Emmeline egy mindentől elzárt szigeten tölti varázslatos gyermekkorát apjával, aki az érzékelés útján tanítja őt a világ megismerésére. Egy dologról azonban nem beszél neki: honnan származnak a házukat beborító, titokzatos illatokat tároló fiolák, és az ezeket előállító szerkezet? Az évek múltával Emmeline kíváncsisága egyre nő, míg egy nap a lányt váratlan események lökik a szerelemmel, árulással, ambícióval és bosszúval teli külvilágba. Múltja megértéséhez követnie kell a nyomokat, amelyek elvezetik a rejtélyes illatok eredetéhez.
A fantasztikumot és családi drámát mesterien vegyítő Illatok őrzője az életünk legmélyebb titkait rejtő illatok kifürkészhetetlen és veszedelmes világába vezet minket.
Erica Bauermeister nagy sikerű regényét Reese Witherspoon is könyvklubjába választotta.
Az elmúlt időszakban észrevettem magamon, hogy már nem elégszem meg azzal, ha egy könyv kellőképp szórakoztató. Azzal sem érem be, ha mélyebb mondanivalót foglal magába, nem, ennél többre van szükségem. A tartalom mellett fontossá vált a megvalósítás és a környezet megjelenése is, hiszen ahogy ránk is, a karakterekre is hatással vannak a külső tényezők. A hétköznapi dolgokban keresem a különlegest és az egyediségben a mindennapok monotonitását. Az illatok őrzője az utóbbi kategóriában képviselteti magát.
A történet három nagyobb részre van osztva. Mindegyik egység sajátos jellemmel bír, mely a főszereplő Emmeline életének különböző szakaszait mutatja be. Az első részben a szigeten lévő életet járja körül a szerző, hogy édesapjával ketten hogyan éltek évekig a külvilágtól elszigetelve. A szerző nagyon jól felfestette egy alternatív verzióját annak, milyen lehet a civilizációtól mentesen megtapasztalni a körülvevő környezeti sajátosságokat gyerekként, s hogy milyen érzések uralkodhatnak benne. Különösképp megragadott az a gondolat, hogy más emberek léte pont annyira reális és egyben meseszerű, mint a sellők és a kalózok. Akár igaz is lehet, de az is megeshet, hogy mindössze a képzelet szüleménye. Az itteni események nagyon jól megalapozzák a további részeket. Kellőképp felcsigázza az olvasót, aki élvezettel ízlelgeti a keserédes események végeláthatatlan sorát, miközben óvatosan megismerkedik az illatok jelentőségével és sokszínűségével.
Ezt követi az öbölbeli mindennapok mattszínű valósága. Emmeline életében felfoghatatlan változás áll be. A teljes létét és az összes megalkotott tézisét újra kell építenie, ami közel sem egyszerű feladat. A szigeten szerzett alkalmazkodóképessége és a szűk körű támogatói közeg hatására egyre inkább felveszi a való élet fonalát. Az előző egységhez hasonlatosan itt is egyfajta kiteljesedés történik, amelynek a végén egy újabb problémakört tár fel és ont a karakterekre a szerző, amelyt követően egyenes út vezet a harmadik egységbe, ahol a városi élet lehetőségeit mutatja be. Érzelmi szinten a történelem újra megismétli önmagát. Emmeline az új tudásának birtokában belekóstol egy új illattal rendelkező világba. Ebben a részben teljesedik ki igazán, hiszen a múlt tapasztalatai és a jelenkori vívmányok mind az ő segítségére vannak, s mindennek ellenére ugyanazokkal a problémákkal szembesül, mint korábban – ám innen már nincs menekvés, szembe kell néznie a magában lakozó félelmekkel és traumákkal.
Egyfelől minőségi kikapcsolást nyújt az Illatok őrzője. A mondatszerkezetek szépen vannak megalkotva, a környezet varázslatos, a történet érdekes és az illatokhoz tartozó különleges kötődés magába foglalja az egyediség esszenciáját is. Másfelől a tartalom mellett sem lehet szó nélkül elmenni. A beszűkült világ kitágulásával járó nehézségek, a gyermek és szülő kapcsolat szépségei és nehézségei, a pillanat, amikor először veszíti el az ember a szeretett személy iránt érzett bizalmát, az önhibáztatásból fakadó bizonytalanság és jellembeli torzulás és a tettek következményének csontropogtató fájdalma, amit évekig hurcolunk magunkkal, mire szembenézünk velük és képessé válunk a feldolgozásra mind hozzátesz ahhoz, hogy egy igazán értékes történet elevenedjen meg az olvasó szeme előtt. Valóban nem hétköznapi a lezárás sem. Amikor becsuktam a könyvet, magam is hiányosnak éreztem, de ez csupán a fejillat volt. Később, ahogy egyre inkább forgattam magamban az egészet, egységként kezelve, úgy teljesedett ki bennem az alapillat, ami hosszantartó hatásával megerősített abban, hogy igen, ezt a történetet tényleg eddig kellett elmondania a szerzőnek, a többi felesleges szócséplés lett volna.
Szereplők: A szerző kellő háttérrel látta el a karaktereit, így mindannyian megelevenednek az olvasó szeme előtt. Uralják maguk körül a teret, miközben hétköznapi gondokkal és érzésekkel rendelkeznek. Jelenlétük a környezettel együtt megfelelő minőséget biztosít a történetnek.
Történet: Emmeline élete már a kezdetektől nézve sem hétköznapi. Az életébe szükségszerűen bekövetkező fordulatok és tragédiák hátán halad előre, egyre több sérülést, tapasztalatot, tudást felhalmozva magában. A regény csendes folyása is eképp kap néhol nagy erőre, másszor pedig elül, mint szélcsendes időben az óceán, ám mind tudjuk, hogy a felszín alatt hatalmas erők harcolnak egymással. Csodálatos megvalósítás, jó központi témával, megfűszerezve egy kis egyediséggel. A végső pontig felfelé ível, minőségi megvalósítás jellemzi.
Nyelvezet: Már az első oldalon kitűnik a szavak játéka. Szép és tartalommal bíró szókapcsolatok jellemzik a regényt, amely az illatok leírásával bolondítva igazán különleges elegyet alkot. Öröm olvasni.
Besorolás: Szépirodalom.
Esztétika: A könyv borítója gyönyörű, a könyvespolc éke. Nem hivalkodó sem a megragadott pillanat, sem a színek. A maga módján figyelemfelkeltő, s kellőképp alátámasztja a regény hangulatát.
Értékelés:
Kedvenc idézetek:
"A szavak olyanok, akár az illatok: megváltoztatják a levegőt, amit belélegzel."
"A gyász egy alagút, ahol a sötétségben túlságosan könnyen szem elől tévesztjük azokat, akik ott vannak velünk, és azt kívánjuk, bárcsak ott se lennének a bánatukkal, hogy a saját gondjainkkal foglalkozhassunk."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése