Miután kiszabadult a Napkirály cellájából, Lor az Auróraherceg karmai között találja magát. Nadirnak, az Aurórahercegnek meggyőződése, hogy Lor rejteget valamit, ezért mindent megtesz, hogy szóra bírja. Lor azonban tisztában van a titkok értékével – egész életében őriznie kellett a titkait –, ezért elszántan védelmezi, amit tud.
Lor és Nadir szövetkeznek, hogy megkeressenek egy elveszett tárgyat, ami múlt és jövő kulcsát ígéri. De a lány nem tudja, bízhat-e a hercegben. Csak annyit tud, hogy nem fog még egyszer bedőlni egy királyi tündér ígérgetésének.
Közben a Napkirály továbbra is jogos jussának tekinti Lort, és vissza akarja szerezni őt. Az Aurórakirály pedig minden bizonnyal az életére törne, ha ismerné a titkait. Lornak folyamatosan mozgásban kell maradnia, sehol sincs biztonságban. Csak akkor nyugodhat, ha az Aurórakirályt és a Napkirályt is elpusztította.
Azonban hamarosan ráébred, nem csak arról van szó, hogy sikerül-e visszaszereznie örökségét: a tét jóval magasabb. Nem más, mint Uranosz jövője.
Körülbelül egy hét telt csak el aközött, míg elolvastam az Uranosz-Ereklyéi sorozat első két részét. A Napkirályné próbája számomra valódi élményt nyújtott, szerettem azt a hangulatot, amit megidézett, a dinamikát, ahogy a sztori tört a lapokon előre, valamint azt, hogy a szerző mert erőteljes eszközökhöz nyúlni a megalkotott próbák során, így végre egy olyan könyvet forgattam, amelynek a lényegi része nem volt elbagatellizálva. Az Aurórakirály hatalmától hasonló színvonalat vártam el. Bíztató tény, hogy körülbelül száz oldallal vastagabb, mint a sorozat nyitókötete, tehát a szerző egyre jobban belemelegszik az általa elképzelt világba. Alig vártam, hogy megtudjam, hogyan folytatódik Lor élete.
A történet néhány héttel később azután folytatódik, hogy Lor kiszabadult a Napkirályságból. Mondhatni cseverből vederbe került, mert bár legalább nem börtönben van elszállásolva, de továbbra is fogoly. A különbség annyi, hogy most a legnagyobb ellensége fiának, az Aurórahercegnek a vendégszeretetét élvezi, aki valljuk be, nem épp a legjobb szállásadó. Legalábbis a megfélemlítési kísérlet és a nyakszorongatás nem éppen a bevett kedvességi formákhoz tartozik. Nadir információt próbál kicsikarni a lányból, aki pedig foggal-körömmel ragaszkodik a titkaihoz és csak azt mantrázza, hogy csak akkor hajlandó szót ejteni bármiről is, ha a testvéreit is kimenekítik a Nosztrazából és újra együtt lehetnek. Valljuk be, elég logikus a kérése és ezt előbb utóbb a herceg is belátja - no meg azt, hogy Lor konok és magabiztos, tehát ha bármit meg akar tudni tőle, akkor az ő feltételeit is figyelembe kell vennie. Az együtt töltött idő alatt hamar kiderül, hogy a céljaik közösek, mindketten az Aurórakirály megbuktatását tekintik a fő tettüknek, így szövetségesként üdvözlik egymást egy olyan játszmában, ahol egyetlen rossz mozdulat is végzetes lehet: a herceg beviszi a lányt a kastély falai közé, hogy ott kutakodjanak a rég eltűnt korona után, amely a kulcsa lehet az akciójuknak. A nyomozással eltöltött idő azonban színjátékot követel meg tőlük, ami idővel egyre inkább valóságossá válik. Lor és Nadir közel kerülnek egymáshoz, de nem biztos, hogy ez a kapcsolat nem ejt a résztvevőkön hatalmas sebeket.
Az Aurórakirály uralma című könyv esetén a szerző sokkal mélyebb rétegeiben tárja fel a fejéből kipattant ötletet az olvasó előtt. Az egész képet kapásból árnyaltabbá teszi az, hogy nem csak a jelenkor eseményeivel ismerkedhet meg a könyvforgató, hanem a múltnak azon időszeletével is, amely a Szív királyságának pusztulásához vezetett. Ez az ismeret hatalmat ad a mi kezünkbe, a karakterek viszont nem részesülnek ebben a privilégiumban, ugyanis az összeomlás előtti eseményeket köd övezi. Csak azok tudhatnak róla, akik aktív résztvevői voltak a történetnek - de az ő tudásuk is megkérdőjelezhető, hiszen senkinek nem volt rálátása arra, hogy Serce fejében milyen terv bontakozott ki. Minden esetre ez a múltbéli irányvonal sok olyan kérdést megválaszol, amelyekre még feltevésre sem kerültek és a külső szemlélődő tudása ezáltal bővebbnek minősül, mint a lapokon kergetőző karaktereké. Számomra ez kissé zavaró volt, de kétségkívül érdekfeszítő is. Én az a fajta olvasó vagyok, aki jobb szeret az eseményeken rágódni és sajátos forgatókönyveket gyártani, így nem szeretem, ha kéretlenül, tálcán kínálják fel a háttérben meghúzódó indokokat.
Bár az első rész is Lor személye körül forgott, de igazán csak ebben a kötetben ismerszik meg, mi lakozik a lelkében. Több villanásnyi esemény is felsejlésre kerül, amely személyiségformáló hatással bírt az ő esetében, s amelyeket tudva egyszerűen elképzelhetetlennek tűnik, hogy tudott ennyi időn át kitartani. Lor karaktere alaposan megformált, megfelelően alátámasztott és a belső démonaival való küzdelme meghatározónak bizonyult. Hatalmas tisztelet ébredt bennem iránta amiatt, hogy mindvégig ragaszkodott önmagához és senkinek nem adta át az irányítást az élete fölött.
A lecsupaszított történeti szál kevésnek tűnhet az első kötethez mérten, de a regényben uralkodó érzelmi viharok és belső harcok miatt úgy vélem, pont elegendő esemény jelenik meg a lapokon is. A szerző igyekezett megteremteni az egyensúlyt és úgy vélem, sikerült is neki. Ettől függetlenül számomra parttalan volt a kereséssel eltöltött huzamosabb idő, hiszen egyértelmű, hogy nem ott fogják megtalálni a koronát, ahol először keresik, hiszen akkor mivel lenne feltöltve a maradék kétszáz oldal, illetve mikor hagyna a szerző időt arra, hogy megfelelően kibontakozzon a karakterek közötti dinamika? Szóval elismerem a szükségszerűségét, de mellette számomra unalmasnak hatott a felállás.
A szerző már az első kötet legelején felhívta az olvasó figyelmét arra, hogy a sorozat előrehaladtával egyre több erotika jelenik meg a lapokon, A Napkirálynő próbája csupán bemelegítés volt. Ez kétségtelenül igaz, Az Aurórakirály hatalma című kötetben már igencsak bemelegednek a karakterek bizonyos szituációkban. Ezt a szerző megfelelően megalapozta, tetszett a tény, hogy maga a bőrük alatt lakozó varázslat kötődik egymáshoz, de a kivitelezéssel már voltak gondjaim. Számomra a spicy jelenetek abszolút közönségesek voltak, leginkább felidegesítettek. Nadir állati szintre lealacsonyodva akarja magáénak Lort és számomra nem elég magyarázat erre az, hogy ő egy tündér, akinek a vérében van a birtoklási vágy. Bár a korábbi részben szimpatizáltam vele, most abszolút elhatárolódtam tőle. Szerintem borzasztó mérgező karaktere van, hiába hoz fel mentségeket saját maga számára is.
A jelenkori események jó ponton kerültek elvágásra. Szívem szerint folytattam volna még a sztorit, de megértem, miért itt tette le a tollat a szerző, hiszen a következő kaland teljesen új színtérre fogja helyezni a cselekményt, így nyilvánvaló, hogy a kettő között megbúvó pillanatnyi szünetben fogja a szálakat elvarrni. A múltbéli bemutatás viszont kezdetleges maradt, a szerzőnek dinamikusan kellett volna a tartalmat átadnia, mivel pont azt nem közölte ki végül, amely az egész cselekmény alapját biztosítaná. Kétségkívül, hogy tetőponton záródtak a sorok, de a megválaszolatlan kérdések hada még ehhez a könyvhöz tartozott volna, mert anélkül az egész korábbi történetgomolyítás hozzáadott értéke minimálisra csökkent.
Nekem a nyitókötet jobban tetszett, mint a második rész, de érzem még ebben a sztoriban a potenciált. Még lehet a történetnek olyan folytatása, ami nekem is kedvemre való lenne, mivel alapvetően tetszik a megalkotott világ. Látszódik a két kötet között, hogy a szerző mennyit fejlődött és hogy szívét-lelkét beleteszi a munkába. Ezt pedig értékelem. Bízom benne, hogy a buli igazán még csak most indul be. Lor elég határozott ahhoz, hogy magának követelje azt, ami jár neki, ez pedig örvendetes tény. Bár rögös úton indultunk el, végül mégiscsak összebarátkoztunk. Szóval kíváncsian várom, hogyan folytatódik majd a koronáért vívott harca.
Szereplők: Lor egyre jobban körvonalazódik az olvasó szeme előtt, a szerző kellő alapossággal alkotta meg. Szimpatikus a lelkülete, hogy nincs elbagatellizálva a múltban elszenvedett károsodása, de azért túltolva sem. Nadir viszont egyre inkább elveszíti a szimpátiámat azzal, hogy képtelen felfogni, hogy egy embert sem lehet birtokolni. Semmivel nem különb, mint a Napkirály.
Történet: Lor most az Aurórakirályságban tartózkodik, ahol a herceggel szövetkezve igyekszenek megtenni az első lépést azirányba, hogy megdöntsék a király uralmát és eltöröljék őt a Föld felszínéről. Ehhez az szükségeltetik, hogy megkeressék a Szívkoronát, amelytől remélik, hogy Lor szabadjára tudja engedni az elfojtott mágiáját. A történet két szálon játszódik, a múltbéli eseményekről a karaktereknek nincs pontos tudomásuk, így csak az olvasó tudja, hogy milyen jellegű komplikációk felé igyekeznek önként. A korona előkerítése hosszas meló, így a regény nagy részét a keresés teszi ki, de a végjátszma hatásos, illetve kellőképp előrevetíti a folytatás mibenlétét.
Nyelvezet: Könnyen olvasható, egyszerű mondatszerkezetekkel dolgozik.
Besorolás: Kortárs szórakoztató irodalom, fantasy, romantikus.
Esztétika: A könyv meseszép, a kiadás igényes. A színhasználat jól közvetíti a megváltozott színtér mibenlétét és a cselekmény irányvonalát.
Értékelés:
Kedvenc idézetek:
"A régóta és gondosan leplezett titkok fonata ott lóg közöttünk, akár hurokká, akár mentőövvé is válhat."
"Maga a történelem sem nevezhető történelemnek, ha a szereplői még köztünk vannak."
A könyv adatai:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése