Egy tökéletes világban nincs mitől félni. Vagy mégis?
Sodró és gondolatébresztő regény Neal Shustermantól, a New York Times bestsellerszerzőjétől.
A nem túl távoli jövőben megszűnt az éhezés, a betegség, a háború és a szenvedés. Az emberiség mindezt maga mögött hagyta, sőt a halál felett is győzelmet aratott, és az emberek újra meg újra megválaszthatják saját életkorukat. De a népesség száma mégsem növekedhet a végtelenségig, ezért a hivatásos kaszásoknak időnként kötelességük véletlenszerűen „begyűjteni” az embereket.
Nagytiszteletű Faraday kaszás egy tizenhat éves lányt és fiút választ maga mellé inasnak, habár sem Citra, sem Rowan nem vágyik erre a szerepre. A két fiatalnak nemcsak a mesterség fortélyait és a legkülönfélébb harcművészeteket kell elsajátítania, hanem legalább ennyire fontos, hogy megértsék ennek a különleges hivatásnak a fontosságát és a vele járó erkölcsi dilemmákat.
Kaszás azonban csak az egyikükből lehet, és a kiválasztott első feladata épp a vesztes begyűjtése lesz.
A Kaszások kora-trilógia első része.
Már több mint húsz országban megjelent!
2024 májusában a TikTokon elindítottunk egy közös olvasást Zsófival, Sacival és Annával, amelyet végül OlvasóKvartettnek neveztünk el. Ez annyit takar, hogy pár naponta esténként a nézőinkkel együtt olvasunk 20 percet, majd egy rövid szünet erejéig csacsogunk és így tovább. Az első közös olvasmány Saci által Neal Shusterman Kaszás című könyve lett, amelyet bevallom, eleinte kissé kétkedve fogadtam. A két évvel ezelőtti megjelenésekor nem keltette fel a figyelmemet és azóta sem fordultam egy pillanatra sem az irányába, sőt, belegondolva, majdhogynem sehol se jött velem szembe. Ezt utólag abszolút nem értem, mivel ez a könyv egy igazi mestermunka, amely mind a négyünk lelkébe és eszébe mélyen beleégette magát.
A Kaszás című regény a disztópiák sorát erősíti. A szerző már az Unwind - Bontásra ítélve című könyve kapcsán bebizonyította, hogy ebben a zsánerben igencsak kényelmesen mozog, az ötletei merészek és megbotránkoztatóak, de pont ebből meríti a valódi erejét. A Kaszások kora sorozat egy olyan világban játszódik, ahol az emberek már olyan mértékű fejlődést értek el, amely során a társadalmi egyenlőség adott; nincsen már korrupt kormány, és a hataloméhes politikusoknak is leáldozott. Az irányítást a Viharszem végzi, amely a felhő és a mesterséges intelligencia egyvelegének egy továbbfejlesztett, önálló entitással bíró formája. A halál is csupán illúzióvá vált: nincsenek végzetes balesetek, sem betegségek, amelyek megritkítanák a népességet, ám azzal is tisztában vannak, hogy a Föld energiatartalékai végesek, így ezt a “hiányosságot” úgy mondva manuálisan kell elvégezniük. Ezért alakult meg a Kaszások társadalmi osztálya, amely azon nagytisztelettel bíró embereket foglalja magába, akik az életüket arra tették fel, hogy másokét kioltsák. A Viharszem és a Kaszások köre egymástól függetlenül, kapcsolódás nélkül létezik, így az utóbbinak megvannak a maga sajátos és szigorú szabályai, amelyek kordában tartják a rendszert. Ebben a furcsa és meglepő világban bontakozik ki egy történet az olvasó szeme előtt, amely két ifjú, Citra és Rowan hányattatásairól szól, akik bár sosem akartak erre a pályára lépni, mégis inasokká válnak Faraday kaszás gondos keze alatt. Az útjuk kacifántos, sok buktatóval jár és rengeteg előre nem sejtett akadállyal kell megküzdeniük. A kilépés nem választható opció a számukra, így a lelkük utolsó morzsáját is felemésztve hoznak meg döntéseket, amelyekkel nagy és visszafordíthatatlan változásokat indítanak útjukra, mind magukban, mind a társadalmi rétegben, ahova tartozniuk kellene, valamint az összes élő ember sorsára kihatással vannak.
Hűha! De tényleg, már az első oldaltól kezdve az utolsóig, sőt, az azóta eltelt időben sem tértem magamhoz. Fejezetről fejezetre garantált volt az, hogy leesik az állam. De komolyan, hol volt eddig ez a könyv? És hol voltam én? Miért nem találkoztam korábban vele? Egyszerűen képtelen vagyok felfogni, hogy csak a puszta véletlennek köszönhető, hogy végül elolvastam, pedig egy durván meghatározó könyvről beszélünk, amire alig találok szavakat. Miért nincs jobban felkapva? Miért nem erről beszél mindenki?!
Oké-oké, igyekszem rendszerezni a gondolataimat. Szóval a szerző által életre hívott alapszituáció már önmagában nagyon érdekes. Több olyan problémakört is semmissé tesz, amely a mostani mindennapjaink meghatározó része. Fenekestül forgatja fel az emberi lét mentális összetételét. Megmódosítja a félelem -és az örömközpont működését. Folyamatosan ámultba ejtett ez a sarkaiból kifordított világ, ami ki tudja, egyszer talán tényleg lehet még a jövőnk is - én már bármit el tudok képzelni. Első pillantásra igencsak szimpatikus volt a megteremtett világ, hiszen ki ne játszott volna el még az örök léttel járó pozitívumok gondolatával. A szerző is épít ezekre az általános elemekre, de mellette nem felejti el kifejteni azt sem, hogy milyen buktatói vannak. Mert vannak, nem is kevés. Például könyvszerető emberként számomra tragikus egy olyan jövő képe, amelyben a művészeti ágak már nem értelmezhetőek, hiszen az általunk olvasott regények érzelmi része nagyban épít a halandóság tragikus velejáróira. A kortalanság immáron elcsépelt mindennapos kifejezésé vált.
A megalkotott világ megállás nélkül tolja az olvasó elé azokat a gondolatébresztő mondatokat, amelyek tartósan beleragadnak az elméjébe és hosszútávon fejtik ki igazán a hatásukat. Ebbe a környezetbe pedig a szerző egy olyan cselekményt ágyazott be, ami túlmutat az ifjúsági regények során, de azért a felnőttkor küszöbét nem lépi át, hanem megragad a köztes állapotban. A főszereplők középiskolások, ennek megfelelő a viselkedésük is, de az általuk átélt események - már az alapfelállásból kiindulva is – nem kevés agresszív szituációt hívnak életre. Szóval azt mondanám, hogy ezt a regényt leginkább a fiatal felnőttek és a gyermeki énjüket még szorosan dédelgető felnőttek számára nyújt megfelelő kikapcsolódást abban az esetben, ha kellőképp nyitottak a témára. A szerző kellő energiát fektetett a fiatalok sorsába is, így az előrehaladásukat rengeteg fordulattal és váratlan eseménnyel tűzdelte meg, ami nem csak az ő számukra okoz fejtörést, hanem az olvasó figyelmének folytonos fenntartását is garantálja. Az író gátlástalanul kihasználja a lehetőségeit, az alapvető határokat már messze maga mögött hagyta, s pont ezért válik a cselekmény több ponton is kiszámíthatatlanná; pont azt fordítja az olvasó ellen, ami eddig segítette: az olvasottsága, a korábban megélt történetek által felszedett tapasztalat.
Mindezt mondom úgy, hogy Citra karaktere engem kevésbé nyert meg magának. Nem tudtam azonosulni vele, ő tipikusan az a típusú ember, akinek a körében nem sokat időzök, mert nem egyezik a habitusunk és a stílusunk, így csak halálra idegesítenénk egymást. Ennek ellenére elismerem, hogy a sztori morális irányát figyelembe véve pont egy ilyen személyiségre volt szükség, hogy a megfelelő meder biztosított legyen és hogy a hűha-faktor ne tudjon ellaposodni. Citra és Rowan egymáshoz képest ég és föld, nem mondható el, hogy kiegészítik egymást, inkább az értékrendszeri különbségek miatt képesek tenni a dolgukat, amire az élet hívta őket.
Az emelkedett hangulat hullámzása a regény legvégéig kitart, s az utolsó oldalakon teljesedik ki csak igazán. A végső megoldás, amit a szerző tálcán kínál grandiózus és tökéletes alapozás a folytatás tekintetében. Véleményem szerint remek munkát végzett, de borzasztó magasra tette magának a mércét, így csak reménykedni tudok egyelőre, hogy a folytatásban képes lesz megugrani azokat a magasságokat, amelyek a Kaszás alapján elvárhatóak tőle. Én azt mondom, hogy ez az a sorozat, amiről beszélni kell, aminek dőlnie kellene a médiából és a közösségi felületekről, mert sokkal nagyobb figyelmet érdemelne, mint ami osztályrészül jutott neki. Sőt, odáig megyek, hogyha úgy döntesz, adsz neki egy esélyt és téged is már az elején hasonlóképp megragad, mint mi négyünket, akkor ne hezitálj, a folytatást is a lehető leggyorsabban szerezd be, hogy mire eljutsz az utolsó pontig, már ott legyen elérhető távolságban a folytatás. Hidd el, a saját érdekedben mondom!
Szereplők: A Neil Shusterman által megálmodott karakterek mind nagyszabásúak. Mindannyiuknak van egy fő profilja, ami a lényük magját alkotja és amelyektől képtelenek eltérni. Ennek ellenére nem lehet egyértelmű bélyeget sütni a homlokukra, hogy kik a pozitív és negatív szereplők, de tény, hogy a besorolást nagyban megkönnyíti.
Történet: A könyv tartalma elrugaszkodott, meglepő és váratlan. A szerző egy olyan disztópikus társadalmat hozott létre, amelynek a legnagyobb ereje abban rejlik, hogy akár ez a nem is olyan távoli valóság is lehet. Erősítésként olyan problémákat érint felszínesen, egy-egy mondat erejéig, amely a mai társadalmi helyzetben valós problémát jelent, míg az általa megalkotott világban csupán már fantazmagóriának felel meg. Az író nem fél átlépni a morális határvonalakat, így a története nagystílű és erőteljes, heves érzelmeket vált ki az olvasóból.
Nyelvezet: Abszolút hétköznapi, könnyen olvasható. A stílus gördülékeny, a szövegelrendezés pedig elősegíti a könnyített haladást.
Besorolás: Kortárs szórakoztató irodalom, disztópia.
Esztétika: A borító feltűnő színekkel rendelkezik és a kellemes kontraszt is megragadja a figyelmet. A stílus nagyban utal a történet szabatosságára is, a cím betűtípusa is ezt az újszerűséget hivatott erősíteni. Alapvetően jól elképzelt borító, ami beteljesíti, amire hivatott.
Értékelés:
Kedvenc idézetek:
„A legnagyobb kívánságom az emberiség számára nem a béke, a kényelem vagy az öröm. Hanem az, hogy mind haljunk meg egy kicsit belül minden alkalommal, amikor mások halálát látjuk. Mivel egyedül az együttérzés fájdalma tesz minket emberekké. Nem létezik olyan isten, aki segíthet rajtunk, ha ezt elveszítjük."
"– Időzni és tiszteletet leróni két különböző dolog. Én mindenkinek a temetésén részt veszek, akit begyűjtök.
– Ez valami kaszásszabály? – kérdezte Rowan, aki még sosem járt temetésen.
– Nem, ez az én szabályom. Úgy is szokták hívni, hogy tisztesség."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése