Az álom választja az álmodót, nem fordítva – és az ifjú Lazlo Strange, a háborúban elárvult segédkönyvtáros mindig is attól tartott, hogy az ő álma bizony rosszul választott. Ötéves kora óta megszállottja egy rég elveszett, rejtélyes városnak, de a fiatalember nem elég vakmerő ahhoz, hogy nekiinduljon felkutatni a legendás helyet, átszelve a fél világot. Ám amikor döbbenetes lehetőséget kínál fel számára az Istenölő nevű hős és legendás harcosokból álló csapata, Lazlo úgy dönt, meg kell
ragadnia ezt az esélyt, különben örökre elveszíti az álmát. Mi történt a mitikus városban kétszáz évvel ezelőtt, ami elvágta a világtól? És ki lehet a kék bőrű istennő, aki újra meg újra felbukkan Lazlo álmaiban? A válaszokat az ősi város rejti…
A nagy Maxim kiadó maratonom során a következő régóta megszerzett, de polcon porosodó olvasmány Laini Taylor alkotása, A különös álmodozó című regénye volt. Az utóbbi időben hanyagoltam a fantasztikus könyveket, így igencsak szükségét éreztem már, hogy ebben a zsánerben is megismerkedhessek végre valami újjal. Ez a kötet már régóta érdekelt, de már nem is emlékszem, hogy mi fogott meg benne igazán. Minden esetre most sorra kerítettem és bár vegyes érzéseket váltott ki belőlem, mégiscsak a maga nemében egy nagyon különleges és figyelemreméltó történetnek találom.
Már az első oldalon magához láncolt a könyv, úgy bizony. A nyelvezete igazi csemegének bizonyult. A szerző, ahogy a főszereplője is, maga is álmodó. Csak úgy burjánzik az elméjében a gondolatok hada, s nem rest az általa elképzelteket részletesen megosztani; s mindezt tárgyszerű leíró részek sokasága nélkül. Teljesen más szemmel szemléli a környezetét, nyitott a csodára és a változásra. S ez minden egyes mondatában ott rejlik. Felüdülés volt e történetnek nekifogni, mintha a forró nyári napon egy hideg limonádét kaptam volna, jéggel, mentalevéllel és kis esernyővel a tetején.
Aztán a lelkesedésem mindegyre csökkent. Hiába a hangzatos szavak és a jó hangulat, ha az olvasó úgy érzi, megrekedt, nem halad semerre. Az első pár oldaltól eltekintve a könyv első harmadában igencsak nyűglődtem. Nem tudtam vele haladni, nem kötötte le teljesen a figyelmemet, hiába érdekelt. Ha több időm lett volna rá és jobban tudtam volna koncentrálva haladni vele, valószínűleg nem viselt volna ennyire meg, de így, hogy sokszor csak épp öt percem akadt forgatni a könyvet, csak a belső sürgetésemet éreztem, amely azt ordította, hogy történjen már valami. Mintha a rajtvonalnál toporogna már a teljes mezőny, de a futam elindítója még otthon ücsörögne a teraszon, kávézgatva. Az sem segített, hogy a szerző több fontos elemet is rejteget a regényében. Sejtelmesen fogalmaz, mindig csak utalva az adott dologra, konkretizálás nélkül. Egy ideig lehet így fokozni a figyelmet, ám azért hamar a visszájára tud ez ütni. Borzasztóan idegesített, hogy nem derül ki, mi célból kerestek a titokzatos város fejei szakembereket és még inkább ingerelt Szárája folytonos sajnálkozása és szégyenkezése a tehetsége miatt, amely megint nem derül ki egyhamar, pontosan mi is. Mire eljutottunk oda, hogy a szerző lerántja ezekről a leplet, már nem is érdekelt. Innen viszont nagyon nehéz volt visszahozni az olvasási kedvemet. Pedig a könyv szépen lassan próbált megpuhítani. Mindig adott valamit, ami kedvemre való volt, legyen az egy szimpatikus karakter egy-egy felszólalása vagy egy humoros párbeszéd. Ezek meg-megpendítettek bennem valamit, míg sikerült ledobnom magamról a közönyt és újra belevetettem magam a történetbe – no, nem teljes erőfeszítéssel, de érdeklődve. Az utolsó harmadnál viszont azt vettem észre, hogy hiába következtettem már rég ki, mi lesz a csattanó, akkor is érdekel, hogyan lett végül az megvalósítva. Olvastam, amikor csak tudtam és bitang módon élveztem is, majd végül nagy megelégedettséggel és a függővég miatti felháborodással tettem le a könyvet. Na, kérem szépen, így kell egy könyvet befejezni!
Laini Taylor története igazán megállná a helyét a nagyobb rajongást kiváltó címek mellett. Úgy érzem, hogy túlságosan kevés figyelmet kapott, pedig egy iszonyat jól felépített világban játszódó, olvasóbarát fantasztikus történet. Lehet, hogy volt vele egy kis felfekvésem, de mégis ígéretesnek tartom. Az pedig külön jó pont, hogy a sorozat mindösszesen két részből áll és mindkettő elérhető magyar nyelven is már. Remélem, hamar sorra fogom tudni keríteni a folytatást is.
Szereplők: Mindegyik karakterben van valami rá jellemző, egyedi tulajdonság, ami alapján könnyen megjegyezhetővé válik és mégsem alakulnak át különcök csapatává. A különbözőség ellenére is, jó összhang jellemzi a karaktereket, egyben tartják így a bemutatott világot.
Történet: Az eleinte lassan felépülő történet egy nagy adag potenciállal rendelkező világot tár végül az olvasó elé. A renyhe kezdést követően az iram egyre jobban fokozódik, míg végül a lassú andalgásból sebes futam nem válik. Összeszedettség és logikus építkezés jellemzi. A csattanó nagyon könnyen és gyorsan kitalálható, valamint a végjáték is sejteti magát az előszó miatt, ám ennek ellenére is lebilincselő élményben részesíti az olvasót.
Nyelvezet: Ez volt az a pont, amibe azonnal beleszerettem. A regényt gazdag szókincs jellemzi. A mondandóját dallamosan tárja az olvasó elé, kicsit olyan stílusban, mint mikor egy jó fantáziával megáldott szülő esti mesét mond a gyermekének. A fordítás nagyon szépre sikerült, precíz munkának érzem. A párbeszédekben is szerepel legtöbbször egy kis pajkosság, ami szinte észrevétlenül megrezegteti az olvasó ajkát.
Besorolás: A különös álmodozó egy ifjúsági fantasy, amelyet a fiatal felnőttek vagy a nyitott lélekkel rendelkező idősebbek is simán befogadnak. Bár olyan eget rengető problémák is megvitatásra kerülnek benne, mint az első csók (elég hangsúlyosan), a központi elemként megjelenő történeti szál kortalannak bizonyul.
Esztétika: A már megszokott Dream válogatás stílusban, ez a kötet is tökéletesen megfelel az olvasói igényeknek. Könnyű fogni, lapozni anélkül, hogy megtörne a dereka. A betűméret jó, könnyen olvasható. A borító szép, figyelemfelkeltő, de nem túl sok.
Értékelés:
Kedvenc idézetek:
"Ebben a tündöklő, képtelen, teljességgel lehetetlen pillanatban Lazlónak úgy tűnt, mintha az álma ráunt volna a várakozásra, hogy mikor váltják már valóra, ezért inkább… elindult megkeresni az álmodóját, és egyszerűen eljött hozzá."
"– Nem létezik, hogy maradt olyan ötlet, ami még senkinek sem jutott eszébe – mondta most a nőnek.
– Hát, unalmas ötlet nem is maradt, ami még az eszedbe juthatna, az biztos. Ha még egy variációt hallok a hódítós teóriára, könnyen lehet, hogy megölöm magam. De te ki tudnál találni valami érdekeset. Tudom, hogy képes lennél rá. Elvégre álmodozó vagy, történetek mesélője. Álmodj meg valamit, ami vad és valószínűtlen! – biztatta. – Valami olyat, ami gyönyörű és szörnyekkel teli!
– Gyönyörű és szörnyekkel teli?
– Mint a legjobb történetek mind."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése