2020 tavaszán Lara három lánya visszatér a Michigan északi részén található családi gyümölcsösbe. Cseresznyét szednek, és közben kérlelik anyjukat, beszéljen Peter Duke-ról, a híres színészről, akivel annak idején együtt lépett színpadra a Tom Lake nevű társulat tagjaként, és kettejük között érzékeny szálak szövődtek. Miközben Lara felidézi a múltat, lányai végiggondolják saját életüket és anyjukhoz fűződő viszonyukat – ennek során átalakul az egész világról alkotott képük. Amiben biztosak voltak, azt most teljesen másképp látják.
A Tom Lake töprengés a fiatalkori szerelemről és a házasévek alatti szerelemről, arról, hogy hogyan éltek a szüleink, mielőtt mi megszülettünk. Reményteli és elégikus történet – azt vizsgálja, mit is jelent boldognak lenni, miközben a világ darabjaira hullik.
Van valami varázslat abban, ha az olvasó épp egy olyan könyvvel találja szemben magát, amelyben a jelenkor a közelmúlt valós eseményeivel vegyülve jelenik meg. Amikor a szerző a történetét a saját idősíkjába helyezi el, amelyre nagy kihatással vannak azok a tények és tragédiák, amiket mi magunk is átéltünk. Nem kell, hogy központi téma legyen, sőt, jobb is, ha nem az - hiszen akkor megvan rá az esély, hogy akaratlanul is szenzációhajhásszá válik a sztori. Ann Patchett Tom Lake című könyve pont ezt az érzést jeleníti meg. Egy lepkeszárny csapásának könnyedségével hozza felszínre a múltban eltemetett emlékeket, amelyek a jelenben új értelmet nyernek.
A regény 2020-ban játszódik egy cseresznyefarmon a betakarítás idején, mikor nem létezik elég dolgos kéz a munka elvégzéséhez, pláne akkor nem, ha a megszokottnál lényegesebben kevesebben vannak. Lara három lányával és férjével együtt próbálja ezt a körülményes munkát a megfelelő határidőn belül kivitelezni. A tevékenység megterhelő és monoton, így egy jó történet mindenképp segít a folyamat végrehajtásában. A három lány ezért megkéri édesanyjukat, hogy mesélje el fiatalkorának azt a rövid időszakát, mikor színészként tartották számon és a munka mellett egy olyan fiatalemberrel bonyolódott kapcsolatba, aki később méltán elismert színésszé nőtte ki magát. A történet eddig sem minősült súlyos titoknak, ám csak részleteiben esett szó egy-egy eseményfoszlányról, amelyeket a gyermeki agy felfűzött egy láncra és kiegészítette a saját elképzelései színes műanyaggyöngyeivel. Az emlékek így sok meglepetést tartogatnak a számukra, amelyek némelyike akaratlan lelki folyamatokat indít el bennük, vagy épp korábban meghozott döntéseket szilárdít meg. A Tom Lake című könyv egy olyan történetet mesél el, amely során az olvasó maga is úgy érzi, hogy a lányokkal együtt szedi a fáról a cseresznyét a tűző napon, majd maga is odaül a családi asztalhoz, hogy a megérdemelt vacsora fölött folytassák a társalgást.
Az elbeszélés középpontjában látszólag az a férfi áll, aki bár a családnak nem része, a gyerekek személyesen nem is ismerik, de mégis a múlt vaskos mozgatórugóját alkotja. A lányok a híres színészről, Duke-ról akarnak hallani, hogy maguk is részesei lehessenek egy olyan szerelmi történetnek, amit kislány korukban kezdtek el magukban felépíteni. Az anya, Laura, azonban úgy dönt, hogy a történetét sokkal korábbról indítja el, hogy a fiatal felnőtt csemetéi számára ne csak egy kiragadott pillanatot tudjon átadni, hanem a teljes kontextust, aminek köszönhetően sokkal árnyaltabbá válik a kép. A pályafutása közel sem Duke-kal kezdődött és nem is vele ért véget. Igazából a lehető legkisebb szeletben értek össze az életfonalaik, ám pont ezen cirka időtartalom az, mikor Laura története is kicsúcsosodik. De ahhoz, hogy esélyt kapjanak a lányok arra, hogy megértsék, egészen onnan kell indulnia, mikor hagyta el a nevéből az u betűt és milyen véletleneknek köszönhető az, hogy ő végül a színpadon kötött ki. A történet így több év eseményét öleli fel, leegyszerűsítve, a lényegre fókuszálva, hogy minden fontos esemény beleférjen a cseresznyeszedéssel töltött időbe.
A felnőtt Lara életében már teljesen más dolgok élveznek prioritást és a megszerzett tapasztalat személyiségformáló hatása tökéletesen érvényesül az ő karaktere által. Nyilvánvaló, hogy egy háromgyerekes növénytermesztéssel foglalkozó nő már nem gondolkodhat úgy, mint egy fiatal, az árral sodródó fiatal lány, de a megváltozott körülmények és prioritások következtében első pillantásra összeegyeztethetetlennek tűnik a múltban formálódó és a jelenben megjelenő személy azonossága, ám minél több apróságot árul el a lányainak és az olvasóinak, annál inkább érezhető a két személyiség között lévő összekötő kapocs. Lara életét a véletlen és hirtelen meghozott döntések, valamint a rajta kívül álló szerencsés véletlenek formálták eleinte. A színészi pályafutása egy másodperc alatt meghozott lépés következménye. A mi kis városunk című színműben Emily szerepét pályázza meg, majd a nagyszerű alakításának köszönhetően a későbbiekben néhány szerephez hozzájut egyéb filmekben és reklámokban, de az élet hamar közbeszól. Az ő lénye az elsőként megtestesített szerepkörben csúcsosodik ki, így jut el Tom Lake-be, ahol újfent a szeretett karakter bőrébe bújhat egy nyári előadási idény erejéig, s itt ismerkedik meg a lányai figyelmében lévő férfival, Duke-kal is.
Bár a színészekre nem szokás azt mondani, hogy átlagos életet élnének, a szó tágabb jelentésében nézve, ez mégiscsak illeszkedik Larára. A pályafutása pont olyan, mint amit ember elképzel: vannak kisebb-nagyobb göröngyök, de szépen halad előre a saját útján, amíg el nem jön a valódi fordulópont és hullócsillagként tűnik el a színház égboltjáról. Tény, hogy az ő életében is voltak nehezítő körülmények és elismerésre méltó a helytállása, amit tanúsít a meghallgatások körülményeihez való alkalmazkodása is, de ő maga is elismeri, hogy nem sok erőfeszítést kellett azért tennie, hogy előrefelé tudjon lépni. A karrierje melletti magánélete pedig klisésen úgy alakul, ahogy az a színházi környezetben szokott. Jelen esetben sem teljesen tudtam elfogadni a fennálló kapcsolatokat, ám a Tom Lake-ben volt némi tisztelet a szereplők között, így meglepően későn kezdett csak felborulni az egyensúly.
A könyv nagy részét Lara visszaemlékezése teszi ki, valamint a lányai válaszreakciói és azok magyarázata, mégis a legértékesebbek azok az apró, rövid gondolatok, amik legtöbbször a fejezetek végén jelentek meg, mintegy mellékesen megemlítve. Lara árnyalt képlátása által mindig képes behozni egy újabb nézőpontot, még ha csak pár sor erejéig is, ami teljes mértékben felülírja az előtte megjelenő helyzet értelmezését. Ezek a pillanatok voltak azok, amik számomra megmentették a történetet. A főszereplő élete nem kötött le túlságosan, nem alakult ki közöttünk szimpátia. Őszintén, a cseresznyefarm és Joe sokkal jobban érdekelt, mint bármi, amit mesélt. Az elbeszélési módja számomra kicsit mesterkélt volt, főleg annak tekintetében, hogy hányszor kihangsúlyozza, hogy őneki nem igénye ezt a sztorit előadni, de ha már elkezdte, akkor azt teljes erőbedobással teszi meg. Számomra ez volt az a regény, amit az olvasási folyamat közepette nem tudtam kellőképp értékelni, untam, ám miután a végére értem és hagytam neki időt ülepedni, egyre több pozitív gondolatom támadt a tartalma kapcsán. Mert valóban értékes gondolatokat fogalmaz meg a szerző és megfelelő tapintattal érint több olyan témát is, amelyek feszültséget okoznak az előadóban és a hallgatókban egyaránt. Bár ezek egyikébe sem megy bele mélyen, sőt, inkább csak a felszínt kapargatja, pont annyira elég, hogy az olvasóban megragadjon és a folyamatot elindítsa a fejében. Onnan pedig nincs megállás.
A lezárásban véleményem szerint érdekes fordulatot vettek a dolgok. Kissé értetlenül is állok előtte, mert számomra ez kissé elképzelhetetlen. A fordulathoz nem volt elegendő az az egy napnyi alapozás és ezt nem lehet szimplán a színész lelkület számlájára írni. Duke valóban hirtelen és szenvedélyes ember volt, aki, ha rajongott valamiért, akkor azért a teljes lényét odaadta, de ez az utolsó apropó még tőle is szokatlan. A tetőponton lévő húzása viszont teljesen tipikus, ennél se többet, se kevesebbet nem is vártam volna.
A Tom Lake egy lassan csordogáló kis patakra hasonlít, amelynek a medrében ezernyi kavics áll ellen a sodródó víz vonzásának. Vannak közöttük átlagosak, szürkék, amik beleolvadnak a környezetbe, de akadnak olyanok, amelyeken a napfény megtörik és prizmaként verik vissza a felszínre a színeket. S ezek a kis optikai csalódások azok, amelyek miatt megéri ezt a könyvet kézbe venni és forgatni. Lara története egyszerre szép és csúf, átlagos, tragikus és csodálatos; gondolatébresztő, amely legnagyobb hatását napokkal az olvasás után fejti ki.
Szereplők: A történet mindkét idősíkon több szereplővel dolgozik, akik mindegyike jól elkülöníthető egymástól. Mindenkinek megvan a maga sajátos érzésvilága és jellemvonása, amivel a szerző megfelelő szinten dolgozott.
Történet: A regény központjában a múltban való kalandozása áll Larának, aki a felnőtt lányaival osztja meg a történetét és csak reméli, hogy ezáltal valódi értéket tud átadni a számukra. A történet finoman szövi a szálait, csendes folyás jellemzi és az elbeszélési mód is kellemes. Joe üde színfolt a lapokon, amikor megjelenik, mindig kisüt a nap.
Nyelvezet: Hétköznapi nyelvhasználat jellemzi, pasztellszínű leírásokkal tarkítva.
Besorolás: Kortárs szépirodalom.
Esztétika: A borító egyszerű, ám annál szebb és tökéletesen illeszkedik a történethez stílus és hangulat szempontjából egyaránt. Melegséggel tölti el a lelkem, akárhányszor ránézek.
Értékelés:
Kedvenc idézetek:
"Mind azt hisszük, mi vagyunk a világegyetem közepe, de elfeledjük, hogy csak apró porszemek vagyunk a csillagok között. Áthaladunk a lehetséges jövők áramlatán, amelyek néha egymásnak csapódnak."
"Hogy félhetnek olyasmitől, aminek a létezését eleve el sem hiszik? Ilyen a mi ellentmondásos, emberi természetünk."
"Sose feledjétek,mondta nekünk. A világ egy álommal kezdődött. Az életünk is ugyanilyen. Álmodjatok tovább, leányaim! A világ hatalmasabb, mint sejtitek."
A könyv adatai:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése