Sokszor azoknak fogalmazzuk meg a legnehezebben, hogy mennyire fontosak nekünk, akiket a legmélyebben, megmásíthatatlanul szeretünk. Akikkel a kötelékünk örök.
Felkértünk harminc magyar alkotót (29 férfit és egy nőt), hogy írják meg gondolataikat, érzéseiket, vallomásaikat, valós vagy elképzelt történetüket az apaságról Quentin Gréban, belga illusztrátor festményei mellé.
Így állt össze ez a különleges könyv, telis-tele hiteles írásokkal a szülőség sokszínűségéről.
Lepjük meg ezzel a kötettel édesapánkat, vagy bárkit, aki apaként segít, nevel, támogat bennünket. Esetleg nyújtsuk át annak, aki épp apává válik, hátha könnyebb lesz ezzel is kifejezni, hogy mit jelent: Szeretlek, apa!
A kötetben szereplő írások honoráriumát a szerzők felajánlották a KórházSuli Alapítványnak, munkájukat kiadónk ezzel is támogatja.
Másfél évvel ezelőtt a kis családunk egy új taggal bővült; általa váltunk nőből és férfiból apává és anyává. Egy másfajta univerzum kapujában találtuk hirtelen magunkat, ahol minden lélegzetvételnek új színe lett. A jelenkori események hatására minden nap újraértékeltük a saját emlékeinket. Sok AHA pillanatban volt és van részünk azóta is nap mint nap. Már látjuk, hogy a szüleink egy-egy mondata és cselekedete mögött milyen háttértartalom húzódott meg, hogy a mi valóságunkon túl volt egy másfajta igazság is. Úgy tartják, hogy egy családban az anya az összetartó erő, aki mindent kézben fog, ám szerintem mindez lehetetlen az apa személye nélkül – épp ezért oly meghatározó a tudatos jelenléte a gyermek számára. A Manó Könyvek idén megjelent Szeretlek, apu! 30 őszinte vallomás kiadványa 29 híres magyar férfit és egy nőt kért fel, hogy Quentin Gréban felejthetetlen alkotásai mentén nézzenek magukba és foglalják szavakba a kiváltott gondolatokat – legyen az emlék vagy elképzelt szituáció.
Nyilvánvaló okok miatt a legszembetűnőbb a könyv mérete és az illusztrációk minősége, amelyek együttesen egyfajta albumszerű hatást okoznak. Az ember csak lapozza a könyvet, gyönyörködik a látványban, s közben bele-bele olvas a kísérőszövegbe. Ezek a képek már önmagukban fantasztikus élményt nyújtanak. Mély érzésekkel telt világot mutat be egy-egy röpke pillanat kiragadása által. Első körben tényleg csak lapozgattam, oda-vissza, és élveztem a vizuális élményt, majd mikor sikerült kiszakadnom a bűvköréből, akkor módszeresen elkezdtem számba venni a 30 vallomást is. Ezek tetszőleges sorrendbe olvashatók, nincsen semmilyen összefüggés közöttük, így a későbbiekben is bármikor kényelmesen bele-bele lehet lapozni majd a teljes igénye nélkül.
Az első alkotás Szabó T. Anna hangján szólal meg. Jó ötlet volt, hogy a kezdőakkordot egy másfajta szemlélettel rendelkező író adja meg, tökéletes alapozásnak bizonyult. Az a pár gondolat, amelyben kifejti az apaság valóságát, szívhez szóló és teljes értékű és egy nő szájából még inkább erőteljesebb, áthatja a tisztelet. Mindezek után szeretettel csordultig töltve lapoztam tovább. A további huszonkilenc alkotásnál vegyes érzéseim voltak. Természetesen nem egy-két mű volt csak, ami megragadta volna a figyelmem, de kétségtelenül akadt közöttük olyan, amit véleményem szerint nem állja meg a helyét ebben a kontextusban. Az apaság nem egy egyoldalú dolog, ahol minden csodálatos, sőt, vannak bizonyos negatív érzések és gondolatok, amik szükséges rosszként szerves részét alkotják. Szabó Tibor Benjámin gondolatai erre hoznak egy remek példát. A hiány érzése mérhetetlen fájdalmat tud adni mind a felnőttnek, mind a gyereknek, legyen annak a kiváltó oka az elvált szülők, mint az említett műben, szoros munkarend vagy valami teljesen más korlátozó tényező. Nehéz dolog, de ez egy olyan gondolat, amit meg kellett ragadni, saját hangot kell neki biztosítani, mert ez is benne van abban, ha valaki apává lesz. Tehát nem csak a kellemesen melengető érzések teszik ki a szeretlek, apa! felkiáltást, mert annak utóhangjában ott vannak a fájdalommal telt akkordok is. Ezzel szemben viszont az olyan eszmefuttatás, mint amilyen például Beck Zoli által papírra vetődött, már kevésbé állja meg a helyét. Ahogy a szülő által nem biztosított kötődő nevelés, úgy a gyermek lelkében uralkodó zűrzavar és mellőzöttség sem szolgálja azt a nemes célt, amiért ez a könyv létrejött.
Ha az olvasó annyira nem is ismeri a felsorolt személyeket, akiknek épp a munkáját olvassa, korban akkor is jól el tudja őket hozzávetőlegesen helyezni. Néhány történeten erőteljesen érződik az a generációs „betegség”, ami a második világháború hozománya volt. Több helyen is felbukkan a katonaság, valamint a zsidóság témaköre és ez is jól alátámasztja, hogy nem csak a történelemben, hanem a lelkekben is hány évtizedre előremutató sebeket ejtett ez a végzetes esemény. Ezen gondolatok fontosak, hiszen a szerzők a saját érzésvilágukba engednek általuk betekintést, de meg kell jegyezni, hogy még azoknak is fájdalmas, akik közvetetten sem rendelkeznek releváns tapasztalattal.
Szóval nem csak napfény jelenik meg a lapokon, de azért abban is bővelkedik. Linczényi Márkó, Pál Marci, Iglódi Csaba, Schrer Péter és még sorolhatnám, csodás gondolatokat vetettek papírra, amik a szívemnek olyan kedvessé váltak, hogy azóta már többször is elolvastam őket. Amikor épp elfáradok a kisgyerekes mindennapokban kellő erővel tudnak feltölteni pár pillanat alatt. Mert pont ilyen érzés szülőnek lenni: fárasztó, rengeteg kihívást tartogat, de minden pillanatáért megéri – a rosszakért és a jókért egyaránt.
A Szeretlek, apa! antológia sok érzést, emléket és egyéni történetet tartalmazó kötet. A szerzők sokszínűsége miatt a szivárvány összes színében ragyog. Én úgy gondolom, hogy minden szülő megtalálja benne az aktuális helyzetéhez illő történetet, a rajzok pedig bármikor képesek feltölteni az energiatartalékokat. Nálunk már sokszor forgatott kötetnek minősült, ami a későbbiekben még inkább így lesz. Megéri, legalább egyszer belelesni, végig pörgetni a lapokat. Ezek után biztos, hogy a Szeretlek, anya! könyvet is be fogom szerezni.
Értékelés:
Kedvenc idézetek:
"…az apaság élményére nem lehet felkészülni, hogy az, amit egy másik ember gyerekével kapcsolatban érzel, legyen az szeretet vagy éppen idegesség, öröm, barátság vagy éppen harag, egyáltalán nem ad támpontot arra nézve, hogy milyen érzés az, amikor apák leszünk."
" Ha az embernek három gyereke van, háromszor több öröm jut, és persze háromszor annyit aggódik a születésükkor, az az akkor, amikor megérti, hogy egyszer csak itt van egy lény, aki megkezd egy életet. Jó esetben háromszor."
"Jönnek a maszatos kis kezek, csimpaszkodnak, kapaszkodnak, másznak, olyan vagyok, mint egy fa, mint egy öreg tölgy, felkapaszkodnak rajtam a kismajmok. Pusziért jönnek, ez az én termésem, meg fülharapásért, meg nyakba pruccantásért, hogy visongva kacaghassanak, hogy visongva követeljék, hogy azonnal tegyél le, apa, tegyél leeeeeeee, apa a puszifa, a fülharapásfa, a pruccantásfa, ezeket lehet apán leszüretelni, ezért érdemes megmászni.."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése