A bérgyilkos, a CIA-ügynök, a titkárnő és a drogbáró felesége. Mindenki az, akinek látszik?
Mexikóváros
Nora, a magyar kislány árvaházba kerül, ahol a kisstílű gyermekbűnöző, Andrés veszi a védelmébe. Felcseperedve Nora keményen tanul, míg a bátyjaként szeretett fiú könnyelműen él. Viszonyt kezd egy drogbáró lányával, Milenával, amelynek következtében mindnyájuk élete gyökeresen megváltozik.
Acapulco
Jake, a CIA fiatal hírszerzője a város hírhedt szórakozónegyedében egy pitiánernek tűnő feladatot kap. Azonban az események váratlan fordulatot vesznek, és a megbízatás rémálommá válik…
Az Alapítvány
Patrick, a CIA-től több mint egy évtizede tisztázatlan körülmények között távozó exkatona létrehozza az Alapítványt. Ez csupán egy ártalmatlan szervezet, vagy egy megcsömörlött elmebeteg bosszúhadjáratának eszköze?
Mosonyi Mara elkalauzol bennünket Latin-Amerika nyomornegyedeibe, fényűző szórakozóhelyeire, árvaházaiba vagy éppen drogbáróinak otthonaiba. Tanúi lehetünk szerelmek, barátságok születésének, ellenségek küzdelmeinek, múltbéli titkok felszínre bukkanásának, miközben egyre közelebb kerülünk ahhoz, aki a háttérből a szálakat mozgatja: Olmechez, a titokzatos kartellfőnökhöz, akinek sokan még a létezését is vitatják.
Mosonyi Mara munkásságával A szirt című könyve kapcsán ismerkedtem meg. Színvonalas krimi, amely esetén az olvasó sosem tudja, melyik karakterrel hányadán áll, mivel mindenkinek meg lehetett volna a motivációja a gyilkosság elkövetéséhez, így mindvégig fenntartja a figyelmet. A szerzőnek korábban is jelent már meg nyomtatásban regénye, szintén krimi irányvonalon, amelyet most az Álomgyár kiadó, A szirthez illeszkedő borítótervvel dobott újra piacra. A cím nem módosult, a felfrissített kiadás is Olmec néven fut, amely bár első látásra nem sokat mond, de a sztoriból hamar kiderül, hogy pontosan mit is foglal magára. Mindenesetre a hangzása miatt figyelemfelkeltő.
Az Olmec története borzasztóan összetett, épp ezért hihetetlen a számomra, hogy Mosonyi Mara esetében ez volt az első regény, ami megjelent a neve alatt. Az ember azt hinné, hogy minden író visszafogottan, egy egyszerű művel kezdi a pályafutását, amely után a sok írással eltöltött órának köszönhetően egyre nagyobb rétegeket tud majd megmozgatni, így nyomonkövethető könyvről könyvre a fejlődési útvonal, de ez a szóban forgó szerzőre nem igaz. Ennek a sztorinak az életre hívásához nem elég az alapos kutatómunka, hanem rengeteg tervezéssel eltöltött óra is szükségeltetik hozzá. Emelem kalapom!
A regény mozgatórugója Olmec, aki valójában a történet passzív szereplője. Mindenki róla beszél, mindenki azt akarja kideríteni, ki bújik meg a név mögött, de ez a folyamat abszolút nem egyszerű. A kartellfőnök inkognitója megingathatatlannak tűnik, ahogy a motivációja sem tisztázott. A beépülésre tett kísérletek lassan hoznak eredményt, sőt, legtöbbször egy váratlan esemény következtében elvész a befektetett munka is. Ennek ellenére több szervezet is igyekszik felderíteni a szálakat, hogy megtudják, ki rejtőzik a név mögött. A CIA oldaláról megismerheti az olvasó Jake-et, a vele párhuzamosan futó Alapítvány részéről pedig az exCIA-s Patrick ténykedését. Bár a cél közös, a módszereik abszolút nem egyeznek, sem a földrajzi elhelyezkedésük, így első látásra könnyen tudnak egymástól függetlenül ténykedni. Ez mindaddig igaz csupán, míg az útjaik nem keresztezik egymást. Akkor viszont a helyzet egy olyan lépést követel meg, amely merően megváltoztatja minden érintett munkáját és életét.
Mielőtt még megismerkedhetne az olvasó a jelenkori események hátterében feszülő mozgatórugókkal, a lapokon bemutatkozik Nora és Andrés kettőse, akik a mexikóvárosi árvaház falai között nőttek fel és csak Isten a tudója, hogy élték túl a korai életévükben elszenvedett megpróbáltatásokat. Mindketten fiatalkorukba kerültek az intézménybe és ha nincs Andrés határozott fellépése, valamint a közös nyelv kapcsolata, akkor Nora élete hamar tragikus fordulatot vett volna. A két magyar gyermek között testvéri kapcsolat kerül kimondásra, amelyhez mindörökké ragaszkodnak még annak ellenére is, hogy valójában semmilyen vérségi kötelék nem köti össze őket. A sors játékának köszönhetően mindketten egy olyan játszmában találják magukat, amely egyenes ágon megadja a számukra az utat, amin járni tudnak. Valójában nincs választási lehetőségük, de mégis ezáltal adatott meg a részükre a nyomorból való kitörés és a színfalak mögött történő felemelkedés lehetősége.
A szerzői jelenlét az egész történeten végig kézzelfogható. A sztori gerince lépésről lépésre, nagytudatossággal lett felépítve. Mivel maga a háttéranyag is fontos, így a regény első nagyobb lélegzetvétele még az alapozás munkáját szolgálja, hogy a jelenkori cselekményt megfelelő környezetbe tudja elhelyezni az olvasó. Ez a tény alátámasztja, hogyan lehet, hogy az első száz oldal mindössze két fejezetnyi cselekményt mutat be, amely bár igencsak érdekes, és teljességgel elismerem, hogy szükséges is, de számomra nehéz volt olvasni. Nem éreztem vonzást a szereplők iránt, így abszolút nem tudta fenntartani a figyelmem, hogy megismerhetem, honnan származnak és milyen út vezetett ahhoz a bonyodalomhoz, mikor már akaratukon kívül is belefolytak egy sokkal nagyobb ügybe. A jelenkori történetszál már erősebb vonzást gyakorolt rám, de igazából a karakterek iránt érzett tartózkodásom mindvégig fennállt. Egyedül Felipe volt az, akivel szimpatizáltam, üde fényfoltként volt jelen végig a könyvben.
A jelenkori cselekmény azonban nem hagyott hidegen. Tetszett, ahogy a történeti szálak egyre inkább összeérnek, és ahogy a fúziót követően megváltozott a regény dinamikája is. Lehet, hogy a legtöbb karakterrel nem éreztem rokonszenvet, sőt, volt olyan, akinek a megbuktatásáért szorítottam, de tetszett, miként használják a rendelkezésükre álló erőforrásokat. A tetőponton bekövetkező fordulat is jól előkészített volt és bár sejtésem volt az irányába, azért bőven tartogatott meglepetést a számomra is. A könyv lezárása pedig pont olyan irányt vett fel, amelyet elvártam. Ez a könyv sokkal inkább életszerű, mint amit eddig kartell témában, a zsánerben olvastam. Az emberek vétkeznek, elbuknak és nem mindenkinek jár a boldog végkifejlet, sem a mártírhalál. Sokan belesimulnak a hétköznapok romlottságába és a saját sérelmeik dédelgetéseibe.
Az Olmec című könyvvel nem alakítottam ki mély kapcsolatot. Nem tudott a regény megfelelően bevonni és a tartalom több helyen sem egyezett az én ízlésemmel, de a végső kimenetel azért sok mindenért kárpótolt és sokat javított a megítélésemen. Azonban a történet felépítése, a szálak kezelése és az életutak nyomonkövetése levett a lábamról. Szeretem, mikor egy könyvből árad a gondosság és a szerzői jelenlét, valamint érződik, hogy az író a lehető legnagyobb teljesítményt nyújtotta, amit csak tudott. Szóval mindenképp elismerést érdemel ez a történet, első könyvként pedig még inkább.
Szereplők: A karakterek zömével nem találtam meg a közös hangot. Egy emberen, Felipén kívül nem érdekelt, merre tart az életük, nem tudtak belőlem szimpátiát vagy empátiát kiváltani. A közöny viszont néhány karakter esetén egyenesen taszításba váltott át. Jake-től kifejezetten irtóztam. Nem szerettem azt, ahogy kommunikál és gondolkodik, hatalmas red flag volt számomra minden egyes lélegzetvétele.
Történet: A történet alapos háttérfelépítés után veszi csak kezdetét, azonban ez mindenképp szükséges az alapismeretek megszerzéséhez, mert a cselekmény összetett és több szálon futó. Maga a központi kérdés, hogy mégis kicsoda Olmec, sokáig háttérbe van szorítva, talán kicsit túlságosan is, így eleinte nem teljesen átérezhető, miért fontos az ő személyének a felderítése. Azonban ahogy az események egyre meglepőbb fordulatot vesznek és a karakterek között lévő kapcsolati háló egyre inkább a felszínre tör a regény úgy válik egyre érdekesebbé. Bár a romantika sok esetben uralja a szituációkat és több ízben aktív mozgatórugója az eseményeknek, nem mondanám azt, hogy ez egy tipikusan női olvasmány, sőt, valójában nem sok lágyság és romantika van benne – azok nagy része is érdekeltségből születik.
Nyelvezet: A regény megfelelő gondozással lett papírra vetve. A megfogalmazott gondolatok tartalmasak és informatívak, ám emiatt sok esetben nyersnek hatnak és az olvasó figyelme felszínessé válhat.
Besorolás: Kortárs szórakoztató irodalom, krimi.
Esztétika: Véleményem szerint a korábbi borító jobban illeszkedett a tartalomhoz, sőt, a maga módján figyelemfelkeltőbb is volt. Az egységesítésért rajongó lelkem azonban értékeli az új stílust is, ám a borítón látható alakok nem passzolnak a történethez.
Értékelés:
Kedvenc idézetek:
„Egy drogbáró felesége nem lehet olyan őrült, hogy szeretőt tartson.”
"Mindig erre vágyott, ezt akarta. Bizonyítani. Magának. Mindenkinek."
"Már most többen haltak meg a mexikói drogháborúban, mint Irakban és Afganisztánban együttvéve, és hol van még a vége?"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése