Imádott olasz nagypapája halála gyökeresen megváltoztatja Marisa Rossi életét. Az életrevaló fiatal lány nem tudja túltenni magát a veszteségen, a gyász nem ereszti, szorongással telnek napjai. Az embereket kerüli, magányra és békességre vágyik, ezért elköltözik a Cornwall déli részén található apró faluba, Mount Polbernébe, amit a dagály időről időre elzár a szárazföldtől.
Sajnos azonban – vagy szerencsére? – az áhított egyedüllét nehezen megvalósítható. Marisa szomszédja ugyanis egy zajos orosz zongoratanár, ráadásul a kis falu közössége is nyüzsög és nem hagyja, hogy a lány elszigetelődjön. Amikor pedig a falu kis kávézója, a Piciny Csodák Péksége bajba kerül, az összefogás és szeretet ereje talán a Marisa szívét körülölelő sziklaburkot is képes lesz megrepeszteni.
A történetről:
Jenny Colgan Piciny Csodák Péksége sorozata közel áll hozzám. Két évvel ezelőtt, körülbelül ilyentájt olvastam az első három részt és meg kell mondjam, Pollyék belopták magukat a szívembe. Az egész történetnek van egy különleges atmoszférája, amit a finomabbnál finomabb gasztronómiai leírások, amely hatására összefut a nyál az ember szájában, csak még inkább fokoznak. A negyedik, egyben utolsó kötet így nem volt kérdéses, hogy a karácsonyi időszakra hangolódva sorra fog kerülni. Számomra segít megteremteni a kívánt hangulatot - annak ellenére is, hogy nem kapcsolódik a téma az ünnepekhez -, mivel a történet pont olyan szívet melengető, amire ilyenkor éhezem.
Véleményem szerint a cím kissé félrevezető, ugyanis a központi szereplő immáron nem Polly, hanem egy teljesen új karakter, Marisa. Bár a regényben valóban feltűnik a pékség és tényleg szüksége van nem kevés segítségre, ez mégiscsak egy teljesen háttérbe húzódó, apró szál marad, amelynek létjoga vitathatatlan, de nem elegendő ahhoz, hogy címszereplővé váljon. Ez számomra nem vont le az élvezeti értékéből, de ettől függetlenül igencsak szemet szúró apropó. Ennek oka lehet az is, hogy a szerző alapvetően ezt a kötetet nem tervezte megírni, hanem inkább a helyzet szülte, a hatások, melyek a világjárvány alatt érték az embereket. Fontosnak tartom megjegyezni, hogy a könyvben semmilyen formában nincs ez jelen, csupán közvetett módon, egy mentális betegség által hívják csak életre magát a bezártság és a magány érzését.
Szóval Marisa különleges karakter. A nagypapája elvesztése után érzett gyász egyszerűen gúzsba kötötte és gyökeres negatív változást idézett elő a személyiségében. Ezen alapfelállás miatt már mély együttérzést tanúsítottam az irányába. Nemrégiben én is elvesztettem az életem egyik meghatározó szereplőjét; a könyv eleje így egy kicsit fel is tépte a még oly friss sebeket, de nem engedtem magamnak egy lélegzetvételnyi időt sem, hanem haladtam tovább, így ahelyett, hogy eluralkodtak volna rajtam a saját érzéseim, inkább a történet valódi részére tudtam fókuszálni. Mondjuk ez nem volt annyira megterhelő feladat, mivel a szerző írásstílusa megmásíthatatlanul egyedi. A fogalmazásmód viszi előre a történetet, a kedves, finom humorral feltöltött lapok igazi csemegének hatnak, s ha ehhez hozzávesszük a szeretett karakterek felbukkanása iránt érzett örömöt, valamint az új szereplők által generált vidám helyzeteket, máris egy édes és élvezetes chick lit regényt tartunk a kezünkben. De visszatérve Marisához… az olasz virtus sokat dob a személyiségén, főleg, mert ez szolgáltatja a regény gasztronómiai részét is. A szerző általa egy komolyabb témát ragadott magához, mint eddig bármikor, s el kell ismerni, hogy nagyon jól használta az általa biztosított lehetőségeket a megfelelő korlátok között tartva azt. Jó volt látni, hogy a gyógyulás előrehaladtával egyenesen arányosan nő az elkészített ételek minősége és bonyolultsági foka. Míg a korábbi részekben a finomabbnál finomabb péksütik illata kísérte a történetet, itt a fűszerek és különleges hozzávalók lengték körbe az oldalakat. Ha lehet így mondani: ez a könyv a megszokott édes és puha ízek helyett egy karakteresebb ízvilágot öltött magára. Természetesen a felsoroltatott ételek által gerjesztett hangulatot a történet is alátámasztja. Eleinte csak egyszerű dolgok kerülnek terítékre, majd egyre gazdagabb ételek jelennek meg, ahogy Melisa elkezd nyitni a környezetében lévők irányába.
A romantikus szál elég rendhagyó, nem is éreztem igazán a kémiát a karakterek között. Alekszej érdekes férfi, nem az a tipikus álompasi, akit a szerzők életre szoktak hívni, de hiszem, hogy pont emiatt lett annyira jól megformálva. S hiába tudom, hogy orosz, lelki szemeim előtt végig Jason Momoa testesítette meg. Marisa kevésbé volt számomra tudatban megfogható, hozzá nem rendeltem ennyire éles kontúrral rendelkező arcot, de ettől még nem lett kevésbé szerethető, csak számomra ő tipikusan egy olyan ember, aki nemhogy kitűnne a tömegből, hanem az elnyelné.
A további kellemes melegséget pedig Polly és kis családja szolgáltatta. Úgy szeretem őket, mindig felüdüléssel tölt el az a kis idő, amíg bepillantást nyerhetek az életükbe. Az ikrek és Neil igazi kis energiabombák. Huckle továbbra is az a kedves óriás, akit korábban megismertünk, a pékség pedig még így is, hogy bajban van, egy csodálatos hely. Öröm volt közéjük visszatérni egy kis időre.
Szóval nekem ez a könyv nagyon tetszett. Szeretem a sztorit, a karaktereket és az atmoszférát egyaránt. Úgy vélem, javított a sorozat közmegítélésén ez a rész, hisz a harmadik kötetben felsorakoztatott drámák után kellett valami, ami kicsit visszahúzza és az eredeti hangulatot idézi – még akkor is, ha nem a már megismert karakterek kerülnek középpontba.
Szereplők: A jól megszokott szereplőgárda a háttérbe vonul és átadják a helyüket Marisának és Alekszejnek. Mindketten egyedi tulajdonságokkal rendelkeznek, nemzetiségük általános jellemzőit magukon hordozzák.
Történet: Sokkal többet ad, mint a korábbi regények. Talán az első részhez hasonlítható. A történet íve szépen halad előre, megfelelő iramban teljesedik ki, majd végül egy kellemes és lágy jelenet biztosítja a megfelelő lezárást.
Nyelvezet: Egyszerű, hétköznapi nyelvhasználat jellemzi.
Besorolás: Kortárs szórakoztató irodalom, romantikus, chick lit kategóriába sorolható.
Esztétika: A korábbi kötetekhez illő grafikával ellátott a borító, amin a fontosabb dolgok, mint például a zongora, megjelennek.
Értékelés:
Kedvenc idézetek:
"Mennyi időt elvesztegetett abban a börtönben, amit maga épített, tégláról téglára, szomorúságból és félelemből, teljesen egyedül."
"Most megértette, milyen ritka adottság ez: gondolkodni, mielőtt megszólalnál."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése