A huszonhat éves Émile fiatalkori Alzheimer-kórban szenved. Az orvosok mindössze két évet jósolnak neki, ő pedig úgy dönt, lemond a kísérleti terápiáról és odahagyja a kórházat, hogy hátat fordítva az aggódó, előre gyászoló és folyamatosan együttérző családnak, barátoknak megszökjön, és egy lakóautóval utazgatva töltse el a hátralévő kevés idejét.
Felad egy őszinte és lényegretörő hirdetést, és legnagyobb meglepetésére akad is egy jelentkező. A fekete ruhában, hatalmas kalapban és még nagyobb hátizsákkal felbukkanó Joanne titokzatos és hallgatag, nem kérdez és nem beszél, mégis szinte magától értetődő természetességgel ül be az autóba és szegődik Émile mellé.
Fantasztikus és szépséges utazás veszi kezdetét, egy olyan kaland, amelynek minden egyes állomása újabb élményeket, újabb találkozásokat tartogat, és amely során a természet, az életöröm, a szépség, a szerelem és a barátság felfedezése révén Émile-nek sikerül kibújnia a halál öleléséből, és megszabadulnia az egész lényét gúzsbakötő félelemtől és fájdalomtól.
Mélissa da Costa az a szerző, akire érdemes figyelmet fordítani. A korábban megjelent Manon virágai az olvasók széles rétegét nyerte meg magának egyszerűségével és érzékenységével. Joggal érdemli meg a kapott éltetéseket. A szerző második története is már a magyar olvasók elé lett tárva, az Ég minden kékje címmel jelent meg 2024 év végén. Ez a regény sokkal hosszabb terjedelmű, de ez senkit ne riasszon el tőle, ugyanúgy magával ragadja az olvasót és a legvégére úgy fogja érezni, hogy szíve szerint sosem lépne ki a lapokról.
A történet egy hirdetéssel kezdődik, melyet a főszereplő, Émile éppen most tesz közzé – amint elég gyűjtött magában hozzá. A 28 évesek átlagos életét élte mindaddig, míg egy diagnózis alapjaiban változtatta meg az életét. A szinte jelentéktelennek tűnő tüneteket édesanyja noszogatására kivizsgáltatta és kiderült, hogy egy nagyon ritka betegség lett rajta úrrá. Fiatalkori Alzheimer-szindrómája van, amiről bár kevés ismerettel rendelkeznek jelenleg, de a jövőjére vonatkozólag tudnak egy szűkre szabott képet adni: Émile-nek körülbelül két éve van még hátra a teljes leépülésig, amely végül magának követeli a lelkét, eszét és testét egyaránt. A férfi nem szeretné, hogy a szeretteinek végig kelljen néznie ezt a folyamat, azt szeretné, ha az ő emlékezetükbe az az életerős fiatal maradna, aki most is, ezért titokban vesz egy lakóautót és útnak indul. Ehhez a kalandhoz keres maga mellé társat, akivel bejárhatják a hegyeket és völgyeket, új élményeket gyűjthetnek az elkerülhetetlen vég előtt. Bár kicsi az esély, hogy a közzétett hirdetésre bármely reakció is érkezhet, végül csak akad egy bátor jelentkező, aki vele tartana. Jolanne a saját világába elmerülve létezik, kevés inger jut át a pajzsán, amelyet maga köré vont. E könyv kettejük utazását hivatott elmesélni, távolság, testi és lelki értelemben egyaránt.
Émile karakterében rengeteg potenciál rejtőzik. A szerző igyekezett a lehető legtöbbet kihozni belőle, még annak ellenére is, hogy a betegsége által szigorú kereteket húzott. Nem mondanám műveletlennek vagy korához képest éretlennek, inkább a tipikus előttem az élet típusú hozzáállást képviseli mindaddig, míg meg nem kapja a diagnózist. Erre az útjuk során többször is érkezik visszajelzés. A lakókocsis utazásuk alkalmával minden szempontból előrefelé halad. Érdekes látni a párhuzamot, ami a teste és elméje hanyatlása, valamint a lelke felemelkedése között van. Ez a könyv nem csak egy tágabb keretek között értelmezett szabadságot foglal magában, hanem ennél sokkal többet. Életre szóló kaland, minden szempontból, amely örökre nyomot hagy a résztvevők világában – így az olvasóéban is.
Jelen esetben nem csak a történetnek és a karaktereknek van egy felfelé ívelő görbülete, hanem a nyelvezetnek is - hasonlóképp ahhoz, amit a Manon virágai esetén is megfigyelhetett az olvasó. Ezen regény esetén ez nem a lehető legtömörebb fogalmazásmódban és színtelenségben nyilvánul meg, hanem Émile lelki világával van szoros szimbiózisban. Eleinte egyszerű, mint a fiú gondolkodása, de minél inkább szembenéz a sorsával, annál szabadabban tud kiteljesedni. Mikor már nem kötik az általános társadalmi megítélések a helyzeteket, a szöveges megvalósítás is szintet lép és az átadott gondolatok csak úgy szárnyalnak! Mindezt úgy, hogy egyszerű és közérthető marad. A nyelvezet és a tartalom mindvégig egymást hevíti, s emiatt emelkedik a végén a kék ég magasságába. Émile kiteljesedése Jolanne nélkül nem lett volna lehetséges, természetesen rajta keresztül valósul meg a valódi nyelvi felemelkedés is.
A lapokon megjelenő utazásnak nincs konkrét tervrajza és formája. Eleinte ez nagyon furcsa volt a számomra, földhöz ragadt módon a lehetőségek helyett a nehézségeket vettem csak számba. Például a szerző nem tér ki arra, miből tudják fedezni, honnan van elegendő pénzük az egészre, de egy idő után el kellett engednem ezeket a gondolatokat. Rá kellett ébrednem, hogy szándékosan nem lettek ezek a magyarázatok megadva, hiszen felesleges szócséplés lett volna, a történethez nem tett volna hozzá, azonban a figyelmet rossz helyre fókuszálja. Nem mellesleg, a szerző nem felejtette el, hogy e regény akkor fogja megállni a helyét, ha ragaszkodik a realitáshoz, ezáltal elegáns megoldásokat alkalmazott a hétköznapi élet problémáinak kezelésére. A tájleírások gyönyörűek. Az első túrájuk alkalmával oly mértékben eluralkodott rajtam is a vágy, hogy élőben is átéljem, le is tettem egyből a könyvet és keresgélni kezdtem, hétvégén merre induljunk. Érzékletes, színekkel és illatokkal gazdag képek jelentek meg a szemem előtt. A szerző nem eltitkolt vágya az embert és a természetet közelebb hozni egymáshoz - s ez ebben a regényben igencsak kiteljesedett. Jó érzés volt e pároshoz csatlakozni az utazásuk alatt, még akkor is, ha néha az szükség miatt ideiglenesen le kellett kicsit telepedniük.
A regény első felében a szerző a karakterek felépítésére helyezte a hangsúlyt, valamint az utazás fizikai jellemzőire. Felszínesen ismerünk meg mindent és mindenkit, majd erre ráépítkezve kezdi el a szerző kibontani a teljes valóságot. Lassan, részleteiben halad. A két karakter között fordított egyenesség áll fent: Jolanne pont olyan ütemben teljesedik ki a lapokon, ahogy Émile állapota romlik. Minél többet tudunk meg a lányról, annál többet veszít el a fiú önmagából. Ez már önmagában megalapozza a keserédes hangulatot, ami mindvégig uralkodó a regényen. Mint említettem, ez az utazás lelki síkon is aktív. A szerző életigenlő fogalmazásmódja mindvégig érezhető, a közvetett tapasztalatok és a direktben elhelyezett életbölcsességek és tanácsok mindvégig fokozzák az olvasó felemelkedését is. S emiatt mondom azt, hogy bár egyre inkább összeszoruló szívvel haladtam az elkerülhetetlen vég felé, mégsem vesztettem el a hitemet – ahogy Jolanne sem. Pedig a leírtak oly mértékben megráztak, hogy magamba roskadva zokogtam a kanapén - szükségem volt egy tisztító sírásra, mielőtt tovább haladok a saját életemben.
Azért szeretem Mélissa da Costa könyveit forgatni, mert feledhetetlen élményekkel ruház fel az életnek nevezett utazásom során. Magvas gondolatokat ültet el a lelkemben, amelyek idővel teremni kezdenek. Az ég minden kékje sokkal több, mint egy egyszerű könyv. Egy csodás, vicces, naturális és egyben szívszorító olvasmány, amely rádöbbenti az olvasót, hogy mennyire fontos a tudatos jelenlét a mindennapok során. Napfénnyel a lelkemben olvastam a leírtakat, s annak melegét elevenítettem fel magamban akkor is, mikor a kék ég beborult. Hatalmas életigenlő regény, amelyben ott van a halál gondolatával való megbékélés nehézsége és az azt követő kiegyensúlyozott állapot. A regény végére már nem csupán két karakter történetét forgattam, hanem úgy éreztem, hogy a barátaimmá váltak. Fontossá lettek a számomra és nem tudok elég hálás lenni nekik azért, hogy velük tarthattam életük nagy kalandján.
Szereplők: A kedvenc könyves barátaim lettek.
Történet: A történet felépítése igazi mestermunka. A szerző mindent a megfelelő ütemben és mennyiségben pakolt be a sztoriba. Nem sietett, de nem is töltötte meg a lapokat feleslegesen. Hiába tudja az ember, mi lesz a vége, a legutolsó pontig fent tartja az érdeklődést - sőt, még azután is. Ez egy olyan könyv, ami beépül az olvasó tudatába.
Nyelvezet: Könnyed és légies, miközben az elhangzott szavak iszonyú súllyal bírnak.
Besorolás: Kortárs szépirodalom.
Esztétika: Letisztult, mégis részletgazdag, esztétikus. A színválasztás finom, könnyed. Minden ízében tökéletes. Kivételesen a rányomott ajánló-pecsét sem zavar, mert ha pont emiatt veszik le a szerző korábbi könyvét is a polcról az olvasók, megérte.
Értékelés:
Kedvenc idézetek:
"Előfordul, hogy a múlt váratlanul felbukkanó foszlányai mindent érthetőbbé tesznek és új megvilágításba helyeznek."
"– Szerintem, ha megtanulnál mindig a jelen pillanatban élni, kevesebbet szenvednél. Ha elhatároznád, hogy csak az adott pillanatban létezel, és elengednéd a múltadat, kevésbé fájna."
A könyv adatai:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése