Gál Vilmos olvasói eddig is megkapták az izgalmat, romantikát és történelmi hitelességet, arra azonban senki nem számított, hogy legújabb thrillerében egy olyan világot tár a közönség elé, amiről még beszélni is kockázatos.
Az egykor sikeres író Kerekes Tamás még csak most tért haza az elvonóról. Bármi áron vissza akar kapaszkodni a csúcsra, mielőtt az élete végérvényesen összeomlik. A következő adag gondolatánál csak egyvalami indítja be jobban: egy sztori, ami nagyot robban.
Karacs Bence élete egybeolvadt a kemény, vadkeletet idéző budapesti éjszakával. A kilencvenes évek sötét világát mélyen magába temette, ám az élet kegyetlensége rákényszeríti, hogy feltárja titkait. Az egykori chippendale-fiúnak sürgősen keresnie kell valakit, aki még időben lejegyzi az emlékiratait.
Sorsszerű találkozásuk után mindketten a botránykönyv megírásába kapaszkodnak, amely egyre őrjítőbb rémálommá válik számukra.
Gál Vilmos nevével leginkább a történelem rajongó könyvmolyok találkozhattak eddig. A korábbi években több műve is jelent már meg nyomtatásban, ám ezek közül egyik sem hasonlítható össze azzal, amit az Eleven kiadóval karöltve dobtak a magyar könyvpiacra 2025 februárjában. Legújabb regénye, az Egy Chippendale-fiú vallomásai merész és formabontó olvasmány. A témaválasztás első látásra meglepő, ám a tartalmat szemlélve egyre inkább ráébred az olvasó, hogy a szerző ebben a témában is otthonosan mozog – no, nem a személyes tapasztalat, hanem a tudás miatt, amit az ábrázolt időszakra nézve magáévá tett az évek során.
2022-őt írunk, mikor Kerekes Tamás, a híres író, visszatér otthonába, a rideg, csupasz lakásba, ahonnan rehabilitációs céllal távozott. Hiába a siker és az ismertség, a drogokkal való ismerkedés egy idő után eluralkodott rajta. A lakóközösség nem felejtkezett meg róla - bár ez nehéz is lett volna, hiszen csak pár hetet töltött távol -, így örömmel fogadták az érkezését. Szó szót követve, hamar megérkezett hozzá egy üzenet, úgynevezett Karacs Bencétől, aki szeretne a következő regényének az alanyává válni. Az első találkozáskor elhintett információk bőven elegendőek ahhoz, hogy Tamás és az ügynöke érdeklődését felkeltsék, így a munkát elfogadva Bence rendelkezésére bocsátja kis lakását, amíg a férfi elmeséli az élettörténetét. A sztoriban sokkal több van annál, mint amit eredetileg gondolt, így napról napra egyre biztosabbra veszi, hogy ez a könyv fogja meghozni számára újfent az áttörést és a csúcsig meg sem fog állni. Az elhangzottak azonban súlyos titkokat hordoz magával és a tudással való megküzdés folyamata nem egyszerű. Tamás életében valóban sorsdöntő része a Bencével való találkozás. A kérdés csupán az, hogy megéri-e az áldozatot, amit a helyzet megkövetel tőle.
A regény teljes hosszán megfigyelhető a folyamatosság elve. A thrillerekre jellemző hangulat permanens módon uralkodik el a lapokon. A könyv kezdeti felhangjai alapján még bármilyen irányba elindulhat, ám idővel egyre több dolog bontakozik ki, amivel a szerző megfelelően előkészíti a terepet a tetőpontnak. A korai szívélyes és jellegzetes fogalmazásmód fokozatosan változik és egyre inkább megkomolyodik, sötétebb hangulatot áraszt magából. Végtére is, minél súlyosabbak a leírt szavak, annál kevesebb helye van ott a viccelődésnek és a könnyedségnek. Ugyanakkor a szerző nem felejtette el a megfelelő egyensúlyi helyzet megteremtését sem: mellékvonalon egyfajta felemelkedés figyelhető meg, ami kellő napfényt enged be a titkoktól terhes légtérbe. Ez a dinamizmus véleményem szerint szükséges, mert bizonyos nyelvi engedmények ezáltal lettek valamelyest kompenzálva.
Érdekes, hogy egyik főszereplő sem hivatott arra, hogy az olvasó megkedvelje. Ez nem az a könyv, ahol egyesülni fogsz a leírtakkal, és maximum a statiszták fogják megmozgatni a lelked kedves részeit. Tamás és Bence megítélésében is felfedezhető egyfajta dinamizmus, folytonosan hullámzik, de mindvégig egyensúlyban van. Egymással teljesen ellentétes személyiséggel rendelkeznek, az élethelyzetük és a múltjuk sem tartalmaz sok közös pontot. Pont ezért olyan nehéz az elején az együtt végzett munka. Idővel egymáshoz csiszolódnak és képesek lesznek egyfajta kompromisszumos helyzet megteremtésére a közös cél érdekében, addig viszont képletesen értve, elég nagy pofonokat osztanak ki egymásnak. Baráti élcelődésekről szó sem esik, mindvégig szigorúan munkakapcsolat áll fenn közöttük, amibe néha többet engednek meg maguknak a kelleténél. Ennek következtében a megbeszélések feszültséggel teltek, a köztük álló érdekellentét folyamatos gyújtópontként van jelen. A történet felfedésével nem a rokonszenv és a kapcsolat fog nőni, hanem az indítékok és az ok-okozati összefüggések megértése. Az olvasó sem fogja továbbra sem kedvelni őket, mindvégig külső szemlélődő marad. A szeme előtt pedig egy irányítását elvesztett autó sodródik, biztos úton az elkerülhetetlen becsapódás felé. Előbb tudja, minthogy látja és hallja a végeredményt, de képtelen elkapni a tekintetét.
Szerintem ez az első eset, amikor megértem, miért kap egy könyv fóliát. No, nem a kiírt törvény miatt, annak továbbra sem látom értelmét, hanem a regénybe foglaltak miatt. A sztori elég erősen foglalkozik a drogokkal, az otthoni előállítástól kezdve egészen a szerhasználatig és annak következményéig. Határozottan megjelenik a lapokon a terjesztés, a birtoklásból fakadó hatalom gyakorlása és a visszaélés, valamint az erre adott, hivatalos szervek általi ellenreakció is. A sztori a 90-es évek Budapestjén játszódik, amely időszak nem volt mentes a sötétségtől. A mostani technológiai fejlődések híján az emberek másként éltek. Mondhatni szabadabbak voltak, de kérdem én, milyen szabadság az, mikor attól rettegsz, milyen autó parkol a ház előtt és abból ki fog kiszállni? Milyen szabadság az, mikor nem vállalhatod fel önmagad? Nyilván ez a mai világban is kényes téma, de akkoriban még inkább annak minősült. Az Egy Chippendale-fiú vallomásaiban szó esik a homoszexualitásról, az adott időszak nyújtotta lehetőségekről, a kinyilatkoztatások hiányáról, a beskatulyázásról a különböző társadalmi rétegek rangsorolásáról egyaránt. Sötét és sokszor iszonyatos témát boncolgat a szerző, amelyeket még megfűszerez a megmételyezett emberi gondolkodás mélységeivel. Mindezek után nem azt mondom, hogy a fólia szükséges, de valahol helyénvalónak érzem, mert ez a könyv tényleg nem való akárkinek. Ebbe a könyvbe nem érdemes a boltban állva belelapozni, mert akaratlanul is olyan helyen üti fel majd az olvasó, amivel lelövi magának előre a teljes sztorit. Ezt szépen az elején kell kezdeni és betűről betűre haladva feldolgozni. De tudjátok, miért mondom elsődlegesen, hogy jót tesz ennek a könyvnek a fólia? Isteni érzés volt letépni. Ezzel a tettel metaforikus értelemben magam is beléptem egy olyan világ kapuján, ahonnan nincs menekvés, nincs visszatérés.
Ez a könyv nem lektűr, hanem annak elmesélése, miként írja meg Kerekes Tamás a nála idősebb Bence történetét. Ennek köszönhetően az olvasó nem a kész művet olvassa, hanem a könyv megszületésének körülményeit figyelheti meg. Számomra nagyon érdekes volt úgymond betekintést nyerni a kulisszák mögé - még abban az esetben is, ha mindez csupán fikció. Bár ezt a tényt sokszor kellett magamban tudatosítanom, ugyanis a szerző nagyon alaposan utánajárt az általa megemlített témáknak, így a regénye tele van olyan tényekkel és utalásokkal, amelyek valóban léteztek vagy éppen megtörténtek. Ennek köszönhetően a regény szinte életre kelt a kezeim között, visszhangját az esti híradó közvetítette. Ez a fajta elbeszélési mód rendhagyó, kifejezetten érdekes, ám számomra mégis hagyott maga után némi kívánnivalót. Azzal, hogy nem közvetlen olvastam az eseményeket, nem váltam a részesévé, csupán egy kivonatot kaptam belőle Bence szájából, nem tudtam kellőképp átérezni a kimondott szavak súlyát. Valószínűleg, ha az én szemembe mesélte volna el a történetét, jobban megérint, de így, külső szemmel nem, s így Tamás reakciói sem keltettek életre. A lezárás viszont zseniális, mert már éppen magam is azon gondolkodtam, hogy lehetne erre a sztorira egy szép és határozott pontot tenni úgy, hogy az ütős is legyen, mikor megérkeztek azok az ominózus különleges oldalak, melyeken a szerző pont azt a végkifejletet hozta el, amire számítottam. Ha az olvasó figyelemmel forgatja a könyvet, akkor egyértelműen ki fogja szúrni az egymást követő jeleket, hiszen mindvégig reflektorfénybe vannak állítva, így nem fog számára meglepetést okozni, mikor bekövetkezik. A helyzet dramaturgiája azonban megkérdőjelezhetetlen, hatásos és megfelelő a lezárás, így a nagy titkot hiába lepleztem le idejekorán, mégis elégedetten tettem le ezt a könyvet.
Ha van olyan könyv, ami esetén komolyan kell venni a korcsoportra vonatkozó ajánlást, akkor az Gál Vilmos Egy Chippendale-fiú vallomásai című mű. A 250 oldalas terjedelmen felvonulnak a kilencvenes évek azon jellemzői, amelyek legtöbbje a sötétben meghúzódva létezett csupán. Alapos rálátást biztosít a drogbizniszre, az alvilági metódusokra és az akkori meleghelyzetre. Az elbeszélés módjának köszönhetően az olvasó el tudja magát szigetelni a témáktól, így inkább érdeklődve, semmint riadalommal fordul az irányukba. A feszültség a történet előrehaladtával egyre inkább kézzelfogható és a végére teljességgel kicsúcsosodik. S tudom, hogy a könyv utolsó különleges oldalai kapásból felkeltik a figyelmet, de a saját élményed megőrzése érdekében kérlek, ne olvasd el előre. Mindent csak a maga idejében! Egy kis borzongás, egy csipetnyi megdöbbenés és egy jó adag nosztalgikus érzés egyvelege alkotja Gál Vilmos formabontó alkotását.
Szereplők: A történetben megjelenített fő karakterek egyikének sem célja az olvasó szimpátiájának felépítése, sőt, mintha direkt arra játszanának, hogy a könyvforgató ne kedvelje őket. A mellékszereplőkkel ez kellőképp egyensúlyozásra kerül.
Történet: Bár a történet mindvégig megmarad a 2022-es év idősíkján, mégis a kilencvenes évekre helyezi a szerző a hangsúlyt Bence elbeszélései által. A megvalósítás ezáltal újszerűnek mondható, érdekes olvasói közeget teremt meg. A történet íve alaposan kidolgozott, megfelelő ütemben halad előre. A nyomást és a feszültséget laponként fokozza, míg végül kicsúcsosodik és egy hosszan kitartott utolsó hanggal vesz búcsút az olvasótól.
Nyelvezet: A nyelvezettel nem minden esetben voltam kibékélve. Tamás karaktere szerintem ezáltal eleinte nem hiteles. Egy negyvenes éveiben járó férfi nem használ olyan jellegű szlenget, amivel ő próbálkozott. Idegenül gördültek le a szájáról.
Besorolás: Kortárs szórakoztató irodalom, thriller.
Esztétika: A borító részleteiben alaposan megtervezett. A színek és a központi alakzatok miatt figyelemfelkeltő. A tartalomhoz jól illeszkedik. A könyv mérete, stílusa és még a fólia is rajta együttesen olyan hatást kelt, mintha az ember egy DVD-t tartana a kezében.
Értékelés:
Kedvenc idézetek:
"Egyetlen normális ember sem fut önszántából a halálba."
"Megvetendően szerelmes önmagába az, aki szégyenkezés nélkül magáról ír, vagy ami még rosszabb, mással íratja meg az élete történetét. Egy a mentségem csupán: nem tehetek mást, meg kell tennem."
A könyv adatai:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése