Mi történik akkor, ha a mester válik a tanítvánnyá?
Csaknem kétezer éven át egyetlen druida járta a világot – Atticus O’Sullivan, a Vasdruida, aki éles kardjának és még ennél is élesebb eszének köszönhetően képes volt túlélni ellenséges istenek egész panteonjának támadásait.
Immár nincs egyedül. Atticus tanítványa, Granuaile végre maga is druidának mondhatja magát. Atticusnak ráadásul sikerül kiolvasztania réges-régen időbe fagyasztott fődruidáját, aki egyfajta apafigura (vagy valami ilyesmi) a számára, és aki immár Owen Kennedyként járja a modern világot. Owennek pedig sok mindent be kell pótolnia.
Atticus élvezettel tölti be új szerepét, hiszen ezúttal ő a tanító, egykori mestere pedig a tanítvány. A három barátnak dögvészt terjesztő démonokkal, baconimádó jetikkel, repülő rókákkal és őrült Fae lényekkel is dolguk lesz, és ezúttal abban bíznak, hogy… három a druidaigazság.
Vesd bele magad a druidák fergeteges földi kalandjaiba!
Juhú, a kedvenc druidáim újra visszatértek és újfent izgalmas kalandokat ígérnek a számomra! Egyszerűen képtelen vagyok felfogni, hogy ez a sorozat miért nem kap nagyobb visszhangot. Izgalmas, mozgalmas, humoros és tényleg minden van benne, amit csak el lehet képzelni. A részek gyorsan olvashatóak, nem éppen féltéglák és már hét kötetnyi élményt adnak, így már csak kettő vár kiadásra, de ezek is tervben vannak a kiadónál. Ja és ha még ez nem elég, van benne egy imádnivaló ír farkas is, akinek van némi uszkár problémája, de pszt! Erről szót nem ejthetünk! De nézzük csak, miről lehet beszélni.
A hetedik kötet az Összetörve címet viseli magán, amitől őszintén, egy kicsikét összerezzentem. Nem tudtam, kire vagy mire utalhat, de az előző részben elszenvedett esetleges traumák után én már nem bízom a szerző jóindulatában. Megindultak a fejemben a gondolatok még azelőtt, hogy a könyvet egyáltalán kinyitottam volna. Romantikus vagy éppen vad elgondolások kaptak szárnyra az elmémben és szerintetek bejött bármelyik ötletem is? Naná, hogy nem. Még csak közelébe se jártam a megoldásnak, pedig ez is egy annyira tipikus Hearne-féle cím lett, hogy csak na. Mindenesetre annyit elárulhatok, hogy nagyon félni vagy épp megijedni nem kell, bár a szereplőkkel nem éppen kegyesek az istenek.
A történet immáron három hangon szólal meg. A megszokott módon Atticus kapja a legtöbb felszólalási jogot, de nem sokkal marad el mellőle Granuaile sem és a kettejük kalandja között pedig mély, morgós medve hangon belebrummog a dolgokba a kétezer éves Owen is, aki meglepő színfolt lesz a cselekmény során. A regény legnagyobb időtartalmában a szereplők nem is egy helyen tartózkodnak, így végképp elkerülhetetlen a gyakori nézőpontváltás, hogy minden fontos dolgot megismerhessen az olvasó. Fordulatból pedig akad bőven, a sztori egyre mélyebbre viszi a cselekményt és végre talán napvilágra bukkan az is, hogy ki próbál már oly régóta Atticus életére törni, s nem utolsó szempontként az is, hogy mi a motivációja.
Véleményem szerint a történeten hatalmasat dobott az, hogy mostmár Granuaile is teljes értékű druida és neki is lett egy hű társa, Orlaith személyében. Hiszen egy kutyánál mi lehet a jobb? Hát kettő! Ez az apróság felpezsdíti a karakterek között húzódó dinamikát, s biztosítja azt is, hogy a lány akkor se legyen egyedül, amikor titkos kommandó akcióra kényszerül az apját megszálló lény miatt. Eleinte nem tekintettem magaménak ezt az irányvonalat, de minél több információ került napvilágra, illetve a régi és új karakter felbukkanásának hatására egyre inkább élveztem. A végére pedig pont ugyanúgy izgultam Granuaile iránt, mint Atticusért szoktam.
A hős druidánk kalandjai most jóval kevésbé mozgalmasabbak, mint a társáé és talán elmondható az is, hogy kevésbé veszélyes - legalábbis eleinte -, ám nem lehet azzal megvádolni, hogy emiatt unalmasabb lenne. A fiatalkori mesterének kiszabadítása által újabb árnyalatok jelennek meg az eddig is már igencsak színesnek mondható képen. A kettőjük között jelen lévő kapcsolat iszonyat szórakoztató, a feje tetejére állt erőviszonynak köszönhetően pedig merően új tárlatokat nyit meg előttük. Immáron Atticus az, aki a tanár szerepbe bújik. Minden elismerés amúgy Owené, mert nagyon jól veszi a modern világ okozta megrázkódtatást és eléggé nyitottnak mondható, még annak ellenére is, hogy sosem fogja tudni levetkőzni azt a 2000 évvel ezelőtt létezett világ által berögzült énjét. De pont emiatt kedvelhető. Szükség van rá a lapokon, hogy legyen valaki, aki néha földbe döngöli Atticus imázsát, de mellette megbízható segítségnek is bizonyul. Legalább az ő esetében nem kérdőjelezhető meg, kinek az oldalán áll.
A hármójuk által kiderített dolgok már olyan következtetésekhez vezetnek, amelyeket, ha a felszínre hoznak, nincs mese, kő kövön nem marad. S mivel nem dughatják homokba a fejüket, így nyilvánvaló, hogy Atticus szokásához híven megint fellobbantja a világot. Pedig el kell ismerni azt is, hogy a szeretett druidánk sem ugyanaz az ember már, aki pár résszel korábban volt. Mondhatni, kétezer évnyi élet után már neki is kezd benőni a feje lágya és igencsak érett, felnőttes döntéseket képes hozni. Az már más tészta, hogy ez nem minden szituációban célravezető, de jól esett a lelkemnek a tudat, hogy igyekszik hű maradni a lényéhez, és elsősorban a békés megoldásra törekedni. S talán pont ezért fájt nekem is annyira a történet tetőpontja. Hát igen, a szerző sosem aprózta el a könyvei utolsó fejezeteit, szerintem nagyszabású csavarokat eszik reggelire, de a mostani valahogy számomra is elhozta a véglegesség érzését. Még mindig bőven akad elmesélni való, de már érződik, hogy a sorozat lassan a végéhez közeledik - ezt pedig teljes szívemből sajnálom, mert már most tudom, hogy mennyire nehéz lesz elengedni a kezüket.
Szóval még mindig imádom Atticust és a többieket. Az Oberon karaktere által becsempészett humor megunhatatlan, ahogy az egész világ, az összes istenséggel, mitológiai lénnyel és mindenféle misztikus dologgal. A kimondhatatlan nevek, a változó tér -és idősíkok, s minden, amit csak magába foglal, egy idő után abszolút nem zavaró, sőt, ez adja meg a sava-borsát. Azoknak, akik szeretik a urban fantasyt, a humort és készen állnak egy több köteten átívelő kalandra, bátran merem ajánlani, nemtől függetlenül. S végezetül csak ismételni tudom magam: A Vasdruida krónikái megérdemli, hogy ott legyen a booktok kedvencek között, szóval kérlek, segítsetek nekem minél tágabb réteggel megismertetni. Túl jó ahhoz, hogy elmerüljön a könyvek tengerében.
Szereplők: Jelenleg Owen és Orlaith az, akik újdonságot csempésznek a lapokra. A további karakterek hozzák a megszokott formájukat, de látszik rajtuk az elmúlt idő, valamint a megszerzett tapasztalat, mondhatni egy lassú, de érzékelhető jellemfejlődés jelenik meg a történetben.
Történet: Atticus kiszabadította az idő fogságában rekedt druida mesterét, akinek most ő válik így az oktatójává, hogy asszimilálódjon a jelenkorba. Ez a program sikeresnek mondható és sok öröm forrása is az olvasó részére. Míg zajlik a beilleszkedési projekt, Granuaile útra kel farkaskutyájával, hogy megszabadítsa az apját az őt megszálló lény rémuralmától. A küldetése sokkal szövevényesebb, mint ahogy azt eleinte gondolta és a végén kiderül, hogy mindez csupán egy hatalmas összeesküvés apró szelete volt csak, ami visszafordíthatatlan következményekkel és áldozattal járt. A történet végén pedig végre fény derül arra is, hogy ki áll az egyik ellenséges szövetkezet mögött, amely újabb fogaskerekeket hoz mozgásba.
Nyelvezet: Az előző hat kötetben már megszoktuk a mai szemmel nézve furcsa, óír neveket és kifejezéseket, így ezt már csuklóból kirázza az olvasó. A humor most sem marad el, rengeteg jó párbeszéddel örvendeztett meg a szerző minket.
Besorolás: Kortárs szórakoztató irodalom, fantasy.
Esztétika: A sorozat borítói szerintem még mindig nagyon jók, megfelelően illeszkednek hangulatilag a sztorihoz. Ha mondjuk esetleg most mind a három karakter megjelent volna rajta, akkor lehetett volna még jobb, de így is tökéletesen megfelelt.
Értékelés:
Kedvenc idézetek:
"Nincs szexibb annál, mint amikor egy férfi félmeztelenül süt-főz."
"Fogalma sincs, milyen sokat jelent ez nekem. Az elmúlt évet azzal töltöttem, hogy elhittem: alkalmatlan vagyok arra, hogy bárkinek is a társa legyek."
"– Ő egy ügyfél!
– Nem érdekel! Az életedről van szó, Hailey. Az egyetlenegyről, ami van. A régi Hailey a legmagabiztosabb nő volt a világon. Mindig igyekezett, hogy megkapja, amit akar. Hozd vissza, oké? Ne nyüszíts itt, mint egy felrúgott kiskutya, és legyen egy kalandod a pasival! Könyörgök, de komolyan. Hiába van tőle durva szárnyverdesésed, még akkor is megéri.
– Hogy micsodám?
Jenny szeret új szavakat kitalálni, most viszont túlságosan kivagyok ahhoz, hogy megértsem.
– Az izgatottság. A pillangók. Gyakorlatilag agyvérzést kaptál, amikor rád nézett."
A könyv adatai:
Kiadó: Könyvmolyképző kiadó
Megjelenés ideje: 2024. március 5.
Terjedelem: 384 oldal
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése