Ideális kirándulóidő van
Négy barát túrára indul Norvégiába, a gyönyörű erdőségbe. Maguk mögött hagyják átlagos hétköznapjaikat. Köztük és a hegycsúcs között nincs semmi egyéb, csak az érintetlen erdő és a metszően kék ég.
Ez az ideális hely arra, hogy valaki eltűnjön
De az erdőnek van egy sötét oldala: egy éve itt tűnt el egy nő. Azóta a hegységet gyanakvás és megválaszolatlan kérdések övezik.
A baráti társaság útja most éppen a rejtélyek kellős közepébe vezet. És a túraúton várja őket valaki, aki megtenne mindent, hogy a titok ne kerüljön a felszínre – akár meg is akadályozza a barátokat abban, hogy élve kijussanak az erdőből.
Az éveken átívelő, nagy múltra visszatekintő kapcsolatok alkotják az emberi lét alapját. Ösztönös szükség, a biztonságérzethez még a legintrovertáltabb személyek esetén is hozzátesz az, hogyha van az életükbe legalább egy kis maréknyi ember, akinek jelenléte megingathatatlan. Már egészen kicsi kortól kezdve barátságok köttetnek, amelyek által a saját jellem is fejlődésnek indul, hiszen a kapcsolattartás, a kommunikáció és a problémamegoldó képesség is folyamatos ingerlésnek van kitéve. Rövidebb-hosszabb idő után általában meg is szakadnak, de minden kapcsolatból az ember többként kerül ki. S ott van még az az igazi nagybetűs barátság, aminek se tér, se idő nem állhatja útját; na, ez az, ami valóban számít. Lucy Clarke A túra című könyvében pedig pont ezt hivatott bemutatni, hogy meddig terjed a szeretet és a bajtársiasság ereje.
Úgy vélem, érdemes az elején tisztázni, hogy azért A túra című könyv nem éppen egy szépirodalmi alkotás, amelyben fellengzős és velős gondolatok váltják egymást a barátság témakörében. Ó, dehogyis! Lucy Clarke legfrissebb megjelenése egy áthatolhatatlan ködbe burkolt thriller. Nem a keménymagot erősíti, nem vált ki az olvasóból minden oldal zsigeri rettegést és mentes az ingerküszöböt átlépő sérülésektől. Sokkal inkább az a fajta olvasmány, amely esetén még az olvasó is folyton a háta mögé néz, figyeli-e valaki, mivel az apró, folytonos borsódzás folyton ott futkározik a válla ívén – s ezt mosolyogva fogadja, és csak lapoz, meg lapoz, míg el nem fogynak az oldalak. A teljes tudatomat kitöltötte, fantasztikus élményt nyújtott.
A történet négy középkorú nő köré fonódik, akiknek bár nem is lehetne ennél különbözőbb az aktuális élethelyzetük, a gyerekkorban szövődött barátság közöttük megszakíthatatlannak bizonyul. Minden évben egyszer elmennek egy közös nyaralásra, amelynek kiválasztása a mostani évben Liz reszortja. Mindenki megrökönyödésére a tengerpart helyett a norvég hegyek mellett dönt. Szeretné, ha a négyesfogatuk meghódítaná a Blafjellt egy gyalogtúra keretein belül, úgy, ahogy azt még az iskolai évek alatt egyszer kettejük eltervezte. A meglepő választás mögött rendhagyó indok áll. Liz élete közel sem olyan kiegyensúlyozott, mint ahogy a többiek felé mutatja. Orvos mentalitása a magánéletében is megmutatkozik, a házasságát is igyekszik úgy kezelni, ahogy egy betegségtől szabadítaná meg a páciensét. Stresszcsökkentésként sétálni szokott, s ennek kibővített célja a hegyi túra, ahova a barátnőit is magával cibálja. Az elvárásai bizonyos szempontból megfontoltak, ám valójában borzasztó irreális célokat tűzött ki mind maga, mind a többiek elé, s ez hamar meg is mutatkozik.
Liz mellett a többiek életében is vannak kételyek, illetve kikényszerített döntéshelyzetek. A közös időtöltés alatt ezek egyre inkább felszínre törnek, s az érzelmek széles skáláját idézik elő. A karakterek állapotának átélését elősegíti, hogy a szerző mind a négyük szemszögét bemutatja. Az egymást követő fejezetek mindig más karakter oldaláról kerülnek bemutatásra, így képes fenntartani a folytonos monitorozás érzetét. Szóval négyen indulnak útra, hogy meghódítsanak egy hegycsúcsot, aminek a másik oldalán Liz az újjászületést várja, a többiek pedig csak szimplán a túlélésre játszanak. Az induláskor még nem is gondolják, hogy az utóbbi végül mennyire szó szerint értelmezhetővé válik a körülmények hatására.
A történet irányát nagyban befolyásolja a négy nő jelenlegi élethelyzete és a közöttük feszülő érdekellentétek, de emellett az egy éve történt események is meghatározónak bizonyulnak. Korábban ezeken az utakon történt valami, amelynek következményében egy fiatal nőnek örökre nyoma veszett. A pontos eseményről nincsenek információk, csak a hegyek voltak tanúk, de azok mélyen hallgatnak – ahogy az elkövető is. A barátoknak útközben nem csak a saját problémáikkal kell foglalkozniuk, hanem azzal is, amivel véletlen szembesülnek, s amely súlyos következményt von maga után. Nem mindenkinek válik előnyére, ha ők sértetlenül kerülnének vissza a szállásra, így a körülmények okozta nehézségek mellett egyéb problémákkal is meg kell küzdeniük. Ennek viszont ára van. Súlyos ára.
Szóval A túra című könyv végtére is arról szól, ahogy négy nő igyekszik teljesíteni egy olyan kihívást, amelyre több szempontból sem képesek mindannyian, s nem elég, hogy a környezeti hatások ellenségesek velük szemben, de a sorsuk összefonódik néhány olyan titokkal, amiknek sosem szabadna felszínre kerülnie. A regény legnagyobb erőssége a szerző írási stílusában rejlik. Az oldalakon érezhető, hogy az író maga is közelről ismeri a vadon szépségét, odaadással adózik a körötte elterülő tájnak, s egészséges félelmet érez a nagysága miatt. Tisztelettel fordul az irányába, s tisztában van vele, hogy a túlélés záloga a teljes alázat. Nagyon jól használja a környezeti lehetőségeket, a teljes regényben végig érezhető egyfajta kellemetlen feszültség, amely nem engedi az olvasót elszakadni a lapoktól. A hatást még inkább fokozza a Keresés, amely a négy női szempont mellett megfelelő hangulati tényezőként van jelen a regény egészében. Az alaptörténetét mesteri módon tudta összefűzni az egy évvel korábbi események bemutatásával, folytonos visszhangként cseng a múlt a jelenkori események hátterében. Bár a regényének eleinte ad egy apró misztikus felhangot, végül ezt nem viszi messze, megmarad a realitás talaján. Véleményem szerint, ez pontosan így tökéletes, mert egy be sem határolt természetfeletti irányvonal csak roncsolta volna az események végső kicsengését.
Fantasztikus élményt jelentett forgatni Lucy Clarke új regényét. Véleményem szerint kevés olyan történet születik, amely megfelel a thriller zsáner alapvető tulajdonságainak, s mellette kellőképp drámai tud maradni úgy, hogy végül nem változik át valami klisés, kiszámítható olvasmánnyá. A könyvpiacon határozottan helye van. Végtére is, nem kell az összes könyvnek nagy vérengzéssel és félelemérzettel megtelnie, kellenek az ilyen kifinomultabb regények is, amelyek a tarkón lévő pihék folytonos ingerlése a feladatuk.
Szereplők: A regény elején bemutatásra kerülnek a szereplők. Az eltérő élethelyzetük miatt nagyon könnyen beazonosíthatóak, s ez a regény végéig így is marad. Nem lehet őket összekeverni. A jellemvonásaik alapján az olvasó négyük egyikével bizonyosan tud azonosulni, valamint a problémáikat is ki tudja vetíteni a saját életére, amely szintén pozitív hatást gyakorol a történetbe való beolvadás lehetőségére. Az érzelmi leírások egyszerűek és gazdagok, így könnyen átérezhető az adott problémakör mibenléte. A regény sok meglepetést tartalmaz a karakterek kapcsán, amelyek fokozatosan bukkannak felszínre, így folytonosan gazdagítja a kialakított képet.
Történet: A történet nagyon jól illusztrálható lenne egy grafikonon. A kezdeti bemutatás után egy folytonosan felfelé ívelő hangulati vonal jellemzi, amely a tetőpont kibontakozása után megfelelő volumenű lecsengéssel rendelkezik. A lezárás gyors, lényegretörő és kellő mennyiségű érzelmet tartalmaz.
Nyelvezet: A regény rövidebb fejezetekből áll, így elősegítve a könnyed haladást. Nem bocsátkozik nagy leírásokba és túlzó részletekbe, így a gördülékenysége vitathatatlan. A nyelvezete hétköznapi, könnyen olvasható és értelmezhető.
Besorolás: Kortárs szórakoztató irodalom, thriller.
Esztétika: A regény keménytáblás verzióban jelent meg, ami véleményem szerint kifejezetten jót tesz neki. A keménytáblás regények rendelkeznek egyfajta domináns kisugárzással, amelyet a borítóterv jelen esetben még inkább erősít. A színek kompozíciója csodálatos, a külcsín kellőképp visszatükrözi a regény hangulatát.
Értékelés:
Kedvenc idézetek:
"– Ismerem magát. Abban az együttesben játszik, ugye? A fiam hallgatja magukat. A Horse Fly.
Joni legszívesebben azt felelte volna: Nem ismer engem. Nem tudja, hogy amikor énekelek, azok a dalszövegek teljesen üresek. Hogy az úti csomagomba csak vodkát és csipszet szoktam kérni. Vagy hogy amikor egy kölyök azt mondja nekem, "Olyan akarok lenni, mint te!"', legszívesebben megragadnám a vállát és a képébe üvölteném: „Nem, nem akarsz!”"
"A hegyek kegyetlenek tudnak lenni. Kíméletlenek. Nem törődnek vele, ki marad ott összetörve és vérben úszva. Nem érdekli őket sem az öröm, sem a könnyek.
Ezért veszítik el magukat az emberek odakint. Ott nincs ítélkezés. A vadonban bárki lehetsz."
Ezért veszítik el magukat az emberek odakint. Ott nincs ítélkezés. A vadonban bárki lehetsz."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése