Naomi Shaw egykor hitt a dolgok különlegességében. Huszonkét évvel ezelőtt két legjobb barátnőjével, Cassidyvel és Oliviával az erdőben barangolva töltötték a nyarat, saját varázslatos játékukat játszva. A vakációjuk azonban tragikus véget ért: Naomit megtámadták. Csodával határos módon túlélte a tizenhét késszúrást, és azonosította támadóját. A lányok vallomása börtönbe juttatott egy sorozatgyilkost, aki korábban már hat áldozatot szedett. Mindenki hősként ünnepelte őket.
Pedig hazudtak.
Évtizedekig őrizték végzetes titkukat. Most azonban Olivia el akarja mondani az igazságot, így Naomi visszatér a kisvárosba, ahol felnőtt, hogy kiderítse, mi történt valójában az erdőben. Bármilyen veszélyes is legyen a válasz.
Kate Alice Marshall első felnőtteknek írt regénye 2023 váratlan meglepetése volt a krimi- és thrillerrajongók körében, a kötet több év végi toplistára is felkerült új tehetséget üdvözölve a műfajban.
Gyerekként az ember sokkal nyitottabb a világra, s annak minden rezdülésére. Mikor még nem homályosítja el a tekintetét a valóság, egy tágabb univerzumban létezik, ahol a varázslat jelenléte pont annyira lehetséges, mint a talpa alatt ropogó kavics hangja. A gyermeki fantázia előnyeiről rengeteg értekezés és könyv született, de fontos kitérni arra is, hogy a szülő dolga az, hogy a képzelgést megfelelő mederben tartsa. Az ő felelőssége a biztonságos környezet megteremtése, ahol a fiatal egyén szabadon szárnyalhat. Naomi, Cassidy és Olivia világa határtalan volt, de rosszul választottak színteret. Felügyelet nélkül, az erdőben való játszadozás, amely még inkább elhiteti, hogy csodák léteznek, veszélyes, s ezt a saját bőrükön kellett, hogy megtanulják.
Három kislány rendszeresen és önfeledten játszik az erdőben mindaddig, míg meg nem történik a tragédia s az egyikük 17 késszúrást szenved el, melyek súlyos sérülést okoznak, de az életét nem oltják ki. Ez az esemény nem csak a túlélő lányok számára sorsfordító, hanem a városnak is, ahol az eset megtörténhetett és annak a sorozatgyilkos férfinak is, aki a börtön rácsai mögött találta magát a perdöntő bizonyítékoknak köszönhetően. Azóta huszonkét év telt el, látszólag mindenki továbblépett, s maga mögött hagyta a múltat. A lányok között a barátság megmaradt, sőt, még erősebbé vált közöttük az összetartás. Amikor megtudják, hogy az elkövető a lehetséges szabadulásának dátuma előtt elhunyt, újból találkoznak a Chesterben. Az ünneplés helyett azonban Olivia azt szeretné, ha végre kimondásra kerülni az igazság, vagy legalábbis egy része azzal kapcsolatban, hogy mi is történt ott az erdőben oly régen. A múlt feltárása azonban nem mindenkinek érdeke, így újfent veszélyben találják magukat ott, ahol a legkevésbé számítottak rá.
Kate Alice Marshall A titkok erdeje című regényével debütált a felnőtteknek szóló thrillerek világában. A könyv nagy visszhangot keltett, a megjelenését követően több listán is eredményes helyezést ért el. Kis hazánkba a Magnólia kiadó hozta el, csak reménykedni tudok, hogy a zsánerhez tartozó további köteteivel is hasonlóképp fog cselekedni. Ami leginkább megragadott a könyvben, az a történetvezetés módja. Alapvetően a sztori a jelenben játszódik és lineáris megjelenítés jellemzi. A történetbe ott kapcsolódunk be, amikor a harminchárom éves Naomi éppen a következő munkáját igyekszik nyélbe ütni, mint esküvői fotós, majd két telefonhívás felborítja a napi rutinját. Az elsőben a sorozatgyilkos, Stahl halálát tudatják vele, a második azonban Liztől, a szeretett barátnőtől érkezik. Ennek hatására utazik Chesterbe, ahol a dolgok egymást követik, s így bontakozik ki az olvasó előtt egy eltemetett titok, melynek elsőnek csak a körvonalai látszódnak, majd egyre több színt kapva végül minden négyzetcentiméteréről lehullik a lepel. Bár a most is elegendő izgalmat tartalmaz, de azok az apró emlékképek, amelyek a megfelelő időben és a megfelelő helyen kerülnek felelevenítésre, még színesebbé teszik az összképet. A múlt apró szilánkjai segítenek Naominak összerakni a teljes képet arról, mi történt akkor és ez automatikusan magával hozza az azóta eltelt időszakban felépített életek romba döntését is.
Naomi abszolút nem profi a nyomozás tekintetében, sőt, igazából megfelelő segítsége sincs hozzá. Oké, Ethan stabilan ott van mellette, mivel neki is az érdekét szolgálja az, ha a valódi igazság a felszínre bukkan, de valójában ketten együtt sem végeznek olyan tevékenységet, ami valódi munkának nevezhető. Ettől függetlenül a történet szépen felépíti saját magát, kevés van a puszta szerencsére bízva, így abszolút nem válik a sztori hiteltelenné. A szerző megfelelő rejtélyeket adagolt a történethez, amelyek mindegyike fokozatosan bukkan a felszínre. Azzal, hogy maga a főszereplő előtt sem teljesen tiszta, mi történt tizenegy évvel ezelőtt, az olvasó úgy érzi, hogy ő maga is részt vesz a felderítés folyamatában, hiszen mondhatni, pont annyit tud, mint Naomi - még annak ellenére is, hogy azért vannak neki is bőven titkai. Az író jól használja a környezet erejét is. A történetében a teljes város lakosságát megmozgatja, mind a múltban, mind a jelenben, így válik az elbeszélése komplexé. Sokan esnek abba a hibába, hogy a tettek láncolatát csak egy szálra fűzik fel, amely lehet bármilyen jó és fordulatos, attól még túl tud feszülni és elpattanhat. Azonban, ha az indíték komplex, több karakter több tette vezet a végcél irányába, sokkal erősebbé és stabilabbá válik. Jelen esetben pedig ötletek tárházát vonultatja fel a szerző, amely a végső megoldásban csúcsosodik ki. A tetőponton az olvasó csak kapkodja a fejét, miközben egyre több mozaikdarab kerül a helyére. A végső képtől pedig megsemmisül.
A történet egy pontjával volt egy picike problémám, mégpedig a romantikus szállal. Bár értem, milyen szerepe van, és miért nem elhanyagolható, de egy bizonyos fokig mégis a sekélyességet erősíti. Főleg a hozzá tartozó titkok felfedése kapcsán. Ezáltal a képviselt irányvonal abszolút kiszámítható, így nem nyújt pluszt az olvasó részére, sőt engem kifejezetten negatívan érintett. Brutálisan egyértelmű, milyen csavart helyezett el a szerző általa a történetben, így annak felfedése inkább elvesz, semmint hozzáadna a sztorihoz.
Mindent egybevetve, A titkok erdeje egy jó kis olvasmány, amivel az olvasó jól el tudja tölteni az idejét. Kellőképp megmozgatja, miközben leköti a figyelmét. Jó a felépítése és a karakterisztikája. Azok számára is, akik most kezdenek el ismerkedni a pszichothriller műfajával, tökéletes, de a haladó olvasóknak is tud még újat adni, ha elég kitartóak. Csak azt kívánom, ennél rosszabb könyvet idén ne is vegyek kézbe.
Szereplők: A karakterek jól kidolgozottak, kellő háttérrel rendelkeznek, amelyet a szerző nem rest bemutatni. Arról is gondoskodott, hogy a statiszták is valamelyest részesüljenek ebben a kitüntetésben, így a regény minden megszólalója 3D-sé válik.
Történet: A regény egy nagyon izgalmas alapszituációra épül fel, amelyet fokozatosan bont ki a lapokon a szerző. Egyre több és több infót adagol, újabb titkokat hoz a felszínre, míg el nem ér a végső katarzishoz, amibe minden erejét bevetette.
Nyelvezet: Igazi élmény volt forgatni ezt a könyvet. A szerző roppant szépen fogalmaz, a mondatai teltek, de nem túltelítettek. Szofisztikált fogalmazásmód jellemzi, amit a fordító kitűnően át tudott adni. A szereksztésre és a korrektúrára sem lehet egy rossz szót se szólni.
Besorolás: Kortárs szórakoztató irodalom, pszichothriller.
Esztétika: A regény a kiadóra jellemző igényességgel került bevonásra. A borító tökéletesen visszaadja a regény hangulatát, valamint az alaptulajdonságait is, alapos megfigyelés hatására sok mindent le lehet olvasni róla. Könnyen forgatható, kellemes olvasási élményt nyújtó felépítéssel rendelkezik.
Értékelés:
Kedvenc idézetek:
„Tudtuk, hogy a világ kegyetlen, mocskos és unalmas, és annyira brutálisan igazságtalan, hogy nem akartuk elfogadni. A mágia szerintünk ott rejtőzött a világban, csak meg kellett találnunk.”
"Tarthattam a kezemben a gyenge kis palántákat, amíg ő lyukat ásott nekik, aztán beágyaztuk őket, hogy a gyökerük szépen növekedhessen.
Mielőtt elültetjük a palántákat, meg kell erősíteni őket, mondogatta mindig. Beltérhez voltak szokva, egyenletes hőmérséklethez, páratartalomhoz és fényhez. Minden nap egy kicsit hosszabb időre kell kitenni őket, védett helyre, elég csak egy órára, aztán kettőre, hozzászoktatni őket a szélhez, esőhöz, naphoz és hideghez.
Azt mondta, a gyereknevelés is kicsit hasonló ehhez. Meg kell edzeni őket, mielőtt biztonságban kimehetnének a nagybetűs életbe. Ha túl korán tesszük ki egyszerre az egésznek a gyereket, a sokktól elsorvad, és sosem hajt ki teljesen."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése