2024. augusztus 2., péntek

Csoma-Lőrincz Tamara: Hádész, ​az alvilág tini kalandora

Fülszöveg:

– Miben segíthetünk, Alex?
– Ok…. Huh. Mondom, csak elkezdeni nehéz. Kikészít a suli, meg hogy az apám folyton a nyakamban liheg. Otthon elég gáz a szitu, csajom meg persze hogy nincs, akihez átmehetnék. De ha ez még nem lenne elég, letöltötte magát egy elpusztíthatatlan app a telefonomra, ami azt állítja, hogy én lettem Hádész, az alvilág ura. Tiszta őrület, de már kezdek hinni neki. Az a legdurvább, hogy azóta olyan alakokat látok, akik nem is léteznek. Mégis jobban megértenek, mint bárki a suliból. Állítólag élet és halál ura lettem, de én csak azt érzem, hogy egyszerre két világ súlya nehezedik rám. Gondolom zártosztály…
– Nyugodjon meg, Alex! Javasoljuk, foglaljon mielőbbi időpontot a Psziché Lélekközpontba, szakképzett pszichológusaink közel 3000 év tapasztalattal állnak rendelkezésére.

A történetről:

Van Magyarországon egy új kiadó, ami a lelkemnek igencsak hamar kedvessé vált. Ez az Eleven kiadó, aki nem kisebb célt tűzött ki maga elé, mint segíteni azon kezdő vagy épp bátortalan írókat, akiknek a kézirata régóta a fiókban szunnyad. A könyviparban való elindulás borzasztóan nehéz, főleg, mióta a különböző jogszabályoknak köszönhetően a piac is merően elkezdett átalakulni. Emiatt még nagyobb tisztelettel adózom a kiadó munkatársai irányába, hogy elhivatottságukról tanúbizonyságot téve megadják a lehetőséget a köztünk élő csiszolatlan gyémántoknak. Ezek közé tartozik Csoma-Lőrincz Tamara is, aki fiatalos, lendületes regényével felkerült a radaromra.
A történet főszereplője egy teljesen átlagos srác, Alex, aki egy reggel azzal szembesül, hogy az engedélye nélkül, a telefonjára egy új applikáció települt. Megszólal a fejében a vészcsengő, főleg, amikor az alkalmazás azzal fogadja, hogy gratulálunk, mostantól számítva 650 évig te vagy az Alvilág uralkodója. Alex elég szkeptikus a dologgal kapcsolatban- végtére is ki hinne egy ilyen kétes eredetű információnak? -, de hamar rá kell döbbennie, hogy ez tényleg komoly dolog és nem csak valami szivatás, amit az osztálytársai agyaltak ki ellene. Sok ideje nem is marad ezen gondolkodni, mivel az Alvilág hanyatlóban van és sürgősen küldetésre kell indulnia, hogy ne ő legyen az a személy, aki arról válik híressé, hogy ő volt a legalkalmatlanabb a pozícióra.
A regény alapkoncepciója iszonyú egyedi. Az az elgondolás, hogy a teljes Alvilágot úgy lehet irányítani, mint egyfajta farmos játékot, mesteri. Belőlem már itt felbugyogott némi nevetés, mert hát amennyire nonszensz ez a lehetőség, annyira kézenfekvő is egyszerre. Hiszen minden a digitalizálás útjára lépett, hát akkor pont ebbe ne aknázták volna ki a fejlesztési lehetőséget? A telefonunk pedig kortól függetlenül mindig a közelünkben van már, így ez a legjobb módja annak, hogy a vezető értesülni tudjon arról, mi történik a birodalmába. Minek kellenének ide kamerák, ha premier plánba lehet kukkolni, épp kiket visz át Kharón a folyón a csónakjában, s bármikor egy pöccintéssel lehet tundra szerű időjárást vagy épp sivatagi forróságot beállítani?
A kalandok, amiket Alex Hádész bőrébe bújva átél, egyáltalán nem nevezhetőek hétköznapinak. Az események egymásba érnek, folyamatos pörgésben és változásban vannak. Az én boomer agyamnak talán egy kicsit sok is volt, de ez mit sem számít, hiszen a mai felgyorsult társadalomban pont ez az, ami már megszokottá vált és reakciót képes kicsikarni a nézőközönségből. Erre van igény, Csoma-Lőrincz Tamara ezt pedig nagyon jól mérte fel és építette rá az elbeszélési módját. Nincsenek a regényében üres járatok, mellébeszélések vagy felesleges tájleírások; a hangsúly a cselekményen van, a fordulatokon, amikből pedig nincs hiány. A regényben felvonul a görög mitológia apraja-nagyja, közszereplők és kevésbé ismert lények egyaránt, akik mind csak hozzáadnak a nagy egészhez. Aggodalomra akkor sincs ok, ha még nem barátkoztunk korábban velük, mert a szerző a sorok között, humoros vagy épp roppant érdekfeszítő köntösbe bújtatva, folyamatosan csepegteti a róluk szóló alapinformációt, így egy percre se érzi elveszettnek magát az olvasó – és nem utolsó hátrány, hogy közben észrevétlenül bővíti a tudását is. Az pedig már csak hab a tortán, hogy a Minótaurusz mellett meghökkentően jól megfér Szabó Magda vagy éppen Tolkien is. S hogy mi közük van egymáshoz? Az a regényből kiderül.
A regény elsődleges célja a szórakozást és a mókás tanulás, de mindemellett néhány komolyabb téma is beemelésre került a lapokra, amelyek fontos alappillérjeiként szolgálnak a teljes cselekménynek. Az applikáció választása nem véletlenül esett Alexre. Az érdeklődési köre miatt alkalmasnak minősül a pozícióra, valamint a jelleme még kiforratlan, a tapasztalatok által formálható, ahogy az minden fiatal esetében is fennáll. A személyét még inkább erősíti, hogy folyamatosan megkérdőjelezi önmagát, hogy vajon tényleg joga van-e Hádész bőrébe bújni, nem lett-e volna más, aki alkalmasabb lett volna erre a szerepkörre. Örök érvényű szabály, hogy mindig azok válnak a legjobb vezetőkké, akik sosem érezték úgy, hogy minden hatalom nekik jár. Azért pedig külön piros pont jár, hogy a szerző menet közbe se rendelt hozzá „mélyen benne szunnyadó” varázsképességeket, hanem tényleg meghagyta egy teljesen átlagos srácnak, aki tétova, bizonytalan, adott pillanatban lefagy, de mindemellett intelligens, eszes és helyén van a szíve. Jó, azért képességeket kap majd, de hát az a pozícióval jár, miután kiérdemli. Ez is nagyon jó ötlet volt a szerzőtől, hogy a játékokból jól ismert achievement-tekkel dolgozott. Alex kapcsán még szükséges megemlíteni a családi hátteret, ugyanis Csoma-Lőrincz Tamara egy olyan szűk közösségbe helyezte el karakterét, ahol nem szívesen nőne fel az olvasó – mégis a mai elborult világban szinte általánossá vált a helyzet. Ez pedig az alkoholista és bántalmazó szülők jelenléte. Alex története nem vesz tragikus fordulatot, a szerző leginkább a jellembeli vonásai magyarázataként használja csupán a múltban elszenvedett traumákat, leginkább utal rá, semmint mesélne, de a jelenléte stabil és megingathatatlan.
A tetőponton kicsúcsosodó fordulat igencsak erőteljesre sikerült. Az író nem hazudtolta meg benne a karakterfelépítéseket, sőt, elmondható, hogy pont erre az eseményre készítette elő őket a korábbi oldalakon. A szereplők és a cselekményszál között fennálló kapcsolat harmonikus és dinamikus, együtt fejlődnek és együtt törnek egyre magasabbra. Bár roppant izgalmas ez a jelenet, én mégis valahogy kevésnek, egyszerűnek éreztem. Az utána következő megoldás pedig szintén túlságosan gyorsnak hatott. A problémák már azelőtt fennálltak, hogy a Tartarosz megadta volna magát, akkor annak a helyreállítása nem fogja a régi pompa felé vezető utat teljesen kikövezni. Ugyanakkor azok a döntések, amelyeket az események hatására Alex magában meghozott, mindenért kárpótoltak.
A Hádész, az alvilág tini kalandora című könyv egy vérbeli ifjúsági regény, amelyben a jelenkori dolgok keverednek a görög mitológiával. Fiatalos, lendületes, humorban sem szenved hiányt. Biztos vagyok benne, hogyha ilyen jellegű könyvek lennének a kötelező olvasmányok, melyek egyszerre szórakoztatnak és tanítanak, akkor sokkal több fiatal fordulna jó szívvel a könyvek birodalma felé. Bánom, hogy ez a könyv nem sorozat, hanem önálló kötet, mert úgy érzem, bőven lenne még benne potenciál. Hádész kalandjai nem itt érnek véget. Igazából most kezdődik majd az igazi élete.


Szereplők: A történetben Alex az egyedüli fiatal, aki valóban ember. A társai a mitológiai alakok közül kerülnek ki, akik szintén vele egykorúként vannak feltüntetve, így könnyen és gyorsan megtalálják a közös hangot. Mindenkinek megvan a maga saját egyéni problémája, ami által a szerző több olyan érzésre is rámutat, ami a kamaszok lelkében terjeng.
Történet: A történet gyorsan belecsap a lecsóba és kettőt se kell pislantani ahhoz, máris az első nagy küldetés elkezdődjön. A szereplőkkel nagyon sok minden történik, amelyek legtöbbje a maga módján humoros, de nem szabad elfelejteni, hogy a lapokon a görög mitológia jelenik meg, amely nem mentes az erőszaktól, így nyilvánvaló, hogy a könyv lapjain is előfordulnak olyan események, vagy karakterbemutatáshoz tartozó érdekfeszítő leírások, amely nyersnek hathat azok számára, akik most ismerkednek ezzel a világgal.
Nyelvezet: Könnyed, fiatalos, lendületes.
Besorolás: Kortárs ifjúsági irodalom.
Esztétika: A könyv fiatalos borítót kapott, amely megfelelően illeszkedik a tartalomhoz. A fülszöveg megjelenítése is újszerű, a telefonos, chat-es kialakítás megfelelő utalást tesz a tartalomra. Nekem leginkább a fejezetek elején található telefonikon tetszett, amelynek töltöttségi szintje azt mutatta, hogy az olvasó hol tart jelenleg a könyvben. Bár minden könyvben lenne ilyen, ez valami fantasztikus ötlet volt!



Értékelés:

Kedvenc idézetek:

"Néha az ember egészen váratlan helyeken találja meg az otthonát, és egy olyan helyről, melyet sokáig az otthonának hitt, váratlanul kiderülhet, hogy mégsem az."

"Ha valamit megtanultam az Alvilágban, akkor az az, hogy ha valami olyan, mint egy hulla, akkor az valószínűleg egy hulla. Esetleg két hulla."

"– A te világodban az emberek szépek, de attól még lehetnek éppen olyan kegyetlenek, mint a Tartarosz legmélyebb gödrébe taszított szörnyetegek. Mégis, mintha pusztán egy szép arc elég lenne, hogy megbízzatok egymásban."


A könyv adatai:

Kiadó: Eleven kiadó
Megjelenés ideje: 2024. július 1.
Terjedelem: 420 oldal

A könyv az alábbi helyeken vásárolható meg:




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése