Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer egy kazamatában fogom énekelni magamnak, hogy „Boldog szülinapot!”. De ez történik akkor, ha egy bűnösen szexi démon jelenik meg egy koktélbárban, akit ráadásul a Káosz Urának hívnak, és összetéveszt engem egy szukkubusszal.
Szóval, boldog szülinapot nekem!
Persze belátta, hogy halandó vagyok, amikor megkóstolta a vérem. Én pedig rájöttem, hogy van bennünk valami közös: mindketten bosszúra szomjazunk. Úgyhogy egyezséget kötöttünk: én a tiltott városban maradhatok, hogy megkeressem anyám gyilkosát, cserébe őt hozzásegítem a bosszújához. Ehhez nem kell mást tennem, mint eljátszani a szexi szukkubuszt. Egy probléma van csak: ő a legfőbb gyanúsítottam anyám ügyében.
Amiről sajnos rendkívül könnyű megfeledkezni, amikor a szerepemre tanít, vagyis a csábításra. Minden egyes forró érintésétől közelebb sodródom a kárhozathoz. De ha megadom magam mágikus vonzerejének, akkor a biztos halál vár rám.
Instagrammon jött velem szemben először C. N. Crawford Tövisek városa könyvének a beharangozója, miszerint nemsokára elérkezik a magyar olvasókhoz is az Anassa kiadó jóvoltából. Ez az egyetlen egy poszt elég volt, hogy a figyelmem maximálisan felkeltse. A borító izgalmas, a fülszöveg frappáns, a kiadó pedig ígéretes, szóval kérdés sem merült fel bennem afelől, hogy vágyom-e erre a kötetre. Akartam. Pont. Úgy látszik, képernyőn keresztül is működik a démonok és szukkubuszok varázslata, amelyek a lapokon megjelennek. Mással nem is tudom magyarázni azt, ami úrrá lett rajtam az első pillantáskor, de legyen bármi, remélem, többször fogok még ezzel az érzéssel találkozni. A számításaim tökéletesen bejöttek.
Pedig nem indult valami felhőtlenül a kapcsolatunk a regénnyel. Valószínűleg ez az én rugalmatlanságomnak tudható be, de tény, hogy mikor elkezdtem volna olvasni, már a második oldalnál le kellett tennem és napokig képtelen voltam hozzányúlni. Pedig semmi extra nem történt, csupán a szerző leírta a főszereplő külsejét, majd elmondta a nevét. Az előző hónapban, két olvasott könyvben, közvetlen egymás után a férfi főhőst Rowannek hívták. Na, a Tövisek városában női karakter van a középpontban, egy nagy loboncú, vörös hajú, sokféle stikkel rendelkező lány, aki szintén a Rowan nevet viseli. Tudom, hogy Amerikában ez teljesen normális, uniszex névként van bejegyezve, de engem ez nagyon megkevert. Akárhányszor leírta a szerző a nevét, az előző történetbeli, kigyúrt, gőgös kisugárzással rendelkező csávó ugrott be, így a leírtak elsőként mindig furcsán hatottak rám. Miután sikerült ezen túltennem magam - tényleg beletelt pár napba -, képes voltam újrakezdeni az olvasást és végül megkaptam a hamisíthatatlan élményt, amit elvártam tőle.
Rowan egy átlagos lány egy hétköznapi egyetemen, emberi környezetben. Az élete sok tragédiát rejt magában, de a mostban történő dolgok a lehető legátlagosabbak. Végeláthatatlan diákhitele van, egy kis lyukban tengődik költséghatékonysági szempontból és igyekszik a lehető legjobb teljesítményt nyújtani a tanulmányai során, hogy utána tovább haladhasson a Tövisek városába, ahol végre elkezdheti beteljesíteni az életcélját: meg akarja találni azt a démont, aki az édesanyja haláláért felelős. Rowan a saját jelenében is kitaszított, a rossz szójárás áldozatául esett. Egyetlen barátja van, Shai, akiért tűzbe tenné a kezét. A lányok éppen Rowan huszonkettedik születésnapját ünnepelnék meg, amikor a csehóba betoppan az általuk korábban emlegetett, külső alapján félisten démon, aki a maga módján rendet tesz a halandók között fennálló konfrontációban, s amelynek végül az lesz a következménye, hogy a főhősünk egy tömlöcbe zárva ébred, ahol baromira nem lenne semmi keresnivalója. Miután Orion, a démon rádöbben az általa vétett hibára, a maga hasznára fordítja a helyzetet: ki akarja használni Rowan és az általa keresett szukkubusz közötti hasonlóságot és elvárja tőle, hogy öltse magára az utóbbi formáját és viselkedését, hogy elérje a céljait. Ez a munka valójában a lány számára is jövedelmező, mivel így lehetősége nyílik a kívánt helyen lennie, hogy saját személyes motivációját is be tudja teljesíteni.
Mivel Rowannek egy szukkubusz bőrébe kell bújnia, így nincs mese, a legnagyobb mértékben kell elsajátítania a csábítás tudományát. A kezdeti világfelépítés gyors és hatékony, így a szerző villámgyorsan jut el eddig a pontig. Számomra innen kezdődött a valódi szórakozás. A kiképzés minden elcsöpögtetett pillanata szórakoztatónak bizonyult és a köztes időben eltelt események sem voltak ezalól kivételek. A szerző könnyed stílusban ír, fiatalosan, lendületesen. A regény gyorsan olvasható és változatos, folyamatosan fenntartja az olvasó figyelmét, miközben gondoskodik a megfelelő mennyiségű humorról is. A regényt teljes egészében végig kíséri a szexuális izzás és a veszély érzete, amelyek folytonosan egymást generálják még tovább. Ez a pattanásig feszült hangulat, megadja a történet pikantériáját és elvégzi a megfelelő érzelmi alapozást a tetőpontig való eljutásig.
Rowan karakterével a kezdetekben nem tudtam békét kötni - és nem csak a neve miatt. A mániákus jelleme, amely az anyja halála után uralkodott el rajta, számomra túlment egy határon. Még csak nem is az otthoni fegyverarzenálja -az szórakoztatott -, hanem a mentális irányvonala. Olyan mértékben megragadt abba az életpillanatban - amiért valójábannem lehet hibáztatni -, hogy a negatív érzelmei teljesen eluralkodtak a teljes létén. Számomra ezt a szerepkört nem tudta kellő hitellel alakítani, mert ehhez mérten viszont butácska volt. A jelleme véleményem szerint nagy változáson megy keresztül, felszínre bukkannak a rég eltemetett értékei és erősségei is és emiatt tudtam végül baráti tekintetet vetni rá. Orion számomra szintén ugyanez volt. Ahhoz képest, mennyit élt már és hogy milyen jellegű dolgokat kellett elszenvednie, túlságosan egyszerű volt. Viszont nála felmentőkártyaként lebegett a tudat, hogy ő démon és nem ember. A szerző ezt pedig nagyon jól alakította a történetében. Imádtam a különbségeket, amelyek a két társadalmi csoport között számottevően jelen vannak. A démonok sztoikus nyugalommal elkevert kegyetlensége és az érzelmi stimulációban mutatott magaviseletük rendkívül érdekes.
A sztorinak az irányvonala jó, meglepő és változatos. Vannak pörgősebb és megülősebb részek, de a gördülékeny stílus miatt akadó pontról szó sincs. A cselekmény egy szálon fut, így a követhetőséggel sincs probléma. A világfelépítésről kevés szó esik, ami kissé zavaró, de mivel elég egyszerű, így végül is ez nem jelent problémát. A témából fakadva, az események jelentős részét átszövi a szexualitás. Valódi aktus kevés fordul meg a lapokon, ám az ágyig tartó előjáték hosszú és túlfűtött. A regény tetőpontján olyan titkok kerülnek napvilágra, amelyek a teljes történetmenetet megfordítják és egy teljesen új irányba terelik. A lezárás nem rendelkezik extrém függővéggel, de nem is mondanám azt, hogy az első rész önálló kötetként is megállja a helyét, hiszen a buli még csak most indul be igazán. Ez még csak a bemelegítés volt; egy tesztoszteronnal túlfűtött alapozás, amely még számos meglepetést tartogat a kitartó olvasók számára.
Szereplők: Egyszerűek és egyértelműek, de azért meg tudják lepni a környezetüket és az olvasót is egyaránt.
Történet: A kezdeti bemutatós megülős részen túl az események már sokkal nagyobb hőfokkal kezdenek el égni, így biztosítva, hogy a könyv pörgős maradjon. Az érzelmi vonal igencsak erős, érzelmekkel és érzetekkel átitatott. A cselekmény több helyen is rejteget meglepő fordulatot, amelyek üdítő változatosággal hatnak.
Nyelvezet: A regény könnyen olvasható és közérthető.
Besorolás: Kortárs szórakoztató irodalom, new adult, fantasy, erotikus romantikus.
Esztétika: A borító kifejezetten megnyerő és figyelemfelkeltő. A tartalommal szorosan kapcsolódik, hiszen maga a Tövisek városának kapuja jelenik meg az illusztráción, s metaforikus tartalommal is bír: hiszen ez első rész még tényleg csak az ajtón való belépést foglalja magába.
Értékelés:
Kedvenc idézetek:
„Mekkora az esélye annak, hogy egy félelmetes, ősöreg démon elfogad egy massachussettsi jogosítványt a személyazonosság bizonyítékaként? Úgy éreztem, nem lehet túl nagy."
"— Mert én egy normális ember vagyok, aki nem szívesen nézné végig, ahogy valakiknek kifolyik az agya az utcakőre. Ezt empátiának hívják. Még akkor sem jó érzés látni, ahogy valaki szenved, ha gyűlöljük az illetőt.
— Empátia — Orion jegesnek, kegyetlennek tűnt. — Elég fárasztóan hangzik. Örülök, hogy engem nem sújtott ezzel a sors."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése