Laurie-nak és Pete-nek sosem kellett volna találkoznia. Ám a sors okkal hozta őket össze.
Hat hónappal korábban ugyanazon az estén veszítették el a párjukat és a rájuk váró közös jövőt. Gyászukkal küzdve csatlakoznak egy terápiás csoporthoz, és itt találnak egymásra.
Pete és Laurie azon kapják magukat, hogy szomorúságukból boldogság és egy új kezdet reménye kezd sarjadni. Csakhogy minél többet beszélgetnek, annál több furcsa párhuzamra bukkannak tragikus történeteik között.
Végül Pete rádöbben egy titokra, ami mindent megváltoztat. Miközben egész eddigi életüket újra kell értékelniük, csak egy dolog biztos: vannak, akiket épp olyan tévedhetetlenül vezet egymáshoz a sors, mint ahogy az iránytű mutatja északot.
Milly Johnson új regénye magával ragadó, keserédes történet barátságról, szerelemről, veszteségről, újrakezdésről és a sötétben irányt mutató sarki fényről.
Milly Johnson legfrissebben megjelent regényének borítója csak úgy árasztja magából a téli hangulatot, így nem is volt kétségem afelől, hogy a Játszik még a fény című könyv lesz az első olvasmányom decemberben. Bár a szerzőnek már több története is megjelent magyar nyelven, nekem most először volt hozzá szerencsém. Eddig abban a tudatban voltam, hogy más síkon mozgunk, így az írásai nem nekem szólnak. Hát ennél nagyobbat nem is tévedhettem volna. Áldom az eszem, hogy végül adtam neki egy esélyt. Így gazdagoshatott a várólistám is jó pár elemmel, ugyanis a szerző összes eddig megjelent könyve felkerült rá.
Ha kimondottan téli, karácsonyi könyvet keresel, akkor nem jó helyen jársz, ellenben, ha igényed lenne egy gyönyörű, érzelmekkel telt, többrétű történetre, akkor megtaláltad a jolly jokert. A regény két fiatal felnőtt életét meséli el, akik egy ideális világban lehet, hogy sosem találkoztak volna, ám összeköti őket egy tragédia, amelyben mindketten elvesztették egy szerettüket. Különböző okokból, de ugyanabba a kis kávézóbeli közösségbe találják magukat, hogy meg tudjanak birkózni a gyásszal, ám ennél sokkal többet rejtenek a tortaszeletek és kávéscsészék fölötti beszélgetések. Végül a zavart okozó titkok széle is felrojtolódik, ami jól megpergeti a karakterek belső iránytűit; de mint tudjuk, akármilyen behatásnak is van kitéve egy tájoló, a végén a kis nyíl mindig észak felé fog mutatni.
Eshet erről a könyvről bármennyi szó, akkor sem lehet elmondani mindazt, amit magába foglal. Milly Johnson nem csak a gyász témakörét járta körbe kellő tapintattal és érzékenységgel, hanem további elemeket is adott a regényéhez. A közösség hatása, a női erő, a mentális bántalmazás, a családi kapcsolatok csak apró pontok a nagy egységben, amit létrehozott. Az egész regény él és lélegzik, néhol szaggatottan, elfojtva, szinte hörögve veszi a levegőt, máskor viszont életvidám, mély szusszanások jellemzik. A könyvben végig érződik a szerző sajátos stílusa, ami miatt mindig ott van egy kis fény a lapokon, még a legsötétebb pillanatokban is. Kecsesen és finoman narrálja a történéseket, így mindig tökéletes az átkötés a fejezetek és a részegységek között. Nincs benne egyetlen bukkanó sem, a tollvezetése magabiztos.
A gyász és annak feldolgozása, mint központi témakör, nagyon nehéz. Bár elég gyakori témának mondható, sok írónak beletörik a bicskája, mert a leírtak nem elég érzékletesek, mélyek vagy éppen az általa diktált ütem túl gyors. Milly Johnson nem esett ilyen hibába. A szerző az írás folyamata során maga is átment a fázisokon, mivel a regény születése közben vesztette el édesapját. Hiszek benne, hogy ezen tragédia nélkül is pont ennyire hiteles lenne a regény, de ennek fényében még inkább megrázó az ábrázolásmód. Pete és Laurie is a társát veszítette el, akivel már jó ideje együtt élt, akihez kötődött és akit szeretett. A hiányuk okozta fájdalom által ezért elsősorban csak a pozitív, jó tulajdonságok és élmények azok, amik felszínre törnek a karakterekben, majd ahogy haladnak előre a gyász szakaszaiban, úgy óvakodnak be azok a kis törések is az elméjükbe, amik az elhunyt félhez köthetők. Ez a tapintatos fokozatosság is csak fokozza a regény hitelességét és megfelelő módon megalapozza a további tartalmat is.
A baleset után Pete és Laurie is igyekszik visszatérni a normál kerékvágásba, hisz attól még, hogy az ő szívük összetört, az élet megy tovább. Elsődleges emberi reakció az, hogy a gyász megélése és feldolgozása helyett egyéb irányba kerül csoportosításra az energia, hiszen, ha van, ami elterelheti a figyelmet, kevesebbet kell foglalkoznia az egyénnek a saját lelki világával. Ám ez hosszútávon nem célravezető, mivel a lehető legváratlanabb pillanatban fog visszaütni. Velük is így történik és így kerülnek be végül Molly legújabb csoportos foglalkozására. Ami ott zajlik, az maga a csoda. Elrugaszkodott, szélsőséges, de teljes mértékben őszinte és igazi. Bárcsak a világon megszámlálhatatlan Molly lenne, aki ezt a könyvben leírtakhoz hasonlatosan végig vinné! Annyi embernek jelentene segítséget. A szerző ezen terület kapcsán nem csak az ember-ember, hanem az ember-állat kapcsolat esetén fellépő gyásszal is foglalkozik, amit szintén fontos szóba hozni. A kis csapat által pedig további fontos témákat érint felszínesen, amikre megoldással nem szolgál, nem is erre hivatott. Éppen annyi ideig helyezi középpontba, hogy megragadjon az olvasó fejébe, tudatosítsa benne a problémakör mindennapos jelenlétét.
Bár a téma nehéz, a szerző a Napi Harsonával kellő kontrasztot alkot. Ahogy Laurie számára is felüdülés az ott töltött idő, úgy az olvasó részére is plusz energialöketet biztosítanak az újságból kiragadott rövid cikkek, korrekciók és bocsánatkérések. Alan, az újság felelőse pedig egy újabb üde színfolt, aki hiába csak mellékszereplő, mégis nagy erővel bír a jelenléte. Egy ennyire mély történetnek szüksége is van egy-egy kellemes feloldódásra, amit ezek az apró közbeszúrt jelenetek biztosítanak.
Pete és Laurie tiszta és szerethető karakterek. A szerző tökéletességgel hívta életre ezt a történetet. Minden nézőpontot figyelembe vett, s látszódik, hogy mekkora energiát fektetett a hitelesség megtartása érdekében a háttérmunkába. Nem csak megírta ezt a történetet, hanem érezhetően szerette és a szívét-lelkét beletette; egy darabot magából ott is hagyott a lapok között. Csaponganak a gondolataim. Rengeteg mindent el lehetne még mondani erről a regényről, de akkor sosem beszélnék többet semmi másról. Kimeríthetetlen beszédtémát és gondolkodni valót nyújt. Szóval inkább csak annyit jegyeznék meg, hogyha egy kicsit is éreztek vonzást a könyv irányába, akkor ne hagyjátok ki ezt a páratlan csodát, amit pont olyan ritkán lehet a lapokon megtalálni, mint a sarki fényt megpillantani.
Szereplők: A regény két főszereplője nagyon hasonlít egymásra, ennek meg is van az oka. Mind ők, mind a mellékszereplők valódi hús-vér embereknek tűnnek. Annyira élethűen vannak ábrázolva, hogy fel sem merül az olvasóban, hogy csupán egy kitalált történetet olvas.
Történet: A regény nagyon szép ívvel rendelkezik. A történet az alapoktól kezdve fokozatosan kerül felépítésre. A szerző egyre több szálat hoz be a sztoriba és ezáltal válik egyre bonyolultabbá. Az olvasó minden egy lépéssel előrébb lát, mint ahol a történet tart, de ez a szerző sajátos stílusa miatt van, így végtelenül élvezhető. A végkifejlet előtti pillanatot a szerző az utolsó pattanásig fokozta, s végül egy gyönyörű jelentben teljesedik ki a regény.
Nyelvezet: A szerző írásstílusa olyan, mint egy tálca frissen sütött mézeskalács. Kellemes, lágy, otthonos. Igazán szerethető.
Besorolás: Kortárs szórakoztató irodalom, romantikus.
Esztétika: A tervezők egy bátor lépésre szánták el magukat, s a megszokott sémától messze elrugaszkodtak. A korábbi fehér alapon rajzolt borító helyett A Játszik még a fény egy valós embereket megjelentető ábrázolást kapott, ahol több árulkodó jel is van az eseményekre tekintve. Szerintem helyes volt ez a bátor változtatás, mert így olyan emberek is felfigyelhetnek Milly Johnson munkásságára, akiket eddig nem vonzott a korábbi borítótípus, s így egy pillantásra se méltatták a regényeit.
Értékelés:
Kedvenc idézetek:
"Röviden integetett neki, amikor Laurie elhajtott, és ahogy követte őt kifelé a parkolóból, arra gondolt, hogy az emberek azok, akik a gyászból kivezető kötelet alkotják. Azon emberek társasága, mint Molly és Mr. Singh, akik most már megtehették, hogy nagylekű szívüknek köszönhetően mutassák az utat, amit egykor ők is kerestek. A kedvességben valóban igazi varázslat rejlett."
"Sosem teszed magad túl rajta. Csak találsz neki egy fiókot, amibe beteheted. Kicsit olyan, mint megtanulni máshogy járni egy sarkadat dörzsölő cipőben, amikor csak az az egy darabod van."
"Az élet itt és most van – vagy megéled, vagy lekésed."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése