Négy nő tettei nemzedékeken át meghatározták a történelem menetét
A Narancsfa-kolostor előzménykötete
Tunuva Melim nővér a kolostorban. Ötven éven át tanulta, hogyan mészárolja le a férgeket, de a Névtelen felbukkanása óta egy se jött – ezért az ifjabb nemzedék kezdi megkérdőjelezni a kolostor létjogosultságát.
Északon, az Inysi Királynőség birodalmában Becsvágyó Sabran hozzáment Hróth királyához, és ezzel kevés híján, de sikerült elkerülnie mindkét birodalom pusztulását. Lányuk, Glorian, az árnyékukban időzik – ő pont ott érzi jól magát.
A Kelet sárkányai már évszázadok óta szunnyadnak. Dumai egy hegyi templomban élt Szeíkiben, próbálta felkelteni az isteneket hosszú álmukból. Most azonban felbukkan valaki az édesanyja múltjából, hogy mindent felforgasson.
Amikor a Rém-hegy kitör, a rettegés és az erőszak korszaka következik el, és ezeknek a nőknek minden erejüket össze kell szedniük, hogy megvédjék az emberiséget a rájuk leselkedő fenyegetéstől.
Egy új sorozatba belekezdeni mindig izgalmas, de egyben nehéz is. Az olvasó kíváncsi, mit tartogat számára a könyv, de mellette ott van egy kis félsz is, hogy biztos el akar egy újabb több köteten átívelő cselekmény mellett köteleződni? Főleg akkor, ha a sztori megnyeri magának és terjedelmes mennyiségről beszélhetünk. Pontosan így voltam én Samantha Shannon könyveivel is. A szerzőnek eddig négy könyve jelent meg magyarul, két különálló sorozat részeként, de még bőven érkezni fog hozzájuk a közeli jövőben. A kiadványok gyönyörűek, olyannyira elkápráztattak, hogy be kellett szereznem mindegyiket. Ez azért erős mélyvíznek minősült, hiszen, ha például az író stílusa nem jön be, akkor sokat tettem előzetesen kockára. Ezen kétségekkel telve vettem kézbe A leszálló éj napja című kötetet, amely végül az első olvasott könyvem lett Samantha Shannontól.
Én szeretem és szoktam is vastag könyveket olvasni, így alapvetően nem tartottam az ezer oldalas terjedelemtől - mindaddig, amíg valóban el nem kezdtem megismerkedni a kötettel. Az első egy órányi könyvforgatás után már nyilvánvalóvá vált, hogy ez a történet nem fogja olyan egyszerűen adni magát, ahogy azt általában megszoktam. Ugyanakkor szeretem a kihívásokat és már az első oldalak is felkeltették a kíváncsiságomat, így az ujjaimat megropogtatva belevetettem magam egy maratoni olvasásba. Négy nap alatt lehoztam ezt a sztorit. Nem azért, mert siettetni akartam, hanem mert éreztem, hogy ez egyben fog igazán nagyot szólni - s mert nehogy elvesszek a sok szereplő és helyszín között. Úgy véltem, ha túl sok szünetet hagynék magamnak olvasás közben, kiesnék a ritmusból és nehezen tudnám újra felvenni a cselekmény fonalát. Utólag nem vagyok benne biztos, hogy ez valóban így lett volna, de igazából nem bántam meg, hogy ennyire prioritásba helyeztem Samantha Shannon történetét, mivel így végül maximális elégedettséggel tettem le a könyvet: az általam kitűzött célt teljesítettem és egy jó sztorinak áldoztam be minden időmet. Nekem megérte.
A vérbeli könyvmolyok zöme szereti, ha egy sztorihoz tartozik térképmelléklet is. Nos, itt máris néggyel találja magát szembe, amik nem csak szépek, hanem részletesek is. Már ez is lehet egyfajta figyelmeztető jel, hogy érdemes lenne tollat és füzetet elővenni és olvasás közben jegyzetelni, hogy véletlen se vesszünk el időközben. Nem mondom, hogy nincs benne ráció, mert elsőre valódi munkát követel ez a regény a könyvforgatótól is a tekintetben, hogy a sok kapott információt a megfelelő helyen tudja elhelyezni, de a kezdeti helyzetfelvázoláson túllendülve már teljesen közérthetővé válnak a leírtak és csak úgy szaladunk előre egyenes ágon a történetben, mindenféle akadálytól mentesen. Tehát, ha úgy érzed, egy kicsit megijeszt az eleje, a sok karakter és helyszín, ne aggódj, tarts ki, mert megéri! Véleményem szerint a szerző is a lehető legjobban kezelte ezt a kavalkádot, ami a lelkében született meg. A lehető legjobb és legfinomabb módon adja át a szükséges adatokat, fokozatosan építve a történetét. Elsőre úgy tűnik, sokat ömleszt az olvasóra, de mindvégig ott van mellettünk és fogja a kezünk. Szóval, lehet, hogy elsőre nehéz olvasmány, de mindvégig kordában van tartva és a kiismerést követően teljesen megszelídül.
A történetben a világot négy tájegységre osztva mutatja be a szerző. Minden részen más szokásokkal és hagyományokkal rendelkező népcsoportok vannak. Keleten Dumai életébe nyer bepillantást az olvasó, aki egy magaslati hegységben élő közösség tagja és minden álma, hogy istendalnokká léphessen elő, s így áldozhasson a nagy Kviriki előtt. Nyugaton Glorian, az ifjú hercegnő van a középpontban, akinek a sorsa már évszázadokkal ezelőtt elrendeltetett. Az ő születése elvárás, ahogy az is, hogy ő is utódot nemzen, egy ébenhajú lányt, aki puszta jelenlétével fenntartja a Névtelen régóta szunnyadó álmát, hogy ne térhessen vissza és hozzon újfent katasztrófát a világra. Délen, egy, a világ elől eldugott kolostorban él Sziju és Tunuva, akik az Anya örökségének fenntartására esküdtek fel. Egy női harcosokból álló kis közösség, amelynek tagjai a Narancsfa védelmét tartják szem előtt, amelytől csodálatos erőt kaptak. Ezen kívül pedig vannak még úgymondva hontalan központi szereplők, mint például Wulf, aki Glorian apjának, a királynak egy felesküdött védelmezője, s aki ezáltal az északi oldalt képviseli a jelenlétével. A prológusban a szerző bemutatja a karakterek életfonalának az elejét, hogy milyen körülmények között és hol jöttek világra. Minden fejezetben mást vesz górcső alá - s ez a későbbiekben is így történik. Minden fejezet elején jelzésre kerül, hogy most épp mely tájegységen kalandozunk, így az olvasó könnyen be tudja azonosítani, melyik térképre kell fejben ugrania. A karakterek eleinte a saját közegükbe mozognak csupán, így az olvasó is részletesen megismerszik a köröttük lévő világ viszontagságaival, a saját, személyre szabott béklyókkal és azokkal az elvekkel, amikre feltették az életüket. A cselekmény csak az alapos világfelépítés után veszi igazi kezdetét - de nem lehet azzal megvádolni, hogy a dolgok addig se zajlanának. A lapokon mindvégig ott pulzálnak a fordulatok, amelyek a megfelelő rétegekből törnek elő előbb vagy utóbb. Miután a felszíni rétegek lebontásra kerültek, egyenes irányban halad előre a sztori és viszi magával az olvasót is, aki valószínűleg felállítja a saját spekulációit, de legszívesebben egy sárkányháton hátradőlve figyeli az eseményeket, mert úgy is tudja, hogy bármi vár még rá, az csak jó lehet.
A szerző nem is okoz csalódást. Képes volt a regény egész terjedelmében fenntartani a figyelmet, mivel mindig van valami, ami épp elég érdekes ahhoz, hogy ne hagyja megpihenni az elmét. Bár eleinte tényleg fárasztó a könyvvel eltöltött idő, de a későbbiekben ez maximálisan megtérül. A könyv külső megjelenítésén is már igencsak nagy hangsúlyt kapnak a sárkányok és szerencsére ez a könyvben sincs másként. Nincs kiábrándítóbb, mint mikor beígérik a természetfeletti lényekek, majd kiderül, hogy ők mindössze mellékszálként vannak jelen a sztoriban. No, ez itt abszolút nem így van, már az első tíz oldalon megjelennek és a sztori előrehaladtával egyre nagyobb szerepkörhöz jutnak. A cselekmény egyértelműen a Rém-hegy kitörése felé tart, ahogy az már a fülszövegben is olvasható. Ez az a pont, amivel az olvasó hiába van tisztába, a bekövetkeztekor mégis tátott szájjal figyeli a helyzetreakciókat. A nyilvánvaló okokon kívül számomra a könyvben ez volt az egyik legérdekesebb: folyamatosan szembesülni azzal, hogy a különböző társadalmi csoportok miként viszonyulnak a katasztrófa bekövetkeztéhez, mivel magyarázzák azt és milyen lépéseket tesznek a túlélés érdekében. Mivel mindenki más hitrendszerrel is dolgozik, amelyek több ponton ellentmondanak egymásnak, így elkerülhetetlenné válik, hogy ezek az elvek és nézetek előbb-utóbb szembe kerüljenek egymással. Szóval nem csak egy világi méretű katasztrófahelyzettel kell megbirkózniuk a szereplőknek, hanem egyéb halandószintű problémákkal is.
A cselekmény irányvonala sok meglepetést tartogat az olvasónak. Bizonyos értelemben elmondható, hogy hasonlít a felépítés a Trónok harca alapkoncepciójára, hiszen itt is sok karakter jelenik meg a lapokon, több királyság, fantasztikus elemek sora, sárkányok, egy nagy közös ellenség, de az alapvető politikai játszmát kevésbé hozza át, a szerző kegyesebben építette fel a sztoriját. Szerintem ez abszolút az előnyére szolgál, mert így sötét foltok nélkül képes forgatni az olvasó a könyvet még akkor is, ha egy időre le kellett tennie. Tehát a végcél és a kialakítás nem kevesebb – csak összehasonlíthatatlanul más, így nem lehet valódi párhuzamot vonni az említett művek között.
A regény feldolgozását elősegíti, hogy a könyv legvégében található egy tájegységekre és uradalmokra lebontott szereplőlista, amely remek mankóként funkcionál olvasás közben - ha az ember tud a jelenlétéről. Én a legvégén szembesültem csak vele. Ezután pedig található egy rövid szószedet is a történetben használt idegenül csengő, a szerző által életre hívott kifejezések számára is. Ez szintén szükséges, mivel a sztoriban nem kerülnek kifejtésre és körüljárásra, hanem pusztán köztudott tényként vannak közölve, s csak a szövegkörnyezetből lehet beazonosítani, mégis miről lehet szó.
A regény tartalmas, mérhetetlenül informatív és élvezetes. Több évnyi eseményt dolgoz fel, amely szintén az előnyére szolgál. Számomra ez kifejezetten érdekes volt. Szerettem, hogy a szerző nem zárja rövidre a sztorit azzal, hogy bekövetkezik a katasztrófa és az egyértelmű erőviszonyokból kiindulva megadja kik ítéltetnek pusztulásra, s azok mondhatni harc nélkül meg is adják magukat. Nem engedi a teljes világot egyetlen másodperc alatt összeomlani, hanem megadja annak a keretrendszerét években mérve. A háború elhúzódó, folyamatos gondolkodást és erőforrásmenedzsmentet igényel, valamint meglepő és váratlan tetteket. De ott van mellette az a rész is, mikor a kivárás az egyetlen lehetőség és a tehetetlenség érzése felőrli az idegeket. S miközben a felszíni csata zajlik, a szereplők sajátos belső és közvetlen harca is kibontakozik a lapokon, s ekkor a szerző más jellegű, de nem kevésbé fontos témákat hoz be a sztoriba. Szót ejt a női egyenjogúságról, a test birtoklásáról, a nemzeti eszmények és ideálok mibenlétéről és a különbözőségekről is. Minden karakter egy-egy új potenciális világot jelképez, amelynek az egyedi, személyes története mást és mást mesél el. S ebben rejtőzik ennek a könyvnek a zsenialitása.
Azonban ilyen terjedelem és bonyolultsági fok mellett elkerülhetetlen, hogy néha még a szerző ujjai is összeakadjanak. A sztoriba több helyen is található apró, szinte jelentéktelen logikai baki, mint például az, hogy a két mellső lábbal rendelkező sárkányféreg a hátsó lábaira ül - s menet közben nem nőhetett ki neki. Ezek viszont pont annyira megakasztják az olvasót, hogy elbizonytalanítja, mindent jól értelmezett-e vagy sem. Alapvetően nincs problémám az LMBTQ tartalommal sem, de ebben a történetben úgy érzem, kicsit túlságosan elbillent a mérleg. A legtöbb kapcsolatot a szükségszerűség hívta életre, ám egy idő után már kicsavartnak éreztem emiatt a sztorit. Úgy éreztem, hogy már a szerző sem általános előfordulással és természetességgel kezeli a témát, hanem direkt próbált még ezirányba további törekvéseket tenni, ami visszájára fordult végül. Valamint a történet végét lezáró megoldás is számomra kicsit foghíjas lett. Való igaz, a teljes könyv ezt az eseménysort hivatott előkészíteni, de úgy éreztem a beteljesedés módja miatt, hogy a szereplőknek valójában nem jutott igazi szólási lehetőség - mivel az ő jelenlétük nélkül is ez elkerülhetetlen lett volna. Egyfelől ez elkedvtelenített, másfelől viszont ez is a szerző zsenialitását támasztja elő, hiszen az utolsó pontig rávilágít, hogy a teljes halandó társadalom csupán porszemnyi az univerzumban és nála sokkal nagyobb erők munkálkodnak, amelyekhez nincs hozzáférése sem. Így végül mégsem hagyott maga után hamuszerű szájízt.
A leszálló éj napja című könyv egy hosszú és terjedelmes utazásra hívja az olvasót. Tény, hogy készülni kell rá lélekben és elmében. Eleinte megterhelő olvasni, kissé felidézi, mikor még az iskolapadot koptattam történelemórán, de a szerző mindvégig támogató magatartással viseltetik az olvasó iránt, így biztonságosan vezeti végig az általa kitalált történet hajtűkanyarain. Izgalmas, tartalmas, könnyen szerethető világba csöppen a könyvforgató, ha ezt a regényt tartja a kezében. S nagyon örülök, hogy végül az előzménykötettel kezdtem a sorozattal való megismerkedést, mert így már az ott felsorolt szereplők múltja közérthető a számomra, s más szemmel tudok majd a teljes egészre tekinteni. Remélem, hamarosan sorra tudom keríteni, mert szeretnék hamar visszatérni ebbe az egyszerre csodálatos és csúf világba.
Értékelés:
Kedvenc idézetek:
"Egyeseknek szükségük van arra, hogy másokat gonosznak nevezzenek, mert ezzel tisztának és tisztességesnek tűnhetnek velük szemben, vagy mert így akarják elűzni a megvetést, amelyet titokban önmaguk iránt éreznek."
"– Ilyen a politika – ingatta a fejét Marian. – Soha véget nem érő kör. Olyan játék, amelynek nincsenek győztesei."
"Mi más a világ, kérdezte Dumai, mint egy múló álom, amelyből egy napon mindannyian felébredünk?"
"Amikor kezedbe fogod tartani a saját lányodat, tudni fogod, mennyire szeret az édesanyád."
A könyv adatai:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése