Mi történt valójában?
Azt hiszed, tudod.
Ne légy olyan biztos benne!
Kalifornia 2003
Egy tizenhárom éves lány eltűnik egy a carlsbadi Teknősbéka-tónál rendezett buliról. Később egy közeli nyárfán találnak egy „HAZUG” feliratot vérrel írva a fatörzsön.
Amit tudunk…
Három kamasz lány aznap éjjel elment a tóhoz, de csak kettő jött vissza. Később bevallják, hogy meggyilkolták a barátnőjüket.
…az csak egy része a történetnek.
De valóban ők ölték meg? És ha nem, miért mondták, hogy igen?
Victoria Selman Sunday Times bestsellerszerző regénye két idősíkon próbálja meg visszafejteni a szörnyű bűntény részleteit és az igazságot. Történet egy toxikus barátságról, egy gyilkosság tovagyűrűző hatásairól, és arról, hogyan szeretünk.
A történetről:
Az Álomgyár kiadó kínálatában az utóbbi időben egyre több thriller és pszichothriller található, amelyek elég érdekes témákat dolgoznak fel. Könnyed, de annál fordulatosabb olvasmányok, amik megfelelő kikapcsolódást tudnak biztosítani a mindennapok mókuskerekében rekedt elme számára. Jó érzés, hogy megdolgoztatja a megfáradt agytekervényeket, míg megpróbáljuk előre összerakni magunkban, hogy mégis mi a bánat történik a lapokon és ki lehet a valódi elkövető. Victoria Selman új könyve, a Minden apró hazugság pedig olyan izgalmakat rejt magában, amire abszolút nem készültem. Tényleg nem.
Finn, vagyis új nevén Kat élete két szakaszra bomlott egy súlyos gyerekkori tragédia következtében. Az emlékeit előtte és utána szakaszra bontotta ketté és eszerint éli a jelenkorban is mindennapjait. Az ominózus esemény után nevet változtatott, ami még inkább elhatárolja egymástól az életszakaszait. Felnőttként, a szürke hétköznapokba és önmagába temetkezve tölti el a mindennapjait mindaddig, amíg egy telefonhívás által a jelen és a múlt újból összefonódik: egy újságíró a régi nevén szólítva keresi azzal kapcsolatban, hogy új összefüggésekre bukkant a Teknősbéka-tónál történt eseményeket illetően. Olyan összefüggésekre jött rá, amely alapjaiban rengetik meg az ügyet. Kat hiába nem akar elmerülni a múltban, a gondolatai folyton visszatérnek a telefonhíváshoz, és egy idő után már a környező jeleket sem tudja figyelmen kívül hagyni, így végül egymilliomodszor is átgondolja, mi történhetett valójában azon az éjszakán.
A történet két idősíkon kerül bemutatásra, a szerző a sztoriját előtte és utána metódusra bontotta. A múlt sokkal nagyobb hangsúlyt kap az elbeszélés során, de ez nem meglepő, hiszen a jelenben nem igazán zajlanak az események – inkább egy-egy újra átélt helyzetreakció jelenik meg, valamint a folyamatos megkérdőjelezés és a mi lett volna, ha kezdetű gondolatok. Ezeket az elemeket a szerző hangulatfokozó tényezőknek szánta, a belső feszültség emeléséhez használta aktívan. A korai eseményeket sem a maga valójában helyezte el, hanem mint egyfajta visszaemlékezésként jelenítette meg, emiatt az általános hangulata mindvégig baljós. A történetet nem a maga valójában, tényszerűen kezeli ezáltal, hanem bűntudattal átitatva, folyamatos önostorozás mellett tálalja.
A külső narráció által történő elbeszélésmód jelen esetben ridegnek hat, amely tökéletesen megfelel a főszereplő lelkiállapotának, ám nekem, mint olvasónak kevésbé. Elfogadtam, hogy Kat nem szeretné, ha bárki közel kerülne hozzá – beleértve az olvasót is –, de nem is jött át a lapokon olyannyira az őt ért trauma, hogy az együttérzésem megfelelően kiváltsa. Én azt az elvet vallom, hogy a traumákat körbenövi az élet (Orvos Tóth Noémi után szabadon), s mivel ő közvetett elszenvedője volt a szóban forgó témának, így számomra kissé érthetetlen az évtizedeken át zajló önostorozása.
A történet felépítése alapos, az idősíkok közötti eltérés ellenére is könnyen követhető. A régmúlt eseményei fokozatosan bontakoznak ki a lapokon, ok-okozati összefüggésében nézve megfelelően épülnek egymásra. A közbeszúrt újságcikkek megszólaltatták már bennem a kétely gyanúját – mondván, hogy így nem fogalmaz még egy amatőr író sem –, de még így sem voltam felkészülve arra a csavarra, ami a könyv közepén ért. Hirtelen azt sem tudtam, hol vagyok, lapozgattam előre és hátra, hogy most mi történt. A könyv legelejére is visszamentem és újra elkezdtem olvasni abban a hitben, hogy itt egy hatalmas hiba történt, de rá kellett döbbennem, hogy erről szó sincs, hanem a szerző telibe átvágott a palánkon: elültetett a fejemben néhány gondolatot, amit elkezdett terelni, így kialakítottam magamban az általa közölt szabályok között megalkotott tézisemet, amit képes volt aztán egyetlen mondattal porig rombolni; és pont ez volt a célja is. Sosem hittem volna, hogy egy könyv képes lesz ilyen mértékben átverni és hirtelen nem is tudtam, mit érzek ezzel kapcsolatban. Nem mondhatom, hogy egyértelműen tetszett ez az irányvonal, mert őszintén bevallom: dédelgettem a sérült önérzetemet. Ugyanakkor el kell ismernem, hogy ez egy zseniális húzás volt, szóval a fejemet lehajtva elfogadom a rám mért vereséget. Ez a csavar igazából jót is tett nekem, mert innentől kezdve újszerű érdeklődéssel fordultam a történet iránt. S lehet, hogy a vége kiszámítható, de ez nem vont le az összértékéből, mert onnantól kezdve, hogy lehull a lepel a szerző jobban pörgeti a sztoriját, valós és fontos részleteket oszt meg az olvasóval, ami alapján jobban bevonódik a történetbe.
A Minden apró hazugság című könyv több fontos témát és érint, mint például az introventált személyiségtípus, a fiatalok megvezethetősége és behálózása, a toxikus kapcsolatok rövid és hosszútávú hatásai a különböző életkorokban. Bár központi szerepbe vannak hozva, de konkrét kimondásra nem kerülnek. A szerző leginkább szituációkon keresztül mutatja be a folyamatokat és következményeket, így statuálva példát. Véleményem szerint azonban a kibontakozó bonyodalom alapjaiban porózus: a hangulatfokozás miatt a szerző a realitástól fiatalabb szereplőket helyezett a története középpontjába, s ezáltal leginkább a szülői felelősség kérdése kerül előtérbe, elnyomva a további témaköröket. A hangsúlyt azonban nem erre fektette, ezáltal a bonyodalom darabjaira hullik, ugyanis egy olyan családban, ami a lapokon megjelent már a tragédia előtt fény derült volna pár dologra. Egyetlen mélyen traumatizált gyermeket sem fog a szerető apja olyannyira figyelmen kívül hagyni, ahogy ebben a könyvben történik – s valódi felelősségvonás sem történik ez ügyben, hanem a szerző természetességgel kezeli. Vagy a lányoknak kellett volna körülbelül három évvel idősebbnek lennie, vagy a mellékszerepben lévő bírónak kellett volna kevésbé odaadó szülőnek lennie.
Szerintem még sosem vágott át annyira könyv, mint a Victoria Selman tollából származó Minden apró hazugság című kötet. Jelen esetben nem csak a sztori legvége tartogat meglepetéseket, hanem már a regény közepén olyan katarzis élménye lesz az olvasónak, hogy csak na, sőt, megkockáztatom, hogy ez a csavar nagyobbat szól, mint a legvégén lévő megoldás. Számomra ez volt az, ami megmentette ezt a könyvet. A regény eleje nem kötött le túlzottan, ám a végére már felébredt bennem is az érdeklődés. Ha kicsit megfontoltabb lett volna az alap, jobban elvarázsolt volna, de egy élménynek jó volt.
Szereplők: A regény maréknyi karakterrel dolgozik, de a köztük feszülő konfliktusforrást alkotó érzések miatt egyikükkel sem tud azonosulni az olvasó. Ez a megközelítés érdekes, nem rossz, számomra újszerű.
Történet: A történet két idősíkon kerül elbeszélésre. A kulcsszereplő érzései teljességgel elhomályosítják a tartalmat, a leírás szubjektív, így az olvasó gondolatait és mindvégig torzíja. A folyamatos önostorozás és önhibáztatás felnőttfejjel egyértelműen alaptalan, így kár volt erre felépíteni a teljes történetet. A titok felfedése az olvasó utolsó csepp türelmével játszva, lassan bontakozik ki a lapokon.
Nyelvezet: A regény könnyen olvasható, de a rideg írási stílus miatt oda kell figyelni Továbbá akadnak olyan fordítási problémák benne, amelyek megakasztják az olvasást, például a magyar ő kifejezés nemtelensége az angol jelöléssel szemben, így az eredeti szövegben szereplő she/he kifejezés lefordításakor figyelni kellett volna, hogy magyarul is megadja a megfelelő utalást, aminek hiányában olyan, mintha hiányos lenne egy-egy kulcsjelenet.
Besorolás: Kortárs szórakoztató irodalom, pszichothriller.
Esztétika: A regény szép és tartalomhoz köthető köntöst kapott. A sötétebb színtónus előrevetíti a központi hangulatot. Kényelmesen és gyorsan olvasható kötet.
Értékelés:
Kedvenc idézetek:
"⁃ Ha az ember valami traumán megy keresztül, akkor beszélnie kell valakivel. Nem számít, hogy mit mond az a másik, csak mondjon valamit. Ez segít neki, hogy ne érezze magát egyedül."
"Vajon az is hazugságnak számít, ha az ember nem tudja, hogy hazudik?"
A könyv adatai:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése