Az erdő mélyén valami éledezik.
Catherine színleg azért érkezik a birtokra, hogy betöltse a megüresedett nevelőnői állást, valójában azonban az előző nevelőnő eltűnése után nyomoz.
Az isten háta mögötti birtokon áldatlan állapotok uralkodnak.
A nyomok a kúriát körülfogó erdő mélyére vezetnek, ahol emlékezet, gyilkosság és mítosz kibogozhatatlanul fonódik egybe. Sikerül-e kiderítenie Catherine-nek, mi történt az elődjével?
Bár nem kifejezetten gyűjtöm a KULT Könyvek sorozatot, azért egy-egy kötet erejéig mindig elcsábulok. Szeretem ezeket a kiadványokat, mert többnyire megragadnak és minőségi kikapcsolódást biztosítanak. Messze túlmutatnak a ponyva besoroláson, így mikor kicsit túltelítem magam könnyedebb vizeken evezve, lélekemelőnek találok beiktatni egy magasabb színvonalú olvasmányt is - témától függetlenül. A mostani választásom Rosie Andrews Az erdő című kötetére esett, amely már a külcsínt szemlélve is magával ragadt. Eszement gyönyörű és mutatós borítót kapott - márpedig ha ennyi energia van csak a kinézetbe fektetve, akkor a beltartalom sem maradhat el mögötte.
A regényt felütve az olvasó elsőként néhány levélváltással találkozik, amelyet a később megismerendő karakterek váltottak idegenként egymás között. Az üzenetek tárgya a főszereplő nő testvére, aki öngyilkosságot követett el. Ezt követően indul útjára az elbeszélés, amely külső narráció által lett megosztva az olvasóval. A történet az Úr 1852-es évében bontakozik ki, ahol Catherine épp Sir Rowland birtoka felé igyekszik, hogy betöltse a megüresedett nevelőnői állást. Mondhatni, inkognitóban mozog, mert nem a saját nevén mutatkozott be és hamis érdemeket vonultatott fel annak érdekében, hogy övé legyen ez a pozíció. A valódi célja kideríteni, mi történt valójában a rég nem látott testvérével, mert bár viszonylag kevés emléke maradt meg a fiatalkoráról, az alapján sem tudja elképzelni, hogy öngyilkosságra vetemedett volna. A birtok egy nagy erdő mellett fekszik, amelynek megvan a maga sajátos varázslatos és rémisztő hatása. Mendemondák táptalaja, ahol a gonosz alakot ölt. A rengetegben pedig megbújik egy bánya, ahol a túldolgoztatott és alulbecsült férfiak és sihederek éhbérért sínylődnek - s amely a háztulajdonos kezében összpontosul. A történet egy időben és egy helyszínen játszódik, de két irányból közelíti meg a szerző mondandóját. Az eleinte egymástól teljesen elkülönülő szálak fokozatosan összefonódnak, hogy végül a teljes képet az olvasó elé tárva katartikus élményt okozzanak.
Eleinte igencsak nehéz dolgom volt a könyvvel. Bár nem rendelkezik extrém sok szereplővel, de azért azzal a maréknyival rendesen meggyűlt a problémám olvasás közben. Különböző hangzású neveket használt a szerző, mégsem bírtam a karaktereket egymástól elkülöníteni. Mindenkit egyben zúdít az olvasóra, és viszonylag kevés információt ad át róluk, így a hirtelen jött emberfolyamban teljesen elvesztem. Nagyon nehezen akart összeállni a fejemben a kép, hogy a sakktáblán kit hova kellene elhelyeznem, de azért végül csak sikerült. Ha a tartalom nem érdekelt volna ennyire, lehet el is engedtem volna a szereplők kezét, ám a regény általános hangulata annyira magával ragadott, hogy képtelen voltam letenni a könyvet. Az egész könyvből árad a titokzatosság és a baljós előérzet. Már az első oldalakon érezhető, hogy valami nagy dolog húzódik meg a háttérben, valami, ami túlmutat néhány gyerekes csínynél, s amely több ember sorsát is meghatározza - ha nem a teljes közösségét. Az erdő vészterhesen borul az olvasó fölé. Imádtam a sorok közül kiáramló ködfoltokat, a szinte észrevehetetlen közbeszúrásokat, amik megborzongatják az embert. Nem túlzottan, nem direkt módon, mindössze csak annyira, hogy azt érezze, itt valami nem stimmel és ne hagyja nyugodni, míg a végére nem jár. S tényleg elég kemény csontvázok lapulnak a szekrényben, így a finom felvezetés után megfelelő fordulatok tárulnak az olvasó szeme elé.
A regény helyszínét a birtokon fekvő kúria és a mellette húzódó erdő, valamint az abban megbúvó bánya adja. Bár mindegyikről sok szó esik, valójában egyik helyszín sem rajzolódik ki túlzottan az olvasó szeme előtt. Mindegyiknek csupán egy-egy részlete válik élessé, a nagyja azonban homályba vész, amely szintén erősíti a regényben uralkodó titokzatosságot. Catherine útját követve megismerkedik az olvasó a házban élőkkel és szembesül az ottani szörnyűségekkel. Arthur pedig leginkább egy, a múltban történt lázadásról, valamint a bánya jelenlegi helyzetéről számol be az olvasónak. Ez utóbbi számomra kevésbé tűnt élvezetesnek, ám minél inkább hozzá tudtam kapcsolni a család sorsához, annál nagyobb érdeklődést mutattam az irányába. Érdekes volt a helyzet komplexitása, a különböző indítékok és tényállások.
Sok hasonló történetet olvastam már, mint Az erdő, így a végkifejlet egy részére már a kezdetektől számítottam, ám még ennek ellenére is alaposan meg tudott lepni. A szerző borzasztó jól felépítette a fő bonyodalmat, annak a szövevényes elemei között lévő szoros kapcsolódási pontjai mesteriek. A legvégén már képtelenség volt letenni a kötetet, míg minden kirakósdarab a helyére nem kerül. Teljesen beszippantott és imádtam a magyarázatokat, amiket a szerző a bűvös és szorongató dolgok mögé helyezett el. Egyedül a legvégén található, utolsó ponttal nem voltam elégedett. Én úgy éreztem, hogy ami lehetett, az ki lett hozva ebből a rémmeséből, így belőlem a fokozó hatás helyett visszás érzéseket váltott ki a végső pillanat megoldása. Az erdő kegyetlensége és varázsa pont a puritán valóságban rejlett, ezzel pedig élét vették a korábban leírtaknak. Véleményem szerint túlmisztifikálás mentesen is el lehetett volna varrni az utolsó szálat, de igazából ez legyen a legnagyobb gondom. Nem vont le oly sokat az összképből, hogy amiatt elégedetlenné váljak.
A hónapban csupa olyan olvasmány került a kezeim közé, amely beillett tökéletes őszi olvasmánynak. Az erdő is ezt a sort erősíti, de míg a korábbiakban megvolt az október játékossága, úgy ez a kötet már a sötét november súlyos ködpárával borított időszakát idézi meg. Lehengerlő olvasmány, amelyben mintha Sarah Perry és Stacey Halls stílusának vegyítése jelenne meg. Olvasás közben éreztem a Melmoth csendesen szorongató jelenlétét, ami mindvégig keveredett a Mrs. England című mű kerettörténetével. KULT Könyv rajongóknak kihagyhatatlan olvasmány!
Szereplők: Azt hiszem, a karakterábrázolás az, amiben a szerzőnek még fejlődnie kell. Alapvetően jól megformált személyekkel dolgozik, de a bemutatásuk módja kaotikus, ömlesztett és emiatt nehezen megragadhatóak az általa életre hívott szereplők.
Történet: A cselekmény több szálon mozog, de ennek ellenére könnyedén nyomon követhető. A politikai háttér okozhat némi bonyodalmat mindösszesen, de nem kíván meg különösebb háttértudást az olvasó részéről, így a maga módján közérthető és a szálak összeérése után már végképp elfogadható. A regényben sok szó esik a ház leginkább elszenvedő alanyáról, a kis Georgie-ról. Végtelenül sajnáltam a kislányt, aki ebben a történetben szinte teljesen háttérbe lett szorítva, noha a cselekmény alapjainak elengedhetetlen része az ő jelenléte. A 19. századi gyereknevelési módszerek most is megrendítettek és hálát adok az égnek, hogy mi már egy új század gyermekei vagyunk.
Nyelvezet: A regény nem tartozik a könnyen olvasható kötetek közé Bár a stílus gördülékeny és a szövegeloszlás is kellőképp szellős, a tartalom már erős koncentrációt igényel és a régebbi kifejezések gyakori használata miatt még inkább megköveteli az olvasótól a fókuszálást.
Besorolás: Kortárs szépirodalom, thriller.
Esztétika: A kötet gyönyörű formában kerül a magyar olvasók kezébe. A keménytáblás kivitel igényes, a borító egyszerű, de meseszép. Az aranyló részek fényvisszaverő funkciót is betöltenek, így olyan érzést keltenek, mintha az erdőből egy imbolygó bányalámpa fénye közeledne a könyvforgató felé.
Értékelés:
Kedvenc idézetek:
"Ha még a saját emlékezetéb sem bízhat, akkor honnét tudhatná, mire képes?"
"– Jól van, Morpheusz- csitítgatta, majd nagy mellénnyel hozzátette: – A kutya is érzi, hogy a nő bűnös.
Arthur erre nem mondott semmit. Minek is költsön az ember bírósági tárgyalásra, tűnődött, ha egy kutya is meg tudja állapítani a bűnösséget."
Arthur erre nem mondott semmit. Minek is költsön az ember bírósági tárgyalásra, tűnődött, ha egy kutya is meg tudja állapítani a bűnösséget."
A könyv adatai:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése