HA SZABADON ENGEDI A BENNE ÉLŐ SZÖRNYET, MEGMENTHETI A KIRÁLYSÁGÁT?
Elspeth Spindle biztonságra vágyik a kísérteties, ködös királyságban, ahol él. Ám ehhez a puszta szerencsénél többre van szüksége…
A Lidérc – ahogyan Elspeth hívja – egy szeszélyes, ősi szellem, aki a fejében lakozik. Védelmezi a lányt, és megőrzi a titkait. Azonban mindennek megvan az ára, a varázserőnek különösen. Amikor Elspeth az erdőben összetalálkozik egy rejtélyes útonállóval, az élete drámai fordulatot vesz. Csatlakozik egy csoporthoz, amelynek célja, hogy megtisztítsák Blundert a sötét mágiától, amihez össze kell gyűjteniük a Gondviselés tizenkét kártyáját. És hogy ki az útonálló? A király unokaöccse, Blunder legveszélyesebb embereinek parancsnoka, a magas, sötét hajú és piszkosul jóképű Ravyn Yew, a felségáruló. A tét egyre nő, akárcsak Elspeth és Ravyn egymás iránt érzett vonzalma. A lánynak pedig lassan szembe kell néznie a legsötétebb titkával: a Lidérc egyre nagyobb befolyást szerez az elméje felett, és talán nem is lesz képes megállítani őt…
Az őszi olvasmányaim sorát egy olyan könyvvel folytattam, ami a mostani időjárásnak és az évszakhoz kapcsolódó hangulatnak egyaránt megfelel. Egy sötét, borús, ködös kisugárzással rendelkező regényt vettem le a polcról, amelyért sokan rajonganak külföldön és most már a magyar olvasók között is egyre nagyobb figyelmet és elismerést kap. Csupa jót hallottam csak róla, így magabiztosan álltam előtte. Nyitott voltam, de mellette kicsit elbizakodott is. Utólag úgy érzem, ez lett a vesztem. A TikTokon oly nagy sikernek örvendő Rachel Gillig tollából származó One dark window, azaz Egy sötét ablak című könyvvel töltöttem az elmúlt időszakot.
Nagy gonddal jártam elő, mielőtt megkezdtem volna az olvasást. A tervem az volt, hogy a teljes könyvet egy ültő helyben fogom feldolgozni, este fél kilenckor, a kedvenc olvasó közösségem társaságában elkezdve és még napkelte előtt befejezve. Hittem a történetben, hogy képes lesz ébren tartani, de azért a figyelmem fókuszolása érdekében bekészítettem magam mellé egy kis ellátmányt. Az ujjaimat megropogtatva, határozott vigyorral az arcomon kezdtem neki a sztorinak. A kétszázadik oldalig sikerült eljutni, de ott muszáj volt szünetet tartanom. Abban reménykedtem, hogy az alvás elhoz majd számomra egy perspektívaváltást. Ez végül nem történt meg, de azért a fennmaradó történeti egységben már több potenciált találtam, mint a könyv első felében.
Blunder városát már régóta beborítja a fehéren gomolygó köd, amely a védtelen emberekre vadászik. Sötét mágia terjeng a levegőben, a só illata figyelmeztet a jelenlétére. Az elmúlt időszak uralkodói úgy vélték, hogy a varázslat gyakorlásának csupán egyetlen módja engedélyezett: a korábbi király, a Pásztor által létrehozott kártyák birtoklásával. Azok a gyermekek, akik láz útján szereztek akaratukon kívül valamilyen erőt, halálra ítéltetnek. A regény főszereplője, Elspeth Spindle is túlesett a betegségen, ám az édesapja elrejtette, így adott a számára egy lehetőséget túlélés reményében. A kapcsolatukra azonban ez végérvényesen rányomta a bélyeget, így a lány nem számíthat más halandóra, csak önmagára. A fejében és testében létező lény, akire Lidércként hivatkozik a megjelenése szempontjainak figyelembe vétele után azonban védelmezi és segíti őt a nehéz helyzetekben. Azonban mindennek megvan az ára, a varázslatnak leginkább. A király nap-éj egyenlőség ünnepén az élete merően megváltozik. A ritkán látogatott családi fészekből hazafelé tartva az erdőben összetalálkozik néhány rejtélyes útonállóval, akiknek a kiléte hamar felfedésre kerül. Az ünnepségen rájön, hogy van egy csoport, akik felségáruló tevékenységet folytatnak azáltal, hogy össze akarják gyűjteni a Gondviselés tizenkét kártyáját, hogy azoknak együttes erejével végérvényesen elűzzék a sötét mágiát Blunderből. Elspeth csatlakozik ehhez a csapathoz. A közösen eltöltött idő alatt azonban nem csak a megszerzett kártyák gyarapodnak, hanem a lány és a király unokaöccse, egyben a mozgalom egyik vezetője, Ravyn Yew között kibontakozó érzelmek is. Ám a mindent behálózó titkok mérhetetlen károkat tudnak okozni, ez nem elfelejtendő.
A szerző nem híve az alapozásnak. Ez még önmagában nem jelentene problémát, főleg azt figyelembe véve, hogy a történet elindítása igencsak érdekes felhangot kapott. Az első oldalak már felkeltették az érdeklődésemet Elspeth és Blunder iránt, ám a lelkesedésem idővel egyre inkább csökkenni látszott. Az alapvető szituáció jó, megvan a maga hatalma a sötét és ködös kisugárzás által. A lány jelenléte és viselkedése magába hordozza az ifjúsági irányvonal jellemzőit, így az általános helyzetfelfestés kellőképp alapos; mondhatni e kettősség által a szerző megalkotta a történetének határvonalait: kicsit borongós, gótikus jellemvonásokkal megáldott, de azért a célcsoportot alkotó fiatalok középpontjában lévő problémákkal foglalkozó fantasztikus mű. Se több, se kevesebb.
A közölt információk azonban nem rendelkeznek megfelelő kifejtettséggel vagy éppen súllyal, ami jelentős hátrányként lépett fel a lapokon. Néha úgy éreztem, elveszek az információk között, vagy éppen túlontúl keveset kaptam, s emiatt nem fordítottam rá kellő figyelmet. Az események már régen mozgásba lendültek, mikor én mg azt hittem, hogy ez a kezdeti helyzetelemzés része, s emiatt mire észbekaptam, elment mellettem a fél sztori. A karakterek, s így a cselekedeteik és érzéseik is, súlytalanok voltak. Nem voltam vele tisztában, hogy melyik herceget tervezi kiemelni a sok közül a szerző - s hogy egyáltalán most akkor hányan vannak. Maga a felségárulás ténye is kérdéses volt, mert egyszer úgy hivatkozik rá, hogy a király háta mögött cselekednek, aztán meg kimondja, hogy valójában ez az uralkodó terv egy része is. A határvonalak nem voltak kellőképp lefixálva, így nem tudott berántani a könyv. Eleinte az egyedüli jelzőfény számomra a Lidérc jelentette, aki kellő izgalmat és lehetőséget teremtett csupán a jelenlétével. Az általa elejtett gondolatok szórakoztatóak és egyre inkább borzongatóbbak, így csempészve némi színt a lapokra. Ő volt az, aki miatt képes voltam kitartani a sztori mellett. S úgy vélem, hogy ezt jól tettem, mert a kétszázadik oldal környékén mintha a szerző is észbe kapott volna és végre felvette az önmagával folytatott harcot. Vagy lehet az is, hogy szimplán ez volt az a pont, ahol elengedtem a problémáimat és inkább az előttem lévő élményekre koncentráltam. Az viszont kétségtelen, hogy a ködből kibontakozó végső kép már igencsak aktív, tartalmas és kellőképp előrelendíti a könyv általános megítélését is. Az utolsó oldalakra pont annyira érdekfeszítő lett a sztori, hogy a folytatásnak is akarjak adni majd egy esélyt. Szóval végül nem vesztettem el a hitem, hiába jártam közel hozzá.
A gótikus hangulatidézés azonban mesteri volt a történetben. A kártyák sajátos nyelvezete, a rébuszokban megadott gondolatok mind-mind elősegítették a fojtogató légkör létrehozását. Imádtam a ködbe burkoló várost, hogy a tejszerű áthatolhatatlanságban ott rejlik a gonosz, amely szomjazik a lelkekre. A kártyahasználat alapelvei is mesteriek, hogy minden hatásnak van egy ellenhatás párja, s így az áldozathozatal elkerülhetetlen. A fertőzés túlélése utáni őrület mibenléte és a kialakult képességek sokszínűsége is lenyűgözött. A sztoriban való előrehaladást egyre több agresszió és vér keretezte, míg végül újszerű és meglepő méreteket nem öltött. A kártyahasználatban azonban több potenciál rejlett volna. Véleményem szerint nem a legjobb helyeken és módokon kerültek kijátszásra, s ez is visszavett a cselekmény színvonalából.
Mivel ifjúsági regényről beszélünk, így elkerülhetetlen, hogy a lapokon megjelenjen némi romantika. Én azt mondom, hogy ez nem jelentett hátrányt, sőt, érzelmi rétegekkel ruházta fel a sztorit. Elspeth és Ione magánéletének alakulása közötti különbségek egyre élesebben határolódtak el egymástól, ezáltal pedig még hangsúlyosabbá tudták tenni egymást. A két véglet, amit megjeleníteni hivatott megfelelő egyensúlyra talált egymásban. Az Elspeth és Ravyn között kibontakozó kapcsolat kellemesen lassú folyású és pont annyi súlyt pakol rá a szerző, amennyit el tud bírni. Bár eleinte légből kapottnak éreztem, utólag azt mondom, hogy ez inkább a férfi karakter nem megfelelő súlyozása miatt volt. Nagyfokú kíváncsisággal várom, hogy a folytatásban ez miként fog majd alakulni.
Ha az alapötletet nézem, akkor maximálisan megértem, miért szeretik olyan sokan ezt a könyvet. Szavam nem lehet e tekintetben ellene, mert megvan benne a kellő fantázia, titokzatosság és sötétség ahhoz, hogy ez egy jó gótikus ifjúsági irodalom legyen. A világ -és karakterépítésen azonban elhasalt. Csak egy picivel több tudatosság kellett volna, amivel a regény kezdeti része kezelve van, csak egy picivel több színt és élt kellett volna belevinni úgy mindenbe és akkor az Egy sötét ablak egy valóban élvezhető történet lett volna. Enélkül számomra azonban megmaradt a belépőszinten. Remélem, hogy a folytatás kárpótolni fog, hogy az itt jelen lévő hiányosságokkal abban már nem fogok szembesülni. A Lidérc miatt folytatni fogom. Nagyon érdekel, hogy az ő története, mire fog kifutni.
Szereplők: A regény több szereplővel dolgozik. A központi karakterek zömét a királyi család alkotják és Elspeth. A karakterek felépítése esetén a szerző fél munkát végzett, a körvonalak hiánya miatt a férfi karakterek eleinte összemosódnak.
Történet: A könyv egy lány életét hivatott elmesélni, akinek jogilag nem kellene élnie, miután elkapott egy szörnyű betegséget. A túlélése jegyében különleges varázserőre tett szert, melynek köszönhetően egy Lidércnek elnevezett lény került a fejébe, akivel együtt osztoznak a testén. Elspeth a túlélés és egy jobb jövő reményében csatlakozik egy olyan mozgalomhoz, amelynek célja a fekete mágia eltörlése. A sikerhez vezető út azonban korántsem könnyű
Nyelvezet: A regény könnyen értelmezhető nyelvezettel rendelkezik, ez alól csak a kártyákon található szövegek jelentenek kivételt, de ezek a tartalom szempontjából kerültek ennyire titokzatos, szinte érthetetlen megfogalmazásra.
Besorolás: Kortárs szórakoztató irodalom, ifjúsági irodalom, fantasy.
Esztétika: A borító gyönyörű, figyelemfelkeltő és maximálisan illeszkedik a történethez. Hibátlan alkotás.
Értékelés:
Kedvenc idézetek:
"A lányt követelte… És a szörnyet kapta."
"Volt egyszer egy lány, okos és jó, aki az erdő mélyén, az árnyak között járt. Volt egyszer egy király, a botja nyomán Pásztornak nevezték, aki uralta a mágiát, s megírta az ősi könyvet. Ketten együtt voltak, így e kettő ugyanaz volt: a lány, a király… s a szörny, amivé e kettő vált."
A könyv adatai:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése