Lehet, hogy a múlt mégsem tűnt el nyomtalanul?
Ian Bryton vagyok, az egykori kemény faszagyerek, akinek sikerült megharcolnia a belső démonaival és az előítéletekkel. Jól menő cégtulajdonosként családot alapítottam, büszke férj és apa lettem. Látszólag mindenem megvan, ám mégsem vagyok boldog, csak a kudarcokat, csalódásokat tapasztalom. Érzem, hogy küzdelmes választás elé kényszerülök, mert rádöbbentem, hogy elengedni vagy elfojtani a vágyaimat nem ugyanaz. El kell döntenem, menjek, mielőtt felszínre törne minden elrejtett érzelmem vagy megvárjam a teljes káoszt.
Anne L. Green Elfojtva-sorozatának befejező kötetéből megtudhatjuk, mi történik, ha elhallgatjuk, amit gondolunk és elnyomjuk, amit érzünk, csak hogy másokat boldoggá tegyünk. Ian számára a változás létkérdés. De végül tényleg képes lesz meghoznia a mindenki számára legjobb döntést?
Ismeritek azt az érzést, amikor a semmiből előbukkan egy könyvetek, amiről meg is feledkeztetek? Amikor kétszer-háromszor végigsimítasz a borítón, miközben egy halk bocsánatkérést mormolsz, majd jól látható helyen, elérhető távolságban helyezed el, hogy vele tudd folytatni a sort? Na én most pont ezt éltem meg. Anne L. Green-től két nagy stócnyi könyvem van, melyek a legfelső polcon foglalnak helyet. A sorozatokat figyelembe véve sikerült pont úgy rendezgetnem őket, hogy az egyetlen, még olvasatlan kötet legalulra kerüljön, így hiába kiabált rám, mikor a polc előtt elhaladtam, nem vettem észre. Most, amikor elvégeztem a szokásos portalanítást, mint a lesből támadó ruhaszárítókötél vetette rám magát. Nem tudom, hogyan feledkezhettem meg így róla, de hiányosságomat a lehető leggyorsabban szerettem volna pótolni, hiszen Ian különleges karakter az ALG családban, s mindig is érdekelt, merre halad tovább a sorsa.
Mint mondtam, Ian más, mint az eddigi férfi szereplők. A múltjával és karakteres jellemével mindig is egy kicsit ki fog lógni a sorból, de talán pont ezért kötődöm ennyire hozzá. Fekete bárányként csöppent bele a Cross család életébe, mindenkinek megvan róla az egyéni véleménye, így adja magát a kérdés, hogy vajon ki mennyire lesz hosszú távon elfogadó és alkalmazkodóképes. Az Elfojtott vágyak című könyvből kiderül minden. A regény egyedisége, hogy a szerző további köteteivel ellentétben, ez csupán a férfi szemszögöt tartalmazza. Ez kellemesen meglepő fordulat, mely, bár a tartalom alapján sejthető, mégsem evidens az olvasó részére. Anne L. Green rendelkezik néhány tipikus védjeggyel, amelyektől álmomban sem gondoltam, hogy valaha el fog térni, de például ennek a történetnek pont erre volt szüksége. Itt csak Ian az, aki számít, nincs szükség további narrációra.
S milyen is ez az alfahím? Megváltozott-e azáltal, hogy családos ember lett? Megszelídítette vajon Maya? Igen és nem. Az első találkozáshoz képest rengeteget változott. A feleségében egy olyan lelki társra talált, aki a lelkében őrjöngő áradatban is képes volt felépíteni a megrendíthetetlen világító tornyát, így megtartva azt az érzelmi biztonságot, ami által a férfi mindig képes önmagához visszatérni, és a továbbiakban saját maga is képes lecsendesíteni a tomboló vihart, ha meglátja a fénycsóvát. De vajon ez azt jelenti, hogy elvesztette önnön valóját és meghunyászkodva ölti magára nap mint nap az új szerepkörrel járó hacukát is? Nos, a regény központi témája ennek a megválaszolását szolgálja.
A szerző roppant érdekes kérdéskört kezdett feszegetni. Az önazonosság és a különböző személyes és társadalmi elvárások szimbiózisa és egymásnak feszülése pellengére állítja a lelki békét. Ian tudja, hogy megtalálta a helyét az életben, de mégsem elégedett maximálisan a sorsa alakulásával. Nem érzi teljesnek magát, de sok időnek kell eltelnie ahhoz, hogy rájöjjön, miből is fakad ez az érzés. Amíg ezt az utat járja, sok olyan dolgot megtesz a családjáért, amit más esetben elvből is visszautasítana. Most, hogy az ő szemén keresztül láttam a feleségét, hát, meg kell, hogy mondjam, borzalmasan csalódtam ebben a nőben. Lehet, hogy Maya csak jót akar, de olyan mértékben tiszteletlen a saját férjével szemben, hogy az egyenesen vérlázító. Nem is csodálkozom, hogy egy ketrecbe zárt bazári majomként éli meg Ian szinte az egész jelenét. Még szerencse, hogy képes saját erejére támaszkodva előre haladni, minden nehézség ellenére, így végül az elfojtott vágyai felszínre törhetnek.
Nagyon megszerettem ezt a regényt az egyedisége miatt, ami főként Ian természetéből fakad; s nem mellesleg az események alakulása is kecsegtető. Nem hagyott unatkozni és folyamatosan a könyv után ácsingóztam, amikor nem voltak megfelelőek a körülmények az olvasáshoz. Tele van olyan fordulattal, amit nem sejtettem. S a férfi szemszög, a lapokról áradó tesztoszteron csak még inkább emelt az élményen. Az Elfojtott vágyak minden korábbi ALG kötetet félresöpört az útjából.
Szereplők: A regényben a megfelelő mennyiségű szereplő bukkan fel ahhoz, hogy egy lendületes, több lábon álló történetet kapjunk. Ian karakteres, nem hamisítja meg önmagát, de közben készen áll a változásra. A benne dúló viharok teszik igazán emberivé. Maya jelen könyvben csak mellékszereplő, ám a karaktere meghazudtolja önmagát. Kevés felbukkanása is inkább frusztráló, mintsem támogató, elvesztette lénye magját.
Történet: Ez a rész igazi családregénnyé vált, ahol a férfi karakter keresi önmagát. Ez az út kicsit nehéz, bizonytalan, feszült, de mégis kissé humoros is. Végső soron teljesen hétköznapi érzések cikáznak végig a szereplőn, míg próbál előre botladozni. A regény különböző rétegekben dolgozik. Megkülönbözteti a magánéletet, a hétköznapi kötelességeket, a vágyálmokat és a váratlan kihívásokat. Ezek a síkok egymástól külön, de fedésben mozognak, így alkotva egy kerek egészet. Leköti a figyelmet, mindig történik valami, de nem érzi az olvasó úgy, hogy túl sok lenne.
Nyelvezet: Anne L. Greenre jellemzően olvasmányos mű, amely hétköznapi szavakkal dolgozik. A szereplők szájából elhangzó és a csak a fejükben megformált mondatok sokszor metaforikus tartalommal bírnak. Ennél a regénynél jöttem rá, hogy ez az, ami oly sok köteten keresztül mindig megmutatta magát, csak nem tudtam magamban megfogalmazni, mi a -nem negatív értelembe vett - furcsa benne. Az én környezetemben (és szerintem másokéban) nem nagyon fordul elő, hogy valaki ennyire önkifejező legyen és ennyi képi megjelenítést hozzon mondandója alátámasztására. Most, hogy végre ez tudatosult bennem, olyan, mintha egy apró zökkenőt elhárítottam volna magamban, ami kissé visszább fogta az olvasási folyamatot.
Besorolás: Egyértelműen a romantikus műfajt gazdagítja. Az én nagy szerencsémre az erotikus jelenetek minimálisan vannak jelen, pont annyire, amennyit a környezet megkíván.
Esztétika: Jól illeszkedik az eddigi ALG kötetekhez, így jól mutat a polcon is.
Értékelés:
Kedvenc idézetek:
"A sors nem más, mint egy beláthatatlan kanyarokkal megspékelt hullámvasút."
"Mindketten lemondtunk valamiről egymásért, a közös jövőnkért, de be kell látnom, hogy azzal, hogy elfojtjuk a vágyainkat, pont azt tesszük tönkre, aminek az oltárán áldoztunk: a kapcsolatunkat."
"Az élet egy hullámvasút, és normális, ha egy-egy vereséget úgy élsz meg, mintha megcsaltak volna. Minden ember másként viseli."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése