„Most leszállunk innen a vak világba!” – kezdé a költő. Babits Mihály fordításában így hangzik az idézet Dante Pokoljából, ahonnan e regény a címét kölcsönzi.
A Most leszállunk innen igazi mestermű, amely az amerikai irodalom klasszikusaként fog bevonulni a köztudatba. Egy lány története, aki rabszolgaként élt az amerikai polgárháborút megelőző években.
Annist egy fehér rabszolgatartó nemzette, aki eladja délre. A hosszú menetelés során a lány édesanyjához kapcsolódó emlékeiben talál vigaszra, illetve a nagymamájáról szóló történetekben, aki harcos volt Afrikában. Annis számára e két nőalakon keresztül nyílik meg a kézzelfogható valóságon túli szellemvilág, amelyben ott van a föld és a víz, mítosz és történelem; ott vannak azok a szellemek, amelyek adnak és nevelnek, és azok, amelyek manipulálnak és elvesznek.
Az alászállás története végeredményben egy újjászületés története, amely során Annis visszavívja a jogot, hogy ő kormányozza saját életét.
Jesmyn Ward nevével még a Hallgasd a holtak énekét című regénye kapcsán ismerkedtem meg. Jó pár évvel ezelőtt olvastam, de még a mai napig nem tudtam magam teljesen túltenni a leírtakon. A szerző ezzel felkerült a radaromra, így nem is volt kérdés, hogy az új története, amely Most leszállunk innen címmel került a magyar olvasók kezébe, is jön haza velem, ahogy csak lehet. Mostanában pedig kifejezetten érdeklődöm a méhek és méhészet témaköre iránt, így a vonzás duplán biztosított volt. Az írót ismerve tudtam, hogy a gyönyörű borító egy kemény történetet próbál leplezni, de őszintén? Erre nem számítottam.
Már a hangulat előkészítő idézetek is szétszaggatták a lelkem. Mióta magam is anya lettem és nem sokkal később elveszítettem az édesapámat, nehezen viselem a szülő és gyermek viszony szétzúzására épülő történeteket, valamint az ehhez szorosan kapcsolódó témaköröket. Fáj a lelkemnek azt látni, hogy nem mindenkinek adatik meg az önfeledt és boldog gyermekkor és nem tud kialakulni egy stabil biztonságot jelentő környezet, amelybe bármikor kényelmesen visszasüppedhet, ha a világ problémái átvennék az entitás fölötti hatalmat. Az pedig, hogyha ez a kapcsolat adott lenne, de egy külső tényező meggátolja, amelyre ráhatás nincs, még inkább megcincálja a szívemet. Jesmyn Ward Most leszállunk innen történetében a főszereplő, Annis, egy fiatal, félvér rabszolgalány. Erőszakból született, apja az, akinek joga van az anyja és az ő élete fölött is uralkodni, aki még csak emberszámba se veszi egyikőjüket sem. A rabszolgatartás mindig is egy kiradírozhatatlan fekete folt lesz az emberiség történelmében. A téma megfelelő érzékenységet kíván meg mind az írótól, mind az olvasótól. Fontos, hogy az értékek ne vesszenek el a hömpölygő érzelmek és a szubjektív véleménynyilvánítás hullámaiban. Jesmyn Ward szépirodalmi értékekkel páncélozza fel magát azon harc megvívásához, amit ő maga hívott életre. A történetét a saját személyes traumája ihlette. Az írás a családja támogató csoportja által volt képes a következő és az azt követő levegővételre, mikor a szerelme elhunyt.
A Most leszállunk innen című regény valóban a szépirodalom magasiskolája. A szerző a téma érzékenységére való tekintettel tartózkodik a nyílt érzelemleírásoktól, az átadni kívánt gondolatokat leginkább képekben kommunikálja. Ezért is tolult el a tartalom a mágikus realizmus irányvonala felé, mivel a regényben szereplő szellemek és lények gazdag képi aláfestéssel szolgálnak és a lélektani vonalak tovább lendítését is nagyban elősegítik. De térjünk vissza kicsit a tartalomhoz: Annis, a rabszolgalány élete sosem volt egyszerű. Már a kezdőjelenetből is kicseng, hogy minden egyes pillanatban pellengéren táncol, így az, hogy az édesanyja harcművészetre próbálja oktatni a szegényes lehetőségeik mellett, valamint igyekszik átadni neki mindent, amit csak az élelemszerzésről, a gyógyfüvekről és egyéb, a természet adta dolgokról tud, nem csupán a felmenőire való megemlékezést szolgálja, hanem az életét is megmentheti. Ám hasztalan a tudás, mikor az édesanyját eladja a nemzője, s így elszakadnak egymástól. Annis is hamarosan erre a sorsa jut és megkezdődik egy hosszú, kegyetlen menetelés, amelynek végén nem várja semmi. Nincs cél, sem feloldozás, csupán a rabszolga lét szenvedéseinek egy új fejezete nyílik meg. A helyzete változatlan, azonban néhány nem várt esemény, és azok következményei Annis folyton fejlődő gondolataival karöltve már megfelelő alapot biztosítanak ahhoz, hogy történhessen valamiféle változás, ám annak kimenetele bizonytalan. Minden azon múlik, hogy Annis meddig hajlandó elmenni önmagáért.
Ez a regény mélységesen megrázza az olvasót. Több jelenet is volt, amely során muszáj volt egy kicsit félretennem és csak lélegeznem. Nem tartozik a könnyen olvasható, gyorsan ledarálható regények közé, sőt, véleményem szerint még a párhuzamos olvasásra sem alkalmas. Annis története megköveteli az olvasótól az osztatlan figyelmet. Nem kalandozhatnak el a gondolatai, mert akkor máris a sorokon kívül találja magát, lemarad a menetelő rabszolgáktól, s aki lemarad, aki elesik és nem kel fel, az halálra van ítélve. A hányattatott sors nem elég kifejező arra, amit ezeknek az embereknek át kellett élniük csupán azért, mert voltak, akik különbnek találták magukat, feljebb valónak a többinél és ennek a hatalomnak a tudatában elnyomásra ítéltek egy egész népcsoportot. A szerző a felszínen sztoikus nyugalommal közelíti meg a témát, de alatta csak úgy forronganak az elfojtott indulatok. A szépirodalom fegyverével képes arra, hogy a súlyos szituációkat úgy mutassa be, hogy azok ne fojtsák meg az olvasót. Csupán csak az életre hívott képek és a méhek alliterációjával lehetséges ennek a történetnek a végére érni, különben az ember szíve félúton összeszakadna a tehetetlen düh alatt, amit kivált. Mert tény, hogy a lapokon az érzelmek nem kapnak konkrét meghatározást, hanem minden ki nem mondott fájdalom a könyvforgatóban hömpölyög. Ő maga válik Annis méhkirálynőjévé.
A Most leszállunk innen című regényben nagy szerepet kap a szellemvilág, amely az afrikai kultúra alapjai számára is egyfajta tisztelgés a szerző részéről. A könyvben megjelenített valóságon túli lények nem a megszokott keretek között mozognak, hanem a matérián való túllépésük mellett kötődnek az őselemekhez és meg is oszlanak közöttük. A legélesebben kirajzolódó túlvilági lény Aza mama formáját ölti magára, ezzel is próbálva elősegíteni sajátos céljának megvalósítását. Aza kiemelt figyelemmel illeti már generációk óta Annis családját, így a mostani helyzetben is aktív résztvevője az eseményeknek. A lénye nagyban hozzátesz Annis személyiségének fejlődéséhez, hisz az ő jelenléte készteti azon gondolatok megragadására, amelyeket a túlélés reményében nem lehet félresöpörni.
A történet nyers, savas csordogálása belemar az olvasó lelkébe és megmételyezi a gondolatait. A Most leszállunk innen című könyv olvasásához elengedhetetlen a stabil lelki állapot és a nyitottság, hogy az átadni kívánt gondolatok megfelelő táptalajra találjanak. Nem könnyű olvasni, sem a nyelvezete, sem a tartalma miatt, de figyelemre érdemes. Időt és energiát nem sajnálva kell vele összebarátkozni, teret kell neki biztosítani. Ez tipikusan az a könyv, amire azt mondom, hogy több ember fog tőle elfordulni, mint aki be tudja fogadni, de talán pont ez teszi még különlegesebbé. Nem való bárkinek, nem szólít meg mindenkit, de az a maroknyi csoport, aki meghallja Annis hívását valódi csodával fog gazdagodni.
Szereplők: A történet karakterei elsősorban fekete rabszolgák és az őket birtokló emberek csak másodlagos szerepben jelennek csupán meg. Mindközül kiemelkedik Annis, aki fiatal kora ellenére már rengeteg csapást tapasztalt meg. Mély együttérzést vált ki az olvasóból annak ellenére, hogy mindvégig tényszerű marad, ezzel is óvva a saját lelkét.
Történet: A tényleges tartalom pár mondatban összefoglalható lenne. A könyv végén sincs nagystílű csavar vagy éppen kielégítő lezárás, de ennek a történetnek nem is ez a célja. A szavak bántó erejével hat a lélekre és formálja az olvasó nézőpontját. Akarattal nyitja fel a szemét.
Nyelvezet: Nem adja oda bárkinek magát ez a történet. Meg kell érte küzdeni a szavakkal. Nem a könnyen olvasható és értelmezhető könyvek táborát erősíti a Most leszállunk innen, de azért megijedni sem kell tőle. Kellő nyitottsággal kell az irányába fordulni.
Besorolás: Kortárs szépirodalom.
Esztétika: A könyv a 21. század kiadó KULT Könyvek sorozatában jelent meg, így keménytáblás kiadásban kapható, védőborítóval ellátva. A borító egyszerű, kifinomult és kissé félrevezető, mivel kellőképp elfedi a beltartalom keménységét.
Értékelés:
Kedvenc idézetek:
„Akarok. Meg akarom növeszteni a hajamat, élelmet akarok keresni, bujkálás nélkül táplálkozni, ülni a napfényben, kivakarni a nyugtalanságot a fejbőrömből, úgy lélegezni, hogy ne fojtogasson a félelem és a rettegés, magam akarom megválasztani a másodperceimet, a perceimet, a napjaimat. Eleget szenvedtem."
"Nagyon kicsi koromban, egy-egy hosszú munkanap után, fáradtan és éhesen a karján cipelt le a kunyhóhoz a sötétben. Haja a fátylam. Kicsikém, mormolta ilyenkor. Rányitom a szemem erre a sokkolóan szürke napra, a bánatra. Azok a gyaloglások, amikor még elég kicsi voltam, hogy cipelhessen, csak pillanatokba teltek. A nélküle múló percek, ez az istenverte várakozás az ő haja nélkül, a dala, az arca nélkül, évekig tartanak."
"– Csak ennyire van szükségünk. – Aza ritkás reggeli köd színébe, halvány, hűvös szürkébe vált. – Hogy hívjanak bennünket. Hogy meglássanak. Anyád meglátott engem. Anyád hozzám intézte az első szavát: Vihar, mondta. Olyan nehéz volt a nyelve, olyan kicsi a szája, annyira tele volt fogakkal, hogy úgy hangzott, mint egy kis fűzöld kígyó sziszegése. – Leszegem az állam. – De amikor felnőtt, az a kis kígyó kiveszett a beszédéből."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése