képes művészetté alakítani. Helye van az elismert nagyok mellett, ez kétségtelen. Ugyanakkor kétszer is meg fogom gondolni a jövőben, hogy kézbe veszek-e tőle mást is. Nem biztos, hogy az én érzékeny természetem képes lenne vele megbirkózni.
Értékelés:
Kedvenc idézetek:
"Vannak dolgok, amikről tudod, hogy előbb fogsz meghalni, mintsem elmondanád, és vannak, amikről tudod, hogy előbb kellett volna meghalnod, mintsem lásd őket. Néztem és láttam."
"A szégyen farkasszemet nézett a vággyal, és újra elfordította a tekintetét."
"A gyerekeknek nem volt hatalmuk. Benne volt a szó jelentésében. A gyerekek vagy elszenvedték a megaláztatást, vagy elfutottak előle. Ellenszegülni csak burkoltan volt szabad."
A könyv adatai:
Kiadó: Agave Könyvek
Megjelenés ideje: 2021. június 8.
Terjedelem: 304 oldal
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése