LA CASA DELL'AMORE
Caroline Wood a neves londoni magazin rovatvezetőjeként folyton keresi az izgalmas történeteket. Egy nap hírt kap egy legendás római házról, melyet a helyiek csak így emlegetnek: La casa dell'amore, a Szerelemház. Azt beszélik, aki beköltözik ebbe az épületbe, arra varázslatos módon rátalál a szerelem…
Caro úgy dönt, hogy egy ilyen fantasztikus sztorit nem hagyhat ki a rovatából, ezért Rómába utazik, bár a kedvese egyáltalán nem örül ennek… A különös kalandokba keveredő újságírónő lelkesen kutat a romantikus, rejtélyes legenda után, aztán egyik pillanatról a másikra egy cseppet sem veszélytelen nyomozás kellős közepén találja magát.
Mindeközben felfedezi az örök várost, megismer egy határozottan vonzó olaszt, aki miatt felteszi magának a kérdést, vajon elég erősek-e az érzelmei Barcelonában élő szerelme iránt. Meddig tarthat egy kapcsolat, ha havonta csupán pár napot tölthetnek együtt?
A legutóbbi olvasmányom eléggé megviselte a lelki világomat, ezért most egy olyan könyvet szerettem volna kézbe venni, ami kicsit rendbe tud tenni. Egy könnyed, de mellette minőségi, chick lit, de nem bugyuta történetre vágytam, ami kiszakít ebből az állapotból és visszahozza az alap mentalitásomat. Barbyval, a Kitablar blog szerkesztőjével beszélgettem épp, aki R. Kelényi Angelika CW sorozatának a legfrissebb részét fejezte be aznap; ezzel pedig akaratán kívül is megadta a választ a kérdésemre, hiszen mi lehetne most jobban testhezállóbb, mint egy vérbeli Caroline Wood kaland? Az első részt még a megjelenéskor olvastam, s bár nagyon szerettem, a további kötetek elrohantak mellettem idő hiányában, pedig az első három a polcomon van. Szóval levettem a második könyvet, elheveredtem a kanapén és csak hagytam, hogy sodorjon az ár Rómába.
Már az első oldalakon úgy éreztem, hazaérkeztem. Nem találom a megfelelő szavakat arra, hogy milyen jó érzéssel töltött el az a minőségi fogalmazásmód, amit R. Kelényi Angelika képvisel. Egyszerűen imádom, hogy nem tesz különbséget a komolyabb és a könnyebb hangvételű regényei között, mindkettő típust ugyanaz az igényesség jellemzi. Éreztem, ahogy sorról sorra haladva egyre több csomó enged ki bennem és ez csupán annak volt köszönhető, hogy a szerző megtisztelt azzal, hogy a mondandóját szép, de nem túlírt mondatokban adja át a részemre.
Caroline Wood most is hozza a formáját. Az első részben már megismerhettük, mennyire erőteljes személyisége van, hiszen hiába van telve kétségekkel, a küldetéstudata mindent felülír benne – s ezért is lett sikeres végül a szakmájában. A mostani útja Rómába viszi, ahol egy városi hiedelem nyomában kocogva igyekszik a következő sikersztoriját megfogalmazni. A La casa dell'amore, másnevén Szerelemház adja a regény fő helyszínét, Caro ide költözik be, hogy kiderítse, mi alapján találják meg az ott lakók a szerelmet – ha egyáltalán van valóságalapja a mendemondáknak. Ahogy azt feltételezhetjük is, egy egyszerű romantikus sztorinál sokkal többet hoz a felszínre, ám ez nem kevés veszéllyel jár karöltve. Minden esetre Carolinet nem lehet csak úgy megijeszteni, olyan, mint egy vadászkutya: ha szagot fog, semmi nem térítheti le az útjáról, míg meg nem találta a forrást.
A teljes regény könnyed hangvételben van megírva. A szereplők szeszélyesek, kissé szélsőségesek, de pont ezért olyannyira szerethetőek. Egyszerűen nem kell őket teljesen komolyan venni. A szájukba adott mondatok helytállóak, illeszkedik a megformált személyiségekhez és nem kevés humorral vannak megáldva. A sztori kellemesen csörgedezik, a maga módján bőven szolgáltat újdonságérzetet is és nem hiányoznak belőle a meglepő fordulatok sem. Mindent összevetve ez pontosan az a kikapcsolódást biztosító regény, amire az embereknek időnként szükségük van, hogy normalizálják a hétköznapi problémák által megemelkedett stresszszintet. De azért Angelika hű marad önmagához, és Caro életébe olyan problémaköröket is beplántál, amiket érdemes kicsit jobban megvizsgálni. Ilyen például a távkapcsolat és a bizalom, valamint az önazonosulás témaköre is. Nem túlságosan, de a körülmények által megkívánt kellő mélységben feszegeti a témákat, amik végül útravalóul szolgálnak az olvasó részére.
Bár nem semmi a regény magját alkotó cselekmény sem, jó kis keszekusza kalanddá vált, ám számomra a lezárás az, ami mindent vitt. A cselekmény során a főszereplő életében apró, de lényeges változtatásokat eszközölt a szerző, melyek a legutolsó oldalon előteremtettek a számára egy olyan lehetőséget, ami által a folytatás már csak a fantázia mértéken múlik. Innentől kezdve már nem csak egy egyszemélyes történet, hanem egy valódi, folytatásos papírra vetett teleregénnyé válik, ami az olvasó szeme előtt jelenik meg képi formában – bár meg kell jegyeznem, el tudnám képzelni ezt a tévében is, a régi, klasszikus módon, mikor minden héten vártuk a kedvenc sorozatunk új epizódját.
Szereplők: A regényben megformált karakterek zöme új, ám azért ismerős arcok is fel-felbukkannak. A szerző egymástól jelentősen eltérő jellemmel rendelkező embereket alkotott meg, akik a jellegzetességük mellett simán el tudnak vegyülni a tömegben – tehát pontosan annyira különlegesek és hétköznapiak egyszerre, mint maga az olvasó is.
Történet: A történet könnyed irányvonal mentén, lineárisan halad előre. A bonyodalom fokozatosan épül fel, egyre több mozaikdarabot helyezve el a végső képben, amely végül egy bonyolultabb formát ölt magára. A szükséges fázisok szépen elkülöníthetőek, így az irodalmi értéke is vitathatatlan.
Nyelvezet: Lélekemelő. Jó ritmusú mondatok jellemzik, kellő igényességgel és odafigyeléssel van megalkotva. Benne van a szerző maga is minden szóban, az intelligenciája, a határozott jelleme, mind megjelenik. Mellette kellemesen gördülékeny, hétköznapi.
Besorolás: Kortárs szórakoztató irodalom, romantikus, chick lit.
Esztétika: A borító nagyon szép ezzel a vízbázisú festett hatással, viszont véleményem szerint részleteiben nem tükrözi a regény lelkületét. A robogó az előző részhez tartozó elem, a mostaniban csak visszautalás szintjén jelenik meg, ahogy a ruha sem az a tipikus Caro-s viselet.
Értékelés:
Kedvenc idézetek:
"És arra is rájöttem, hogy a fejemben élő elképzelés a jövőmről teljesen elhibázott, mert valójában csak egy elvárást követek, amit a társadalom állított fel, amit minden kislányba belekódolnak a tündérmesék, aztán minden nagylányba a romantikus történetek, és nem azt, amit igazából szeretnék."
" Mindig az a hős, aki az aktuális hatalomnak épp megfelel, és az a szörnyeteg, aki nem illik bele a képbe."
"– Ilyen nővel se találkoztam még – lépett egyet hátra. – Maga mindig kimondja, amit gondol?
– Igen. Maga nem?
– Dehogy. Abból nagy pofonok születnének – vigyorodott el."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése