Közeleg a karácsony, és a tősgyökeres londoni Mina sorsfordító pillanat előtt áll: már csak alá kell írnia egy szerződést, hogy elérje a hőn áhított állást. Ám ekkor titokzatos levelet kap, benne egy ódon kulccsal, amelyet a rég nem látott keresztapja küldött…
Mina évtizedek óta nem hallott a habókos művész felől, ám a férfi most arra kéri, vigyázzon egy ideig a kis cornwalli szigeten álló házikójára – és a macskájára. A lány elhatározza, hogy rendbe szedi a lakot, no meg a macskát, majd azonnal visszarohan Londonba. Ám amikor rájön, hogy egy könyörtelen ingatlanfejlesztő cég rá akarja tenni a kezét a szigetre, szembe kell néznie azzal, hogy talán ő az egyetlen, aki az útjukba állhat, és megmentheti a szívének egyre fontosabb helyet, még mielőtt minden elveszne.
A karácsonyi hangulat megalapozásához a General Press kiadó kínálatából is csemegéztem. Lily Hayward Macska a fagyöngy alatt című regénye első pillantásra felkeltette az érdeklődésemet. Tetszett a hangzatos és kedves cím, amely a szolid és esztétikus borítóval tökéletes összhangban van. Ez a könyv a csendességével vonja magára a fürkésző tekintetet. Nem kérkedő, nem hivalkodó, de mégis magával ragadó. A fülszöveg pedig egy érdekes történetet vetít előre. Ennek köszönhetően úgy döntöttem, hogy ezt a regény választom az OlvasóKvartett decemberi közös könyvének és csak remélni tudtam, hogy azok számára is elhozzák az ünnepi varázst, akik szívében még kevésbé vert tanyát.
A történet központi karaktere Mina, aki épp élete nagy projektjét próbálja nyélbe ütni, amely egyenes ágon hozna el a számára egy előléptetést, ám ekkor egy váratlan üzenetet kap rég nem látott nagybátyjától. A levél tömör és velős: megkéri a lányt, hogy vigyázzon az otthonára és a macskájára. Bár régóta nem álltak kontaktban egymással, Mina képtelen ellenállni a rá törő késztetésnek és mindent félredobva elutazik a cornwalli szigetre. Az ott élők nem fogadják túlzott lelkesedéssel, ám miután kiderül – saját maga számára is –, az ott tartózkodásának valódi célja egyre nyitottabbá válnak az irányába.
A szerző az általa elképzelt történetet egy különleges elbeszélési módba helyezte el. A regényben a jelen realitása keverik a mondák sejtelmes világával, megfűszerezve a múlt egy-egy csipetnyi bevillanásával. Mina a szigeten töltött idő alatt mindenhol emlékekbe botlik. Ez nem csoda, hiszen életének egy igencsak boldog szakasza köti ide, a tragédiát megelőző pár hónap, mikor még gondtalan és cserfes kislány lehetett. A hirtelen megjelenő képek azonban nem mindig a sajátjai: többször is olyan érzet tölti el, amely a helyi hiedelmekhez kapcsolódik. A cica, Murr, is egyszerre hétköznapi és misztikus – pontosabban mindenki annyit lát bele, amennyit a saját realitása megenged. A regény hangulatát így a szerző mindvégig sejtelmes közegbe tartja. Ha nem egy karácsonyi címszóval illetett történetről lenne szó, nagyon szeretném ezt az őszidéző stílust, azonban véleményem szerint egymásnak ellentmond a cél és az odáig vezető út; ez pedig nagyon rányomja a sztorira a bélyeget.
Igazából ennek a könyvnek egy szemernyi ünnepi hatása sincs. Sokkal inkább helyt állt volna a sztori egy esős novemberi környezetben, mint a havat váró decemberben. Igaz, hogy a közösségi erők életre hívása és a közös cél érdekében történő összekovácsolódás aktív részét képezik a könyvnek, de ez kevés ahhoz, hogy karácsonyszagúvá váljon. Ez számomra nagyon sajnálatos, mert így nem tudtam kellőképp értékelni a leírtakat, hiszen folyamatosan birokra kelt bennem a sztori és az irányába támasztott elvárás. Mindenesetre azért igyekeztem túllépni rajta és a saját értéke alapján megítélni a regényt.
A karakterek kevés érzelmet tudtak belőlem kicsikarni. A szerző nem eresztette túlzottan bőlére a jellemzéseket, valamint az egyedi eszköztár megformálását sem vitte túlzásba, így én sem éreztem úgy, hogy bárkivel is tudnék szimpatizálni, vagy bármit meg tudna bennem mozgatni. Érdeklődve, de két lépésnyi távolságtartással szemléltem őket. Úgy néz ki, a közösség nem csak Minát, hanem az olvasót sem ölelte keblére. A könyv felénél azonban, mikor a sztori is elkezd valódi körvonalat ölteni, jobb lett a helyzet. Onnantól kezdve, hogy láttam már a szemem előtt a közös célt, sokkal inkább eluralkodott rajtam a bajtársiasság érzése, mint korábban. Szeretem, mikor az emberek félre tudják tenni önös érdeküket és a saját mindennapi problémájukat, hogy a nagyobb fajsúlyú egész érdekében egyesüljenek.
A regény innentől kezdve új irányvonalat vett. Olyan érzésem volt, mintha a szerző is ezen a ponton találta volna meg a hangját. A tollvezetés határozottabbá vált és a misztikus köd jelenlétét is sokkal jobban használta a továbbiakban. Megfelelő erővel és célzattal bírt, valamint a felszínre bukkanó töredékek is egyre inkább a végső képet vetítették elő. Mina önmagára találásának folyamata is szépnek bizonyult. Megtalálta azt a célt, amiért kellő elhivatottsággal tud küzdeni és nem mellesleg feltárta a gyerekkorának azon sérelmeit, amelyek akaratán kívül érték, s melyeket megoldás híján csak mélyen eltemetett magában. Mina lelki fejlődése szépen nyomon követhető a lapokon és kellő tanulsággal szolgál az olvasó számára.
Bár a fagyöngy kevés volt, a macskára panaszom nem lehet. Édes cica ez a Murr, és a köré szőtt rejtelmesség még inkább fókuszba helyezi a lényét. Jó érzés volt egy olyan könyvet forgatni, amely esetén egyensúlyban van az állati jelenlét és a történet tartalmi része, egyik sem uralja a másikat, mindkettő megfelelő módon, egymással szimbiózisban tud fejlődni. Ennek a történetnek nem a cica a főszereplője, de határozottan fontos a jelenléte. A könyv utolsó oldaláig megédesítette a sztorit, szinte hallottam halk dorombolását két lapozás között.
Bár a Macska a fagyöngy alatt című könyv és én nem találtunk minden ízben egymásra, azért tudott olyan értéket felmutatni, ami az én igényeimet is kielégítette. Tartom magam ahhoz, hogy a sztorit jobban megállta volna a helyét őszi regényként, semmint karácsonyi körítéssel. A közösségben rejlő erő és az összetartás egyre jobban erősödő érzése azonban segített túllendülni az általam vélt hiányosságain, s a végjátszmára már egészen egymásra hangolódtunk, így végül kellemes szájízt hagyott maga után.
Szereplők: A regényben felbukkanó karakterek nem arra hivatottak, hogy megnyerjék maguknak az olvasót. A közösség nem csak Minát, hanem minket is kivet magából, s mire elkezdődik a kitárulkodás, már nem biztos, hogy megmaradt bennünk a csatlakozási vágy. Számomra így – Murrt leszámítva –, mindannyian érdektelenek maradtak.
Történet: A regényben a szerző azt hivatott elmesélni, hogy a múlt feltárása következtében a jelen fogalma illékony, visszavonhatatlanul megváltozik. Ez azonban nem minden esetben rossz, hiszen sok pozitív hozadékkal járhat. Új körülmények, új életcélok és új emberek, akik által otthonra lelhetünk.
Nyelvezet: A regény rendelkezik egyfajta szépérzékkel. A gondolatok megfogalmazása ízesebb az átlagosnál, de nem mesterkélt. Kellemesen csengő és a folytonos képi torzulások miatt sejtelmes.
Besorolás: Kortárs szórakoztató irodalom, mágikus realizmus.
Esztétika: Ez a kis könyv egyáltalán nem hivalkodik, a maga csendes módján hívja fel csak magára a figyelmet. Kellemes és lágy, részletgazdag, de nem túlzsúfolt.
Értékelés:
Kedvenc idézetek:
"Murr majd megmutatja neked, hogy amit szeretünk, az soha nem vész el, hogy itt van körülöttünk minden virágban és minden tüskében, minden hullámban és a szél leheletében."
"A téli napforduló napja volt. Egy olyan este, amikor az ősi mesék megelevenednek, az évforduló pontja, amikor feltárulnak a két világot elválasztó ajtók, bármi, ami egykoron volt újból megtörténhet, és minden, ami eljövendő, még a levegőben lóg."
A könyv adatai:
Kiadó: General Press Kiadó
Megjelenés ideje: 2024. október 21.
Terjedelem: 256 oldal
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése